Göncz Árpád

címke rss

Sétányt neveztek el Göncz Árpádról Szegeden

Itthon2017.05.26, 16:04

A szegedi angol fordító- és tolmácsképzést alapító Göncz Árpád néhai köztársasági elnökrõl nevezték el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két épülete közötti sétányt pénteken.

Októberben avathatják fel Göncz Árpád mellszobrát Budapesten

Itthon2017.01.30, 19:43

Októberben avathatják fel Göncz Árpád mellszobrát Budapesten a III. kerületben. A mû felállítását az egykori köztársasági elnök barátai és tisztelõi kezdeményezték.

Szobrot állítanának Göncz Árpádnak

Itthon2016.11.30, 16:10

Göncz Árpád barátai és tisztelõi köztéri szobor állítását kezdeményezik a néhai köztársasági elnök emlékére és közadakozási felhívást tettek közzé.

Pokorni máshová írná fel Mádl Ferenc nevét

Itthon2016.04.02, 18:33

Két másik helyszínt javasol Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere, olyanokat, melyeket Mádl Ferenc volt államfõrõl lehetne elnevezni azután, hogy a Fõvárosi Közgyûlésben - a helyi lakosok tiltakozása miatt is - levették a napirendrõl az út átnevezését. A politikus reagált a jobboldalról õt ért vádakra is, és elárulta, mi volt a jele az óvodában.

Göncz Árpádról neveznek el egy új városrészt Budapesten

Life.hu2016.03.31, 11:36

Az egykori köztársasági elnökrõl neveznek el egy új városrészt a XIII. kerületben - döntött a Fõvárosi Közgyûlés szerdán.

Göncz Árpádról városrészt neveznek el, Mádl Ferencrõl még utat sem

Itthon2016.03.30, 13:26

Göncz Árpád egykori köztársasági elnökrõl neveznek el egy új városrészt a XIII. kerületben - döntött a Fõvárosi Közgyûlés szerdán.

Vannak, akiknek nem tetszik a Mádl Ferenc út

Itthon2016.03.30, 08:17

Több mint ezer aláírást gyûjtöttek a Liberálisok, hogy ne nevezzék át a fõvárosban a Hegyalja utat Mádl Ferenc úttá. Kifogásolják, hogy sem a helyieket, sem az államfõ özvegyét nem kérdezte meg a fõváros. Azt javasolják, máshol állítsanak emléket Mádl Ferencnek.

Ma lenne 94 éves Göncz Árpád

Life.hu2016.02.10, 11:10

Magyarország egykori köztársasági elnöke február 10-én ünnepelné születésnapját.

Az ünnepi beszéd nem is olyan könnyû mûfaj

Itthon2016.01.01, 00:16

Kötött mûfaj a köztársasági elnök újévi beszéde, viszonylag rövid idõbe kell sok információt belesûríteni, a szövegnek optimistának kell lennie, és vizuálisan is kicsi a mozgástér, Göncz Árpád és Sólyom László ugyanakkor Kiszelly Zoltán politológus szerint tudott újat mondani.

A rendõrség szerint Göncz Árpád miniszterelnök volt

Itthon2015.11.13, 13:54

Miniszterelnöknek titulálta Göncz Árpádot a III. kerületi rendõrség egy Tényi Istvánnak küldött válaszlevelében.

Orbán úgy érezte, megmozdult a történelem a héten

Itthon2015.11.08, 14:59

Ezrek búcsúztatták Göncz Árpádot. Orbán Viktornak az önvédelmi reflex jutott eszébe a közel-keleti népvándorlásról. Mégsem ültetnek kémeket a szerkesztõségekbe. A KDNP nemet mondott a gyermekéhezést felszámoló programra. Két tragikus eset után elõkerült a Merényi kórház felújítására szánt pénz. Drágábban szívnak majd a dohányosok - ezek történt a héten.

Mécs Imre Göncz Árpád barátságáról

Archívum2015.11.06, 22:04

A Life.hu riportere Göncz Árpád temetésén Mécs Imrével, a volt államfõ közeli barátjával készített riportot. Mécs Imre nagyon szépen emlékezett az ország Árpi bácsijára.

