gettó

címke rss
Döbbenetesen ép műhelyt találtak az egykori varsói gettó területén

Döbbenetesen ép műhelyt találtak az egykori varsói gettó területén

A lengyelországi Varsóban, az egykori varsói gettó területén végzett régészeti munkálatok során egy kitűnő állapotban megőrződött műhelyt fedeztek fel a szakemberek. Ahogy arra emlékeztettek, a varsói gettó volt a legnagyobb náci gettó a második világháború idején. A német hatóságok 1940 novemberében hozták létre, és 3,4 négyzetkilométeres területen 460 ezer bebörtönzött zsidó élt itt.

Ez volt a második világháború legjelentősebb zsidó ellenállási akciója

Tudomány2023.04.19, 18:26

Nyolcvan éve, 1943. április 19-én tört ki a varsói gettófelkelés, a második világháború legjelentősebb zsidó ellenállási akciója, az első felkelés a megszállt Európában, amely súlyos presztízsveszteséget okozott a náciknak.

Öt ország állampolgára volt, pedig sehova sem költözött

Itthon2020.01.01, 21:56

Klein István öt ország állampolgára volt élete során, úgy, hogy a szülőföldjéről soha nem költözött el. Időnként családjával együtt menekülnie kellett, előszőr az ukránok, majd a deportálások elől. Klein István nemrég töltötte 91. születésnapját, ma ő az utolsó magyar zsidó Huszton. Elsősorban magyar, másodsorban zsidó. 

Sötét titkok egy szürke ajtó mögött: több rejtélyes halál is történt ott

Nagyvilág2019.05.27, 20:09

A forgalmas angol belváros közepén álló, látszólag teljesen hétköznapi szürke acélajtó mögött hátborzongató titkok rejtőznek. A fémajtó ma egy nemrég nyílt szuvenírbolthoz tartozik. Nap mint nap emberek százai mennek el mellette, és fogalmuk sincs azokról a múltbeli, targikus történetekről, amelyek kötődnek hozzá - írja a Mirror. 

A dán kormány határozott: mindenáron felszámolják a migránsgettókat

Nagyvilág2018.12.29, 15:02

A legnagyobb francia televízió, a TF1 híradójában mutatták be az a riportot, amelyben a dán hatóságok arról beszélnek, hogy sokkoló intézkedéseket kellett bevezetniük a migránsok miatt. „Az iszlám jelenti a problémáink jelentős részét. Minden nehézségünk a Közel-Keletről érkező migránsokhoz kapcsolódik” –mondta a jobbközép kormányzópárt egyik vezetője. A tarthatatlanná váló helyzet miatt a migránsellenes csomaggal még a baloldal is egyetért.

Egymást gyilkolják a migránsok Franciaországban

Nagyvilág2018.10.19, 11:43

Újabb brutális gyilkosság történt Párizs legkeményebb migránsövezetében. Az elkövető egy 15 éves kamasz volt, egy tunéziai migránst ölt meg. Nemrég egy 12 éves fiút vertek agyon mankóval. Az erőszakos bűncselekmények 7,3 százalékkal növekedtek 2017-ben.

Linzben fokozatosan elgettósodnak az utcák a migránsok miatt

Nagyvilág2018.05.26, 15:39

Linz Ausztria harmadik legnagyobb városa. A település lakossága mára elérte a 210 ezret. A növekedés azonban a bevándorlásnak köszönhető. A migránsok gettókat alakítottak ki.

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Itthon2018.04.16, 11:02

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Miniszterelnökség kegyelettel emlékezik a csaknem hatszázezer magyar, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatra.

Műemlék lehet a varsói gettófalból

Archívum2018.02.21, 13:44

Műemlékké nyilvánítanák a második világháború után megmaradt gettófal két részét Varsóban. A zsidó és a lengyel történelem számára felbecsülhetetlen értékű történelmi emlékről szóló döntést már aláírta a helyii műemlékvédelmi hivatal vezetője. 

