Göncz Kinga

címke rss

Orbán bukását jósolta Gyurcsány

Itthon2010.09.11, 18:03

Az Orbán-kormány várható bukásáról, az MSZP megújulásának fontosságáról, és az 1989-es alkotmány megvédéséről beszélt egy budapesti rendezvényen Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. A volt miniszterelnök eredetileg a Kossuth Klubban értékelte volta a kormány száz napos tevékenységét, de klub vezetése - arra hivatkozva, hogy kampány idején nem fogad be pártrendezvényeket -, nem járult hozzá a rendezvény megtartásához.

Ficóra hallgattak az MSZP helyett az európai szocialisták

Nagyvilág2009.12.03, 13:43

Hiába lobbiztak Robert Fico szlovák kormányfő pártja, a Smer ellen az MSZP európai képviselői, a jövő héten várhatóan az európai szociáldemokrata pártcsalád teljes jogú tagjává fogadják a Smert. Az MSZP több fórumon támadta a radikális és magyarellenes Jan Slotával szövetkező Ficót, de érveik nem sokat értek: Fico pártja az egyik legstabilabb szociáldemokrata párt Európában, a pártszövetségnek pedig kell a siker az elbukott EP-választás után.

Az EP-ben veszekedett a Jobbik az MSZP-vel

Nagyvilág2009.09.15, 19:40

Az Európai Parlament plenáris ülésén vesztek össze a Jobbik és az MSZP képviselői. Morvai Krisztina (Jobbik) Göncz Kingát támadta az ülésen, és a "szemkilövető kormány tagjának" titulálta, mire a szocialisták fasisztának nevezték Morvai pártját.

A Jobbik és az 1930-as évek párhuzamáról beszéltek a BBC-n

Nagyvilág2009.06.03, 10:21

Vona Gábor, a Jobbik vezetője beszélt a BBC Newsnight című műsorában, kedden késő este. A műsor az ultranacionalizmus európai térnyerésével foglalkozott, és erre hozta fel példaként a Jobbikot. Vona szerint a baj az, hogy a külföld hamis képet alkot a pártról, holott annak van egy programja is, amiről kevés szó esik a médiában. Göncz Kinga, az MSZP EP-listavezetője azt mondta a műsorban, bízik az európai politikai vezetőkben, akik úrrá lehetnek az erősödő szélsőségeken.

Torz végeredmény miatt aggódik Göncz - az MSZP és az EP-választás

Itthon2009.06.02, 12:51

A szélsőjobboldali veszély emlegetésével próbálja visszacsábítani elpártolt törzsszavazóit az európai parlamenti választás előtt az MSZP, amelyre az előrejelzések szerint alapos zakó vár június 7-én. Göncz Kinga listavezető az [origo]-nak ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbik sikere komolyan rombolná a Magyarországról kialakult képet. A szocialisták számára az európai parlamenti voksolás igazi tétje, hogy megmaradnak-e nagypártnak, vagy belharcok közepette még inkább visszaesnek.

Gyurcsányi fordulattal mentegetőzik előre Göncz

Itthon2009.05.25, 13:57

Június 7-e után június 8-a lesz - mondta az EP-választásokra utalva Göncz Kinga, az MSZP listavezetője. Hasonlóan fogalmazott a tavalyi népszavazás előtt Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő. A MSZP veresége után Gyurcsány később mégis menesztette az egészségügyi minisztert, ami a koalíció felbomlásához vezetett.

Kilencmillió jár a távozó Gyurcsánynak

Itthon2009.04.15, 17:06

Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök, illetve Göncz Kinga, Szilvásy György és Veres János miniszterek hathavi illetményt kapnak, miután az új kormánynak nem lesznek tagjai, megbízatásuk megszűnik. Azoknak a távozó minisztereknek, akik kevesebb mint egy évig voltak a kormányban, nem jár semmi.

A román elnök kritizálta Sólyom Lászlót

Nagyvilág2009.03.18, 00:01

Traian Basescu román államfő szerint Sólyom László magyar köztársasági elnök gyakran tesz a román alkotmányt sértő nyilatkozatokat. Basecu így reagált a Sólyom hétvégi romániai utazása körül kialakult diplomáciai viharra. A magyar Külügyminisztérium kedden közölte, elfogadhatatlannak tartja, hogy a román hatóságok akadályozták Sólyom ünnepi látogatását. A románok közölték, hogy nem akarták korlátozni Sólyom utazását, de kifogásolják, hogy a látogatást bejelentő levélben "tanács" helyett "önkormányzat"-nak nevezték Hargita megyét.

Karrierdiplomata válthatja Göncz Kingát

Itthon2009.03.02, 10:09

A várhatóan az Európai Parlamentbe kerülő Göncz Kinga külügyminiszter helyét egy karrierdiplomata, Faller Jenő veszi át - írja a Népszabadság. Faller 2005 és 2008 között szófiai nagykövet volt.

Göncz Kinga lesz az MSZP EP-listavezetője

Itthon2009.02.25, 20:13

Az MSZP európai parlamenti listáját Göncz Kinga vezeti majd - értesült az MTI. A szocialista párt elnöksége péntek esti ülésén tárgyal a listáról, amelyet szombaton terjeszt a választmány elé.

