George Miller

címke rss
George Miller elmondta, hogyan folytatódhat a Mad Max: A harag útja

George Miller elmondta, hogyan folytatódhat a Mad Max: A harag útja

George Miller, a Mad Max-filmek alkotója egy új interjúban elárulta, hogyan tudná elképzelni a Mad Max: A harag útja folytatását. 

Készül a Mad Max rendezője, George Miller új filmje

Film2020.05.15, 15:39

Az MGM stúdió forgalmazza majd Észak-Amerikában George Miller Three Thousand Years of Longing című új filmjét.

Sanghajban feketén-fehéren is imádják Tom Hardy Mad Maxét

Film2019.07.05, 18:54

Mozivásznon még filmfesztiválokon is ritkán látható a Mad Max: A harag útja fekete-fehér – pontosabban Black & Chrome – utalva arra, hogy a filmbeli apokalipszistúlélő törzs számára a krómnak szakrális szerepe van – változata, nekünk viszont volt szerencsénk bejutni rá a 22. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon. De csak azért, mert bár ötször vetítették a fesztiválon, olyan jól fogytak rá a jegyek, hogy egy hétfői estén, 23 órától pótvetítést tartottak egy másik (de hasonlóan nagy) moziteremben is, ami szintén megtelt helyi nézőkkel. A sanghajiak lenyűgöző mozibajárási kedve mellett arról is megbizonyosodhattunk, hogy így éri meg újrranézni ...

Kiderült, mi lesz a Mad Max rendezőjének következő filmje

Film2018.10.26, 13:49

Idris Elba és Tilda Swinton játszanak George Miller új projektjében, aminek Three Thousand Years of Longing lesz a címe.

Eljött az idő, hogy újra megnézze az új Mad Max-et

Film2016.10.20, 11:12

Minket felcsigázott a rendező lelkesedése, és mivel úgyis érett már A harag útja újranézése, karácsony környékén a fekete-fehér változattal pumpáljuk majd magunkba az adrenalint. Érdekes kísérlet lesz, Miller is azzal köszön el a videóban, hogy kíváncsi lesz a nézői reakciókra. A fekete-fehér Mad Max: A harag útjá-t decembertől lehet majd megvenni Amerikában, Chrome Edition néven forgalmazzák majd. Arról, hogy itthon megjelenik-e az új verzió DVD-n és Blu-ray-en nem találtunk információt. 6396   Leszakította a fejünket az új Mad Max-videó http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160913-az-uj-mad-max-film-cgi-nelkul-is-leszzakitotta-a-fejunket-a-harag-utja-george-miller.html ...

Állítólag már készül az új Mad Max-film Charlize Theronnal

Film2016.09.20, 12:22

Forrás: InterCom middle on 3000 2002 Amennyiben a Herald Sun értesülése helytálló, az hamarosan ki fog derülni, hiszen egy Mad Max-film forgatását nem lehet titokban tartani. Jó látni, hogy egy folytatásánál nem a bevétel a kizárólagos szempont. A harag útja nem robbantott kasszát, a köztudatban teljes kudarcként megragadt Terminator: Genisys például 60 millió dollárral hozott többet nála, mégis a Terminátor-franchise-t jegelték, és a Mad Max-hez fog valamikor a közeljövőben folytatás készülni. A döntésben biztos közre játszottak a lelkes kritikák és nézői reakciók, illetve a hat darab elnyert Oscar-díj. Az új Mad Max mosst ...

Leszakította a fejünket az új Mad Max-videó

Archívum2016.09.13, 13:45

Forrás: InterCom middle off 640 360 A legszembetűnőbb módosítás, amit számítógéppel végeztek a filmen, az a színvilág megváltoztatása volt. A moziban már nem fakó barna a sivatag, hanem sárga, illetve az ég is sokkal élénkebb kékes árnyalatot kapott.   A hetvenegy éves Millernek két további részhez van vázlata, az egyik Furiosa történetét vinné tovább, és idén áprilisban a sokáig tartózkodó Charlize Theron is azt nyilatkozta, hogy szívesen játszaná el újból a félkarú sivatagi harcost. Legyen így, nagyon sok embernek okoznának nagy boldogságot. Az új Mad Max most jobb, mint bármi http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritiika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-hardy-charlize-theron.html ...

