Giro d'Italia

címke rss

A Giro második felében lehet főszerepe a magyar bringásnak

Sport2023.05.04, 14:21

A szombaton rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyre készülő Fetter Erik szerint a második vagy harmadik héten kaphat főszerepet az EOLO-Kometa csapatában.

A betegsége után sem mond le az álmairól a magyar kerékpáros

Sport2023.04.17, 10:51

Rövid betegség és két olaszországi országúti kerékpáros verseny után változatlanul az a célja Fetter Eriknek, hogy bekerüljön az EOLO-Kometa keretébe a Giro d'Italiára.

Elképesztő, mint mondott a legendás kerékpározó

Sport2023.03.13, 12:05

Az írek egykori profi kerékpárosa, Stephen Roche 1987-ben megnyerte a Tour de France-t, diadalmaskodott a Giro d'Italián, emellett világbajnok is lett. A klasszis versenyző szerint a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny egy kiváló megméretettés lesz a világ legjobb versenyzőinek, ahol a magyar bringások is szép eredményeket érhetnek el.

Csúcsformába kerülne az idei Giro d'Italiára a magyar bringás

Sport2023.03.02, 13:15

Biztató évkezdet után jó formában várja az olaszországi országúti kerékpáros versenyeket Fetter Erik, aki tavalyi tapasztalataira alapozva idén már komolyabb célokkal várja a májusi Giro d'Italiát.

Visszatér a magyar hátterű csapat a Giro d'Italia mezőnyébe

Sport2023.01.20, 16:32

Az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia szervezőinek bejelentése szerint a magyar hátterű EOLO-Kometa profi kerékpáros csapat is ott lesz az idei verseny mezőnyében.

Bemutatták a 2023-as Giro d'Italia teljes útvonalát

Sport2022.10.17, 19:38

Rómában zárul jövőre a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny.

Kihirdették az idén Magyarországról induló Giro 2023-as rajtjának helyszínét

Sport2022.09.28, 16:24

Abruzzo tartomány ad otthont jövőre a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Nagy Rajtjának.

Vas Kata Blanka a hatalmas bukása után majdnem feladta a női Giro d'Italiát

Sport2022.07.11, 15:01

Bukása után Vas Kata Blanka biztos volt benne, hogy nem megy tovább a női Giro d'Italián, mégis képes volt folytatni az olasz országúti kerékpáros körversenyt, amelyet jó tapasztalatszerzési lehetőségként élt meg.

Vas Blanka befejezte élete első Grand Tour-versenyét

Sport2022.07.10, 17:46

Annemiek van Vleuten nyerte a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt, a záróetapon 26. Vas Kata Blanka pedig 51. helyen zárt összetettben.

Fejre állt a rózsaszín trikós, de így is megnyerte a szakaszt - videó

Sport2022.07.08, 16:00

A rózsaszín trikós Annemiek van Vleuten bukással együtt is fölényes győzelmet aratott a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki szakaszán, Vas Kata Blanka 64. lett.

Vas Kata Blanka ezúttal is célba tudott érni a női Girón

Sport2022.07.07, 18:13

Juliette Labous nyerte a hegyi befutót a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen csütörtökön, Annemiek van Vleuten növelte előnyét összetettben, Vas Kata Blanka pedig ezúttal is célba tudott érni.

Keddi bukása után remekül versenyzett Vas Kata Blanka a női Girón

Sport2022.07.06, 18:31

Marianne Vos 32. etapsikerét ünnepelhette a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek hatodik szakaszán Vas Kata Blanka - keddi bukása ellenére dolgozott csapattársaiért - teljesítette a Sarnico és Bergamo közötti 114,7 kilométeres távot.

Vas Kata Blanka óriásit bukott a női Giro d'Italián, kórházba vitték - videó

Sport2022.07.05, 15:13

Elisa Balsamo nyerte a sprintbefutót a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszán, amelynek hajrájában Vas Kata Blanka bukott. A hírek szerint kórházba kellett szállítani. 

Vas Kata Blanka az eddigi rózsaszín trikóssal együtt ért célba a női Girón

Sport2022.07.04, 17:57

Annemiek van Vleuten etapsikerével a negyedik szakasz után átvette a vezetést összetettben a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, Vas Kata Blanka az eddigi rózsaszín trikóssal együtt ért célba.