Lehetnek bökkenők Bush foglyainak befogadásával

Itthon2009.02.17, 17:04

Barack Obama kormánya ugyan hálás azért a felajánlásért, hogy Magyarország is fogadna be guantánamói foglyokat, ennek gyakorlati megvalósításával kapcsolatban azonban merülnek fel aggályok. Az új amerikai elnöknek szóló gesztust még azok is bírálják - MSZP és Fidesz oldalról egyaránt -, akik korábban nyíltan támogatták. Intő példaként a kubai ellenzékiek befogadását emlegetik.

Be nem avatkozás és vajdasági autonómia

Vélemény2009.02.17, 18:13

Göncz Kinga, Magyarország külügyminisztere interjút adott a Dnevnik című újvidéki napilapnak. "A vajdasági magyaroknak nem kell a területi autonómia", ezzel a plakatív címmel látott napvilágot az interjú. Fenntartható-e a be nem avatkozás elve? Számadással tartozik-e az "anyaországnak" a vajdasági magyar kultúra?  

Segítene a külügy a hazai cégeknek

Archívum2009.02.03, 07:47

A külpiacok diverzifikálásának elősegítését, erőteljesebb és hatékonyabb gazdaságdiplomáciát, a külpiaci hálózat bővítését, de legalábbis némi átalakítását vetik fel egyebek között a vállalati szféra képviselői, amikor kedden konzultálnak Göncz Kinga külügyminiszterrel - ismerteti a keddi Világgazdaság.

Kitüntetést kapott Göncz Árpád Szlovákiában

Nagyvilág2008.12.10, 19:44

A nemzetek közép-európai együttélésének segítéséért járó Ján Langos-díjjal tüntették ki Göncz Árpád volt köztársasági elnököt szerdán Szlovákiában. Édesapja nevében Göncz Kinga külügyminiszter vette át az elismerést Pozsonyban.

Szlovák zászló égetéséről kerültek fel videók a netre

Nagyvilág2008.12.10, 21:55

A Markíza szlovák televízió híradója szerdán arról számolt be, hogy szlovák zászló égetéséről készült videóklipek jelentek meg az interneten. A felvételek közül többet eltávolítottak a YouTube videómegosztóról szerda késő estére. A televíziónak nyilatkozva Göncz Kinga külügyminiszter azt mondta: a magyar kormány elítéli az ilyen jelenségeket.

Göncz kéri a focibotrány bizonyítékait

Nagyvilág2008.11.07, 18:43

Göncz Kinga külügyminiszter azt várja Szlovákiától, hogy bizonyítékokkal és felvételekkel tisztázza a dunaszerdahelyi focibotrány körülményeit. A magyar külügyminiszter abszurditásnak nevezte, hogy a magyar titkosszolgálatok provokálták volna ki a konfliktust a rendőrök és a magyar szurkolók között, ahogy azt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke állította.

Göncz Kinga: a Nabucco és a Déli Áramlat is kell

Gazdaság2008.10.25, 09:44

A Nabucco és a Déli Áramlat gázvezeték mellett is kiállt Göncz Kinga Pekingben, a 7. Ázsia-Európa Tanácskozáson (ASEM).

Pozsony szerint Fidesz-besúgók hatására kötözködik Göncz

Nagyvilág2008.10.16, 11:29

Fidesz-besúgók hatásának tulajdonította Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes Göncz Kinga magyar külügyminiszter Szlovákiával kapcsolatos kifogásait. Caplovic erről a pozsonyi Pravdának beszélt. A lap egy másik cikkben arról írt, hogy a két ország közötti diplomáciai háború fegyverszünettel végződött.

Göncz az alapszerződést dörgöli a szlovákok orra alá

Itthon2008.10.14, 13:39

Megvizsgálná a Szlovákiával kötött alapszerződést Göncz Kinga külügyminiszter, aki szerint ellenőrizni kell, hogy a felek teljesítik-e az alapokmányban vállalt pontokat. A szerződés többek között a kisebbségek jogait tartalmazza, amelyről az utóbbi időben vita alakult ki a két ország között.

Pozsony nem reagál Göncz Kinga "ultimátumára"

Nagyvilág2008.10.11, 10:23

A szlovák külügyi szóvivő szerint a magyar külügyminiszter a napokban nem kap "hivatalos diplomáciai postát" Pozsonyból a budapesti szlovák nagykövettel ismertetett magyar diplomáciai felvetésekre - értesült róla szombaton a szlovák külügyi szóvivőtől a pozsonyi Pravda.

Elhatárolódott Slota hitleres kijelentésétől Fico

Nagyvilág2008.10.06, 15:26

Elhatárolódott Ján Slota magyarellenes kijelentésétől hétfőn Robert Fico szlovák kormányfő. A Szlovák Nemzeti Párt vezetője Hitlerhez hasonlította és nyomorultnak nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert.

Slota nyomorultnak nevezte Göncz Kingát

Nagyvilág2008.10.05, 21:45

Sértő megjegyzéseket tett vasárnap a magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus, Ján Slota Göncz Kinga magyar külügyminiszterre. A szlovák koalíciós párt, az SNS vezetője szerint Göncz "egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik, és tesz fel kérdéseket a szlovák kormányfőnek".

