Golden State Warriors

címke rss

Az NBA-nek már két hónapja vége, de a döntősök még mindig bunyóznak

Sport2018.08.01, 12:54

Lassan félúton járunk az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) holtidényében, de még mindig lehet történeteket hallani az előző idényhez kapcsolódóan. A legújabb sztori Draymond Green és Tristan Thompson bunyója, akik egyébként már régóta szúrják egymás szemét.

Több mint százmilliót költött alkoholra az ünneplő bajnokcsapat

Sport2018.06.13, 11:36

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Golden State Warriors csapata magyar idő szerint szombat hajnalban megnyerte a Cleveland Cavaliers elleni döntő negyedik meccsét, ezzel négy éven belül a harmadik bajnoki címét ünnepelhette. Néhány játékos már biztosan unja, de az ünneplést szerencsére mindig lehet fokozni. Legalábbis a költekezést.

Nem kegyelmezett a Golden State, söpörte Jameséket az NBA-döntőben

Sport2018.06.09, 06:11

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjének negyedik mérkőzését is megnyerte a Golden State Warriors, amely 108-85-re győzött a Cleveland Cavaliers otthonában, és ezzel 4-0-s összesítéssel hódította el a bajnoknak járó Larry O'Brien Trophy-t. A finálé legértékesebb játékosának Kevin Durantet választották, LeBron James pedig valószínűleg utolsó mérkőzését játszotta Cleveland-mezben.

NBA: egy győzelemre került a söpréstől és a címvédéstől a Golden State

Sport2018.06.07, 08:41

A címvédő Golden State Warriors 110-102-re nyert a Cleveland Cavaliers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik felvonásán, magyar idő szerint csütörtök hajnalban, és összesítésben már 3-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

James 51 pontja ellenére a Golden State nyerte a döntő első meccsét

Sport2018.06.01, 09:05

A címvédő Golden State Warriors nyerte az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első felvonását, miután otthon hosszabbítás után legyőzte a Cleveland Cavaliers együttesét.

Ha LeBron James idén bajnok lesz, letaszítja Jordant a kosárlabda trónjáról

Sport2018.05.31, 17:26

Összejött az a párosítás az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében, amelyre talán a legtöbben számítottak a szezon előtt, azaz sorozatban negyedik évben csap össze egymással a Golden State Warriors és Cleveland Cavaliers. Az eddigiekből kettőt a GSW, egyet a Cavs nyert, és igen meglepő lenne, ha az arány nem nőne 3-1-re.

Jöhet a zsinórban negyedik Warriors-Cavs döntő az NBA-ben

Sport2018.05.29, 09:55

Nyugatról a Golden State Warriors csapata biztosította helyét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjében, mivel a Houston Rockets ellen győzött idegenben a hétfői játéknapon, és ezzel 4-3-ra megnyerte a párharcot.

A kiesés szélére lökte a Houston a Warriorst

Sport2018.05.25, 09:15

A kiesés szélére került a címvédő Golden State Warriors miután a Houston Rockets négy ponttal, 98-94-re nyert ellene az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén. Így egyetlen sikerre került az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcának lezárásától.

Hatalmas verést mért a Rocketsre a Golden State

Sport2018.05.21, 10:28

A címvédő Golden State Warriors kiütéses győzelmet aratott az alapszakaszgyőztes Houston Rockets felett az NBA nyugati főcsoportdöntőjének harmadik, vasárnapi mérkőzésén, így ismét vezet a két együttes párharcában.

NBA: komoly pofonnal válaszolt a Houston Rockets a címvédőnek

Sport2018.05.17, 09:34

Második hazai meccsén fölényes, 127-105-ös győzelmet aratott a Houston Rockets címvédő Golden State Warriors együttese felett, így egyenlített az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportjának négy sikerig tartó döntőjében.

Egy félidőt bírt a Houston, előnyben a címvédő a nyugati döntőben

Sport2018.05.15, 09:02

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei szezonjának talán leginkább várt párharca kezdődött meg magyar idő szerint kedd hajnalban, amikor a Houston Rockets fogadta a címvédő Golden State Warriorst. Sokan a texiasiakat tartják a legesélyesebbnek arra, hogy megfogják a bajnokot, de a GSW megmutatta, hogy nem eszik olyan forrón a kását, azonnal elvette az alapszakaszgyőztes pályaelőnyét.

NBA: a Golden State és a Houston a főcsoport-döntőben

Sport2018.05.09, 09:28

A címvédő Golden State Warriors és a Houston Rockets is bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoport-döntőjébe.