Nemes Jeles: Semmit nem fogtok kiszedni belőlem

Film2017.03.08, 16:20

Nemes Jeles László a tavalyi cannes-i filmfesztiválon robbant be a nemzetközi filmvilágba, most pedig az a megtiszteltetés érte, harminc év után első magyarként, hogy ő dönthet annak a díjnak a sorsáról, amelyet legutóbb ő kapott meg. Az Oscar-díjas rendező többek között arról mesélt nekünk, milyen lesz a Mad Maxeket jegyző George Millerrel együtt zsűrizni, illetve azt is elárulja, elaludt-e már filmen. Az interjú mellett beavatjuk a cannes-i zsűri kulisszatitkaiba, illetve bemutatjuk a díjakat idén odaítélő embereket. Nemes Jeles többek között Mads Mikkelsennel és Kirsten Dunsttal folytathat majd heves vitákat a versengő filmekről.

A Mad Max rendezője találhatja meg az új Saul fiát

Film2016.02.02, 11:26

Forrás: AFP middle on 4252 2835 Miller előtti években is neves, angol anyanyelvű rendezőket hívtak meg elnökölni a fesztiválra. 2013 Steven Spielberg, 2014-ben Jane Campion, 2015-ben pedig a Coen fivérek vezették a cannes-i zsűrit - ők ítélték oda a zsűri nagydíját a Saul fiá-nak, Reméljük, idén is tudunk majd szurkolni magyar filmnek. George Miller eddig kétszer zsűrizett Cannes-ban, 1999-ben David Cronenberg, 1988-ban pedig a nemrég elhunyt Ettore Scola elnöklete alatt. Ez utóbbi alkalommal Szabó István Hanussen-je is versenyben volt, tehát Miller bizonyítottan látott már magyar filmet. Az ausztrál rendezőt mostanság mindiig ...

George Miller mégsem fordít hátat Mad Maxnek

Film2016.01.15, 11:23

Forrás: InterCom middle off 644 417 Millernek két Mad Max-univerzumban játszódó története is megfilmesítésre vár, én abban reménykedem, hogy a mobilos projektje után ismét elhajt a sivatagba egy csomó tuningolt járművel és minden őrültségre kapható kaszkadőrcsapattal. Mad Max a bunkó újságíróval szemben is a nők pártjára állt http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150529-mad-max-a-bunko-ujsagiroval-szemben-is-a-nok-partjara-allt.html Az új Mad Max most jobb, mint bármi http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-hardy-charlize-theron.html ...

George Miller nem csinál több Mad Max-filmet

Film2016.01.12, 17:40

Forrás: InterCom middle on 1600 1200 Ha az ausztrál rendező tartja is magát a nyilatkozatához, az még nem jelenti a Mad Max-sorozat végét. A Studio 360-nak azt nyilatkozta, hogy örömmel átadná a stafétabotot egy ífjú kollégájának, mivel sok tehetséget lát a fiatal, feltörekvő rendezők között.

Mad Max még legalább kétszer robbantja le a fejünket

Archívum2015.10.06, 13:30

Forrás: InterCom middle off 680 478 George Miller már hetvenéves, megérdemel egy kis pihenést. 4847   Az új Mad Max most jobb, mint bármi http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-hardy-charlize-theron.html Kik ezek a szédületes nők a Mad Maxben? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150523-kik-ezek-a-szeduletes-csajok-a-mad-maxben-zoe-kravitz-abbey-lee-riley-keough-rosie.html Mad Max a bunkó újságíróval szemben is a nők pártjára állt http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150529-mad-max-a-bunko-ujsagiroval-szemben-is-a-nok-partjara-allt.html

Nézze meg, mi nem volt valódi a Mad Maxben!

Archívum2015.08.04, 14:26

Charlize Theron műkarját is utólag illesztették be a képekbe, többször játszottak zöld háttér előtt a színészek, hogy aztán rákopírozzák őket a sivatagi háttérre, és a hadfiúk is a számítógép segítségével kerültek a járműre a legdurvább borulásoknál. Májusban már mutattunk egy 18 perces werkfilmet a Mad Max - A harag útja forgatásáról, és akkori állításomat most is tartom: az alkotók végre úgy használták a CGI-t, hogy az fokozza a nézői élményt, és ne kizökkentsen a filmből. Az új Mad Max most jobb, mint bármi http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-harddy-charlize-theron.html ...

Mad Max a bunkó újságíróval szemben is a nők pártjára állt

Film2015.05.29, 17:28

Forrás: Feminist Mad Max Tumblr middle off 615 409 Nekem, a fenti képen elmesélt pillanat a kedvencem a filmből. Kicsiben elmeséli ugyanis, miért kivételes alkotás A harag útja. Egy hagyományos, heroikus beállítással, a pusztában álló, magányos Mad Maxszel kezdődik a film, de aztán jön a nem várt, ügyes fordulat - egyedül még ő is kevés ehhez az őrült világhoz. Az új Mad Max eszement autói http://www.origo.hu/auto/20150515-az-uj-mad-max-eszement-autoi.html Az új Mad Max most jobb, mint bármi http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-hardy-chharlize-theron.html ...

A Mad Maxnek már a forgatása is őrületes volt

Film2015.05.27, 15:17

Forrás: InterCom middle on 1024 611 Ez az összeállítás is bizonyítja, hogy a Mad Max alkotói végre úgy használták a CGI-t (mert azért az is van benne bőven), hogy az valóban fokozza a nézői élményt és ne kizökkentsen a filmből. Valós helyszíneken, valós díszletekben rögzített felvételeket finomítottak ezzel az eszközzel (jó példa erre Theron keze), illetve toldottak hozzá olyan dolgokat, amiket más módokon lehetetlen, vagy nagyon költséges lett volna előállítani – ilyen volt például a szélvihar. De az éjszakai jeleneteket is nappal forgatták, és utólag módosították a színeket, adták hozzá a csillagokat. Az új Mad Max moost ...

Majdnem Heath Ledger játszotta el Mad Maxet

Film2015.05.19, 11:31

Forrás: Budapest Film middle on 4288 2848 Ledger többször is felhívta a rendezőt, és a Mad Maxről dumáltak – mesélte Miller a The Daily Beastnek. „Ugyanaz megvolt benne, ami Mel Gibsonban és Tom Hardyban is megvan: férfiasság, karizma, nyugtalan energikusság, mindazok a tulajdonságok, amelyek szükségesek egy ilyen viszonylag csendes karakter eljátszásához. A világ egy nagyszerű embert veszített el vele. Tom volt a következő, aki besétált az ajtón, és megvolt benne ez a kisugárzás." A Mad Max – A harag útjá-tól mi már eldobtuk az agyunkat Cannes-ban, a magyar mozik május 21-től vetítik a filmet.  Az új Mad Max most jobb, ...

Az új Mad Max most jobb, mint bármi

Film2015.05.18, 01:46

Két hetvenéves bácsika mutatja meg Hollywoodnak, hogy kell igazán tökös akciófilmet csinálni? Úgy tűnik. Mibe, hogy a többiek évekig fogják másolni a Mad Max – A harag útja fogásait? Hihetetlenül erős az atmoszféra, hús-vér emberek ugrálnak, benzinszag van, és köhögünk mi is a portól. A sörtehajú Charlize Theronban érzelmek dúlnak, Tom Hardy tekintete kiált. A magyarországi bemutató előtt egy héttel, Cannes-ban néztük meg a filmet.

Atomjainkra szedett szét a Mad Max végső előzetese

Archívum2015.04.29, 14:49

Forrás: InterCom middle A film május 21-én érkezik a magyar mozikban, de Cannes-ban már egy héttel korábban megnézzük, és beszámolunk róla, hogy tényleg olyan észbontó-e, mint az előzetesek alapján tűnik. Döbbenten pislogtak a nézők az új Mad Maxen http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150318-mad-max-csak-akkor-nyitja-ki-a-szajat-ha-szomjas-mad-max-a-harag-utja-tom-hardy-charlize.html Várunk jobban valamit az új Star Warsnál? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150105-melyik-folytatast-varja-a-legjobban-iden-ted-2-halalos-iramban-7-jurassic-world-terminator.html Mad Max a nyugdíjkorhatáron http://www.origo.hu/filmkllub/blog/kritika/20100320-mad-max-a-nyugdijkorhataron-a-sotetseg-hataran-kritika-mel.html ...

