Gera Zoltán

címke rss

Magyar ezüst és bronz a cselgáncs csapat Eb-n

Sport2005.10.22, 23:55

Mindkét együttesünk felállhatott a dobogóra a debreceni cselgáncs csapat Európa-bajnokságon: a férfiak a második, a nõk a harmadik fokára. Utóbbiak felhõtlenül örültek a bronzéremnek, elõbbieknek viszont kellett némi idõ, amíg az izraeliekkel szemben 4-3-ra elvesztett döntõ után megbarátkoztak az ezüsttel. Ám a Fõnix-csarnok közönségének vastapsát hallva ez is megtörtént.

Gera már edz, de a Fulham ellen sem játszik

Sport2005.10.21, 17:42

Gera Zoltán már edzésbe állt, de továbbra sem léphet pályára. A Bolton elleni hétvégi bajnokival kapcsolatban már korábban kiderült, hogy a West Bromwich Albion játékosa hiányzik majd Bryan Robson csapatából, de pénteken az is eldõlt, hogy a Fulham elleni Ligakupa-mérkõzést is kihagyja.

Ajántól megvonták a bizalmat, új fõtitkára lesz a MOB-nak

Sport2005.10.21, 17:43

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag, 15-0 arányban megvonta a bizalmat Aján Tamás fõtitkártól, akit pénteken az athéni olimpián történt, magyar súlyemelõket érintõ doppingesetek kapcsán hallgattak meg.

Nem bírja az élvonal ritmusát a Treviso

Archívum2005.10.21, 11:15

A Treviso a nyáron a Torino és a Genoa kizárásának köszönhetõen jutott fel az élvonalba. Mivel az ügyre csak néhány héttel a bajnoki rajt elõtt került pont, Ezio Rossi vezetõedzõnek kevés ideje volt felkészíteni csapatát az elsõ osztályra. Ez meg is látszik a gárda eddigi teljesítményén: a kék-fehérek az elsõ hét fordulóban mindössze két gólt és ugyanannyi pontot szereztek.

Pontot szerzett a Diósgyõr az Üllõi úton

Sport2005.10.21, 20:45

A Ferencváros és a Diósgyõr döntetlent játszott egymással az Üllõi úton a labdarúgó Borsodi Liga 9. fordulójában.

1999: bombagólokkal verte az MTK az AEK-ot

Archívum2005.10.21, 12:32

Focirégész címû sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátumhoz kapcsolódó, legemlékezetesebb futballeseményeket. Nézzük, mi történt október 21-én!

Londonban már készülnek a Puskás-relikviák árverésére

Sport2005.10.21, 10:33

A londoni Bonhams aukciós ház változatlanul készül a Puskás Ferenc által árverésre beadott személyes sportemlékek licitjére, amelynek nincs köze a brit sajtóban, nagy terjedelemben tárgyalt augusztusi budapesti mérkõzés anyagi ügyeihez - mondták csütörtökön a Bonhams londoni központjában, ahol bemutatták a két hét múlva kalapács alá kerülõ tárgyak némelyikét.

Még hibátlan a Postás a pingpong BL-ben

Sport2005.10.21, 22:54

A B csoportban szereplõ Postás-Matáv második mérkõzését is megnyerte a nõi asztalitenisz Bajnokok Ligájában. A Statisztika ugyanakkor nem járt sikerrel a német Kroppach ellen.

Arany a cél a debreceni cselgáncs csapat Eb-n

Sport2005.10.21, 21:21

Bár akad, aki már csak kabalából sem mondja ki, mégis nyilvánvaló, hogy szombaton a debreceni cselgáncs csapat Európa-bajnokságon férfi együttesünk számára az aranyérem megszerzése a cél. Ugyanakkor a nõktõl tisztes helytállásra számítunk a Fõnix csarnokban.

Hiába vizsgálta a késes jelenetet az Újpest

Sport2005.10.20, 19:18

Az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetõsége lezárta azt a belsõ vizsgálatot, melyet a Ferencváros elleni vasárnapi bajnoki mérkõzést követõ botrányos jelenetek kapcsán indított el, s amint az a klub közleményébõl kiderül, érdemi megállapításokig nem jutott.

Signori a Soproné

Archívum2005.10.20, 17:56

Az FC Sopron csapatában folytatja pályafutását Giuseppe Signori, az olasz válogatottal 1994-ben világbajnoki ezüstérmes labdarúgó. Az idény végéig szóló szerzõdését csütörtök délután, sajtótájékoztató keretében írta alá a csatár.

Korsósék derbijére tilos hátizsákkal belépni

Archívum2005.10.20, 12:20

Az osztrák labdarúgás történetében példátlan biztonsági intézkedésekkel készülnek a szervezõk a szombati, 275. Austria-Rapid bécsi derbire. A hazai lila-fehérek éllovasként fogadják Korsós György együttesét.

