George W. Bush

címke rss

33 ezerszer nevettek politikusokon

Tévé2009.06.01, 23:26

A korábbi mûsorától búcsúzó, de jobb sávba kerülõ Jay Leno 1992 óta nagyjából 33 ezerszer szólt be politikai vezetõknek.

Bush megvédte a kínzásos kihallgatásokat

Nagyvilág2009.05.29, 21:21

Csak a kötelességét teljesítette, és ezzel életeket mentett meg George W. Bush volt amerikai elnök - mondta saját maga a kínzásokról, amiket a terrorellenes harc nevében követtek el. Bush mandátuma lejárta óta elõször beszélt ilyen nagy, 2500 fõs hallgatóság elõtt. Utódját Barack Obamát azonban nem támadta.

Egyszer már kifogott az USA-n a sertésinfluenza

Nagyvilág2009.04.28, 18:20

Az USA-ban volt már sertésinfluenza-járvány 1976-ban - írja a Time magazin. Akkor az Egyesült Államok több polgárát vesztette el a rossz vakcina, mint a vírus miatt. Az esetbõl tanult az ország, George W. Bush sem ment bele elnöksége alatt egy kockázatos himlõ elleni oltási kampányba.

Kezdõdnek a kirakatperek

Vélemény2009.04.26, 10:00

Az amerikai Demokrata Párt egyes politikusai és a közvélemény egy része azt követelik, hogy állítsák bíróság elé azokat, akik a Bush-kormányzat idején a terrorizmussal gyanúsított személyek ellen bevetett kegyetlen vallatási módszereket engedélyezték. Obama elnök egy nyilatkozata szerint nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ilyen eljárások induljanak. Mit hozhat az amerikai politikai életbe, ha valóban lesznek vádemelések az ügyben?

Haragszik Cheney Bushra egy kegyelmi ügy miatt

Nagyvilág2009.03.15, 18:43

Felbosszantotta Dick Cheney korábbi amerikai alelnököt az, hogy George Bush nem volt hajlandó kegyelemben részesíteni egyik hûséges munkatársát, akit a hatóságok munkájának akadályozásáért ítéltek el. Cheney egy interjúban beszélt errõl, és egyúttal kritizálta a jelenlegi elnököt is, mert szerinte nemzetbiztonsági politikája növeli egy újabb Amerika elleni támadás veszélyét.

A semmibõl építene országot az USA

Nagyvilág2009.03.15, 16:32

Csapaterõsítéssel próbálkozik Afganisztánban az amerikai kormány. A taktika Irakban viszonylag gyorsan bejött, de a sok katona mellett ügyes diplomácia, az irakiak nemzeti büszkesége és az Irak elõtt álló ígéretes jövõ is kellett a sikerhez. Afganisztánban ezek nagyrészt hiányoznak. Barack Obama amerikai elnök azt mondta, nem szeretne sokáig Afganisztánban maradni, de úgy tûnik, ezt nem õ dönti el.

Három évet kapott a Busht cipõvel megdobáló férfi

Nagyvilág2009.03.12, 10:47

Három évi börtönre ítélte egy bagdadi bíróság azt az iraki újságírót, aki tavaly cipõvel próbálta megdobni a sajtókonferenciáját tartó George W. Bush amerikai elnököt.

Obama támogatást ad az õssejtkutatáshoz

Nagyvilág2009.02.15, 21:05

Nyolc éve tiltja az amerikai kormány az embrionális õssejtekkel végzett kísérletek állami támogatását, de ezt Barack Obama hamarosan feloldja. A tilalmat az elõzõ elnök, George Bush vezette be, konzervatív keresztény támogatói felé tett gesztusként. Obama már a kampányban is azt ígérte, feloldja a korlátozást.

Egy tévécsatorna George W. Bush halálhírét keltette

Nagyvilág2009.02.11, 16:18

Néhány másodpercig szalagcímben szerepeltette egy dél-afrikai tévé a hírt, miszerint meghalt George W. Bush volt amerikai elnök - írja a BBC. Egy technikus hibázott, a tévétársaság elnézést kért.

Bush az ítélõszéken

Nagyvilág2009.01.20, 13:42

Tényleg õ minden idõk legrosszabb elnöke vagy csak egy meg nem értett zseni, akinek nevét ötven év múlva tisztelettel ejtik majd ki szerte a világon? George W. Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke január 20-án távozik hivatalából. Az [origo] összegyûjtötte a legsúlyosabb bûneit és a csak elvétve megénekelt jótetteit.