NBA: Győzött a Houston, kikapott a Golden State

Sport2018.05.05, 12:59

Az alapszakaszgyőztes Houston Rockets a hazai környezetben elveszített második találkozót követően azonnal visszavette pályaelőnyét, ugyanis pénteken fölényesen nyert a Utah Jazz otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

Steph Curry visszatért, LeBron James ismét megállíthatatlan volt

Sport2018.05.02, 09:11

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga(NBA) rájátszásában minden második körös párharc elkezdődött a magyar idő szerint szerda hajnali Toronto-Cleveland összecsapással, melyet a vendégek végül hosszasbbításban húztak be, köszönhetően LeBron James újabb fantasztikus produkciójának. A Golden State-New Orleans csatának már a második felvonását játszották, a címvédő végül szoros meccsen tudott felülkerekedni, ráadásul mintegy másfél hónapos kihagyás után visszatért Steph Curry is.

Főcsoport elődöntőben a Warriors és a 76ers

Sport2018.04.25, 10:20

Az ötödik mérkőzést megnyerő Golden State Warriors 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a San Antonio Spurs csapatát, és bejutott az NBA Nyugati főcsoportjának elődöntőjébe. Keleten hasonlóan tett a Philadelphia 76ers is a Miami Heat ellen.

NBA: egy lépésre a továbbjutástól a címvédő Golden State

Sport2018.04.20, 10:05

A címvédő Golden State Warriors 110-97-re nyert a San Antonio Spurs otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, így már 3-0-ra vezet a Nyugati főcsoport negyeddöntőjének négy győzelemig tartó párharcában.

NBA: Növelte előnyét a címvédő Golden State, egyenlített a Miami

Sport2018.04.17, 08:52

A címvédő Golden State Warriors magabiztos, 116-101-es győzelmet aratott a vendég San Antonio Spurs felett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának negyeddöntőjének második mérkőzésén, így 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

A tavalyi dögunalom után láthatunk trónfosztást az NBA rájátszásában?

Sport2018.04.14, 09:37

Véget ért az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakasza, kezdetét veheti a rájátszás a keleti és a nyugati főcsoport 8-8 legjobb csapatával. A tavalyi playoff csalódást keltő, mondhatni unalmas volt, hiszen keleten a Cleveland, nyugaton a Golden State masírozott be megállíthatatlanul a döntőbe, a két együttes összesen 24 győzelem mellett mindössze egyszer szenvedett vereséget, majd a fináléban a Warriors simán nyert. Idén a címvédő verhetőnek tűnik, míg a Cleveland elképesztő hullámvasúton van túl, LeBron James fantasztikus teljesítménye nélkül be sem jutott volna a rájátszásba a Cavaliers. De tényleg van realitása annakk, ...

Bajba kerülhet a Warriors, az MVP kihagyja a rájátszás elejét

Sport2018.04.13, 21:22

Csak a rájátszás második körében térhet vissza Stephen Curry, amennyiben csapata, a Golden State Warriors akkor még versenyben lesz az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

NBA: vérfürdő várható a nyugati főcsoportban

Sport2018.04.06, 08:45

Öldöklő harc várható az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoportjának rájátszásáért. Jelenleg 7 együttes küzd öt helyért, a csapatok között pedig vagy minimális, vagy egyáltalán nincs különbség. Ehhez nagyon kellett a Denver győzelme a Minnesota ellen, a két klub jelenleg holtversenyben áll. Mindeközben a címvédő Golden State Warriors húszpontos vereséget szenvedett.

Steph Curry nélkül is rangadót nyert a Golden State

Sport2018.04.04, 09:47

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapja meglehetősen mozgalmasra sikerült, ugyanis a 30 csapatból 26 pályára lépett. A Miami Heat győzött és ezzel bebiztosította helyét a rájátszásban, míg a címvédő Golden State Warriors Steph Curry nélkül is nyerni tudott az OKC Thunder vendégeként.

NBA: ijesztően nagyot esett a címvédő Golden State játékosa

Sport2018.04.01, 13:03

Öt mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) szombati játéknapján, amelyeken zömmel papírforma eredmény született. A Golden State-be visszatért Klay Thompson és a címvédő simán győzött, míg a Boston Celtics rendkívül fontos meccet nyert meg a keleti éllovas Toronto Raptors ellen.