Fico magyar ultimátumot emleget

Nagyvilág2008.10.04, 11:03

Élesedik a hangnem a magyar-szlovák vitában, amely a kétnyelvű tankönyvek ügyében és a dél-szlovákiai magyar iskolák támogatása miatt bontakozott ki. Fico szlovák kormányfő szerint Magyarország ultimátumot adott Szlovákiának, és ezt Pozsony nem fogadja el. Korábban Göncz Kinga magyar külügyminiszter behívatta a budapesti külügyminisztériumba Szlovákia magyarországi nagykövetét, Juraj Migast. Válaszul Pozsonyban is bekérették a magyar ügyvivőt a minisztériumba.

A szlovákok bekérették a pozsonyi magyar ügyvivőt

Nagyvilág2008.10.03, 23:12

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba pénteken Váradi Lajost, a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét. Ez a szlovák fél válasza arra, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter csütörtökön magához kérette Juraj Migast, Szlovákia budapesti nagykövetét. Ez a magyar lépés a pozsonyi nagykövet szerint sokkolta a szlovákokat. Robert Ficó szerint a magyarok ultimátumot adtak Szlovákiának, amit ő visszautasít.

Bekérette a szlovák nagykövetet a Külügyminisztérium

Itthon2008.10.02, 20:55

A jövő hétre vár magyarázatot a kormány Pozsonytól a magyar kisebbséget negatívan érintő jelenségekre - közölte a bekéretett szlovák nagykövettel Göncz Kinga. A külügyminiszter szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök felelős koalíciós partnereinek megnyilatkozásaiért. A szlovák fél szerint a magyar külügyminisztérium állításai elfogadhatatlanok.

Új magyar központról beszélt Göncz Kinga az ENSZ-ben

Nagyvilág2008.09.28, 00:33

Beszédet mondott Göncz Kinga külügyminiszter szombaton az ENSZ Közgyűlés általános vitája keretében. A politikus több nemzetközi kérdést is sorra vett, és bejelentette, hogy tervezik egy népirtás-ellenes központ létrehozását Budapesten.

Bush személyesen mondott köszönetet Göncz Kingának

Nagyvilág2008.09.24, 06:39

Az amerikai elnök és az iraki államfő személyesen köszönte meg Göncz Kinga külügyminiszternek az iraki támogatást az ENSZ-főtitkár által adott fogadáson kedd este. Göncz amerikai látogatása során kitüntetést ad át Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek, és találkozik Barack Obama demokrata párti és John McCain republikánus elnökjelölt külpolitikai tanácsadóival.

Most már tényleg mindjárt itt a vízummentesség

Itthon2008.09.17, 20:26

Megvan az utolsó megállapodás, amely ahhoz szükséges, hogy a magyar állampolgárok vízum nélkül utazhassanak az Egyesült Államokba. Göncz Kinga külügyminiszter szerint akár már jövő év elejétől vízummentes lehet az utazás.

Nemzetközi vizsgálatot sürget az EU orosz-grúz ügyben

Nagyvilág2008.09.06, 17:56

Nagyon sok a bizonytalanság abban a tekintetben, hogy pontosan mi történt a grúz-orosz konfliktus kirobbanásakor, ezért az Európai Unió külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy olyan független nemzetközi vizsgálatra lenne szükség, amely kielégítő válaszokat adhatna számos kérdésre - tájékoztatta szombaton Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-t a dél-franciaországi Avignonban rendezett kétnapos informális csúcstalálkozót követően.

Egyéves huzavona után hajlandó találkozni Gyurcsány és Fico

Itthon2008.08.21, 11:08

Szeptemberben találkozik Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák kormányfő. A két miniszterelnök találkozóját az elmúlt egy évben több alkalommal elhalasztották. Egyszer Jan Slota szlovák kormánypárti politikus szólt be Göncz Kinga magyar külügyminiszternek, máskor a szlovákok sértődtek meg egy magyar önkormányzati döntés miatt. A Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügye pedig még régebben mérgezi a két ország kapcsolatait.

Csak informálisan áll szóba Gyurcsány Ficóval

Nagyvilág2008.06.12, 13:47

Régóta kerülgeti egymást Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák kormányfő, és bár a visegrádi négyek hétfői prágai csúcstalálkozóján biztosan szóba állnak egymással, a magyar külügyminiszter szerint ezt nem lehet hivatalos tárgyalásnak tekinteni. Göncz Kinga szerint ettől függetlenül szóba kerülnek majd aktuális kérdések.

Slota bunkó volt Gönczcel, Fico mégis megvédte

Nagyvilág2008.06.10, 16:52

Robert Fico szlovák kormányfő nemhogy gyengíteni próbálta Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének sértő kijelentését Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel kapcsolatban, még Gönczöt kritizálta. Fico a Malina Hedvig-ügyet is kommentálta, szerinte azt kormánya lejáratására próbálták sokan felhsználni.

Az USA nem akar iráni gázt a Nabuccóba

Archívum2008.06.06, 17:30

Az Egyesült Államok továbbra sem támogatja az iráni és az orosz gáz bevonását a Nabucco-projektbe - mondta C. Boyden Gray amerikai energiaügyi nagykövet pénteken Budapesten. A magyar külügyminiszter szerint semmilyen megoldást nem lehet kizárni.