Önkritikus beszéddel búcsúzott Bush

Nagyvilág2009.01.16, 11:45

Ma már másként csinálna bizonyos dolgokat - gyakorolt önkritikát utolsó tévébeszédében George W. Bush leköszönõ amerikai elnök. Tetteit ugyanakkor Bush azzal magyarázta, hogy az ország komoly fenyegetésnek volt kitéve, és sikerként értékelte, hogy 2001 óta nem volt újabb terrortámadás. Utódja, Barack Obama beiktatását a remény és a büszkeség pillanatának nevezte.

Bush kitüntette Tony Blairt

Nagyvilág2009.01.13, 21:22

A legrangosabb amerikai polgári elismeréssel tüntette ki kedden George W. Bush amerikai elnök Tony Blair volt brit miniszterelnököt. Bush egy hét múlva távozik hivatalából. Blair az egyik legszorosabb szövetségese volt.

Obama többé nem e-mailezhet nyugodtan

Archívum2008.11.17, 15:30

Lehet, hogy Barack Obama kénytelen lesz lemondani Blackberry-függõségérõl, vagyis a folyamatos mobilos e-mailezésrõl, mivel az amerikai elnökre igen szigorú biztonsági és adminisztratív elõírások vonatkoznak.

Bush védelmébe vette a szabadpiacot

Archívum2008.11.13, 23:43

A globális pénzügyi válsággal foglalkozó elsõ világértekezlet elõtt George W. Bush amerikai elnök csütörtökön arra szólította fel a világ vezetõit: csak szerény pénzügyi reformokban gondolkodjanak, a krízis ugyanis szerinte nem a szabad piac kudarcáról szól.

Bush közleményben nyugtatta a népet

Archívum2008.11.07, 18:11

George W. Bush amerikai elnök pénteken ismét igyekezett megnyugtatni az amerikai közvéleményt arról, hogy az ország gazdasága megbirkózik a krízissel. Mint mondta, a válságintézkedéseknek idõ kell, hogy hassanak.

Mélyre ásta a republikánusok sírját Bush

Nagyvilág2008.11.05, 17:49

Négy éve még kifejezetten jók voltak, két éve már látszottak a válság jelei, most pedig teljesen padlóra kerültek a republikánusok. Nemcsak az elnökválasztást vesztették el, de a képviselõházban és a szenátusban is értékes pozíciókat buktak. Bush örökségével nem bírtak el.

McCain elismerte Obama gyõzelmét - percrõl percre

Nagyvilág2008.11.05, 12:04

Barack Obama beszédében megköszönte gyõzelmét szavazóinak, és kijelentette: "amit ma tettünk, megváltoztatja Amerikát". John McCain republikánus elnökjelölt elismerte vereségét, gratulált Barack Obamának, akit hívei sikoltozva ünnepelnek Chicagóban. George W. Bush elnök telefonon ugyancsak gratulált leendõ utódának, Obama kenyai rokonai pedig a Fehér Házba készülnek. A demokraták állnak jobban a törvényhozásban is. Percrõl percre.

Ahol az ex-elnökök nyaraltak

[origo] utazás2008.11.04, 15:10

A választásra készülõ amerikai állampolgárok évente két-három hét szabadságot engedhetnek meg maguknak, a szerencsésebbek talán négyet is. A még hivatalban lévõ elnöknek, George W. Bush-nak ennél jóval engedékenyebb a munkaadója: augusztus közepéig összesen 74 alkalommal utazott a texasi Crawfordban lévõ nyaralójába. Bush a hivatalában töltött idõ alatt 466 napot volt szabadságon, 2005-ben öt teljes hétig, ami négy évtizede a leghosszabb elnöki vakáció volt. Persze a korábbi elnököket sem kellett kényszeríteni, hogy szabadságra menjenek, nézzük meg, õk hol töltötték a vakációkat.

Pénteken jelenti be a vízummentességet Bush

Nagyvilág2008.10.17, 06:38

Magyarország hat másik állammal együtt vízummentességet kap az Egyesült Államokba - errõl tesz bejelentést George W. Bush amerikai elnök helyi idõ szerint péntek délelõtt. Ennek nyomán az USA-ba már novemberben a magyarok is vízummentesen utazhatnak.

Bush: Az USA agresszív lépésekre készül

Gazdaság2008.10.10, 21:29

George W. Bush amerikai elnök a pénzügyi válsággal kapcsolatos aggodalmak eloszlatása céljából pénteken kijelentette: kormánya agresszív, helyes lépéseket tesz a krízis leküzdésére.

Henry Paulson mindent bedob

Gazdaság2008.09.30, 08:41

Az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson "minden rendelkezésre álló eszközt" megragad, hogy megvédje a pénzpiacokat - nyilatkozta a tárcavezetõ szóvivõje azután, hogy az amerikai kongresszus elutasította a bankmentõ csomagot, amely eredetileg éppen Paulson javaslata volt.