Dárdai, Dragóner, Szekeres az UEFA-kupában

Archívum2005.10.20, 12:54

A labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének elsõ fordulója már szerdán megkezdõdött a Lokomotiv Moszkva-Espanyol (0-1) mérkõzéssel, a többi 15 találkozót csütörtökön rendezik.

NHL: kimászott a lavina alól a Kings

Archívum2005.10.20, 09:05

Hiába vezetett 4-1-re a Colorado Avalanche a Los Angeles Kings ellen az NHL legutóbbi játéknapján, a kaliforniaiak megfordították a meccset, és 5-4-re gyõztek. A New York Islanders 11 találkozó után tudta megverni városi riválisát, a Rangerst, a mindent eldöntõ büntetõt Miroslav Satan ütötte be. A Minnesota klubekordot jelentõ öt gólt szerzett a harmadik harmadban a San Jose ellen, a Wild 6-1-gyel küldte haza a Cápákat. A St. Louis Blues az Anaheim nótáját húzta el, Doug Weight az utolsó percben döntötte el a meccset a Blues javára.

Minden fronton helytálltak kosarasaink

Sport2005.10.20, 12:00

A MiZo Pécs legyõzte a Kosicét a magyar és a szlovák nõikosárlabda-bajnokcsapat budapesti edzõmérkõzésén. A nõi Európa-kupában a Szeged és a Diósgyõr is nyert hazai pályán, csakúgy, mint a Debrecen a férfi Páneurópai-kupában.

Korlátoznák a hiphopos viseletet az NBA-ben

Archívum2005.10.20, 12:37

Tiltakoznak a játékosok az NBA bevezetendõ szabályzat ellen, amely még szigorúbban rendelkezik a megjelenésükrõl, és eltörli a "szabadon választható ruhás" napokat.

Január elõtt nem vezetik be az új pontozást tornában

Sport2005.10.20, 07:54

Bár a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) végrehajtó bizottsága jóváhagyta az új pontozásra vonatkozó irányelveket, formai okok miatt 2006. január 1-je elõtt nem kerülhet sor a módosítások bevezetésére.

Klubigazgatója lehazugozta Cassanót

Archívum2005.10.20, 16:52

Szinte biztosra vehetõ, hogy Antonio Cassano, az AS Roma fiatal labdarúgója a téli átigazolási szezonban elhagyja a fõvárosi együttest.

Divac kosaras tehetségeket kutat

Archívum2005.10.19, 09:52

Tehetségkutató lesz Vlade Divac, az NBA-ben szereplõ Los Angeles Lakers nyáron visszavonult szerb-montenegrói klasszisa.

NHL: Leetch ezredes lett

Archívum2005.10.19, 08:17

Brian Leetch hetedik védõként érte az ezerpontos álomhatárt az NHL-ben. A Boston Bruins védõje egy gólt és egy gólpasszt jegyzett a Montreal elleni mérkõzésen, amelyet a Canadiens nyert 4-3-ra. Ugyanez az eredmény született East Rutherfordban, ahol a New Jersey örülhetett a Florida ellenében, és Edmontonban is, ahonnan a vendég Phoenix távozott gyõzelemmel. A Vancouver Canucks a második harmad elején eldöntötte a Chicago elleni csatát, és végül 6-2-es vereséget mért a Blackhawksra.

Gera Zoltán a Bolton ellen sem játszhat

Archívum2005.10.19, 16:26

Bár néhány hete szkeptikus nyilatkozatokat is lehetett hallani Gera Zoltán sérülésének komolyságát illetõen, és akadt, aki úgy vélte, hogy a WBA ok nélkül tartja vissza a játékost a válogatottól, a magyar nemzeti együttes kapitánya még most sincs bevethetõ állapotban.

Santini jól pótolja az edzõlegendát az Auxerre-nél

Archívum2005.10.19, 07:43

Jacques Santini már megélt egyet s mást edzõi pályafutása során, elég csak a francia válogatott kispadján eltöltött idõszakra gondolni, de valószínûleg pályafutása legnehezebb feladatát vállalta el, amikor elfogadta az AJ Auxerre ajánlatát. A klubnál ugyanis egy élõ legendát kellett pótolnia, de a jelek szerint a volt szövetségi kapitány viszonylag jól teljesít - elvégre a csapat 11 forduló után a negyedik helyen állt, igaz, az UEFA-kupából már kiesett.

Allan Houston visszavonult

Archívum2005.10.18, 09:27

Bejelentette visszavonulását Allan Houston, az NBA-ben szereplõ New York Knicks kétszeres All Star-válogatott klasszisa.

Jagr egyedül második az európaiak között

Archívum2005.10.18, 09:53

Jaromir Jagr, a New York Rangers cseh klasszisa 42 másodperc alatt kétszer volt eredményes a Florida Panthers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján, így megszerezte 543. NHL-gólját, ezzel - megelõzve Stan Mikitát - a második legeredményesebb európai hokis lett a tengerentúlon. Az öreg földrészrõl a finn Jari Kurri lõtte a legtöbb (601) gólt az NHL-ben.

