Gonda László

címke rss

Sax megbirkózott az izolált centrumgyalog problémájával

A Nyíregyházán zajló 58. férfisakk-bajnokság negyeddöntőinek első partijait játszották le. Három döntetlen mellett sötéttel a szombathelyi Kovács Gábor nyert. A bajnokcsapat, a Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg sakkozója, Horváth Ádám 20 lépésben kapitulált, tisztet nézett el. Almási Zoltán nem tudta megtörni egykori klubtársa, Coa Sang francia védelmű ellenállását, Sax Gyula sötéttel harcolt ki döntetlent Balogh Csabával szemben. Ruck Róbert a zárt állásban már 19 lépés után ajánlotta a döntetlent Gonda Lászlónak. Kedd délután ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek sakkozóink, 1-1 esetén rájátszás dönt a továbbjutásról.

Gyurcsány: Szakítani kell a Magyar Gárdával

Itthon2008.05.13, 07:17

Mindenki szakítsa meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Magyar Gárdához, szakítsa meg kapcsolatát a Jobbikkal, a polgármesterek pedig ne adjanak helyet a Magyar Gárda felvonulásainak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, a szocialista párt Békenap című rendezvényén pénteken Budapesten. A békenappal párhuzamosan Gonda László vezetésével mintegy 30-40 ellentüntető gyűlt össze a Batthyány téren pénteken kora este.

Elhalasztották a Kossuth téri tüntetők perét

Nagyvilág2007.12.10, 12:45

A bíróság ellen benyújtott elfogultsági kifogás miatt elhalasztották a Kossuth tériek perét. Az eljárásban Gonda László és több mint száz társa annak kimondását kérte, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést, és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is.

Tüntetők vonultak Gyurcsány házához

Itthon2007.09.23, 21:10

Gyurcsány Ferenc budai házához vonult vasárnap este körülbelül száz Kossuth téri tüntető. Gonda László utcai harcokat jósolt, és azt mondta, azért tüntetnek a kormányfő házánál, hogy tudatosítsák benne, szerintük nemkívánatos személy Magyarországon.

Visszatérnének a tüntetők a megnyíló Kossuth térre

Itthon2007.03.16, 19:20

Közel 150 nap után eltűnhet a Parlament körüli kordon. A rendőrfőkapitány bejelentette, kockázatelemzést végeznek, és várhatóan hétfőn megszüntetik a Kossuth tér lezárását. A tüntetők egyik szervezete máris bejelentette, visszatér a parlament elé - ezt megerősítette az [origo]-nak Gonda László, a Kossuth téri tüntetők egyik vezetője is.

Átjárható lenne az élőlánc a Parlamentnél

Itthon2006.11.13, 21:53

A tervezett élőlánccal nem akarják a tüntetők kizárni a képviselőket a Parlamentből - mondta Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője hétfőn a Batthyány-örökmécsesnél összegyűlt, a kormány lemondását követelő mintegy hatvan ember előtt.

Visszaperlik a Kossuth teret a tüntetők

Itthon2006.11.10, 21:46

Peres úton kívánják visszakövetelni a budapesti Kossuth tér használatát a Batthyány-örökmécsesnél tüntetők, mert álláspontjuk szerint a rendőrség indokolatlanul nyilvánítja biztonsági műveleti területté a teret - mondta Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője péntek esti tüntetésükön.

Hatvanan voltak a Batthyány-örökmécsesnél

Itthon2006.11.09, 21:08

Az előző napokhoz képest lényegesen kevesebben, mintegy hatvanan tüntettek a Batthyány-örökmécsesnél csütörtökön. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, Gonda László szerint a résztvevők alacsony számát a rossz idővel lehet magyarázni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő