Georgia

címke rss

Kilencvenéves rekordot döntöttek meg az Eb-selejtezõkön remeklõ spanyolok

Sport2023.09.13, 14:05

A spanyol futballválogatott közel kilenc évtized után nyert ismét úgy egymás utáni két meccsén is, hogy azokon legalább hat gólt szerzett - írta az IFFHS.

Brutális tömegkarambol Atlanta közelében, többen meghaltak

Nagyvilág2023.09.06, 12:19

Öt tinédzser meghalt, három másik pedig megsérült, miután egy autó egy karambolt követõen egy felüljáróról egy forgalmas útszakaszra zuhant Atlanta közelében.

Szijjártó Péter: Georgiának meg kell kapnia még idén õsszel az EU-s tagjelölti státuszt

Itthon2023.09.05, 10:46

Tisztességtelen az Európai Unió eljárása Georgiával szemben, az országnak még õsszel meg kell kapnia a tagjelölti státuszt, ennek elmaradása nyomán az egész közösség hitelessége súlyos csorbát szenvedne - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Kisgyerek holttestét találták meg Georgiában egy szeméttelepen

Nagyvilág2023.08.25, 14:18

Georgia államban egy 2 éves kisfiú holttestére bukkantak rá egy szemétgyûjtõ állomáson. Jelenleg a rendõrség a gyerek édespját állíotta elõ gyanúsítottként.

Ez a szépségkirálynõ meg akarta öletni a férjét a szeretõjével és egy bérgyilkossal - fotó

Nagyvilág2023.08.19, 07:57

Az óvadék megfizetése után szabadlábon védekezhet az a szépségkirálynõ, aki a Bahamákon meg akarta öletni a férjét a helyi szeretõjével és egy bérgyilkossal. A nõnek nyomkövetõt kell viselnie és hetente háromszor jelentkeznie a rendõrségen a tárgyalásig – írja a Mirror.

Szijjártó Péter: Katasztrófavédelmi segítséget ajánlott fel Magyarország Georgiának

Nagyvilág2023.08.05, 16:10

Katasztrófavédelmi segítséget ajánlott fel Magyarország Georgiának - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Elfogták a négy embert meggyilkoló georgiai ámokfutót

Nagyvilág2023.07.17, 10:28

Négy helyszínen négy embert - három férfit és egy nõt - lõtt le egy fegyveres szombaton az amerikai Georgia állam egy kisvárosában. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak utána, végül vasárnap a rendõrökkel vívott tûzpárbajban lelõtték.

Drámai felvétel, lángoló autóból mentett ki egy rendõr egy nõt Georgiában

Nagyvilág2023.07.04, 10:55

Hõsként ünnepelték az amerikai rendõrt, aki kimentett egy nõt a lángoló autóból.

Szijjártó Péter: Magyarország nem látja akadályát annak, hogy Georgia õsszel megkapja az EU-tagjelölti státuszt

Itthon2023.06.23, 23:07

Georgia jelentõs haladást ért el az EU-tagjelölti státusz eléréséhez szükséges feltételek teljesítésében, ezért Magyarország nem látja akadályát annak, hogy az ország az õsz folyamán megkapja ezt a státuszt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken.

Donald Trump: Sosem fognak letartóztatni, hiába szeretnék ezt Bidenék

Itthon2023.06.11, 11:29

A korábbi amerikai elnök szombaton Georgia államban szólalt fel hívei elõtt, elõször azóta, hogy vádat emeltek ellene minõsített dokumentumok átadásának megtagadásáért és elrejtéséért. Parázshangulatú beszédében kijelentette, hogy sosem fogják latartóztatni, hiába szeretné ezt a demokrata pártelit. Trump kemény üzenetet küldött politikai ellenfeleinek. 

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Nagyvilág2023.05.04, 13:58

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban munkaebéden fogadta Irakli Garibasvili georgiai kormányfõt, aki csütörtök délelõtt felszólalt a CPAC Magyarország rendezvényen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke.

Két embert és kutyát mentettek ki egy amerikai süllyedõ hajóból - videó

Nagyvilág2023.05.03, 16:10

Két embert és egy kutyát mentettek ki hétfõn, miután hajójuk elsüllyedt Georgia partjainál - írta az ABC News. 

Több mint 600 millió forintért akart eladni uránt egy georgiai férfi

Nagyvilág2023.05.01, 13:08

A georgiai állambiztonsági szolgálat emberei õrizetbe vettek egy férfit, aki kétmillió dollárért (678 millió forint) akart uránt eladni.

Georgia miniszterelnöke is ott lesz CPAC Hungary színpadán

Itthon2023.04.26, 10:18

Irakli Garibashvili 2021 februárja óta szolgál Georgia miniszterelnökeként a Georgiai Álom párt színeiben. Véleménye szerint Georgia egy konzervatív társadalom, mely a kereszténységen alapuló egyedi értékekkel rendelkezik.

Magyarország és Georgia együttmûködik az energiabiztonság erõsítésében

Itthon2023.04.25, 15:15

Georgia Magyarország stratégiai partnere a dél-kaukázusi régióban, a két állam együttmûködése kulcsfontosságú az energiabiztonság erõsítésében - emelte ki a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután megbeszélést folytatott Lasha Khutsishvili georgiai pénzügyminiszterrel.

Fiatalokkal vág neki a magyar férfi kézilabda-válogatott az Eb-selejtezõknek

Sport2023.04.11, 12:25

Megfiatalított kerettel vág neki a még hátralevõ két, tét nélküli Európa-bajnoki selejtezõnek a magyar férfi kézilabda-válogatott.

Letartóztatták a georgiai férfit, aki megölte, majd elégette barátnõjét

Nagyvilág2023.03.28, 11:09

Letartóztattak és gyilkossággal vádolnak egy georgiai férfit, miután állítólag megölte volt barátnõjét, és elégette a holttestét egy autóban – írja a Fox News.

Megtalálták a tornádó alatt elszökött tigriseket az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.03.27, 11:59

Szombat este egy tornádó rongálta meg a georgiai állatkert kerítéseit és vasárnap reggel vették észre a dolgozók, hogy két tigris megszökött. Röviddel az eltûnésük után befogták az állatokat.

Újabb tornádó pusztított az Egyesült Államok déli részén - videók

Nagyvilág2023.03.26, 18:55

Újabb tornádó pusztított az Egyesült Államok délkeleti részén vasárnap, miközben a katasztrófával egy nappal korábban sújtott Mississippi államban folytatódott a romok eltakarítása és a kutatás esetleges áldozatok, túlélõk után.

Halálos házibuli Georgiában, két diák meghalt egy lövöldözésben

Nagyvilág2023.03.06, 10:36

Száz fiatal volt az amerikai Douglasville-ben egy házibulin szombaton, amikor lövöldözés tört ki.  Két fiatal meghalt, hatan megsebesültek - írta a Times Now.

Ítéletidõ csapott le Kentucky államra, öt ember meghalt

Nagyvilág2023.03.05, 13:25

Öt ember meghalt az Egyesült Államokbeli Kentucky államban, miután 120 km/h-ás széllökések és heves viharok csaptak le a térségre. Az idõjárás okozta károk miatt 396 ezer ember maradt áram nélkül.

Részegen, meztelenül vezetett egy amerikai férfi egy mentõautót

Nagyvilág2023.02.11, 14:13

Letartóztatott a rendõrség egy Georgia-i férfit, mert részegen és meztelenül vezetett egy mentõautót. A 48 éves Bradley Jermaine Bakert azzal gyanúsítják, hogy kábítószer hatása alatt állt.

Hõsies életmentés, sínekre zuhant autóból húztak ki egy férfit - videó

Nagyvilág2023.01.30, 10:40

Az amerikai Georgia államban a rendõrség egy férfit mentett ki egy felborult járõrautóból, mielõtt még elütötte volna egy szembejövõ vonat.

Nem engedik ki a halálos balesetet okozó embercsempészt

Itthon2023.01.04, 16:25

Három hónappal meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a georgiai állampolgárságú férfinak, aki 13 migránst vitt magával egy kocsiban. Amikor a rendõrök igazoltatni akartá súlyos balesetet okozott.

Családja ölte meg a szeméttelepen megtalált másfél éves amerikai kisfiút

Nagyvilág2022.12.13, 11:33

Édesanyja után a nagymamáját is letartóztatták annak a másfél éves amerikai kisfiúnak, akinek a holttestét októberben találták meg egy szeméttelepen - írta a Fox News. 

Orbán Viktor: Brüsszeli szankciók helyett energia-beszerzés és energetikai együttmûködés - videó

Itthon2022.10.27, 17:38

Ahogy az Origo is beszámolt róla, csütörtökön Budapesten magyar-georgiai csúcsot tartottak. Itt Orbán Viktor beszédet mondott, és a kormányfõ és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke stratégiai partnerségi megállapodást is aláírt.

Orbán Viktor: Minél több irányból minél több energiát kell Európába hozni

Itthon2022.10.27, 14:26

Az energiaválságra a hosszú távú megoldást az jelenti, ha az európai kontinensre minél több irányból minél több energia érkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten.

Orbán Viktor: Georgia miniszterelnöke Budapesten

Itthon2022.10.27, 10:10

Európa az elhibázott brüsszeli szankciók miatt súlyos energiaválsággal néz szembe. Az egyetlen megoldás, ha minél több energiaforrást biztosítunk Európa számára. Errõl tárgyalunk csütörtökön Georgia miniszterelnökével - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.

Egy szakadékban találtak rá egy amerikai családanya meztelen holttestére

Nagyvilág2022.10.02, 12:23

Meztelenül, egy szakadékban találtak rá egy meggyilkolt, georgai nõ holttestére. Egyelõre rejtély, hogyan jutott a szakadékhoz, ahogy az is, ki ölte meg. Egy nyomozócsoport próbálja kideríteni, mi történhetett vele. Közzétettek egy felvételt az autójáról, amelyet egy fõúton rögzítette egy térfigyelõ kamera a Crime Online cikke szerint. 

Túszokat ejtett és robbantással fenyegetõzik egy fegyveres bankrabló

Nagyvilág2022.09.20, 17:56

Túszul ejtett 12 embert egy fegyveres férfi egy georgiai bankfiókban kedden - közölte az ország belügyminisztériuma.

Õsi emberi fogat találtak egy ásatáson

Tudomány2022.09.09, 17:32

Egy korai emberfaj 1,8 millió éves fogát találták meg egy georgiai ásatáson. A régészek úgy vélik: a felfedezés igazolja, hogy a régió az egyik legkorábbi otthona volt Európában az õsi emberi közösségeknek.

Elképesztõen izgalmas végjátékban NBA-sztárral felálló ellenfelet vert a férfi kosárválogatott

Sport2022.08.05, 20:04

A világbajnoki selejtezõkre és a szeptemberi Európa-bajnokságra készülõ magyar férfi kosárlabda-válogatott Grúzia ellen játszott edzõmérkõzést Kecskeméten. A végig jó iramú és kimondottan harcos mérkõzésen a végjátékok izgalmait is gyakorolva egy ponttal, 89-88-ra gyõzött a magyar csapat az NBA-játékost is felvonultató rivális ellen.

Szijjártó Péter: Magyarország és Georgia a békeerõfeszítések fokozására kérte a nemzetközi közösséget

Itthon2022.07.29, 13:00

Magyarország és Georgia a békeerõfeszítések fokozására szólította fel a nemzetközi közösséget, ennek hiányában ugyanis az ukrajnai háború következményei még tragikusabbak lesznek - közölte a tárca tájékoztatása szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Villámcsapás ölt meg egy katonát egy amerikai bázison

Nagyvilág2022.07.21, 11:46

Egy katona meghalt, kilenc másik pedig megsérült egy villámcsapás következtében Fort Gordonban, az Egyesült Államok georgiai katonai bázisán - közölte Paul Stanton dandártábornok, a bázis parancsnoka.

A Fekete-tenger csodája: a hihetetlen Batumi

Tudomány2022.07.10, 17:40

A több mint három évezredes történelmi múltra visszatekintõ kaukázusi állam, Grúzia, vagy Georgia egészen különleges kulturális és természeti értékekkel rendelkezik. Az országon belül külön entitásnak számító Adzsaria szubtrópusi éghajlatával és a Kaukázus elõhegységének bérceivel övezett tengerpartjával Európa egyik legszebb tájegységének számít. Adzsaria Autonóm Köztársaság fõvárosa, a Fekete-tenger partján fekvõ Batumi egyszerre testesíti meg a történelmi múltat és az ultramodern jövõt.

Három testvér, köztük egy hároméves fiú megfulladt egy amerikai tóban

Nagyvilág2022.06.27, 13:29

Három testvér fulladt vízbe a múlt héten csütörtökön az Egyesült Államokban, miután csónakázni mentek a Clarks Hill Lake tavon. Ugyanitt tavaly már történt egy hasonló tragédia, akkor két gyerek fulladt a vízbe. 

Újabb vb-siker: csoportelsõként a negyeddöntõbe jutott a magyar férfi pólóválogatott

Sport2022.06.25, 22:33

A magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztosan, 18-14-re nyert nyert Grúzia ellen a hazai rendezésû világbajnokságon, a Margitszigeten szereplõ A csoportban, szombaton. Märcz Tamás együttese így hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a négyest és közvetlenül a szerdai negyeddöntõbe jutott, ahol majd az Olaszország-Ausztrália meccs gyõztesével játszik. 

Szijjártó Péter újabb brüsszeli kettõs mércérõl beszélt - videó

Nagyvilág2022.06.24, 13:50

Ha az Európai Unióban lenne akár csak egy pici stratégiai látásmód is, akkor a tagjelölti státuszt Georgia tegnap meg kellett volna, hogy kapja - vélekedett Szijjártó Péter Tbilisziben, az ezzel ellentétes döntést megmagyarázhatatlannak, érthetetlennek és Európa szempontjából is károsnak nevezve. 

Georgiában tízezrek tüntettek az európai uniós csatlakozást követelve

Nagyvilág2022.06.20, 23:09

A georgiai fõvárosban, Tbilisziben tízezrek tüntettek a volt szovjet köztársaság európai uniós csatlakozását követelve.

Orbán Viktor az EU-csúcs elõtt: Ukrajna, Moldova, Georgia és Bosznia is legyen tagjelölt

Itthon2022.06.20, 16:22

A csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozót elõkészítõ videókonferencián vett részt hétfõn Orbán Viktor miniszterelnök Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezésére a belga, a bolgár, az észt, a luxemburgi és a máltai kormányfõvel közösen - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Budapesten kérték meg a sportolónõ kezét, látni kell a csapattársak reakcióját - videó

Sport2022.06.19, 15:27

Különleges élményben volt része a kétkörös másodosztályú Európa-bajnokság budapesti, vasárnapi játéknapján a a georgiai nõi rögbiválogatott egyik játékosának, Irma Guliashvilinek. A fiatal nõnek a pályán kérte meg a kezét a párja, természetesen igen volt a válasz.

Furcsa tornyok borítják Európa legmagasabban fekvõ települését - képek

[origo] utazás2022.05.13, 07:33

Usguli egy mindössze 200 fõs falu Grúziában, amely Európa legmagasabb, folyamatosan lakott települése. Hat hónapra elzárja a hó, utcáit pedig különleges tornyok borítják.

Borospince is van a 40 méteres sziklaoszlop tetején - képek

[origo] utazás2022.05.10, 07:16

A Kackhi-oszlop kétségkívül a világ egyik legkülönlegesebb helye. Ha valaki magányra vágyik, aligha van jobb ennél a grúziai sziklánál.

Hárman meghaltak egy anyák napi lövöldözésben Georgiában

Nagyvilág2022.05.09, 12:03

Hárman meghaltak és hárman megsérültek egy lakóparkban történt anyák napi lövöldözésben - írja a Fox News. Az elkövetõt még keresik. Az Egyesült Államokban ezen a vasárnapon ünneplik az édesanyákat.

Diákok brutálisan összeverték az ifjúsági kosármeccs bíróját - videó

Sport2022.04.06, 19:06

Hihetetlen jelenetek zajlottak le egy ijfúsági kosárlabda-mérkõzésen a tengerentúlon. A meccs játékvezetõjét a játékosok és a pálya szélén álldogáló diákok megverték a találkozó végén.

Ez döntheti el a háborút: bemutatjuk az orosz és az ukrán hadsereget

Nagyvilág2022.03.02, 16:09

Számtalan hírt és információt lehet olvasni az orosz-ukrán háború kapcsán. Egyelõre semmi biztosat nem lehet tudni, mert folyamatosan ellentmondásos hírek érkeznek a támadás négy frontjáról. A Twitteren és különbözõ egyéb csatornákon rengeteg képet és videót lehet látni a szembenálló felek harci eszközeirõl és hozzávetõlegesen meg lehet becsülni a támadások méretét és kiterjedését. Ennek apropóján az Origo megpróbál hozzávetõlegesen képet adni a szembenálló felek haderejérõl, a használt fegyvernemekrõl. Megpróbáljuk felmérni a felek a kapacitásait és az általuk használható fegyvernemeket a nyilvánosan hozzáférhetõ adatok alapján. Ammi ...