Bush újra megszólalt a hitelválság miatt

Gazdaság2008.09.26, 16:16

George W. Bush amerikai elnök péntek délután újra megszólalt a hitelválság, és az annak megoldását szolgáló pénzügyminiszteri javaslat miatt. Egyelõre azonban az elnök sem tudott beszámolni a kongresszusban dúló heves vita lezárásáról.

Pánikkal, bankcsõdökkel riogat Bush

Gazdaság2008.09.25, 04:28

Az amerikai elnök, George W. Bush magyar idõ szerint csütörtök hajnali háromkor rendkívüli hangvételû beszédet tartott. Bush szerint a hitelválság miatt az egész amerikai gazdaság veszélybe került.

Megnyitották az olajcsapot az amerikai képviselõk

Archívum2008.09.17, 08:47

Feloldotta a washingtoni képviselõház kedden a tengeri olajfúrásra vonatkozó 27 éves tilalmat. A javaslat szerint a szövetségi államok dönthetnének arról, hogy engedélyezik-e a partközeli olajkitermelést. A demokraták korábban környezetvédelmi okokra hivatkozva ellenezték a javaslatot, a magas benzinárak miatt azonban meggondolták magukat.

George Bush tüzeli a softballos lányokat

Archívum2008.08.09, 11:54

Az olimpia varázsa George W. Busht, a világ elsõ számú nagyhatalmának, az Egyesült Államoknak az elnökét is magával ragadta. Eddig a strandröplabdázókat és a softballosokat látogatta meg, a hétvégén pedig sort kerít a kosarasokra és az úszókra is.

Marion Jones kegyelmet kért Bushtól

Archívum2008.07.22, 07:26

George W. Bush amerikai elnöktõl kért kegyelmet a márciusban bebörtönzött Marion Jones, a többek között doppingvétség miatt elítélt amerikai sprinter egy texasi büntetés-végrehajtási intézetben tölti hat hónapos szabadságvesztését.

Bush a tengerpartról szerezne olajat

Archívum2008.07.16, 07:42

George W. Bush elnök eltörölte az USA part menti övezeteire vonatkozó olaj- és földgáz-kitermelési moratóriumot az ország olajfüggõségének enyhítése érdekében, egyben felszólította a törvényhozást, kövesse példáját, miután a kõolaj hordónkénti ára pénteken új történelmi csúcsra, 147 dollár fölé emelkedett - írja a Napi Gazdaság.

15 évet kaptak Bush leleplezett merénylõi

Nagyvilág2008.05.14, 13:45

Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték a George W. Bush ellen korábban merényletet tervezõ három jordániai férfit. Busht akkor akarták meggyilkolni, amikor 2006-ban Ammánba látogatott. A vádlottak mindvégig ártatlannak mondták magukat.

Az elnökjelöltek bakijain viccelõdött Bush

Archívum2008.04.27, 13:40

George W. Bush hamarosan leköszönõ amerikai elnök utódjelöltjein viccelõdött egy díszvacsorán. Hillary Clinton és Barack Obama kínos ügyeire utalt, de a republikánus elnökjelöltrõl, John McCain-rõl is volt egy vicce. Bush szavait nevetés és tapsvihar kísérte.

Bush az Áll az alkuban

Tévé2008.04.21, 11:56

Az Áll az alku eredetije, vagyis a Deal or No Deal hétfõi adásában az Egyesült Államok elnöke is megjelenik.

Bush fõtanácsadója Nepállal keveri Tibetet

Nagyvilág2008.04.13, 23:50

Nem tud különbséget tenni Tibet és Nepál között Bush amerikai elnök fõtanácsadója, Stephen Hadley - legalábbis erre utal az ABC News-nak adott interjúja, amelyben többször összekeverte a két országot, amikor arról beszélt, hogy az elnök elutazik a pekingi olimpiai megnyitóra.

Rock Around Barack vagy Go Johnny Go - elnökválasztás és rock

Kultúra2008.02.13, 10:11

Ugyan Bush már lassan a múlté, de ettõl még az amerikai rockzenészek még ugyanúgy aktívak, és kampányolnak a jelöltek mellett. A legtöbb popsztár támogatóval Barack Obama büszkélkedhet, de azért a többieknek is jut általában néhány név. És kire szavazna 50 Cent? Mi köze John McCainnek a Beach Boyshoz? Összeállítás az amerikai elnökválasztás és a rockzene kapcsolatáról.

Clintont és McCaint nyomja a NY Times

Archívum2008.01.25, 08:42

Vezércikkben állt ki Hillary Clinton és John McCain elnökjelöltsége mellett a The New York Times amerikai napilap. A Times szerint a demokrata jelöltek közül egyedül Clinton alkalmas arra, hogy kemény kézzel változtasson, míg a republikánusok közül McCain az egyetlen, aki nyilvánvalóan szakítani szeretne George W. Bush örökségével.

