Gigor Attila

címke rss

Csak a duma

Tévé2012.10.24, 13:43

Az HBO új, Terápia című sorozatában nem történik más, mint hogy pszichológus és páciense beszélgetnek egy szobában ülve. Ahhoz, hogy ez érdekes legyen, halálpontos forgatókönyvre és briliáns alakításokra lett volna szükség.

Talán megy az anyázás

Film2013.04.16, 21:13

Zomborácz Virágról gyakran lelkendeztünk már, mivel rövidfilmjei alapján az egyik legígéretesebb fiatal rendező a hazai mezőnyben. Most lehetőséget kapott, hogy elkészítse első nagyjátékfilmjét, amelynek forgatását pár hete fejezte be egy Pécs melletti faluban. A történet egy kamaszfiúról szól, akit látogat apja kísértete, sőt eközben még szerelmes is lesz. A film címe egyelőre Utóélet, jövőre kerülhet a mozikba, Petrik Andrea motorozik benne, és Gálffi László kísért. Virágot arról faggattuk, nehéz volt-e élete első nagyjátékfilmjét rendezni, hány nézőre számít, más rendezők irigykedtek-e rá, mi történt a galambbal, és hány nemiszerrv ...

Az ádámcsutkánál kell bedugni a tollat

Film2013.10.23, 16:22

A szerep kedvéért bosnyákul tanult, és a gégemetszést gyakorolta. Ötvös András, a Katona József Színház fiatal színésze a főszereplője a héten mozikba kerülő Isteni műszak című magyar fekete komédiának. Eutanáziáról beszélgettünk vele, és arról, hova jár gyülekezetbe, miért kezelik hülyén a magyarok a sztárságot, szeretne-e szexszimbólum lenni, és van-e olyan jó az Isteni műszak, mint A nyomozó vagy a Kontroll.  

A felhőtlen szórakoztatás végtelenül untat

Film2015.04.04, 18:44

A rejtélyes boncmesterről szóló filmje nagy sikert aratott hét éve, de mit csinál azóta Gigor Attila? Benzinkúton ragadt magyar prostikról tervez fekete komédiát, közben a Terápia című HBO-sorozatban éli ki kreatív energiáit. Nem szereti a smúzolást, legszívesebben számítógépes játékot tervezne, gyerekként is foglalkoztatta a halál, és szerinte a férfitestbe született nő is megérdemel egy esélyt. A nyomozó rendezőjét faggattuk, mire készül.  

Jót tett a hőség a zavarodott prostiknak

Archívum2015.08.23, 13:25

Nyolc évvel A nyomozó után az egyik legtehetségesebb magyar filmrendező, Gigor Attila újra játékfilmet forgat. A Kútban egy csapat Svájcba tartó kurva kénytelen egy Isten háta mögötti benzinkútnál dekkolni, ahol fenekestül felfordul az életük. A rendező azonban nem a prostitúcióról akar beszélni, hanem arról, hogy hol húzzuk meg a határt a férfi és a női szerepek között. Szép szerelmi dráma is várható, az egész úgy lesz vicces, mint egy Coen-film, Trokán Nóra alakításától pedig állítólag letesszük majd a hajunkat. A Kút forgatásán jártunk.

Holnap hajnalig, de ezúttal másképpen

Kultúra2016.06.13, 13:19

A tervek szerint szeptember 22-én kerül a mozikba A nyomozó rendezőjének, Gigor Attilának új nagyjátékfilmje, a Kút. A film egy fontos pontján a magyar poptörténet egyik legnagyobb slágere, a Neoton Holnap hajnalig című száma szólal majd meg, méghozzá egészen új köntösben. Egy törökbálinti stúdióban ezt az új verziót rögzítették nemrég – egy feldolgozás esetében rendhagyó módon az eredeti énekesek, Csepregi Éva és Végvári Ádám előadásában. Az Origo is a helyszínen járt, amikor újjászületett a 33 éves popdal.

Csúnyán elbántak az elgyötört szexmunkásokkal

Film2016.07.15, 16:39

Szeptember 22-én kerül a mozikba Gigor Attila első filmje a nyolc évvel ezelőtti A nyomozó óta. A Coen testvérek alkotásaira hajazó Kút című kamaradráma egy Isten háta mögötti benzinkútnál játszódik, ahol egy mikróbusznyi Ausztriába igyekvő magyar prosti pihen meg egy estére. Karakterplakátokon ismerkedhetünk meg a film főhőseivel.

A szexmunkások csak játsszák a jó kislányt

Film2016.07.25, 20:20

Forrás: Vertigo Media middle on 2048 858 Hét évvel A nyomozó című agyonajnározott első filmje után Gigor egy benzinkúton játszódó bűntörténettel tér vissza a mozikba, ami a rendező állítása szerint a Coen testvérek munkáira fog emlékeztetni. A Kút szinopszisa A semmi közepén álló benzinkúton ragad egy kisbusznyi, nyugati munkára tartó prostituált. A környéken nincs élet, ami épp kapóra jön egy vállalkozónak, aki lányok svájci futtatásából él. A gengszter megtartotta a kúton dolgozó öreg alkoholistát, Istvánt és két-három hetente a töltőállomás érintésével indítja útnak külföldre a kis háremét. A forró nyári semmittevésbe vváratlanul ...

Stricik, prostik és rántott hús a magyar ugaron

Unikornis2016.08.01, 09:38

Világvégi benzinkút, tikkasztó hőség, gyanús figurák és sötét rejtélyek. Az első előzetes alapján ezek lesznek a fő hozzávalói Gigor Attila új filmjének.

Nagyon kinyílt a csipájuk a szexmunkás lányoknak

Film2016.08.25, 09:10

Forrás: Vertigo Média middle on 1200 503 Az elég egyértelműen kiderül az előzetesben, hogy Kurta Niké karaktere nem az életen át tartó szerelmet keresi az életben. Gúnyosan felemleget pár romantikus közhelyet, aztán egy zsufúlt pajtában rozsdásodó kocsi motorháztetőjén bonyolódik édeshármasba Trokán Nórával és Jankovics Péterrel (1:07-nél figyeljen oda nagyon). A legjobb dumákat amúgy Trokán Nórától várhatjuk, akiből egy meghökkentően őszinte vallomás tör ki: Valaki így bámulná a tüzet miattam, én helyben szülnék neki! Gigor Attila rendező A nyomozó-val az új évszázad egyik legjobb magyar filmjét alkotta meg, legújabb munkájáát ...