Mécs Imre elmondta eredeti beszédét

Itthon2015.11.07, 22:43

A Fidesz vezetõi szembefordultak egykori elveikkel, és intézményesítették a korrupciót - mondta Mécs Imre a Kossuth téren. Göncz Árpád kérésére a volt köztársasági elnök temetésén nem politizált.

Exkluzív interjú Göncz Árpád unokájával - Ilyen nagypapa volt az egykori államfõ

Life.hu2015.11.06, 20:15

A Life.hu riportere részt vett Göncz Árpád temetésén. Az egykori államférfit rengetegen kísérték el utolsó útjára. A temetésen unokája adott exkluzív interjút a Life.hu-nak, elárulta, milyennek látta nagypapáját.

Sárga rózsákkal temették a szív és a szeretet emberét

Itthon2015.11.07, 21:57

Mindössze a sírnál álló díszegyenruhás katonák és a búcsúztatáson megjelent számos politikus emlékeztetett protokolleseményre Göncz Árpád temetésén. A közvetlen, a protokollt sosem szeretõ volt államfõt kérésének megfelelõen nem állami díszsírhelyre temették, és politikus nem is mondott beszédet a sírjánál. Csak egykori cellatársa, az unokája és a pannonhalmi fõapát búcsúztatta.

Eltemették Göncz Árpádot

Fotó2015.11.06, 18:47

Végsõ nyugalomra helyezték Göncz Árpád volt köztársasági elnököt az Óbudai temetõben. A szertartást Várszegi Asztrik pannonhalmi fõapát vezette.

Eltemették Göncz Árpádot

Itthon2015.11.06, 16:20

Több ezer ember kísérte utolsó útjára Göncz Árpádot, akinek a temetése péntek délután három órakor kezdõdött az Óbudai temetõben. A néhai köztársasági elnök saját kérése volt, hogy ne legyen állami búcsúztatás, és ne a hagyományoknak megfelelõen, a Fiumei úti Nemzeti sírkertben helyezzék végsõ nyugalomra. Áder János és Orbán Viktor ígéretükhöz híven magánemberként jelentek meg a temetésen. Egy csoport korábban azt ígérte, hogy nem engedi be Orbán Viktort a temetésre, ha politikusként, testõrökkel érkezik. Incidensre végül nem került sor. Mécs Imre beszédében csak érintette a mai politikai állapotokat. Azt mondta, hogy Göncz Árpád pééldáját ...

A Bors utcától a Vérhalom térig

Fotó2015.11.06, 14:29

Göncz Árpád 1922-ben Budapesten született, 1939-ben a Werbõczy István Reálgimnáziumban érettségizett, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1944-ben diplomázott. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol a Nemzedék címû lapot is szerkesztette, majd parlamenti titkárként és fõtitkárként dolgozott. Az 1956-os forradalom után életfogytiglanra ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult, de joggal és politikával továbbra sem foglalkozhatott. 1965-tõl szabadfoglalkozású író és mûfordító. 1990-tõl két cikluson át volt a Magyar Köztársaság elnöke.

Orbán Viktor olyan államfõrõl álmodhatott, mint Göncz Árpád

Itthon2015.11.06, 14:29

Nem volt emlékezetes konfliktus Orbán Viktor és Göncz Árpád között, a kormányfõ ellen mégis tüntetést szerveztek a volt államfõ temetésére. Göncz Árpád ugyanis a baloldali progresszió, a kisemberközpontú politizálás egyik jelképe lett, azaz annak megtestesítõje, amit sokan hiányolnak a jelenlegi politikai életbõl. Orbán Viktor és Göncz Árpád viszonya viszont hûvös, de kiegyensúlyozott volt, a kormányfõ elképzelni sem tudott volna jobb államfõt, mint az 1998-ra már passzívvá váló Göncz Árpád.

Göncz Árpád szerelmes volt a tündekirálynõbe

Kultúra2015.11.25, 14:27

Göncz Árpád olyan író volt, aki „nemcsak megírta, de csinálta is a történelmet”. Az egykori államfõt, akinek halálára Tábor Ádám verset írt, nemcsak Tolkien, Faulkner vagy Golding fordítójaként ismerjük, de saját regényei, elbeszélései és színmûvei is örökre beírták a nevét az irodalom lapjaira.