Vas Kata Blanka nagyot dolgozott, de lekerült róla a fehér trikó

Sport2022.07.01, 19:09

A világbajnok Elisa Balsamo nyerte a második szakaszt a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelyen Vas Kata Blanka 90. helyen ért célba.

Visszavonul a hollandok országúti kerékpáros klasszisa

Sport2022.06.03, 14:50

A szezon végén visszavonul Tom Dumoulin holland kerékpáros, a Giro d'Italia 2017-es bajnoka, világbajnok, olimpiai ezüstérmes.

Fantasztikus három hetet hozott nekünk a három kerékpáros magyar hős

Sport2022.05.30, 08:54

Történelmi Giro d'Italia ért véget vasárnap. Egyrészt azért, mert soha nem volt még ausztrál győztese az olasz körversenynek, másrészt pedig azért, mert Magyarországról indult az embert próbáló küzdelem, ráadásul három magyarral. Az első három szakaszról már sokan sokszor áradoztak, természetesen mi is, most pedig a helyszínről követtük végig az utolsó három felvonást is. Előbb Valter Attila próbálkozott meg a szakaszgyőzelemmel a szlovéniai hegymászás után, majd jött a szombati királyetap, ami az addigi rózsaszín trikóson is kifogott, majd ott voltunk a Veronai Arénában is, ahol mindhárom magyar hős elmesélte az élményeit. Helyszíni riport.

A Giro d'Italia történetében először nyerte az összetett versenyt egy ausztrál kerékpáros

Sport2022.05.29, 18:22

Jai Hindley lett a Giro d'Italia történetének első ausztrál győztese, az olasz országúti kerékpáros körverseny vasárnapi záró időfutamát pedig az olasz Matteo Sobrero nyerte.

A visegrádi Giro-szakasz győztese egykerekezett a durva hegymenetben - videó

Sport2022.05.29, 09:12

A holland Mathieu van der Poel eddig is sokak kedvence, és gyanítjuk, hogy ezzel a videóval csak megsokszorozza a rajongói számát.

Őrületes drámát hozott a Giro királyetapja, gazdát cserélt a rózsaszín trikó

Sport2022.05.28, 18:27

Az UAE Team olasz versenyzője, Alessandro Covi nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, 20., utolsó előtti 168 kilométeres szakaszát Belluno és a Marmolada között. Az ausztrál Jai Hindley átvette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót.

Valter Attila az Origónak: Már-már éreztem a siker ízét

Sport2022.05.28, 13:27

Valter Attila a Giro d'Italia 20., utolsó előtti szakaszát megelőzően nyilatkozott Bellunóban az Origo Sportnak az előző szakaszon történtekről, és arról, mit vár még magától a nagy hegyekben.

A sporttörténelmet író Valter Attilát Szlovéniában is ezrek ünnepelték

Sport2022.05.28, 05:57

A Giro d'Italia-láz úgy tűnik továbbra is tombol a magyar sportszeretők körében. Hiába jár már messze a magyar utaktól az olasz kerékpáros körverseny, az összes szakaszon felbukkannak a magyar drukkerek, hogy a három magyart, Valter Attilát, Fetter Eriket és Peák Barnabást biztassák, miközben emberfeletti küzdelem árán teljesítik sorra a végtelennek tűnő kilométereket. Valter Attila már ismeri, milyen háromhetes versenyen tekerni, sőt, már megkülönböztetett trikó is volt rajta, nem is egy napig. A másik két versenyző újoncként indulhatott ebben a kategóriában, de ez egyáltalán nem látszik rajtuk. Szlovéniában néztük meg közelről, miilyen ...

Valter Attila: Érzem, hogy jönni fog a győzelem, de már ma is nagyon szerettem volna nyerni

Sport2022.05.27, 19:42

Valter Attila szökésből negyedikként ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszán, ezzel minden idők legjobb magyar teljesítményét érte el. A verseny után a magyar bringás elárulta, hogy csapattársának, Clément Davynak köszönheti, hogy szakaszgyőzelemért harcolhatott.

Valter Attila szenzációs versenyzéssel negyedik a Giro d'Italia pénteki szakaszán

Sport2022.05.27, 19:23

Hosszú szökés végén Valter Attila negyedik helyen végzett a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszán, melyet a holland Koen Bouwman nyert meg. Az ecuadori Richard Carapaz megőrizte az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót.