Magyar érzelmünk oly szívből jövő, mélyről fakadó

Tudomány2016.07.11, 16:36

A magyar törvényhozásban az 1930-as évek második felétől vette kezdetét – nem függetlenül a nemzetközi helyzetben és a hazai belpolitikában bekövetkezett változásoktól – a jogkorlátozó, majd később totálisan jogfosztó, úgynevezett zsidótörvények megalkotása, amelyek az 1867-es kiegyezés után sikeresen emancipálódott és a magyar polgárosodásban, a kultúra, a tudományok és művészetek felvirágoztatásában is komoly szerepet vállalt magyar zsidóságot fokozatosan kitaszították a nemzet testéből. A jogfosztó törvények hatálya alóli mentesítési kérelmek e korszak egészen különleges és kevéssé ismert, kortörténeti értékű dokumentumai.

Vérben állt a város Zuglótól a Lánchídig

Tudomány2016.01.18, 20:16

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legtöbb áldozatot követelő, legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba. A küzdelemnek 25 ezer civil esett áldozatul, 50 ezren súlyosan megsebesültek a polgári lakosok közül, 32 ezer lakás megsemmisült, és az ostrom után romokba hevert Európa egyik legszebb fővárosa. A főváros pesti oldala hetvenegy éve, 1945. január 18-án szabadult fel. 

Európa legnagyobb gettója nem adta meg magát

Tudomány2015.10.16, 20:03

Hans Frank lengyelországi főkormányzó 1940. október 16-án jelentette be a varsói zsidóság elkülönítésére létrehozott gettó leválasztását az „árja városrészről”. Az alig 3,4 négyzetkilométeres területen összezsúfolt és a külvilágtól hermetikusan elzárt 450 ezer ember Dante poklát idéző világba került.

Törvénytelenül fizet Miskolc az elköltözésért

Gazdaság2015.06.11, 12:42

Törvénysértést követett el a miskolci önkormányzat, amikor fizetett azoknak, akik a nyomortelepekről a városon kívülre költöztek. Kormányhivatallal kapott össze a fideszes önkormányzat a most megsemmisített rendelet miatt.

Mindenki boldog a miskolci gettóban

Itthon2015.04.13, 17:21

Mosolyra szalad a szánk, ahogy az autónk begördül a lebontásra váró, kiköltöztetés alatt álló miskolci nyomornegyedbe, a számozott utcákba, hiszen vidám az élet, már csak úgy hétszázat kell aludni és elkészül a 8 milliárd forintos szupermodern focistadion, sőt sportkomplexum a telep helyén.

70 éve szabadult fel a pesti gettó

Itthon2015.01.18, 15:08

A pesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartanak gyászmegemlékezést a Dohány utcai zsinagógában.

Ahol az orvos is pisztollyal jár

Itthon2014.12.22, 08:14

Különleges egészségügyi csapat kíséri a Terrorelhárítási Központ (TEK) minden bevetését. Orvosaik és mentőtisztjeik egy percen belül ellátják a sebesülteket, de harcolnak is, ha kell – ők kísérik hivatalos és magánútjaikon Orbán Viktort és Áder Jánost. Fegyveres doktorok meséltek munkájukról az Origónak.

Hetven éve indultak az első vonatok Auschwitzba

Tudomány2014.05.15, 09:18

Hetven évvel ezelőtt, 1944. május 14-én indultak el az első vonatok Nyíregyházáról az auschwitzi koncentrációs táborba. A márciusi bevonuláskor még nem voltak részletesen kidolgozott tervek, a magyarországi zsidóság jogfosztása, elhurcolása és meggyilkolása mégis döbbenetesen gyorsan és gördülékenyen zajlott.

Miskolc pénzt adna a gettólakóknak, ha elköltöznek a városból

Itthon2014.05.06, 21:03

Másfél-kétmillió forintot kapna az a nyomornegyedben élő, aki elköltözik Miskolcról – többek közt ezt tervezi a városi Fidesz–KDNP-frakció, amely teljesen felszámolná a városi gettókat.

Fegyvert fogtak Majkára

Life.hu2013.12.28, 14:36

Majkának csak a lélekjelenlétén és az ózdi gettóban szerzett tapasztalatán múlott, hogy nem lőtték le.

Nincs több zsidónegyed

Tudomány2013.04.19, 09:22

A lázadás hetvenedik évfordulója alkalmából Lengyelországban közzétették a varsói gettófelkelés leveréséről szóló náci katonai jelentést, benne 31 dokumentummal és 53 fotóval. "Nincs több zsidónegyed" - olvasható Jürgen Stroop tábornok által jegyzett eredeti beszámolóban.