Egy bizakodó kor elnöke volt Göncz Árpád

Nagyvilág2015.11.06, 14:40

Ma már történelminek ható nevek, bizakodó hangulat, most is érvényes gondolatok: ez tûnik ki azokból a beszámolókból, amelyek Göncz Árpád külpolitikai tevékenységét örökítették meg. A néhai magyar államfõ kétoldalú találkozói – a partnerek világpolitikai jelentõségét tekintve – alighanem utánozhatatlanok.

Aktivisták akarják távol tartani Orbánt Göncz Árpád temetésétõl

Itthon2015.11.06, 10:12

Hiába szeretett volna politikamentes temetést Göncz Árpád, nem mindenki akarja tiszteletben tartani a végakaratát. A Kossuth térrõl is ismert Szabó Gábor "Tuareg" aktivistákkal akarja megakadályozni, hogy Orbán Viktor bejusson a néhai államfõ búcsúztatására. 

Ma temetik Göncz Árpádot

Archívum2015.11.06, 08:39

November 6-án, pénteken 15 órakor helyezik végsõ nyugalomra a volt köztársasági elnököt. Több ezres tömegre készülnek, a BKK rendkívüli járatokat indít az Óbudai temetõhöz.

Nyugalomra int a DK

Nagyvilág2015.11.05, 19:27

Mivel a közösségi oldalakon elterjedt, hogy bizonyos csoportok azt tervezik, hogy megakadályozzák Orbán Viktor bejutását Göncz Árpád temetésére, a Demokratikus Koalíció a Facebookon arra kér mindenkit, hogy minden körülmények között tartsa tiszteletben a családtagok és hozzátartozók gyászát, függetlenül attól, hogy mit gondol Orbán Viktor miniszterelnöknek a temetésen való jelenlétérõl. Azt írják: Göncz Árpád utolsó útja hadd legyen méltó elnöki munkásságához és szellemiségéhez!

Mécs mégis beszél Göncz temetésén

Nagyvilág2015.11.05, 19:11

Személyes hangvételû búcsúbeszédet mond Mécs Imre Göncz Árpád volt köztársasági elnök búcsúztatásán.

Mégsem beszél Mécs Imre Göncz Árpád temetésén

Itthon2015.11.05, 12:02

Az elõzetes programmal ellentétben mégsem mond beszédet Mécs Imre Göncz Árpád temetésén. Azért döntött így, mert  a család nem akarta, hogy politizáljon. 

Utcát neveznek el Göncz Árpádról

Itthon2015.11.05, 11:28

Budaörsi közterület viseli majd a néhai köztársasági elnök nevét, a Göncz Árpád utca a Városházához vezet a jövõben – bár a helyi fideszes és jobbikos képviselõk ezt nem támogatták.

Orbán nem teheti meg, hogy nem megy el Göncz Árpád temetésére

Itthon2015.11.05, 11:55

Ha a gyászolókon múlik, akár politikai demonstrációvá is alakulhat Göncz Árpád temetése. A néhai államfõre emlékezõk most azon háborognak, hogy Orbán Viktor ott lesz a búcsúztatón, a szakértõ szerint viszont a kormányfõnek nem volt más választása.

Nagyobb buszok viszik az utasokat Göncz Árpád temetésére

Itthon2015.11.03, 12:06

Rendkívüli járatot és nagyobb buszokat indít a Budapesti Közlekedési Központ az Óbudai temetõhöz pénteken, Göncz Árpád államfõ temetésének napján.

November 6-án temetik Göncz Árpádot

Life.hu2015.11.02, 13:46

Most pénteken helyezik örök nyugalomra az életének 94. évében elhunyt egykori államfõt.

Magánemberként megy Áder János Göncz Árpád temetésére

Itthon2015.11.02, 12:43

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita magánemberként részt vesz Göncz Árpád egykori államfõ temetésén - közölte Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófõnöke.

Lesz Göncz Árpád tér, de még nem tudni, hol

Itthon2015.10.28, 14:43

Egyetértett a Fõvárosi Közgyûlés azzal a javaslattal, hogy közterületet nevezzenek el Göncz Árpádról a nemrég elhunyt volt köztársasági elnök tiszteletére, de majd csak késõbb dõl el, hogy a város mely pontján.