Gera új csapattársa kilõtte az Ágyúsokat

Sport2005.10.18, 14:44

A West Bromwich Albion - amelyben ezúttal nem játszott a múlt héten újabb kézmûtéten átesett Gera Zoltán - szombaton óriási meglepetésre 2-1-re legyõzte a tavalyi ezüstérmes Arsenalt. A birminghami egyesület a három pont begyûjtésével elmozdult a kiesõzónából, míg a londoni Ágyúsok igen nehéz helyzetbe kerültek - az idén még hibátlan, 9-0-s gyõzelmi mérleggel rendelkezõ Chelsea-nek már több mint kétszer annyi pontja van, mint Henryéknak. A WBA 32 év után tudta hazai pályán újra legyõzni az Arsenalt, s a meccs hõse a tavaly még a városi rivális Birmingham Cityben futballozó Darren Carter volt. A 21 esztendõs középpályás csereként álllt ...

Leipold az új német szövetségi kapitány

Sport2005.10.18, 09:00

Tizenöt hónappal visszavonulása után szövetségi kapitány lesz Alexander Leipold, a németek szabadfogású világ- és Európa-bajnok birkózója.

Blatter válaszolt az MLSZ-nek

Sport2005.10.17, 18:11

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke hétfõn elküldte válaszát a magyar szövetség (MLSZ) levelére. A svájci sportvezetõ a rendelkezésére álló információk alapján elképzelhetõnek tartja, hogy a Magyar Labdarúgó Liga határozatával sérült a döntések függetlenségére vonatkozó alapelv, de a teljes kép kialakításához további tájékoztatást kér az MLSZ-tõl.

Átesett az újabb kézmûtéten Gera Zoltán

Sport2005.10.16, 17:18

Blikk (2005.10.14.)

Kikapott az Arsenal a WBA otthonában

Sport2005.10.16, 15:05

Az Arsenal nagy meglepetésre kikapott a - Gera Zoltánt kézsérülése miatt nélkülözõ - West Bromwich Albion otthonában a labdarúgó Premier League 9. fordulójában.

Hét éve nem nyert a Schalke vendégeként a Bayern

Sport2005.10.15, 21:43

Amíg Angliában és Olaszországban gyakorlatilag komoly rangadó nélkül telik el a hét, addig Spanyolországban és Németországban akad érdekes párosítás. A Primera Divisiónban városi derbire kerül sor, Madridban ugyanis az Atlético és a Real méri össze erejét. A Bundesligában a még veretlen Schalke a címvédõ és listavezetõ Bayern Münchent fogadja.

Gera Zoltánt ma mûtik

Sport2005.10.14, 18:11

Színes Bulvár Lap (2005.10.13.)

Gera túl van a mûtéten

Archívum2005.10.13, 17:44

Csütörtökön délután megmûtötték Gera Zoltánt. A válogatott középpályás kezén az újabb operációt a Birmingham közelében található Little Aston BUPA Hospitalban végezték el.

Gera kezét ismét megmûtik

Sport2005.10.12, 15:30

Csütörtökön újabb beavatkozást hajtanak végre Gera Zoltán kézfején Birminghamban. A válogatott csapatkapitányának májusi kéztörését követõen több alkalommal kellett már kés alá feküdnie, de a kezén lévõ seb védelme miatt most egy remények szerinti utolsó beavatkozásra lesz szükség.

Egyedi cipõt ad Gerának a Nike

Archívum2005.10.07, 09:10

HVG (2005. június 23.)

Gera nem csatlakozik a válogatotthoz

Archívum2005.10.07, 13:41

Újabb komoly veszteségek érték a szombati bulgáriai és a négy nappal késõbbi, horvátok elleni világbajnoki-selejtezõre készülõ magyar labdarúgó-válogatottat: Éger László és Nikolov Balázs sérülés miatt kikerült a keretbõl, míg Gera Zoltán nem is csatlakozik a társakhoz.

Gera nem csatlakozik a válogatotthoz

Sport2005.10.06, 16:36

Újabb komoly veszteségek érték a szombati bulgáriai és a négy nappal késõbbi, horvátok elleni világbajnoki-selejtezõre készülõ magyar labdarúgó-válogatottat: Éger László és Nikolov Balázs sérülés miatt kikerült a keretbõl, míg Gera Zoltán nem is csatlakozik a társakhoz.

Matthäus és Robson Geráért harcol

Sport2005.10.06, 16:37

A szombati bulgáriai és a négy nappal késõbbi, Horvátország elleni világbajnoki selejtezõre készülõ magyar labdarúgó-válogatott 19 fõs keretébõl heten sérüléssel bajlódnak, Gera Zoltán pedig még meg sem érkezett az edzõtáborba, ráadásul a csapatkapitány körül - némi túlzással - nemzetközi botrány van kialakulóban.

Üdítõ, ahogyan beszél

Archívum2005.10.04, 12:45

Népszabadság (2005. május 24.)