Döbbenetes adatok derültek ki a holokausztról

Tudomány2013.03.07, 18:03

A náci koncentrációs táborok rendszere sokkal rosszabb volt annál, mint ahogyan a kutatók eddig tudták - derült ki az USA Holokauszt Emlékmúzeumának legújabb tudományos eredményeiből.

Mégis gettóparancsnok lehetett Csatáry

Itthon2012.08.01, 16:02

Gettóparancsnokként szerepel egy 1944-es hirdetményen Csatáry László. A 97 éves férfi korábban azt állította, hogy szimpla közigazgatási munkát végzett Kassán, és nem követett el háborús bűnöket. Csatáryt júliusban vették őrizetbe, miután a brit Sun megtalálta Budapesten.

Will.i.amet a színes ruhák mentették meg

Archívum2012.05.23, 15:49

Will.i.am egy interjúban elárulta, hogyan úszta meg a gettóban felnőve a bandázás ártalmait. A globális felmelegedésről tartott előadására magánhelikopterrel repült.

Marják egymást a cigánytelepek lakói

Itthon2009.12.05, 12:52

Ha bejön valami kis pénz, van csoki, chips, rágó, ha pedig elfogyott, akkor nincs mit enni, marad a panaszkodás, mert ez az egyetlen dolog, amiről úgy érzik, hogy segíti a túlélést. Akinek kicsit is jobban megy, azt kigúnyolják, rosszabb esetben meglopják, hogy helyreállítsák a világképüket. A fiatalok egyre dühösebbek, a fizikai erőszakot is elfogadják, és nem látnak semmi kiutat. Így élnek a cigánygettók lakói.

"Hazugság, hogy Izrael az áldozat" - riport Ramallahból

Nagyvilág2009.01.18, 12:56

Míg Izraelben szinte mindenki egyetért abban, hogy a gázai hadművelet jogos önvédelem, a palesztinok egy kicsit máshogy látják a dolgokat. Szerintük Izrael szegte meg a tűzszünetet, a Hamász rakétái pedig komolytalanok ahhoz képest, amit Izrael művel Gázában, és nap nap után megkeseríti, ellehetetleníti a gettóba zárt palesztinok életét. Riport Ramallahból.

Veszik a cókmókjukat a Corvin-sétány őslakói

Itthon2008.06.04, 15:02

Összesen 1100 lakást bontanak le a Józsefvárosban az épülő Corvin-sétány miatt. A lakók fele pénzre váltja lakását, és búcsút int az újjászülető gettónak, másik felük az önkormányzattal egyezkedik, és elköltözik. A költözéseket levezénylő cég szerint minden igényre figyelnek, a velük kapcsolatban álló lakók jobb körülmények közé kerülnek. A gettó azonban nem tűnik el, csak kisebb helyre, a városon kívülre szorul.

A varsói gettófelkelésre emlékeztek

Nagyvilág2007.04.19, 20:26

Több száz varsói, köztük Lech Kaczynski államfő, Hanna Gronkiewicz-Waltz polgármester, Michael Schudrich lengyel főrabbi és több zsidó szervezet számos tagja vett részt csütörtökön, a nácik elleni 1943-as gettófelkelés 64. évfordulóján a varsói gettó hőseinek emlékművénél tartott megemlékezésen.

Prodi elítéli az antiszemitizmus újraéledését

Nagyvilág2006.07.11, 20:26

Romano Prodi olasz kormányfő elítélte kedden azokat az ismeretlen elkövetőket, akik horogkeresztet és antiszemita falfirkákat mázoltak éjszaka Róma "régi gettó" néven ismert zsidónegyedének falaira.

Rendezni próbálják a Dzsumbujt

Itthon2004.09.06, 15:56

A főváros új szociális városrehabilitációs programja a szegényebb kerületek helyzetét próbálja rendezni. Ezek közé tartozik a IX. kerületi Illatos úti lakótelep, ismertebb nevén a Dzsumbuj, a józsefvárosi gettó, és a kőbányai Bihari utca környéki terület, ahol 400 komfort nélküli lakásban elképesztő körülmények köztött élnek a lakók.

Előző
  • 1
Következő