Kossuthoz és Széchenyihez hasonlítják Göncz Árpádot

Itthon2015.10.24, 18:15

A rendszerváltás utáni elsõ magyar köztársasági elnök sokak szerint legalább annyira jelképe a nemzeti egységnek, mint Széchenyi István vagy Kossuth Lajos. A különbözõ pártok szavazóinak többsége Göncz Árpádot tartja az eddigi legjobbköztársasági elnöknek.

Jövõ héten kiderül, lesz-e Göncz Árpád tér

Itthon2015.10.22, 10:46

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo middle on 5616 3744 A DK azt is javasolta, hogy a közgyûlés ezt a döntést szimbolikusan egy október 23-ai keltezésû határozatában mondja ki és döntsön a kijelölt közterületrõl, ahol szobrot is állíthatnánk az október 6-án 94 évesen elhunyt egykori államfõnek.

Koncz, Bródy és Bálint András szerepel Göncz Árpád temetésén

Itthon2015.10.16, 16:04

Mindenkit várnak a november 6-ai temetésre, aki tisztelettel kíván adózni Göncz Árpád emlékének - áll a volt köztársasági elnök gyászjelentésében, amelyet a család és a Göncz Árpád Alapítvány adott ki.

Nem a hagyományoknak megfelelõen temetik el Göncz Árpádot

Life.hu2015.10.15, 10:31

A volt köztársasági elnök maga kérte, hogy ne államfõi helyre helyezzék örök nyugalomra.

A Duna Televízió közvetíti Göncz Árpád temetését

Nagyvilág2015.10.15, 08:25

A Duna Televízió közvetíti november 6-án Göncz Árpád volt köztársasági elnök temetését - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) az MTI-vel.  A közlemény szerint a közvetítésrõl szóló információt az MTVA sajtóosztálya szerdán a hivatalos Facebook-oldalán már közzétette. Ennek ellenére több sajtóorgánum valótlanul olyan információkat közölt, amelyek szerint Göncz Árpád temetése nem lesz látható a közmédiában. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA a közleményben újból megerõsítette, hogy november 6-án közvetíti a temetést, ezzel is leróva tiszteletét a reendszerváltás ...

Nem államfõi helyre temetik Göncz Árpádot

Itthon2015.10.15, 08:00

Göncz Árpád maga kérte, hogy ne a hagyományoknak megfelelõen, a Fiumei úti Nemzeti sírkertben helyezzék végsõ nyugalomra, hanem az Óbudai temetõben. Vásárhelyi Mária szerint a temetésen nem lesz állami protokoll.

November 6-án temetik el Göncz Árpádot

Life.hu2015.10.13, 15:45

A nemrég elhunyt volt köztársasági elnököt az Óbudai temetõben helyezik örök nyugalomra - tájékoztatta a család az Országgyûlés Hivatalát.

Óbudán temetik el Göncz Árpádot

Itthon2015.10.13, 16:00

Göncz Árpád volt köztársasági elnököt 2015. november 6-án 15 órakor helyezik végsõ nyugalomra az Óbudai temetõben - tájékoztatta a család az Országgyûlés Hivatalát. 

Öt anekdota, amit még nem hallott Göncz Árpádról

Itthon2015.10.12, 10:56

Parlamenti elnökként Wartburgjával akart hazamenni. Még buszbérlete volt, amikor szóba jött köztársasági elnöki jelölése. A szemetet akarta levinni a gangra nyíló lakásából, pedig már hivatali testõrei voltak. Ilyen és ezekhez hasonló történeteket mesélt a múlt héten elhunyt Göncz Árpádról Kuncze Gábor volt SZDSZ-es politikus a P+ TV Beszélgetés+ mûsorában, így emlékezve a 94 éves korában távozott volt államfõre.

Göncz Árpád mindig keményen harcolt

Itthon2015.10.08, 11:45

Ma már mindenki csak Árpi bácsiként emlékezik vissza a kedden elhunyt Göncz Árpádra, pedig aktív pályafutása során gyakran harcolt politikai ellenfeleivel. Olyan konfliktusokból jött ki gyõztesként, amelyek más politikusok népszerûségét alaposan megtépázták volna. Sokan támadták például államfõi szerepfelfogása, illetve a baloldalhoz és a liberálisokhoz fûzõdõ viszonya miatt is. A lakosság azonban mindig mögötte állt.

