Fellini: a zseni, aki szerette a nőket és rettegett a túlvilágtól

Federico Fellini filmjei, legyenek olykor bármennyire szomorkásak, mindig az életigenlésről szólnak. Ha egyáltalán „szólnak” valamiről: „az én mozim nem irodalmi, nem is elbeszélő, hanem festői mozi. A fény a lényege, a stílusa, az ideológiája”, vallotta a rendező. A látvány ideológusaként Fellini művészetében keveredik a valóság az álommal, a kollektív fantázia és a szimbólumok világa a személyes önéletrajzi elemekből táplálkozó tényszerűséggel. Sajátos groteszk humorral, az elesettek iránti (nem kevés filozófiai, pszichológiai és szociológiai hajlamról árulkodó) érzékenységgel és együttérzéssel láttatta a világot és az embert. Egyyetemes ...