Földrengés volt Georgiában

Nagyvilág2022.02.13, 21:28

Közepes erõsségû, a Richter-skála szerinti 6,2-es földrengés volt vasárnap Georgiában. A fõváros lakói ijedtükban az utcára rohantak, halottakról egyelõre nem lehet tudni. 

Másfél millió éves emberi maradványokat azonosítottak Izraelben

Tudomány2022.02.02, 19:40

Az Izraelben eddigi feltárt legõsibb, 1,5 millió éves emberelõd-maradványokat azonosították - jelentette a Walla hírportál szerdán.

41 év után nyert újra egyetemi bajnoki címet a Georgia Bulldogs

Sport2022.01.11, 16:28

A Georgia Bulldogs nyerte az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokságot, miután a hétfõ esti döntõben 33-18-ra legyõzte a címvédõ Alabama Crimson Tide együttesét.

Halálra verte a nyolcéves nevelt lányát egy amerikai férfi

Nagyvilág2021.11.30, 10:32

Halálra verte a nevelt lányát a georgiai férfi, a kicsi holttestét pedig a párjával egy szemeteszsákba rejtették majd kidobták. Most mindketten bíróság elé állnak.

Óriási, invazív pókok hódíthatják meg a világot

Tudomány2021.11.07, 18:43

Több millió óriás pók szállta meg az Amerikai Egyesült Államok egyik déli tagállamát. A Georgiába betelepült, félelmetes lakosok hálói körülbelül három méter átmérõjûek is lehetnek. Az állam több mint 25 megyéjében a tornácokat, az elektromos vezetékeket és a postaládákat is ellepték a Kelet-Ázsiából származó, élénksárga Trichonephila clavata pókok.

Illegális határátlépés miatt emeltek vádat a volt elnök ellen Georgiában

Nagyvilág2021.10.21, 05:33

Illegális határátlépés miatt emeltek vádat Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök ellen hazájában - közölte a helyi sajtó. A vádiratot szerdán adták át a börtönben húsz napja éhségsztrájkot folytató Szaakasvilinek.

Összeomlott egy hétemeletes ház Georgiában - videó

Nagyvilág2021.10.09, 10:10

Összeomlott egy hétemeletes lakóház Georgiában, a Fekete-tenger partján fekvõ Batumiban, a szerencsétlenségben legkevesebb öt ember, köztük két gyerek meghalt - tudatták szombaton a helyi hatóságok.

Õrizetbe vették Miheil Szaakasvilit Georgiában

Nagyvilág2021.10.01, 20:23

Õrizetbe vették Miheil Szaakasvili volt georgiai elnököt, aki pénteken közölte, hogy nyolc év után visszatért hazájába, és a georgiai Batumiban tartózkodik - derült ki Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnök bejelentésébõl.

A kaukázusi térségben is aggodalommal figyelik az afganisztáni fejleményeket

Itthon2021.09.21, 19:00

Szijjártó Péter a georgiai külügyminiszterrel beszélt arról, hogy mindent meg kell tenni egy 2015-höz hasonló migrációs hullám megelõzése érdekében.

Georgia, Moldova és Ukrajna közös nyilatkozatot írt alá az uniós csatlakozás szándékáról

Nagyvilág2021.07.19, 20:10

Nyilatkozatot írt alá hétfõn a georgiai Batumi városában tartott nemzetközi konferencián Georgia, Moldova és Ukrajna elnöke arról, hogy országaik az EU tagjai szándékoznak lenni. Az eseményen részt vett Charles Michel, az uniós tagállamok vezetõit tömörítõ Európai Tanács elnöke is.

Újabb két országgal bõvült a lista: már ide is utazhatnak a beoltott magyarok

Life.hu2021.05.20, 17:31

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így a hét végétõl karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba.

Újabb két országba utazhatnak szabadon a beoltott magyarok

Itthon2021.05.20, 13:27

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így a hét végétõl karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön délelõtt.

Nyolcórás forgalmi dugót okozott egy bombatámadással fenyegetõzõ meztelen férfi - videó

Nagyvilág2021.05.10, 09:51

Nyolcórás forgalmi dugót okozott még péntek reggel egy kétszer három sávos amerikai autópályán rohangáló meztelen férfi, aki azzal fenyegetõzött, hogy pokolgépes merényletet fog elkövetni, ha a rendõrök nem teljesítik a követeléseit – írja a Ripost New York Post internetes kiadására hivatkozva. 