Ján Slota Göncz Kingát is sértegeti

Nagyvilág2008.06.06, 19:54

Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke olyan "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kingát, aki szerinte "többet törődhetne a külsejével". Nemrég a magyargyűlőlö politikus az államalapító Szent Istvánt lovasbohócozta le.

Szerdán elismerhetjük a független Koszovót

Itthon2008.03.18, 18:42

Nem tagadja a Külügyminisztérium azt a horvát értesülést, miszerint március 19-én három ország - Bulgária, Horvátország és Magyarország - elismeri a független Koszovót. Külügyi forrásunk megerősítette, hogy a három ország összehangolja Koszovó elismerésének időpontját és nem kívánta tagadni azt sem, hogy a függetlenség elismerése szerdán történik meg. Ezt a verziót erősíti, hogy szerdán lesz kormányülés, amin viszont nem lesz jelen Göncz Kinga külügyminiszter.

Magyarorsz�g nem lobbizik a lex Mol�rt

Gazdaság2008.03.11, 16:37

Magyarorsz�g nem lobbizik a Mol OMV �ltal tervezett felv�s�rl�sa �gy�ben az Eur�pai Bizotts�g �ltal kezdem�nyezett versenyjogi vizsg�lat�val kapcsolatban - mondta G�ncz Kinga.

Sólyom a legnépszerűbb, Horváth a sor végén

Itthon2008.03.03, 06:53

A népszavazási kampány keveset módosított a politikusok megítélésében Szonda Ipsos felmérése alapján. Február végén némileg nőtt Sólyom László népszerűsége, Orbán Viktor pedig megelőzte megelőzte Göncz Kingát. A legnépszerűtlenebb Horváth Ágnes.

Göncz Kinga: jó a Lex Mol

Archívum2008.01.14, 12:32

Változatlan a magyar álláspont a lex Mollal kapcsolatban, Magyarország elküldte válaszát az Európai Bizottságnak az ügyben, amelyben egyebek mellett további konzultációkat javasol - mondta a külügyminiszter hétfőn.

Szonda: Négyen a népszerűségi lista élén

Itthon2007.11.05, 07:33

Négy éllovasa van a politikusi népszerűség-listának - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése alapján. Az eddig vezető Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya mellé - hasonló 46 feletti pontszámmal - felzárkózott Göncz Kinga is.

Magyarország fokozná aktivitását az ENSZ BT-ben

Nagyvilág2007.10.02, 00:32

A magyar külpolitika a jövőben láthatóbban jelen kíván lenni a világ minden részén; Magyarország ennek jegyében is pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem állandó tagsági helyére 2012-2013-ban - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn New Yorkban a világszervezet közgyűlésének 62. ülésszakán.

A külügyminiszter esélyt lát Koszovó ügyében

Nagyvilág2007.09.28, 00:31

A csütörtöki New York-i EU-Oroszország külügyminiszteri munkaebéden olyan benyomást szerzett Göncz Kinga, a magyar diplomácia vezetője, hogy Koszovó ügyében reménykeltő egyeztetések folynak, amelyek kompromisszumos megoldáshoz vezethetnek.

Göncz Kinga az atomcsend-egyezmény ratifikálását szorgalmazza

Nagyvilág2007.09.17, 19:20

Göncz Kinga az atomcsend-egyezmény szervezetében (CTBTO) részes államok bécsi konferenciáján a szerződés mihamarabbi és feltétel nélküli ratifikálására szólította fel hétfőn azokat az országokat, amelyek még nem tették meg azt, ám eljárásuk szükséges ahhoz, hogy az egyezmény hatályba léphessen.

Göncz Kinga élete mégsem volt veszélyben

Nagyvilág2007.07.14, 14:14

Módosította szombaton a magyar külügyminiszter ellen Afganisztánban tervezett merényletről szóló előző napi nyilatkozatát a külügyi szóvivő.

Merényletet terveztek Göncz Kinga ellen Afganisztánban

Nagyvilág2007.07.14, 14:15

Merényletet próbáltak meg elkövetni egy út szélén elhelyezett robbanószerkezettel Göncz Kinga külügyminiszter ellen Afganisztánban. A célzott merényletkísérletet titkosszolgálati eszközökkel sikerült megakadályozni.

Esélyt ad nekünk Afrika tragédiája

Nagyvilág2007.07.01, 19:45

Romantikus naplemente a Kilimandzsárónál, oroszlánok és szegénység - nagyjából így jellemezték a szakértők az átlagos magyar Afrika-képét. De mitől lenne ez más egy olyan országban, amely korábbi, nem túl szoros kapcsolatait is leépítette a rendszerváltás után? Egyáltalán, mi keresnivalója van Magyarországnak Afrikában? Néhány hete először látogatott magyar államfő Algériába, hogy "felelevenítse a régi barátságot". Göncz Kinga külügyminiszter pedig szintén "komoly történelmi hagyományok" megújításáról, "növekvő figyelemről" beszélt egy hónapja. Irány Afrika?