Atomfegyver-program: három zûrös ország

Tudomány2008.01.24, 08:32

Több úgynevezett küszöbállam képes arra, hogy önálló atomfegyver-programot indítson. Bár ma nem bizonyítható egyértelmûen ilyen kezdeményezés, a helyzet reális megítélése nagyon nehéz. Összeállításunkban az iráni, észak-koreai és pakisztáni helyzetet mutatjuk be.

Bush félti országát a drága olajtól

Gazdaság2008.01.15, 13:09

Közel-keleti útján az olajkitermelés növelésére szeretné rávenni az arab országokat George W. Bush. A jelenlegi drágaság miatt már csökkenhet a fogyasztás is, amit az olajexportáló országok sem akarhatnak - mondta az USA elnöke.

George Bush kell a Simpson családnak

Tévé2007.12.18, 13:38

A Simpson család alkotói George W. Busht is felkérnék egy vendégszereplésre a rajzfilmsorozatban.

Becézve éljenezték Busht az albánok

Nagyvilág2007.06.10, 19:53

"Bushi, Bushi, Bushi" kiáltásokkal fogadták a Koszovó függetlenségének támogatásáról nyilatkozó Bush amerikai elnököt Albániában. George W. Bush fürdött a helyiek szeretetében.

Clooney a populizmusról

Film2007.06.01, 15:27

A Good Night, and Good Luck. címû filmben George Clooney emlékmûvet épített egy nagyszerû tévériporternek, hogy beszólhasson a hazug politikusoknak. A mini költségvetésû fekete-fehér kamaradarab szépen szerkesztett kampányfilm Bush elnök ellen.

Oliver Stone kikel Bush ellen

Tévé2007.04.23, 09:36

Oliver Stone ezúttal nem nagyfilmet forgat, hanem inkább a tévéhez fordul, hogy kifejtse politikai véleményét. 

Bush szexprogramja megbukott

Tabu2007.04.16, 12:37

Az amerikai elnök, George W. Bush által támogatott önmegtartóztató program nem hozza a várt eredményeket. A fiatalok legalább annyit szexelnek, mint korábban, és az óvszerhasználat sem lett trendi.

DeVito ittasan szidta Busht

Tévé2006.11.30, 09:53

Danny DeVito részegen érkezett meg a The View címû tévéshow-ba, ahol aztán Bush elnököt szidalmazta, majd saját szexuális életét kezdte volna ecsetelni. Nézd meg te is!

Putyin kaviárral várta Busht

Nagyvilág2006.11.15, 15:45

Iránról és Oroszország küszöbönálló WTO-tagságáról is szó esett George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai villámebédjén. A két politikus vasárnap kétoldalú megbeszélést folytat Hanoiban, ahol az amerikai kormány áldását adja Oroszország felvételére a Kereskedelmi Világszervezetbe.

Bush látogatása felborította az edzéstervet

Archívum2006.11.15, 11:52

A világ vezetõi közül persze nem mindenki örvend olyan nagy népszerûségnek, mint a római katolikus egyház feje - vegyük például az Egyesült Államok elnökét, George W. Busht. A president két éve az egyik európai körútja során a német Mainz városát is meglátogatta, ami okozott egy kis problémát a helyi futballklub számára.

A vergõdõ Bush mellett bizonyítana Blair

Nagyvilág2006.11.14, 13:59

Új közel-keleti idõszámítást hirdetett Tony Blair brit miniszterelnök. Bár Blair lehetségesnek nevezte, hogy a nyugati hatalmak tárgyaljanak az eddig elutasított Szíriával és Iránnal, továbbra is kritikus volt mindkét országgal szemben. Nem tudott viszont elszakadni attól az elképzeléstõl, hogy a térségben a nyugati országok részvételével kell rendet tenni, pedig idén is csak kudarcot kudarcra halmoztak a szövetségesek.

Belõtték a ziccert a demokraták Bushéknak

Nagyvilág2006.11.09, 08:23

A nem hivatalos végeredmény szerint 12 év után jelentõs többséggel sikerül a demokratáknak átvenni az Egyesült Államok képviselõházának irányítását a keddi idõközi választásokat követõen. A demokraták szoros versenyben megszerezték a szenátusi fölényt is és több állam kormányzói székét is õk vehetik át. Az exitpollok szerint a szavazók jelentõs része George W. Bush elnök politikáját büntette.

Bushnak bejött a Szabadság, szerelem

Film2007.01.18, 13:57

Vasárnap George W. Bush amerikai elnök is megtekintette a Fenyõ Iván és Dobó Kata fõszereplésével készült Szabadság, szerelem címû történelmi drámát.

Elõzõ
Következõ