Pozitív lett a vidrák koronavírustesztje egy amerikai állatkertben

Tudomány2021.04.19, 15:08

Pozitív lett a vidrák koronavírus-tesztje egy állatkertben az amerikai Georgia államban.

Nyolc embert agyonlõttek három amerikai masszázsszalonban

Nagyvilág2021.03.17, 08:26

Legalább nyolc embert agyonlõttek Georgia amerikai állam három masszázsszalonjában kedden.

Magyarország elkötelezetten támogatja Georgia európai uniós integrációját

Itthon2021.03.12, 17:30

Magyarország elkötelezetten támogatja Georgia európai uniós integrációját, és mindezt nemcsak szavakkal, hanem aktív tettekkel juttatja kifejezésre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután pénteken Tbilisziben tárgyalt David Zalkaliani georgiai kollégájával.

A georgiai parlament bizalmat szavazott az új kormányának

Nagyvilág2021.02.22, 22:55

A georgiai parlament hétfõi ülésén bizalmat szavazott Irakli Garibasvili miniszterelnöknek, és elfogadta kormányának összetételét. A kaukázusi országban a múlt héten ugyanis bejelentette lemondását Giorgi Gaharia elõzõ miniszterelnök Nyika Melia ellenzéki vezetõ õrizetbe vételének elrendelése miatt.

Az egyik republikánus jelölt visszavette a vezetést az amerikai szenátusi pótválasztáson

Nagyvilág2021.01.06, 11:05

Rendkívül kiélezett a verseny továbbra is, de a szavazatok mintegy 97 százalékának feldolgozottságánál az látszik, hogy az egyik republikánus jelölt átvette a vezetést az egyesült államokbeli Georgia államban kedden rendezett szenátusi pótválasztáson.

Rendkívül szoros eredmény várható a Georgia államban rendezett szenátusi pótválasztáson

Nagyvilág2021.01.06, 07:19

Rendkívül szoros a verseny az egyesült államokbeli Georgia államban helyi idõ szerint kedden rendezett szenátusi pótválasztáson.

Donald Trump keresetet nyújtott be Georgiában az eredmény érvénytelenítéséért

Nagyvilág2020.12.05, 18:05

Donald Trump amerikai elnök választási kampánycsapata bírósági keresetet nyújtott be Georgia államban az ottani eredmény érvénytelenítéséért.

A sorsdöntõ georgiai szenátori választást is befolyásolni akarja Soros György

Nagyvilág2020.11.20, 12:19

Hiába van jelen állás szerint republikánus többség az Egyesült Államok Szenátusában, a januári második fordulós georgiai választáson még változhatnak az arányok. Soros György milliárdos és szövetségesei pedig igyekeznek elõsegíteni a fordulatot, mégpedig úgy, hogy egy álcivil szervezeten keresztül igyekeznek mozgósítani a fekete szavazókat a demokraták mellett. Csak erre a célra eddig több mint 300 ezer dollárt áldoztak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Soros György nem georgiai, hanem New York-i, de ennek ellenére befolyásolná, hogy kiket választanak meg a déli állam lakói.

Egyre több eltûnt szavazatra találnak Georgia államban, ahol a demokraták most a szenátusi választáson készülnek csalásra

Nagyvilág2020.11.19, 14:27

Egyre több furcsa részletre derül fény az amerikai elnökválasztás körül. Georgiában nagyjából 5600 új szavazat „került elõ" mintegy véletlenül, amelyet „elfelejtettek" megszámolni (a már megszámolt „talált" szavazatok kétharmadát Trumpra adták le);  a déli államban januárban rendezendõ, megismételt szenátori választások alkalmából pedig kaliforniai demokraták terveznek ott voksolni, dacára annak, hogy ez törvényellenes. Közben kiderült, hogy Nevadában szabálytalanságok miatt a bíróság megsemmisítette egy szavazókörzet eredményeit, így ott új választás következhet. Ezzel együtt, az egyre több nyilvánosságra kerülõ csalás ellenére nemm ...

Saját kocsijában találtak rá a még júliusban eltûnt amerikai nõ holttestére

Nagyvilág2020.10.09, 11:13

Kedden holtan találták egy autóban azt a Georgia állambeli anyát, akinek egy július 4-én tartott buli után veszett nyoma - számolt be a FoxNews hírcsatorna. 