Göncz Árpádra emlékeztek a Kossuth téren

Itthon2015.10.07, 20:04

Több ezren voltak a kedden elhunyt Göncz Árpád tiszteletére szervezett megemlékezésen. A résztvevõk virágokat helyeztek el a Parlament lépcsõjén és beírhatták a gondolataikat egy emlékkönyvbe, amit az esemény szervezõi a néhai köztársasági elnök családjának fognak eljuttatni.

Göncz Árpád a börtönben lett fordító

Kultúra2015.11.25, 14:26

Göncz Árpád nevét nem csak a politikából ismerhetjük. Irodalmi munkássága legalább olyan kiemelkedõ volt, mint politikai tevékenysége. Nevéhez fûzõdik A Gyûrûk Ura trilógia fordításának befejezése, az elsõ 11 fejezetét amúgy Réz Ádám fordította. Göncz Árpád a legjobb mûfordítók egyike volt. Sokan nem is tudják, hogy milyen híres mûveket ismerhettünk meg az õ tolmácsolásában.

Meghalt Göncz Árpád volt köztársasági elnök

Life.hu2015.10.06, 14:41

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársság volt elnöke kedden – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezetõ az MTI-vel.

Meghalt Göncz Árpád

Itthon2015.10.06, 17:12

Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád. Éppen idén volt 25 éve, hogy 1990. augusztus 3-án köztársasági elnöknek választották.

Göncz Árpád, a nép elsõ szolgája 25 éve lett elnök

Itthon2015.08.03, 14:33

A jövõ szolgája akart lenni, de a nép szolgája lett Göncz Árpád, vagy ahogy sokan emlegetik, Árpi bácsi. A most 93 éves írót, mûfordítót 25 éve, 1990. augusztus 3-án választották köztársasági elnöknek, a posztot két cikluson át töltötte be. Kétszer annyi ideig szolgált elnökként, mint amennyit elvett életébõl az, hogy ’56 után bebörtönözték. 

Halva született az MSZP új ötlete

Itthon2014.12.17, 15:19

Sokadszorra javasolna közvetlen elnökválasztást 2017-re az MSZP. Az ötlet végrehajtásához módosítani kéne az alaptörvényt, amire az ellenzéki pártnak finoman szólva sincsen sok esélye. A szocialisták ezzel a lépéssel megpróbálnák megakadályozni, hogy két és fél év múlva kormánypárti politikus kerüljön a Sándor-palotába. Kiszelly Zoltán szerint a szocialisták a téma bedobásával csupán Gyurcsány Ferenc elõrehozott választási ötletével próbálnak versenyezni.

Eladó Göncz Árpád egykori Mercedese

Itthon2012.07.15, 09:46

Egy budapesti autókereskedésben árulják Göncz Árpád egykori Mercedesét kevesebb mint egymillió forintért - írja a Blikk.

Schmitt Pál volt a legtöbbet utazó államfõ

Itthon2012.04.29, 09:47

Ötvenszer utazott külföldre másfél éves hivatali ideje alatt Schmitt Pál államfõ, aki ezzel a legtöbbet utazó köztársasági elnök volt a rendszerváltás után. A legkevesebbet Göncz Árpád látogatott külföldre, tíz év alatt 154-szer. Schmitt Pál elsõ hivatalos útján Ausztriában járt, akárcsak Sólyom László, aki szintén ide látogatott elõször, míg Göncz Árpád és Mádl Ferenc az Egyesült Államokban volt elõször államfõként. Schmitt volt az elsõ magyar államfõ, aki Türkmenisztánba és Azerbajdzsánba látogatott.

Fára mászó és fáradhatatlan first ladyk jelölik az utat Áder János feleségének

Itthon2012.04.18, 11:29

Négy gyereket nevel, korábban bíróként dolgozott - ennyit lehet tudni Herczegh Anitáról, akire Áder János feleségeként az ország következõ first ladyjének szerepe vár. Ha az elõdjei által kitaposott utat akarja járni, akkor felkarolja egy szívügyét, jótékonykodik, segíti az elesetteket, de a divatot nem õ fogja diktálni.