Elképesztő balszerencse: nem folytathatja az összetett negyedik helyezettje a Giro d'Italiát

Sport2022.05.26, 12:49

Pozitív lett a koronavírustesztje, ezért nem folytathatja a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt az összetettben negyedik helyen álló Joao Almeida.

Peák Barnabás csapattársa nyerte a Giro eddigi legkegyetlenebb szakaszát - videó

Sport2022.05.24, 19:29

Jan Hirt nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, amelyen Richard Carapaz megtartotta első helyét az összetettben.

Feladta a Girót a verseny egyik nagy esélyese

Sport2022.05.20, 15:13

Feladta a Giro d'Italiát Romain Bardet, az országúti kerékpáros körverseny egyik nagy esélyese.

A bajnoki címért küzd a Győr és a Fradi női kézilabdacsapata, folytatódik a Giro d’Italia

Sport2022.05.20, 08:30

Pénten a 13. szakasszal folytadódik az olasz körverseny, a Giro d'Italia. A női kézilabda NB I utolsó fordulójában pályára lép a bajnoki címért küzdő Győr és a címvédő Ferencváros is. Az ETO gólkülönbsége jobb, így a Fradi csak akkor védheti meg címét, ha a BL négyes döntőre készülő pontot veszít Debrecenben, míg a zöld-fehérek legyőzik a Vácot. A Foma-1-ben a Spanyol Nagydíj 1. és 2. szabadedzését is pénteken tartják, valamint az idei szezonban utolsó La Liga-meccsét játssza a bajnok Real Madrid.

Pályafutása első profi győzelmét aratta az olasz sprinter a Giro d'Italián

Sport2022.05.19, 17:46

Stefano Oldani szökésből nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát, amelyen az összetett közvetlen élcsoportja nem változott.

Kiszáll a Giróról az egyik legjobb sprinter

Sport2022.05.19, 08:03

Nem folytatja tovább a Giro d'Italiát a Lotto Soudal ausztrál sprintere, Caleb Ewan.

Dainese pályafutása első etapsikerét aratta a Giro d'Italián

Sport2022.05.18, 18:00

Alberto Dainese nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, amelyen Juan Pedro López ismét megtartotta az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót.

Saját ügyetlensége miatt fel kellett adnia a versenyt a Giro d'Italia keddi szakaszgyőztesének

Sport2022.05.18, 10:32

Kedden egészen elképesztő végjátékot hozott a Giro d'Italia 10. szakasza. Az Intermarché - Wanty - Gobert Matériaux eritreai versenyzője, Peák Barnabás csapattársa, Biniam Girmay hihetetlen sprinttel megnyerte a szakaszt, majd a pezsgősdugó a szemében landolt, ami miatt fel kellett adnia a verseny további részét.

Pezsgősdugóval lőtte ki saját szemét ünneplés közben a győztes kerékpáros

Life.hu2022.05.18, 08:36

A sportoló nem sokáig ünnepelhette győzelmét, ugyanis majdnem megvakította magát a pódiumon.

Frankfurt-Rangers: jön az Európa-liga döntője

Sport2022.05.18, 07:57

Szerdán rendezik az Európa-liga-döntőjét Sevillában, ahol Eintracht Frankfurt a Rangersszel találkozik- A Veszprém a kézilabda BL negyeddöntőjében lép pályára Dániában, folytatódik a hoki-vb, a férfi pólódöntő - az OSC a Ferencvárossal játszik - és a Giro d'Italia is.

Egy kalitkából nézte a Giro-szakaszt a tragikus körülmények között meghalt bringás kedvenc edzőpartnere - kép

Sport2022.05.17, 20:24

A Pescara és Jesi közötti közel 200 kilométeres szakaszon minden a környékről származó egykori klasszisról, Michele Scarponiról szólt.

Újabb pezsgős baleset, kórházba került a Giro szakaszgyőztese - videó

Sport2022.05.17, 22:19

Kórházba kellett szállítani a Giro d'Italia 10. szakaszát megnyerő Biniam Girmayt, miután a dobogón szemen lőtte magát a pezsgősdugóval.