NBA: Otthon kapott ki a címvédő, LeBron James remekelt

Sport2018.03.26, 10:49

A címvédő Golden State Warriors otthon sima vereséget szenvedett a Utah-tól az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

Visszakapja a legjobbját a gödörben lévő NBA-csapat

Sport2018.03.20, 21:14

Stephen Curry a pénteki mérkőzésen térhet vissza sérülése után az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) címvédő Golden State Warriors együttesébe.

NBA: sztárjai nélkül is győzött a tartalékos címvédő

Sport2018.03.15, 09:21

A Washington Wizards és a Sacramento Kings is hosszabbításban győzött az észak-amerikai kosárlabdaligán (NBA). A címvédő Golden State is nyert, annak ellenére, hogy Steph Curry, Klay Thompson és Draymond Green sem játszhatott.

NBA: Nagy verést kapott a címvédő, megszakadt a Houston sorozata

Sport2018.03.10, 11:06

A címvédő Golden State Warriors 17 ponttal kikapott a Portland Trail Blazers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Curry kidőlt, a Golden State zsinórban hetedszer győzött

Sport2018.03.09, 10:05

A címvédő Golden State Warriors hazai pályán 110-107-re legyőzte a San Antonio Spurs együttesét, ezzel sorozatban hetedik sikerét aratta az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.

NBA: rangadót nyert és zsinórban 16 győzelemnél jár a Houston

Sport2018.03.07, 09:08

Hajrájához érkezik az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakasza, az izgalmak pedig fokozódnak. A nyugati főcsoportban óriási harc folyik a rájátszást érő helyekért, viszon vannak olyan csapatok, amelyek jó formájukkal igyekeznek meglógni a többi elől. Mint például a Houston Rockets, a Portland Trailblazers és a New Orleans Pelicans.

Kiütötte egyik legnagyobb riválisát a Golden State

Sport2018.02.25, 13:02

A címvédő Golden State Warriors sima sikert aratott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.

Gálázott a címvédő Golden State az NBA-ben

Sport2018.02.13, 09:59

A címvédő Golden State Warriors 46 pontos győzelmet aratott a vendég Phoenix Suns felett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

NBA: kikapott a címvédő, LeBron James rosszul érzi magát

Sport2018.02.04, 12:43

A címvédő Golden State Warriors hétpontos vereséget szenvedett a Denver Nuggets vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, de a Cleveland Cavaliers sem lehetett büszke a teljesítményére a Houston Rockets ellen.

Curry gálázott, két perc alatt 13 pontot dobott

Sport2018.01.28, 11:02

A címvédő Golden State Warriors főként Stephen Curry 49 pontjával verte a vendég Bostont az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.

Curry kihagyja az All Star-gála tripladobó versenyét

Sport2018.01.25, 22:11

Nem indul a februári All Star-gála tripladobó versenyén Stephen Curry, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) címvédő Golden State Warriors sztárja.

A padlóig nyomták Curryt, de nyert a Golden State

Sport2018.01.18, 10:28

A címvédő Golden State Warriors hét ponttal nyert Chicagóban az NBA szerdai játéknapján.

NBA: pontgazdag meccsen nyert a címvédő Golden State

Sport2018.01.14, 13:12

A címvédő Golden State Warriors pontgazdag mérkőzésen 127-125-re nyert a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

NBA: egészen elképesztő, amit Stephen Curry művel

Sport2018.01.07, 13:15

A nagydöntős Cleveland elsősorban LeBron Jamesnek köszönheti orlandói sikerét, aki 33 ponttal, 10 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt. A keleti éllovas Boston egyhuzamban hatodszor nyert, így remek formában indulhat Londonba, az NBA európai meccsére, melynek során csütörtökön a Philadelphia lesz az ellenfele. A Denvert verő Sacramentóban nagyot hajrázott a 40 éves Vince Carter, aki 12 pontjából tízet az utolsó negyedben dobott. Eredmények: Los Angeles Clippers-Golden State Warriors 105-121 Brooklyn Nets-Boston Celtics 85-87 Detroit Pistons-Houston Rockets 108-101 Indiana Pacers-Chicago Bulls 125-86 Orlando Magic-Cleveland Cavalierrs ...

NBA: legjobbjai nélkül is közel állt a bravúrhoz a Houston

Sport2018.01.05, 09:55

James Harden és Chris Paul sem játszhatott, a Houston Rockets mégis komoly küzdelemre késztette a címvédő Golden State Warriorst, amely végül tíz ponttal nyert az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) csütörtöki játéknapján.