A számûzetésben élõ Miheil Szaakasvili kész elindulni Georgia miniszterelnöki posztjáért

Nagyvilág2020.09.08, 07:38

Az ukrajnai számûzetésben élõ Miheil Szaakasvili korábbi georgiai elnök a miniszterelnöki tisztségért készül indulni az októberben esedékes parlamenti választásokon hazájában.

Csak a fehéreknek kell fizetni, rasszizmussal vádolnak egy amerikai ruhaboltot

Nagyvilág2020.08.19, 11:18

Többen is a fehér bõrû emberek elleni rasszizmussal vádolnak egy amerikai, Georgia állambeli ruhaboltot, ahol jelenleg az idõpontfoglaláshoz szükséges díjat csak a fehéreknek kell kifizetniük, a fekete és más színes bõrû emberek esetében elengedték azt. A radikális baloldal elõretörése következtében egyre jobban felerõsödik a fehérellenes rasszizmus egész Amerikában - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Meghalt egy 18 éves fiatal egy ejtõernyõs balesetben az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.07.15, 10:26

Meghalt egy 18 éves fiatal egy ejtõernyõsbalesetben Georgia államban.

Rendkívüli állapotot hirdetett a kormányzó Atlantában a zavargások miatt

Nagyvilág2020.07.07, 21:19

Az egyesült államokbeli Georgia kormányzója helyi idõ szerint hétfõn este rendkívüli állapotot hirdetett az Atlantában történt erõszak miatt.

Georgiában megszûnt a rendkívüli helyzet, feloldották a kijárási tilalmat

Nagyvilág2020.05.23, 16:46

Engedélyezte nagygyûlések és tüntetések megrendezését, valamint az egyetemi vizsgák és gyakorlati foglalkozások megtartását a georgiai kormány, miután péntek éjféltõl a kaukázusi országban feloldották a rendkívüli helyzetet és vele a kijárási korlátozásokat - közölte szombaton a miniszterelnöki hivatal.

Pénteken feloldják a rendkívüli helyzetet Georgiában

Nagyvilág2020.05.21, 12:06

Georgiában május 22-tõl feloldják a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli helyzetet és éjszakai kijárási tilalmat - erõsítette meg csütörtökön a már korábban beharangozott intézkedést az ország miniszterelnöke.

Kelet-Közép-Európában, Georgiában és Moldovában is terjed a járvány

Nagyvilág2020.03.30, 19:38

Újabb 22 embernél diagnosztizálták a Covid-19 fertõzést Szlovákiában, és így 336-ra emelkedett a regisztrált fertõzöttek száma hétfõ délig.

Georgia és Kirgizisztán is szükségállapotot rendelt el a koronavírus-járvány miatt

Nagyvilág2020.03.21, 19:58

Szükségállapotot rendelt el az ország egészére szombaton a georgiai és a kirgiz kormány az új koronavírus okozta járvány miatt, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban viszont még nem tudnak SARS-CoV-2-fertõzöttrõl és így ünnepelték meg a perzsa újévet. Törökország részleges kijárási tilalmat rendelt el szombaton a 65 év felettiek számára.

Kisrepülõgép-baleset történt Georgia államban, hárman meghaltak

Nagyvilág2020.03.04, 17:12

Lezuhant egy kisrepülõ az egyesült államokbeli Georgia állam északnyugati részén. Túlélõk nincsenek, a fedélzeten lévõ három ember meghalt a balesetben. 

Homoszexuálisként férkõzött a férfi a nõ bizalmába, majd megerõszakolta

Nagyvilág2020.02.28, 13:05

Az Egyesült Államokban azzal vádolnak egy 36 éves atlantai férfit, hogy egy elõvárosi vonaton magát homoszexuálisnak tettetve ismerkedett meg egy nõvel és férkõzött a bizalmába, majd megerõszakolta. 

Hat ember, köztük három gyerek meghalt egy amerikai balesetben

Nagyvilág2020.02.24, 11:06

Frontálisan ütközött vasárnap hajnalban két autó az amerikai Georgia államban, az I-95-ös autópályán. A balesetben hat ember, köztük három gyerek halt meg - írta a Fox News. 