A Nabucco ellátásáról kezdődtek tárgyalások

Gazdaság2007.05.16, 10:06

Holnaptól a Nabucco-gázvezeték tervezett nyomvonalának távolabbi végén, Azerbajdzsánban tárgyal Göncz Kinga külügyminiszter, a jövő héten pedig az innensőn, Ausztriában Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Mol és a Gazprom emiatt rendkívüli értekezletet tartott - írja a Világgazdaság.

Alaptalanok a hírek Göncz leváltásáról

Itthon2007.03.31, 12:40

Cáfolja a Kormányszóvivői Iroda a külügyminiszter menesztéséről szóló lapértesülést. Az egyik internetes lap azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc Simonyi András washingtoni nagykövetet szánja Göncz Kinga helyére.

Negyvenmilliót költ stratégiára a külügy

Nagyvilág2007.02.19, 14:04

Öt hónap alatt 40 millió forintból készül az új magyar külkapcsolati stratégia. Mint Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn bejelentette, a stratégiát szélesebb körű közös gondolkodás során szeretnék kialakítani. Ennek érdekében tanulmányok tucatjai készülnek nyolc nagyobb témán belül. A témákról szóló vitában politikai, gazdasági és civil szervezetek hozzászólásait várják.

Göncz magyar demokráciára tanítaná Kubát

Nagyvilág2007.01.25, 17:01

Ha igény van rá, Magyarország kész megosztani a demokratikus átalakulásban szerzett tapasztalatait Kubával - mondta Göncz Kinga magyar külügyminiszter csütörtökön. Göncz szerint a békés kubai átmenethez az kell, hogy mindenki részt vegyen az új normák kialakításában.

Sólyomtól félti az amerikai vízummentességet Göncz

Nagyvilág2006.11.30, 14:07

Nem számított Göncz Kinga külügyminiszter az amerikai elnök bejelentésére, miszerint az USA vezetése kezdeményezi az uniós tagállamokkal szembeni vízumkötelezettség eltörlését. A vízummentesség feltételei egyelőre nem tisztázottak, elképzelhető, hogy az amerikai kormány személyes adatokat kér a szabad utazásért cserében.

Göncznél lobbizik atomtechnikáért Pakisztán

Nagyvilág2006.11.08, 17:09

A magyar külügyminisztertől kért segítséget Pakisztán abban, hogy békés célú, nukleáris technológiához jusson. Göncz Kinga azt ajánlotta fel, hogy bécsi küldöttségeik útján egyeztessenek a témában, jóllehet egyes híradások azt sejtették, nukleáris együttműködésről tárgyal majd a két fél.

Gyurcsány Londonban találkozik Blairrel

Nagyvilág2006.10.10, 16:55

Egy napra Londonba utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ahol a brit kormányfővel, Tony Blairrel tárgyal. Mindketten politikai pályafutások legnehezebb időszakát élték meg az utóbbi pár hétben. Göncz Kinga külügyminiszter pedig Washingtonba utazik tárgyal amerikai kollégájával, Condoleezza Rice-szal.

Magyarország 12 határort és 6 katonaorvost ajánl föl az UNIFIL-nek

Nagyvilág2006.09.01, 19:34

Összesen tizennyolc személlyel venne részt Magyarország az ENSZ libanoni békefenntartó erejében (UNIFIL). Göncz Kinga külügyminiszter szerint 12 határőr és hat katonaorvos segíthetné a nemzetközi békefenntartók munkáját.

A focidrukkereket kérleli Göncz Kinga

Nagyvilág2006.08.30, 16:06

Göncz Kinga magyar külügyminiszter szerint Szlovákiában van egy olyan törekvés, hogy összemossák az elmúlt időszakban elszaporodó szlovákiai magyarellenes és a Magyarországon történt szlovákellenes incidenseket. Göncz megkérte a szombati magyar-norvég meccs résztvevőit, hogy tartózkodjanak mindenféle szélsőséges megnyilvánulástól.

Elítéli a szlovákokat szidó transzparenseket Göncz Kinga

Itthon2006.08.23, 19:16

Elfogadhatatlannak tartja az idegengyűlölet minden formáját a magyar kormány - jelentette ki Göncz Kinga külügyminiszter arra válaszképpen, hogy több hétvégi futballmeccsen szlovákellenes transzparensek jelentek meg a lelátókon. A szlovák kormány egyelőre nem tett diplomáciai lépést az ügyben.

Jó szomszédságban bízik a szlovák kormány

Nagyvilág2006.07.28, 18:47

Válaszolt pénteken a szlovák külügyminiszter Göncz Kinga azon levelére, amelyben a magyar külügyminiszter azt kérte, hogy a szlovák kormány határolódjon el a az egyik koalíciós párt vezetőjének magyarellenes kijelentéseitől. A szlovák külügyminiszter levelében azt kérte, hogy a szélsőséges nyilatkozatot ne tévesszék össze a szlovák kormány álláspontjával.