NBA: Stephen Curry 38 ponttal tért vissza

Sport2017.12.31, 10:32

A címvédő Golden State Warriors sztárja, Stephen Curry 38 ponttal tért vissza bokasérüléséből 11 kihagyott mérkőzés után az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.

Idióta apuka, elképesztő elkapás, borzalmas Browns - USAsport 2017

Sport2017.12.29, 21:13

Februárban minden idők egyik legemlékezetesebb Super Bowlját láthattuk az NFL-ben, a Golden State Warriors elképesztő dominanciával lett bajnok az NBA-ben, míg az NHL-ben 19 év után történt ismét címvédés a Pittsburgh Penguins jóvoltából. De mik tették igazán emlékezetessé ezt az esztendőt Amerikában? Kik voltak az év legjobbjai? Kik a negatív hősök, a ligák bohócai? Melyek voltak a legszebb jelenetek, a legnagyobb sztorik? Virtuális díjkiosztó gála, ahol a három sportág 1-1 jelöltet nevezett be, de csak egy győzhetett a végén.

Ennél cukibb videót még nem látott a világsztár kosarastól

Sport2017.12.25, 18:06

Az NBA-ben szereplő Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James nem lehet otthon szeretteivel, ugyanis hétfőn este, magyar idő szerint 21 órakor a mintegy 4000 kilométerrel távolabb lévő Oaklandben lép pályára a Cavs legnagyobb riválisa, a Golden State Warriors ellen. Persze nem szeretne lemaradni a meghitt családi pillanatokról, videotelefonálással próbál ő is "jelen lenni" az ajándékbontáskor. Hároméves lánya, Zhuri láthatóan rendkívül élvezi így is a procedúrát, ünnepi hangulatban nála sincs hiány.

Vége a Cleveland sorozatának: Indianában kapott ki a James-brigád

Sport2017.12.09, 09:24

Megszakadt a Cleveland Cavaliers 13 mézkőzéses győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, miután a LeBron James vezette csapat 106-102-es vereséget szenvedett az Indiana Pacers otthonában. Nem járt jobban az eddig ligaelsőként menetelő Boston Celtics sem, amely San Antonioban kapott ki, köszönhetően Manu Ginobili meccsnyerő dobásának. Győzött viszont a Steph Curryt nélkülöző Golden State, két meccsen pedig hosszabbítás döntött.

Tippmix-gyilkos NBA: otthon kapott ki a bajnok a 27.-től

Sport2017.11.28, 09:44

A címvédő Golden State Warriors pályaválasztóként kapott ki négy ponttal a vendég Sacramento Kings gárdájától az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Azt hozzá kell tenni, hogy a bajnoknál nem játszot a két legnagyobb sztár, Steph Curry és Kevin Durant sem.

Az NBA címvédője 143 pontot dobott a Chicago Bullsnak

Sport2017.11.25, 13:17

A címvédő Golden State Warriors 143 pontot dobott a Chicago Bullsnak, házigazdaként 49 ponttal nyert ellene az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján.

A bajnok Golden State sem tudta megállítani a Bostont

Sport2017.11.17, 08:49

A Boston Celtics hazai pályán 92-88-ra legyőzte a címvédő Golden State Warriors együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, ezzel sorozatban 14. sikerét aratta.

Steph Curry nélkül is menetel a Golden State

Sport2017.11.14, 08:52

A címvédő Golden State Warriors hazai pályán 110-100-ra legyőzte az Orlando Magic együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának hétfői játéknapján, ezzel sorozatban hetedik sikerét aratta.

Megállíthatatlan a Boston, sorozatban tizedik győzelmét aratta

Sport2017.11.09, 10:04

Sorozatban tizedik győzelmét aratta az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában a Boston Celtics: az idényt két vereséggel kezdő, azóta viszont hibátlan massachusettsi gárda ezúttal hazai pályán a Los Angeles Lakers ellen nyert.

Hátrányból fordított a Golden State

Sport2017.11.05, 13:51

A címvédő Golden State Warriors magabiztosan, 127-108-ra nyert a Denver Nuggets ellen az NBA legutóbbi játéknapján.

A Warriors nyerte a rangadót, utolsó pillanatban kapott ki a Lakers

Sport2017.11.03, 08:30

A címvédő Golden State Warriors 112-92-re nyert a San Antonio Spurs otthonában az NBA legutóbbi játéknapján.