Döbbenten pislogtak a nézők az új Mad Maxen

Archívum2015.03.18, 12:20

Forrás: InterCom middle A második klip az akcióra és a járművekre koncentrált, és a film különböző részeiből vágták össze. Furiosa egy kanyonba vezeti be a tanker kamiont, ahol aztán rájön, hogy csapdába csalták. A gyorsan váltakozó képsorokon vademberek kormánykerekek előtt imádkoznak, megint mutattak részleteket a homokviharral nehezített hajszából, Mad Max, Furiosa meg a többiek pedig mindent megtesznek, hogy ne essenek fogságba. Miller a közönségtalálkozón elhelyezte A harag útjá-t a sorozatban: "Ez egy újabb látogatás Mad Max világába. „Az eddigi három film nem egy időrendben szigorúan egymást követő egységben létezik, miveel ...

Garantáltan leszakítja a fejünket

Film2014.12.11, 10:12

Borzasztó nehéz eldönteni, mit emeljek még ki az előzetesből, annyi minden csodálnivaló van benne. A tornádók kíséretében tomboló homokvihart? A halálfejes kormánykerék előtt leboruló országúti harcosokat? Vagy azt, hogy a hajsza alá Giuseppe Verdi Requieméből raktak be zenét, és hogy ez mekkora királyság? Inkább törődjünk a szótlanságával Clint Eastwood-i magasságokba törő Tom Hardyval: állítólag összesen tizenhat mondata van a filmben, és ebből már kettőt hallottunk az előzetes elején. 2015. május 15-től vetítik a mozik a Mad Max: Fury Road-ot.

Charlize Theron leborotválta a fejét

Archívum2012.06.12, 10:52

Charlize Theronra a Prometheus-ban és a Hófehér és a vadász-ban nyújtott alakításának köszönhetően mostanság nagyobb érdeklődés irányul, mint az elmúlt pár évben, így cseppet sem meglepő, hogy a lesifotósoknak azonnal feltűnt, hogy a színésznő megjelenésében drámai változás állt be. Az utóbbi napokban Theron mindig sapkában vagy kalapban mutatkozott nyilvánosan, amit a júniusi Los Angeles-i időjárás egyáltalán nem indokol. Az ok elég egyértelművé válik, ha megnézzük a fotót: Theron szinte kopaszra borotváltatta a fejét. Charlize Theron a kisfiával június 11-én Los Angelesben Ez jó hír a Mad Max-rajongóknak, ugyanis nemigen jelezhet ...

Elhalasztották a Mad Maxet

Film2010.10.12, 17:04

George Miller Mad Max: Fury Road-ja már szépen összeállni látszott, sőt, állítólag már az előkészítése folyt, amikor lefújták a projektet: a film előkészítését áttették a jövő év második felére, az ausztráliai forgatásra pedig csak 2012-ben kerül majd sor. Bár a döntést nem indokolták, a Playlist blog feltételezi, hogy anyagi okai vannak: az ausztrál dollár jelenleg nagyon erős, ami a film költségvetését 20%-kal is megemelheti. Charlize Theron Amikor tavaly ősszel hírt adtunk róla, hogy Max Rockatansky szerepében Tom Hardyt (Eredet) láthatjuk majd az új filmben, a női főszereplő pedig Charlize Theron lesz, még nem lehhetett ...

Készül a Mad Max 4

Archívum2009.10.30, 11:14

Charlize Theron | Tom Hardy Nem kevesebb, mint két és fél éve adtunk először hírt a tervezett negyedik Mad Max-filmről. Az első három rész alkotója, George Miller már akkor is mondta, hogy nem Mel Gibsonnal, hanem egy fiatalabb színésszel képzeli el a folytatást, úgyhogy nem meglepő, hogy most, amikor a Mad Max: Fury Road-nak keresztelt film végre megvalósulni látszik, bejelentették, hogy a brit Tom Hardy formálja meg az új filmben a jövőbeli ex-zsarut, Max Rockatanskyt, Gibson pedig nem vesz részt a projektben. Hardy játszott többek közt a Sólyom végveszélyben-ben és Guy Ritchie RocknRollá-jában, és Christopher Nolan most forgó Incception-jében ...

Előző
  • 1
Következő