A szlovákokat nem hatotta meg Göncz levele

Nagyvilág2006.07.26, 18:32

A jelek szerint egyelőre nem sok foganatja volt Pozsonyban Göncz Kinga magyar külügyminiszter levelének, amelyben szlovák kollégájánál tiltakozott az egyik koalíciós párt vezetőjének magyarellenes nyilatkozatai miatt. Robert Fico szlovák kormányfő egy hírügynökség szerint azt mondta, nem tartja fontosnak Göncz levelét. A magyar külügyminiszter ugyanakkor bízik benne, hogy Fico elolvassa majd a levelet.

Szlovák kollégájánál reklamál Göncz Kinga

Nagyvilág2006.07.25, 19:24

Levélben tiltakozott Göncz Kinga külügyminiszter szlovák kollégájánál az egyik kormánypárt vezetője, Ján Slota magyarokat sértő kijelentései miatt. Göncz szerint "nehéz harmonikus jószomszédi viszonyról beszélni", ha a szidalmazó kijelentések következmények nélkül maradnak.

Göncz Kinga bírálta a magyarokat szidó Slotát

Nagyvilág2006.07.24, 14:08

Göncz Kinga külügyminiszter szerint megütközést keltett Magyarországon, hogy a magyarellenes kijelentéseiről hirhedt Ján Slota szlovák pártelnök szombaton azzal vádolta a Magyar Koalíció Pártjának egyes képviselőit, hogy elnyomják a szlovákokat. Göncz a szlovák kormány reakcióját várja.

Afgán támadásoktól félti a magyarokat Göncz

Nagyvilág2006.07.21, 13:16

Támadásokra számít Göncz Kinga magyar külügyminiszter Észak-Afganisztánban, ahol ősztől egy tartomány újjáépítésének irányítását a magyar katonák és civilek veszik át. Ősszel 180 magyar katonát vezényelnek a térségbe.

Nyugtatgatta Göncz Kingát szlovák kollégája

Nagyvilág2006.07.11, 16:22

A jövőben határozott elhatárolódást vár a magyarellenes kijelentésektől Göncz Kinga magyar külügyminiszter új szlovák kollégájától, aki első hivatalos útján Magyarországon járt. Ján Kubis szerint az új szlovák kormányt a konkrét lépései alapján kell megítélni, nem pedig egyes pártpolitikusok megnyilvánulásai alapján. A szlovák fél a Pozsonyban magyar turistacsoportokat ért hatósági túlkapások ügyében csak annyit ígért, hogy a magyarok ellen indított rendőrségi eljárást minél hamarabb lezárják.

Göncz Kinga Irakot is szóba hozná Bushnál

Itthon2006.06.22, 08:23

Az amerikai elnök budapesti megbeszélésein fontos, érdemi kérdésekről lesz szó - hangsúlyozta csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Göncz Kinga. A külügyminiszter szerint a magyar-amerikai együttműködésre szükség van a Balkántól Irakig.

A Bush mögötti látképnek örül a Külügy

Itthon2006.06.21, 17:53

Lezajlott az első Bush-ellenes demonstráció az Amnesty International szervezésében. A jogvédő szervezet - a rabok viseletére emlékeztető narancssárga ruhában és fekete csuklyában - a guantánamói fogolytábor azonnali bezárását követelte Bushtól. Göncz Kinga külügyminiszter szerint a kormány egyetért az emberi jogi fenntartásokkal, de az elnökkel másról fognak tárgyalni. Annak már előre örülnek, hogy a Bush-beszéd során Budapest látképét fogják mutatni a CNN-en.

Gyurcsány magánszámát segítheti Göncz kinevezése

Nagyvilág2006.06.07, 16:47

Saját bevallása szerint Göncz Kinga maga is meglepődött, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte külügyminiszternek. Göncz semmilyen diplomáciai tapasztalattal nem rendelkezik, és eddigi nyilvános szereplései is azt mutatják, hogy az általánosságokon kívül nem mozog otthonosan a diplomácia világában. Csaba László egyetemi tanár szerint a magyar külpolitka nem áll a kor színvonalán, Göncz várható teljesítményét pedig még a koalíciós partner SZDSZ is bizonytalanul értékelte. A tapasztalatlan Göncz kinevezésével ugyanakkor erősödhet az utóbbi évek gyakorlata, amikor a diplomácia a kormányfő magánszámává vált.

Bemutatta új kormányát Gyurcsány

Itthon2006.06.06, 10:39

Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök pénteken délelőtt bemutatta új kormányát. 11 minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal működik az új kormányban. Három tárcát SZDSZ-es, a többit MSZP-s politikus irányíthat. A nevek többsége már napok óta ismert volt, a legnagyobb meglepetés, hogy a pszichiáter végzettségű Göncz Kinga, aki eddig szociális miniszter volt, külügyminiszter lesz. Kiss Péter "baloldali csúcsminiszterként" Gyurcsányt is helyettesíti majd, de emellett a szociális és munkaügyi tárcát is megkapja.

Számok helyett nyelvtudásáról beszélt Veres

Itthon2006.06.06, 18:18

A sokat hangoztatott nagy reformokról parlamenti bizottsági meghallgatásukon sem árultak el részleteket a hamarosan megalakuló új kormány miniszterjelöltjei. Nagy érdeklődés övezte a leendő külügyminiszter, Göncz Kinga meghallgatását, az egészségügyi tárca élére érkező Molnár Lajossal a fideszes Mikola István zsörtölődött, Lamperth Mónika a kátyúk egységesítését ígérte, Veres Jánosról pedig kiderült, hogy angoltudását csak háttérbeszélgetéseknél kamatoztatja. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a miniszterjelölti meghallgatásokról!