Tavalyi formáját idézte az NBA címvédője

Sport2017.10.31, 10:31

A címvédő Golden State Warriors 141-113-ra nyert a Los Angeles Clippers vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.

NBA: Kikaptak az előző idény döntősei

Sport2017.10.30, 11:22

A címvédő Golden State Warriors, valamint az előző idényben ugyancsak döntős Cleveland Cavaliers is kikapott hazai pályán az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

Szándékosan veszített meccseket a Golden State Warriors

Sport2017.10.29, 08:34

Az egykori GM-asszisztens szerint a Golden State Warriors is „tankolt", hogy jobb draftcetliknek köszönhetően erősítse meg keretét, amely mára a legjobb lett az NBA-ben.

Kikapott a GSW és a Cleveland, Curryéket kizárták

Sport2017.10.22, 14:21

A címvédő Golden State Warriors tízpontos vereséget szenvedett a Memphis Grizzlies ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Bajnokverés, hatalmas izgalmak és egy horrorsérülés az NBA nyitóestéjén

Sport2017.10.18, 16:46

Két fantasztikusan kiélezett meccsel indult el az NBA 2017-2018-as idénye, de valószínűleg senki sem erre fog emlékezni erről az estéről. A Cleveland Cavaliers–Boston Celtics nyitórangadón a vendégek nyáron szerződtetett sztárja, Gordon Hayward borzasztó bokatörést szenvedett, minden bizonnyal öt percig tartott neki a szezon új csapatában.

Huszonkilenc lúd egy disznó ellen a bajnoki címért

Sport2017.10.17, 13:14

Aki szereti az NBA-t, az egész nyáron csak kapkodta a fejét, annyi minden történt. Sokkoló cserék, meghökkentő igazolások, twitter-balhék, egy nagyon erős draft,szabályváltoztatások, amelyek mind hatással lesznek az előttünk álló 2017-2018-as idényre. Az erőviszonyok átrendeződtek. Nyugaton véres háború, míg keleten gyermeki párnacsata várható a rájátszásért. Igazi sztárcsapatok jöttek létre a holtszezonban, mind-mind annak érdekében, hogy legyőzzék a Golden State Warriors-t. De van erre esélyük? És mi lesz azokkal a fiatal klubokkal, amelyeket már évek óta rájátszásba várnak? Lonzo Ball vissza tudja helyezni a Lakers-t az NBA térkéépére? ...

Iszonyatosan beégette magát Twitteren az NBA-szupersztár

Sport2017.09.21, 10:38

Kevin Durant napjaink (és minden idők) egyik legjobb kosarasa. Az NBA-ben (Észak-Amerikai Profi Kosárlabdaliga) a Golden State Wariorssal tavaly bajnoki címet szerző szupersztár renoméja azonban az elmúlt egy év alatt folyamatosan süllyedt, köszönhetően annak, hogy tavaly nyáron elhagyta az Oklahoma City Thundert, miután pont a Golden State ejtette ki őket a rájátszásban, ő pedig a riválishoz igazolt.

Egy klubban a Barca és az NBA bajnoka

Sport2017.09.14, 08:39

A Golden State Warriors az NBA eddigi legnagyobb mezszponzori szerződését hozta össze: a liga bajnoka évi 20 millió dollárt kap a Barcelonát is támogató japán Rakuten cégtől.

Durant nem megy a Fehér Házba

Sport2017.08.18, 11:45

Kevin Durant nem megy el a Fehér Házba a Golden State Warriorsszal, ha Donald Trump elnök NBA-bajnokot megillető hagyományos meghívója megérkezik.

Összevissza bénázott Kínában az NBA-bajnokcsapat sztárja

Sport2017.07.08, 18:30

A Golden State Warriors kétszeres bajnok dobógépe, Klay Thompson az egyik támogatója hívására érkezett Kínába, ahol nem volt rest a legrosszabbját nyújtani.

Curry- és Warriors-mezt vegyenek!

Sport2017.07.08, 12:14

Cseppet sem meglepő módon a játékosoknál Stephen Curry, a csapatoknál pedig az újdonsült bajnok Golden State Warriors mezeiből fogyott a legtöbb az NBA-ben.

Minden idők legjobb fizetését kapja Curry a Golden State-től

Sport2017.07.01, 14:53

Rekordot jelentő, 201 millió dollárról (54,3 milliárd forint) szóló szerződést köt Stephen Curry eddigi csapatával, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA bajnokával, a Golden State Warriorsszal.