Szerenáddal köszöntik a kilencvenéves Göncz Árpádot

Itthon2012.02.10, 08:44

Politikusok és mûvészek a Ha én rózsa volnék címû dallal köszöntik Göncz Árpád volt köztársasági elnököt kilencvenedik születésnapján pénteken.

90 éves az elsõ szabadon választott köztársasági elnök

Itthon2012.02.11, 09:31

A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ki ellene a letartóztatási parancsot, majd a Szálasit halálra ítélõ bíró védte a koncepciós perben. Az elsõ szabadon választott köztársasági elnök népszerûségét máig nem tudta senki elérni. A rendszerváltás elsõ éveiben volt néhány kemény konfliktusa az Antall-kormánnyal, az MSZP-SZDSZ-kabinettel és az elsõ Orbán-kormánnyal viszont már békülékenyebb volt. 2000-ben teljesen visszavonult.

Politikusok használják a Nemzeti Galéria képeit

Kultúra2011.01.08, 14:38

Fõleg tárgyalók díszítésére kérik ki a politikai hivatalok a Magyar Nemzeti Galéria képeit, magánszemélyek nem kaphatnak képeket, de a politikusok maguk is kiválaszthatják a múzeum raktárából, amit hivatalukban látni szeretnének. A Nemzeti Galéria örülne, ha nem kölcsönkönyvtárként tekintenének rájuk, mert a több ezer kint lévõ képük kezelése óriási terhet ró rájuk. Kiderül, kik a legfelkapottabbak, milyen hatással van a politikusokra a zebegényi táj, kiket választott Sólyom László és Göncz Árpád, és hogy lehet-e fûtõtest fölé köztulajdont akasztani. 

"Szablyás emberek ugráltak a mentõ tetején" - 20 éve volt a taxisblokád

Auto2010.10.25, 10:24

56-62 forintra emelték a benzin árát, erre a taxisok lebénították három napra az egész országot - tömören ez történt pont húsz éve, 1990. október 25. és 28. között. Megkerestük az akkori kulcsszereplõket, volt miniszterek valamint a blokádot vezetõ és végrehajtó taxisok emlékeznek - olykor másként - az eseményekre. Ki volt pökhendi a tárgyalásokon, mit kezdett a hatalom a lehallgatott beszélgetésekkel, ki élvezte a balhét, és ki félt a levegõben lógó erõszaktól, miközben az ország miniszterelnöke szó szerint a mûtõasztalon feküdt?

Kitüntetést kapott Göncz Árpád Szlovákiában

Nagyvilág2008.12.10, 19:44

A nemzetek közép-európai együttélésének segítéséért járó Ján Langos-díjjal tüntették ki Göncz Árpád volt köztársasági elnököt szerdán Szlovákiában. Édesapja nevében Göncz Kinga külügyminiszter vette át az elismerést Pozsonyban.

Széchenyi-aranyéremmel tüntették ki Göncz Árpádot

Itthon2007.04.12, 20:48

Széchenyi-aranyéremmel tüntette ki Göncz Árpád volt köztársasági elnököt a Széchenyi Tudományos Társaság, a díjazott által bejárt, a szabadság és a demokrácia szolgálatának szentelt életpálya elismeréséül.

Elõdjeinél bátrabban beszélt politikáról Sólyom

Itthon2006.01.03, 15:25

Sokakat meglepett Sólyom László köztársasági elnök újévi köszöntõje, amelyben a közelgõ választások kapcsán közvetlenül megszólította nemcsak az állampolgárokat, hanem a pártokat is. Mint az [origo] összehasonlításából kiderül, elõdjeinél valóban merészebben szólt politikáról, bár azért Göncz Árpád sem idegenkedett a közéleti témáktól. Mádl Ferenc viszont öt újévi köszöntõje közül csak az utolsóban hozta szóba a politikát.

Göncz után királyt akarnak legjobban olvasóink

Itthon2005.08.05, 08:40

Az eddigi legszimpatikusabb köztársasági elnök olvasóink szerint Göncz Árpád. Utána a legnépszerûbb egy király lenne.