Diákotthon sem emelheti fel a szegényeket

Itthon2006.01.13, 11:13

Sok érintettet felbőszített a miniszterelnök elképzelése, miszerint a legszegényebb családok számára a legjobb megoldás az lenne, ha bentlakásos iskolába küldenék gyerekeiket. Az ötletet nem támogatják szegénységgel foglalkozó szakemberek sem. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter szerint elsősorban a tanyavilágban élőknek jelentenének megoldást a bentlakásos iskolák, de senkit nem kényszerítenek rá, hogy diákotthonba küldje gyerekét.

Hét lépés a fogyatékkal élők érdekében

Itthon2005.12.21, 19:58

A Száz lépés programon belül a fogyatékossággal élő emberek helyzetével foglalkozó hét lépést ismertett Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter szerdán Budapesten. A Fidesz szerint a fogyatékosok ügyében megalapozatlan kormányzati öntömjénezés tanúi vagyunk.

Matekból vizsgáztatnák az idősek Göncz Kingát

Itthon2005.12.02, 16:43

Megbuktatták matematikából Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert egy rögtönzött színielőadáson az idősotthonok lakói és dolgozói, akik a Parlament előtt tüntettek a szociális ellátó intézményeknek járó állami támogatás változása miatt. A Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete szerint sokkal kevesebb pénz jut jövőre az idősotthonoknak, a minisztérium viszont azt állítja: mindössze annyi történik, hogy igazságosabbá próbálják tenni a rendszert. 

Négy százalék felett nő a nyugdíj reálértéke

Gazdaság2005.11.16, 17:59

A jövő évi 4,3 százalékos nyugdíjemeléssel és az 56. heti nyugdíj kifizetésével összesen négy százalék feletti lesz a nyugdíjak reálérték-növekedése 2006 elejétől - jelentette be Göncz Kinga szociális miniszter.

A népszerűségi lista élén kezdett az új államfő

Itthon2005.08.30, 07:47

Elődjeihez hasonlóan, már hivatalba lépése első hónapjában a legnépszerűbb magyar politikus lett az új köztársasági elnök. Sólyom László 67 pontos rokonszenvindexével messze megelőzi a második Dávid Ibolyát (56 pont) és az őt követő Szili Katalint és Göncz Kingát (55-55 pont) - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet.

Négyszázezerért lakoltatják ki a szegényeket

Itthon2005.07.08, 12:12

Sokkal többe kerül az államnak a tömeges kilakoltatás, mint az adósságok kifizetésében segíteni a veszélybe került családokat - derült ki egy beszélgetésen, melyet az Esélyegyenlőségi Minisztériumban rendeztek. Göncz Kinga miniszter külső segítők idejében történő bevonásában látja a probléma megoldását, hiszen a kilakoltatások átlagosan mindössze 400 ezer forint adósság következményei. A minisztérium adósságkezelő programot dolgoz ki, és tervbe vette a szociális törvény módosítását is.

Egységesítenék a családi pótlékot

Gazdaság2005.04.26, 07:51

Fokozatosan csökkenő családi adókedvezmény, a támogatás családi pótlékká alakítása, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatás családi pótlékba történő bevonása - többek között erre tett javaslatot a hétvégi informális kormányülésen Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. A szociális ellátórendszer átalakításáról szóló csomagban új elem a munkába állást ösztönző segélyezési rendszer, ami érdekeltté tenné a munkanélkülieket abban, hogy munkát vállaljanak - írja a Népszabadság.

Népszerűek a női politikusok

Itthon2005.02.01, 07:45

A politikai népszerűségi lista első négy helyezettje közül három nő: Dávid Ibolyát Szili Katalin és Göncz Kinga követi - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A szavazatokért nagy versenyt folytató Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor megítélése változatlan, nagyjából azonos pontszámot értek el a népszerűségi listán.

Hiába a több segély, a szegénység maradt

Itthon2005.01.21, 14:56

Hiába költ az állam egyre többet segélyre, a szegénység nem csökkent Magyarországon. Bokros Lajos és Göncz Kinga is részt vett az erről szóló csütörtöki vitán. A felszólalók úgy vélték, hogy a rendszeres segélyek a hivatalok fogdájába zárják a szegényeket. Bokros Lajos szerint ráadásul a segélyhivatalok a korrupció melegágyai is.

Szonda: egyre nő Mádl előnye

Itthon2004.11.29, 09:09

Mind nagyobb Mádl Ferenc előnye a politikusok népszerűségi rangsorának élén. A köztársasági elnöktől leszakadt a korábban vele szinte fej-fej mellett lévő Dávid Ibolya. Dobogós helyen áll Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, akit egy ponttal leszakadva követ Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.

Bejegyeztethető lesz az egyneműek kapcsolata

Itthon2004.10.29, 08:07

Várhatóan Magyarországon is lehetőség lesz az egynemű kapcsolatok regisztrálására - jelentette be Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. Az egynemű párok házassága azonban még hosszú ideig nem lesz napirenden - írja a Népszabadság.