Az idei Warriors minden idők legjobbja

Sport2017.06.18, 17:26

A CBS toplistáján Jordanéket, Bryantéket és Ervingéket is veri az újdonsült bajnokcsapat. Egy amerikai szakportál szerint a 2017-ben csúcsra érő Golden State Warriors minden idők legjobbja, ami a playoffbeli teljesítményt illeti. A Durant, Curry, Thompson hármas vezette csapat mindössze egy vereséggel söpört végig a rájátszáson.

Ötvenmillió forintnyi pezsgővel ünnepelt a Golden State

Sport2017.06.13, 10:58

A Golden State Warriors nyerte az NBA nagydöntőjét. Steph Curryék 4-1-es összesítéssel múlták felül a Cleveland Cavaliers együttesét. A hazai pályán ünneplő Warriors játékosai nem fogták vissza magukat, de nem is kellett.

Nincs több dobása a Cavsnek: NBA-bajnok a Golden State Warriors

Sport2017.06.13, 07:46

A Golden State Warriors hazai pályán legyőzte a címvédő Cleveland Cavalierst az NBA nagydöntőjének ötödik mérkőzésén, így 4-1-re megnyerte a párharcot, és ötödik bajnoki címét szerezte meg.

Életben maradt a Cleveland Cavaliers az NBA-döntőben

Sport2017.06.10, 08:38

A címvédő Cleveland Cavaliers hazai pályán legyőzte a Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének negyedik mérkőzésén, így 3-1-re szépített a párharcban.

Hatalmas lépést tett a Golden State a bajnoki cím felé

Sport2017.06.08, 09:12

A Golden State Warriors idegenben is legyőzte a címvédő Cleveland Cavaliers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén, így már 3-0-ra vezet a párharcban.

Tripla-duplák, playoff-rekord és megállíthatatlan Golden State

Sport2017.06.05, 09:11

A Golden State Warriors hazai pályán 132-113-ra legyőzte a címvédő Cleveland Cavaliers együttesét az NBA nagydöntőjének második mérkőzésén, így már 2-0-ra vezet a párharcban.

A szárnyaló Durant a padlóra küldte LeBront

Sport2017.06.02, 08:38

Kevin Durant mindenkit emlékeztetett az NBA nagydöntőjének első mérkőzésén, miért is volt fontos a Golden State Warriorsnak az ő megszerzése 2016 nyarán.

A Gyűrűk ura óta nem volt ennyire izgalmas trilógia

Sport2017.06.01, 16:13

Ahogy az utóbbi két évben, úgy idén is Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers döntőt rendeznek az NBA-ben. A nagydöntőket tekintve az állás eddig 1-1, idén először történik meg az, hogy az amerikai kosárligában két csapat sorozatban harmadszor vív döntőt egymással. Az egyik oldalon a rájátszásban veretlenül menetelő szupercsapat, a másik oldalon minden idők egyik legdominánsabb szupersztárja. Kezdés ma. NBA-nagydöntő beharangozó, 2. rész.

Döntőbe jutott és NBA-történelmet írt a Golden State

Sport2017.05.23, 09:30

A Golden State Warriors a negyedik mérkőzésen islegyőzte a San Antonio Spurst az NBA nyugati főcsoportdöntőjében.

Texasban sem tudta elkapni a Spurs a száguldó Warriors

Sport2017.05.21, 10:19

A Golden State Warriors 120-108-ra nyert a San Antonio Spur ellen az NBA Nyugati főcsoport-döntőjének harmadik mérkőzésén, és 3-0-ra vezet a négy nyert meccsig tartó párharcban.

Egyre közelebb az újabb Cavs-Warriors nagydöntő

Sport2017.05.16, 12:01

Jöjjön egy kis kitekintő az NBA két főcsoportdöntőjére. Keleten és Nyugaton is egyértelműnek tűnik a helyzet, a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warriors is favorit, igaz, utóbbi esetében a San Antonio-i Kawhi Leonard sérülése is bátorságot adott a kijelentésünkhöz. Ha a Cavs és a GSW is nyer, először fordul elő az NBA történetében, hogy egymást követő három alkalommal játssza ugyanaz a két csapat a nagydöntőt.

Spurs legjobbja kihagyja a Warriors elleni második meccset

Sport2017.05.16, 09:45

A San Antonio Spurs legjobbja, Kawhi Leonard nem léphet pályára a Golden State Warriors elleni nyugati főcsoportdöntő második összecsapásán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

Egy sérülés is kellett a Warriors hatalmas fordításához

Sport2017.05.15, 12:44

Az NBA nyugati főcsoportjában már a döntőt kezdték meg a felek és nagyon meg kellett szenvednie az alapszakasz-győztes Golden State Warriorsnak.