Egy ötéves kisfiú mentette meg a családját a tûztõl

Nagyvilág2020.02.14, 11:20

Egy ötéves kisfiú mentette meg a családja életét Georgiában. Noah arra ébredt, hogy lángol a szoba körülötte, de nem esett pánikba: kimentette a testvérét, a család kutyáját, majd átrohant a szomszédba segítséget kérni.

Meghalt egy sokgyerekes család egy georgiai lakástûzben

Nagyvilág2020.02.04, 10:22

A georgiai ellenzék keddre tüntetést tervezett a parlament épülete elé, de miután egy tragikus tûzesetben meghalt egy sokgyerekes család, a megmozdulást egy nappal elhalasztották.

Tüntetõk élõlánccal zárták körül a georgiai parlamentet

Nagyvilág2019.11.25, 22:19

Élõláncot alkotva körülzárták hétfõn a georgiai parlamentet a kormány lemondását és elõrehozott választást követelõ tüntetõk, az eseményeket élõben közvetíti a Rusztavi-2 televíziócsatorna.

Könnygázt és vízágyúkat is bevetett a georgiai rendõrség a tüntetõk ellen

Nagyvilág2019.11.18, 16:31

A georgiai rendõrség könnygáz és vízágyú bevetésével oszlatni kezdte hétfõn délután a parlament körüli demonstrációt.

Egy ország, ahol mindenkinek elengedik a hiteltartozását

Gazdaság2019.10.14, 12:57

Kazahsztán nemrégiben megválasztott új elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev bejelentette, hogy mindenkinek elengedik a hiteltartozását és leírják a lakosságot terhelõ rossz hiteleket.

Nébih: Ismét szállítható friss sertéshús Szerbiába

Gazdaság2019.10.07, 19:20

Több mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús elõtt - írta honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Áder János a georgiai ortodox egyház vezetõjével találkozott

Nagyvilág2019.09.06, 12:07

II. Illés katolikosz pátriárkával, a georgiai ortodox egyház vezetõjével találkozott Áder János államfõ pénteken Tbilisziben, háromnapos hivatalos útja zárásaként.

Áder János Georgiába látogat

Itthon2019.09.04, 10:41

Áder János államfõ szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Georgiába utazik - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága az MTI-t. Az államfõt felesége, Herczegh Anita is elkíséri.

Ráugrott az anyját szurkáló férfira az ötéves kislány

Nagyvilág2019.08.16, 17:53

Bátorságérdemérmet kapott a seriff hivataltól az ötéves, geogiai kislány, aki megmentette az anyja életét.

Egy új társkeresõ alkalmazás segítségével mûalkotásokkal randizhat

Travelo2019.07.22, 09:25

"Készen áll a szerelemre?" – teszi fel a kérdést a Heartmatch, az atlantai High Museum of Art által kifejlesztett tinder-szerû alkalmazás, ami egy egyedi térképet állít össze azokból a mûtárgyakból, amelyekkel van köztünk kémia.

Anyát és három gyerekét késelték halálra egy amerikai kisvárosban

Nagyvilág2019.07.19, 14:08

Jerrica Spellmant és három gyerekét szerdán este találták meg a Georgia államban található South Columbus-i lakásukban, a helyi közösséget sokkolta az eset. A legkisebb gyerek még csak csecsemõ volt, de a legnagyobb is csak hároméves. 

Idõs, beteg feleségére támadt egy részeg férfi Georgiában

Itthon2019.07.16, 19:07

Betört orral, kékre-zöldre vert arccal találtak rá lakásában egy idõs, tolószékben ülõ asszonyra a rendõrök. Férje állítólag berúgott, és rátámadt, amíg az ágyában feküdt - írja a Foxnews. 

Szijjártó: Magyarország több szinten is segítséget nyújt Georgiának a kapcsolatok szorosabbra fûzésében az EU-val és a NATO-val

Nagyvilág2019.07.11, 13:44

Magyarország több szinten is segítséget nyújt Georgiának a kapcsolatok szorosabbra fûzésében az Európai Unióval és a NATO-val - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön telefonon a georgiai Batumiból nyilatkozva.

Lemondott a georgiai parlament házelnöke

Nagyvilág2019.06.21, 14:40

Lemondott Irakli Kobahidze, a georgiai parlament házelnöke a tbiliszi parlament elõtt elõzõ éjszaka lezajlott erõszakos tüntetés nyomán - jelentette be Kaha Kaladze, a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia párt fõtitkára sajtótájékoztatóján.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