Hét új miniszter lett

Itthon2004.09.30, 21:54

Gyurcsány Ferenc új miniszterelnök csütörtökön ismertette kormányának névsorát. Az új kabinetben jelentős változások lesznek. Távozik az egészségügyi, a munkaügyi, a gazdasági, a külügyi és az igazságügyi tárca vezetője. Új, átfogó tárca alakul Göncz Kinga vezetésével - ide tartoznak majd az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi kérdések. A sporttal kapcsolatos feladatoktól Gyurcsány Ferenc nem akart megválni, ezért azok a kancelláriához kerülnek. Kolber István regionális fejlesztési tárca nélküli miniszteri posztot kap, Baráth Etele uniós integrációs tárca nélküli miniszteri lett.

Vizsgálják a romaügyi támogatásokat

Itthon2004.09.13, 07:51

Az esélyegyenlőségi hivatalban új csoportot hoznak létre, melynek az lesz a feladata, hogy nyomonkövesse a kiosztott támogatások sorsát és a programok hatékonyságát. "Elég sok pénz van a romaügyekre, azonban azt nem tudjuk, hogy mi a hatása ezeknek a forrásoknak" - mondta Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter.

Egymásnak adják a kilincset a miniszterek Gyurcsánynál

Itthon2004.08.27, 15:18

Folyamatosan érkeztek a miniszterek Gyurcsány Ferenchez a sportminisztériumba. Pénteken Hiller István kulturális, Csillag István gazdasági, Göncz Kinga esélyegyenlőségi, Bárándy Péter igazságügyi miniszter keresi fel a miniszterelnök-jelöltet, csütörtökön Kiss Péter kancelláriaminiszterrel találkozott Gyurcsány a Miniszterelnöki Hivatalban, és tárgyalt már Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel is.  

A roma holokausztra emlékeztek Nagykanizsán

Itthon2004.07.30, 21:43

A romákat még haláluk után is sújtotta a megkülönböztetés, hiszen még a rendszerváltás után is éveket kellett várni arra, hogy a roma holokausztról a társadalom beszélni kezdjen - mondta Göncz Kinga esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter a 60 évvel ezelőtti vészkorszak roma áldozataira emlékezve pénteken Nagykanizsán.

Göncz Kinga: A kormányban nem pszichiáteri minőségemben vagyok jelen

Vendégszoba2004.07.12, 19:00

Göncz Kinga, a nemrég kinevezett új esélyegyenlőségi miniszter az [origo] Társalgójának vendégeként elmondta: sokszor a személyes példa hiányzik legjobban ahhoz, hogy a romák iskolázottságra vágyjanak. A miniszter fontosnak tartja, hogy változzon a társadalom melegekről alkotott képe, minél több reális információval rendelkezzenek az emberek.

Letette az esküt az új esélyegyenlőségi miniszter

Itthon2004.06.14, 13:33

Letette a miniszteri esküt a parlament előtt hétfőn Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. Göncz korábban a szociális tárca politikai államtitkára volt. Elődje, Lévai Katalin az Európai Parlamentben folytatja munkáját.

Göncz Kinga lesz Lévai Katalin utóda

Itthon2004.06.08, 08:20

Göncz Kinga, az egészségügyi minisztérium jelenlegi politikai államtitkára lesz Lévai Katalin utóda az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszteri poszton - erősítették meg nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselők. A pszichiáter végzettségű Göncz Kinga eddig a szociális területet felügyelte a minisztériumban.

Göncz Kinga lesz Lévai Katalin utóda

Itthon2004.06.08, 07:01

Göncz Kinga, az egészségügyi minisztérium jelenlegi politikai államtitkára lesz Lévai Katalin utóda az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszteri poszton - erősítették meg nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselők. A pszichiáter végzettségű Göncz Kinga eddig a szociális területet felügyelte a minisztériumban.

Göncz Kinga: Még nincs végleges döntés

Itthon2004.06.08, 22:03

Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) politikai államtitkára nem erősítette meg egy kereskedelmi rádióban kedden este, hogy ő lesz Lévai Katalin utóda az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszteri poszton; annyit mondott, erről szó van, de végleges döntés még nincs.

Változás várható az OEP élén

Itthon2002.05.28, 16:42

Nem számít korábbi beosztásukban a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárára, és két helyettes államtitkárára Csehák Judit egészségügyi miniszter. A két minisztérium összevonásával megalakult új tárca politikai államtitkára Göncz Kinga és Kökény Mihály lett. Csehák Judit változtatást tervez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói posztján is. A nyugdíjasok júniusban vagy júliusban kapják meg az ígért egyszeri juttatást.

Változás várható az OEP élén

Itthon2002.05.28, 17:20

Nem számít korábbi beosztásukban a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárára, és két helyettes államtitkárára Csehák Judit egészségügyi miniszter. A két minisztérium összevonásával megalakult új tárca politikai államtitkára Göncz Kinga és Kökény Mihály lett. Csehák Judit változtatást tervez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói posztján is. A nyugdíjasok júniusban vagy júliusban kapják meg az ígért egyszeri juttatást.

Előző
  • 1
  • 2
Következő