NBA: külön ligában játszik a Cavs és a Warriors

Sport2017.05.11, 17:51

Jót tesz az NBA-nek az a dominancia, amit a playoffban a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warriors mutat? A legutóbbi két kiírás nagydöntősének összesített mérlege 16 győzelem és 0 vereség. A Trash Talk szakértői erre a kérdésre is keresik a választ csütörtök este.

Nem tud veszíteni a playoffban a Golden State

Sport2017.05.05, 09:07

A Washington Wizards hazai pályán legyőzte Boston Celtics együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoport-elődöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

A Jazz beleköpne a Warriors levesébe

Sport2017.05.02, 17:53

A Golden State Warriors szeretne közelebb kerülni sorozatban harmadik nagydöntőjéhez, azonban a hétmeccses szériából érkező Utah Jazz megpróbálja megnehezíteni Curryék dolgát.

Harden lemosta a pályáról Westbrookot a rájátszás rajtján

Sport2017.04.17, 09:31

Négy mérkőzéssel folytatódott az NBA rájátszása, három hazai és egy meglepő vendég sikerrel. A várva várta Harden-Westbrook csata meglehetősen egyoldalúan alakult.

Westbrooknak egy lepattanón múlt a történelmi csúcs

Sport2017.04.06, 09:45

Russell Westbrook kis híján történelmi csúcsot javított az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság szerdai játéknapján, ugyanis mindössze egy lepattanó hiányzott szezonbéli 42. tripla duplájához.

49 pontot szórtak a Warriors cseréi

Sport2017.04.01, 13:16

A Houston Rockets ellen is folytatta jó sorozatát a ligaelső Golden State Warriors, mely 107-98-as pénteki sikerével már sorozatban tizedik győzelmét aratta az NBA-ben.

Sosem látott tempóban nyer az NBA új edzőzsenije

Sport2017.03.30, 14:13

Steve Kerr a 238. NBA-alapszakaszmeccsén elkönyvelhette a kétszázadik győzelmét, az amerikai major sportokban még senki sem jutott el ilyen gyorsan eddig a mérföldkőig.

Rangadót nyerve lett meg a Warriors 60. győzelme

Sport2017.03.29, 09:09

A ligaelső Golden State Warriors hét ponttal győzött a Houston Rockets vendégeként, ezzel 60. sikerét szerezte meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA alapszakaszában.

Ciki az NBA-nek, hogy lóghatnak Curryék

Sport2017.03.21, 14:02

A sztárok pihentetését kifogásolta a klubtulajdonosokhoz írt körlevelében Adam Silver, az NBA főigazgatója. A liga vezetője rendkívül fontos ügynek nevezte, hogy az országos közvetítésű mérkőzéseken a tévénézők nem látják a legnagyobb ászokat.

NBA: Curry 29 pontot dobott a 29. születésnapján

Sport2017.03.15, 08:34

A tavaly nagydöntős Golden State főként Stephen Currynek köszönhetően győzte le a vendég Philadelphiát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság keddi játéknapján.

A Celtics nyerni jár a Warriorshoz

Sport2017.03.10, 09:52

A tavaly nagydöntős Golden State szezonbéli leggyengébb dobóteljesítményét nyújtva kikapott a vendég Bostontól az NBA szerdai játéknapján.

Curry minden idők legjobbjai közé lépett

Sport2017.03.06, 09:17

A Golden State Warriors Stephen Curry és Klay Thompson vezérletével győzött a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, az NBA-ben.

Komoly meglepetés az NBA-ben

Sport2017.03.03, 07:40

A tavalyi nagydöntős Golden State Warriors 94-87-re kikapott a Chicago Bulls otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA legutóbbi játéknapján.

Egy hónapra dőlt ki a Golden State Warriors sztárja

Sport2017.03.01, 17:57

Valószínűleg még az alapszakasz végén visszatérhet sérüléséből Kevin Durant, az NBA listavezető Golden State Warriors sztárjátékosa.

A Warriors az első csapat az NBA rájátszásában

Sport2017.02.26, 12:55

Szombati győzelmével a Golden State Warriors elsőként biztosította helyét a rájátszásban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

Curry: 35 pont és ülőtánc

Archívum2017.02.24, 07:46

A Golden State Warriors 123-113-ra verte az LA Clipperst az NBA-ben, méghozzá a harmadik negyedben 50 pontot dobva (idénycsúcs). Steph Curry 35 pontig jutott, míg Kevin Durant 25 ponttal és 15 lepattanóval zárt. Ünnepeltek is egy nagyot a kispadon.