Megkezdõdött a bõvítési csúcs

Nagyvilág2003.04.16, 10:52

Megkezdõdött a 15 EU-tagállam és a jövõ évi csatlakozásra készülõ 10 tagjelölt, közöttük Magyarország vezetõinek athéni csúcsértekezlete. A találkozón még ma aláírják a csatlakozási szerzõdést, amely az unió legnagyobb szabású bõvítését szentesíti. Magyar részrõl Medgyessy Péter kormányfõ és Kovács László külügyminiszter írja alá a szerzõdést, de jelen lesznek Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor korábbi miniszterelnökök, illetve Mádl Ferenc hivatalban lévõ és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is.

Túljelentkezés az athéni aláírásra

Nagyvilág2003.04.02, 07:46

Az uniós csatlakozási okmány aláírását szervezõ görög fél még nem válaszolt arra a magyar kérésre, hogy az eredetileg tervezett öt helyett nyolcan lehessenek jelen az aláírásnál. A delegáció tagja lenne Medgyessy Péter kormányfõ és Kovács László külügyminiszter mellett három korábbi miniszterelnök, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor, valamint Mádl Ferenc államfõ és Göncz Árpád volt köztársasági elnök és a csatlakozási tárgyalásokat levezénylõ Juhász Endre.

Göncz Nobel-díjat javasol az Európai Bizottságnak

Nagyvilág2003.03.06, 12:01

Valóban Nobel-békedíjra javasoltam az Európai Bizottságot, mert úgy érzem, a testület rendkívül sokat tett az európai érdekellentétek kiküszöböléséért, az egységesülés ügyéért - jelentette ki Göncz Árpád volt köztársasági elnök csütörtökön Budapesten, az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány által szervezett beszélgetésen.

Jancsó az EU-csatlakozás ellen kampányol

Itthon2002.12.02, 16:32

Zenészek, filmesek, tudósok és politikusok vitatkoztak a Parlamentben hétfõn megrendezett konferencián az uniós csatlakozásról. A rendezvényen részt vett Bródy János, Zorán, Koltai Lajos, Jancsó Miklós, Glatz Ferenc, Göncz Árpád és Boross Péter is. A legtöbben a csatlakozást népszerûsítették, Jancsó azonban erre nem volt hajlandó. Szerinte úgyis csak másodosztályú állampolgárok leszünk az EU-ban.

Kedden egyeztetnek Faludy György lakásügyében

Itthon2002.09.02, 18:16

Kedden találkozik Demszky Gábor fõpolgármester és a XIII. kerületi polgármester, hogy megoldást találjanak Faludy György lakásügyére. Az önkormányzat ugyanis jelezte Faludynak, hogy bérleti díjat szedne azért a lakásért, amit a költõ nyolc évvel ezelõtt nemzeti ajándékként kapott Göncz Árpád köztársasági elnök döntése alapján.

Mindennapos a diszkrimináció

Itthon2001.12.07, 07:07

Magyarországon a diszkrimináció a mindennapok részévé vált, megszüntetése pedig erkölcsi kötelesség. Egyebek között errõl beszélt Göncz Árpád egy budapesti nemzetközi konferencián. A volt államfõ megnyitójában úgy vélte, az érvényben lévõ jogi paragrafusok közötti kiskapuk adnak lehetõséget a diszkriminációra.

Helmut Kohl is részt vett Bush budapesti kitüntetésén

Itthon2001.11.28, 12:00

Magyarország helyzetérõl, szerepérõl tartott kedden megbeszélést George Bush, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adta át George Bushnak. Az ünnepélyes ceremónián miniszterek, nagykövetek vettek részt, díszvendégként többek között Göncz Árpád és Helmut Kohl volt német kancellár is.

Göncz Árpádot Pro Humanitate-díjjal tüntették ki

Nagyvilág2001.10.26, 20:31

Az európai civilizáció értékeit képviselõ Pro Europa kulturális alapítvány fõdíjával tüntették ki pénteken Strasbourgban Göncz Árpádot.

Az SZDSZ Kossuth-évet rendez

Itthon2001.09.19, 15:14

A 200 évvel ezelõtt született Kossuth Lajosra kíván emlékezni a Szabad Demokraták Szövetsége. A Kossuth-év megnyitója szeptember 29-én lesz a Kossuth téren, ahol beszédet mond Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Kuncze Gábor SZDSZ-elnök és Görgey Gábor író.

Elõzõ
  • 1
Következõ