Történelmi győzelem a Girón, Peák Barna csapattársa nyerte a 10. szakaszt

Sport2022.05.17, 18:28

Az Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux 22 éves eritreai sprintere nyerte meg a Giro d'Italia 10., Piacenza és Jesi közötti 196 kilométeres szakaszt. A részben magyar - kaposvári - központú EOLO-Kometa kerékpárosa, Vincenzo Albanese lett a harmadik.

A sztárbringás imádja a róla elnevezett magyarországi buszmegállót - videó

Sport2022.05.17, 17:07

A Giro d'Italia magyarországi első három szakaszának egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor Mark Cavendish kerékpárt cserélt egy zámolyi buszmegállóban. A sportágban mindennapos eset világhírt hozott a Fejér megyei községnek.

Elképesztően sportszerűtlen volt a Giro d'Italia rózsaszín trikósa - videó

Sport2022.05.16, 19:34

Ritkán látni olyan sportszerűtlensége, amilyet a Giro d'Italia kerékpáros körverseny összetettjében vezető Juan Pedro López követett el a hétfői szakaszon. De az olyan őszinte megbánás sem mindennapos, amit később tanúsított.

Centik döntöttek a Giro d'italia vasárnapi, hegyi befutóján

Sport2022.05.15, 18:34

Elképesztő küzdelmet hozott a Giro d'italia nyolcadik szakasza, az Isernia és a Blockhaus közötti 191 kilométer. A szakaszsikerért végül hárman sprinteltek és csak centik döntöttek az ausztrál Jai Hindley javára, aki Romain Bardet-t és Richard Carapazt előzte meg.

Szökéssel ért véget a Giro nyolcadik szakasza Nápolyban, Fetter Erik a 15.

Sport2022.05.14, 18:51

Thomas de Gendt nyerte a Giro d'Italia Nápoly környéki, 153 kilométeres szakaszát. A Lotto belga versenyzője legutóbb még 2012-ben, a Stelvión nyert szakaszt a Girón.

Valter Attila szerint bizakodásra ad okot a 15. helye

Sport2022.05.13, 20:26

Valter Attila a 15. helyen ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszán, a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres etapon.

Szökés után nyerte a Giro eddigi legnehezebb szakaszát a holland kerékpáros

Sport2022.05.13, 18:58

A Giro d'Italia eddigi legnehezebb szakasza, a Diamante és Potenza közötti 196 kilométer várt a mezőnyre. A nehezen kialakult szökés végül hazaért, a Jumbo-Visma holland kerekese nyert végül, csapattársa Tom Dumoulin segítségének is köszönhetően.

Valter Attila csapattársa nyerte a Giro d'Italia hatodik szakaszát

Sport2022.05.12, 22:38

Valter Attila csapattársa, a francia Arnaud Démare nyerte csütörtökön a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, amelyen összetettben megtartotta éllovas pozícióját a spanyol Juan Pedro López.

Giro d'Italia: bebizonyosodott, hogy a kerékpársport mennyire népszerű Magyarországon

Sport2022.05.12, 12:39

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a Giro d'Italia országúti körverseny első három szakaszának magyarországi megrendezése során bebizonyosodott, mennyire népszerű a sportág az országban.

Szülővárosában jelentette be visszavonulását a Giro kétszeres bajnoka

Sport2022.05.11, 17:08

A szicíliai származású Vincenzo Nibali a messinai befutót követően, a Giro d'Italia ötödik szakasza után bejelentette, hogy év végén visszavonul.

Valter Attiláék sprintere nyerte a Giro ötödik szakaszát

Sport2022.05.11, 16:27

Valter Attila csapattársa, a Groupama FDJ francia sprintere, Arnaud Démare nyerte a Giro d'Italia ötödik szakaszát, a Catania és Messina közötti 174 kilométeres szakaszt.

A Tour de Hongrie mostani mezőnye a Girón sem lenne ciki

Sport2022.05.11, 13:39

Rendezőként problémamentes, szurkolóként izgalmas Tour de Hongrie-ra számít a magyar országúti kerékpáros körverseny főszervezője.

Kämna sikere az Etnán, López átvette a rózsaszín trikót a Giro d'Italián

Sport2022.05.10, 18:37

A német Lennard Kämna nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát kedden, amelynek nagy részét Fetter Erik szökésben töltötte. Az összetett első helyét a másodikként célba érő spanyol Juan Pedro López vette át.

Előző
Következő