Kiütötték az NBA ligaelsőjét

Archívum2017.02.14, 07:52

A Denver Nuggets hazai pályán 132-110-re kiütötte a ligaelső Golden State Warriors csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA legutóbbi játéknapján.

Megállíthatatlan a Miami Heat

Sport2017.02.02, 08:12

A Miami Heat immár kilenc találkozó óta nem talál legyőzőre, ezúttal az Atlantát verték nagyon simán. Győzött a címvédő Cavaliers, és a ligaelső Golden State is. Többen is 40 pont fölé jutottak játéknapon. 

Nyugati rangadót nyert a Warriors

Sport2017.01.21, 11:08

Értékmérőnek is mondható nyugati rangadót nyert meg a Golden State Warriors, amelyik tulajdonképpen könnyedén győzte le a Houston Rocketset. Keleten a Torontó simán kikapott Charlotte-ban, az Atlanta pedig legyőzte a Chicagót. A nap legnagyobb ponttermését a Brooklyn Nets szállította.

James egyedül kevés volt a Bulls ellen

Sport2017.01.05, 08:20

A Chicago Bulls idegenben győzte le a címvédő és keleti éllovas Cleveland Cavalierst az NBA szerdai játéknapján. A vendégeknél ezúttal is Jimmy Butler volt az ász, aki az utolsó negyedben indította be a pontgyárat. A Golden State pontgazdag meccsen verte a Portlandet, a Bucks pedig egy dudaszóval érkező kosárral győzött a Knicks csaronkában.

Csúcsrangadót nyert a Cavaliers

Sport2016.12.26, 10:49

Hiába vezetett szinte végig, mégis kikapott a Golden State Warriors kosárlabdacsapata a Cleveland Cavaliers ellen az NBA szuperrangadóján, amelyen az elmúlt két szezon döntőse feszült egymásnak.

Véget ért a Grizzlies nagy sorozata, hajszállal nyert a Warriors

Sport2016.12.14, 08:19

Sorozatban hat megnyert meccs után a Memphis simán kikapott a címvédő Cleveland Cavaliers otthonában az NBA keddi játéknapján. A Golden State csak az utolsó percben nyerte meg a maga meccsét New Orleansban. Atlantában nem spóroltak a pontokkal.

Nem bírt a Memphis védelmével a Warriors

Sport2016.12.11, 09:31

Az NBA szombati játéknapján a Golden State Warriors csúnya pofonba nézett bele Memphisben, míg a Cleveland LeBron James vezérletélvel kiküzdötte a győzelmet a Charlotte ellen. Remekelt a Los Angeles Clippers is, különösen Chris Paul volt elemében.

A tökéletes katona 29 perc alatt 60 pontot dobott

Sport2016.12.06, 20:48

Visszahúzódó, alázatos, csendes, de életveszélyes kosárlabdázó Klay Thompson, a Golden State Warriors dobóhátvédje. Noha az NBA legjobb dobójával, Stephen Curryvel félelmetes párost alkotnak, Thompson nem kér a rivaldafényből. Nyáron úgy tűnt, ő lehet a legnagyobb vesztese Kevin Durant szerződtetésének, de ez sem zavarta meg. Kevesebb dobásból ugyanolyan jól dolgozik. Klay Thompson hétfőn 29 perc alatt 60 pontot rámolt be az igencsak jó erőkből álló Indiana Pacersnek, ami új idényrekord. Portré a liga szürke eminenciásáról, akiről most egész Amerika beszél.

60 pont az új idényrekord az NBA-ben

Sport2016.12.06, 09:53

A Golden State Warriorst erősítő Klay Thompson 60 ponttal járult hozzá az Indiana legyőzéséhez az NBA hétfői játéknapján.

Megállíthatatlan szériába kezdett a Warriors

Sport2016.11.27, 10:10

Utoljára november 5-én a Los Angeles Lakers otthonában szenvedett vereséget a Golden State Warriors kosárlabdacsapata, azóta viszont zsinórban a 11. mérkőzését nyerte meg az NBA-ben. A Minnesota Timberwolves elleni 115–102-es győzelemből Stephen Curry 34, Kevin Durant 28 ponttal vette ki a részét.