genetika

címke rss

Nem kizárólag az ember okozta a mamut végzetét

Tudomány2017.03.03, 10:52

A jégkorszak végén a gyapjas mamutok annyi genetikai mutációt felhalmoztak, hogy kihalásuk tulajdonképpen elkerülhetetlenné vált – erre jutott egy frissen megjelent tanulmány.

Részben megfejtették a virágos növények eredetrejtélyét

Tudomány2017.02.28, 10:51

Egy különleges, csak egyes afrikai sivatagokban őshonos növény genetikai kutatása segítségével francia tudósok részben megfejtették a virágos növények eredetének rejtélyét.

Ritka betegségeket vizsgáló kutatási program indult

Egészség2017.02.27, 15:19

Ritka betegségek új diagnosztikai és terápiás eljárásait kidolgozó kutatási program indult uniós támogatással három vidéki orvosképző intézmény és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának összefogásával. 

Két év múlva érkezhet az első elefánt-mamut hibrid

Tudomány2017.02.17, 16:52

Egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a mamut feltámasztásához: akár már két év múlva megérkezhetnek az első mamut-elefánt hibridek – állítják a projekten dolgozó kutatók.

Nem a tervezett babákra, de szabad jelzés emberi génsebészetnek

Egészség2017.02.15, 16:04

A jövőben engedélyezni kellene a génsebészetet az öröklődő betegségek kezelésére vagy kialakulásának megakadályozására, de a módszert nem szabadna alkalmazni „designer" babák előállítására, írja most megjelent állásfoglalásában két egyesült államokbeli tudományos testület.

Halálos szuperbaktériumokat küldenek a Nemzetközi Űrállomásra

Tudomány2017.02.10, 13:21

Antibiotikumoknak ellenálló, halálos szuperbaktériumot készülnek felküldeni a tudósok a SpaceX vállalat rakétájával a Nemzetközi Űrállomásra. A cél az, hogy megvizsgálják, milyen hatással van a kórokozóra a mikrogravitációs környezet. 

Új projekt az erdőpusztulások megakadályozására

Környezet2017.02.05, 13:02

A világszerte erdőpusztulásokat és fakárosításokat okozó Armillaria, vagyis tuskógomba fajokat kutatják 2020-ig Sopronban és Szegeden - közölte a konzorciumvezető Soproni Egyetem az MTI-vel.

Genetikai betegség miatt törpe az egész család: Fotó!

Life.hu2017.01.31, 16:29

Egy furcsa genetika betegség miatt szinte a komplett család törpenövésű. Így néz ki Ram Raj Chauhan és a rokonai. 

Tizennégy új fejlődési zavart azonosítottak

Egészség2017.01.28, 11:50

Tizennégy új fejlődési rendellenességet azonosítottak gyerekeknél brit genetikusok - írta a Science Daily tudományos portál.

Génterápiával állították vissza egerek hallását

Tudomány2017.01.28, 09:06

Egy magyar, amerikai és francia tudósokból álló kutatócsoport először volt képes annyira visszaállítani egerek hallását, hogy azok érzékelni tudtak egy hangosabb beszélgetésnek megfelelő hangot, valamint a világon először sikerült a hallászavarral társuló egyensúlyzavarukat is gyógyítani.

Évente tízmillió embert ölhetnek meg a parányi gyilkosok

Egészség2017.01.25, 05:59

Ijesztő mértékben és sebességgel terjednek a különböző antibiotikumoknak ellenálló mikroorganizmusok, az úgynevezett szuperbaktériumok. A parányi gyilkosok lassan olyan veszélyessé válnak, hogy már az utolsó mentsvárnak számító antimikrobiális gyógyszerek sem hatnak rájuk. A kutatók különféle módszerekkel igyekeznek felvenni a harcot a megölhetetlennek tűnő kórokozókkal szemben, a kreatív megoldások tárháza az újfajta molekuláktól a ragadozó baktériumokig terjed.

Elképesztő: Két anyja és egy apja van a kisbabának

Life.hu2017.01.18, 17:36

Ritka orvosi csodának lehetünk tanúi: született egy kisbaba, akinek három szülője is van. 

Megrengették a tudományt a téridő fodrozódásai - az év felfedezései

Tudomány2016.12.28, 19:55

2016 izgalmas felfedezéseket és eredményeket tartogatott a tudomány iránt érdeklődőknek: a téridő „fodrozódásait" okozó gravitációs hullámok érzékelése révén új szemmel vizsgálhatják a kutatók a tágabb otthonunkként szolgáló univerzumot, a hatékony ebolavakcina kifejlesztésével pedig az orvosok hamarosan legyőzhetik a rettegett, vérzéses lázat okozó vírust. Elképzelhető, hogy egy kilencedik bolygó is létezhet a Naprendszerben, és nem kizárt, hogy a jövőben expedíciót indíthatunk a Földünktől csupán 4,2 fényévre található Proxima b bolygóra. Sajnos azonban jócskán akadnak kedvezőtlen hírek is: a globális felmelegedés miatt az északi--sarki ...

Gyors evolúcióval menekül a környezetszennyezés elől egy halfaj

Tudomány2016.12.23, 12:15

Íme a szennyezett vizekben élő hal, amely néhány évtized alatt a legdurvább méreganyagokhoz is alkalmazkodott. Mi a titka, és vajon tanulhatunk-e belőle?

Hatásosak az ételreklámok a hízásra hajlamosoknál

Egészség2016.12.21, 20:53

Az elhízásra hajlamosító génnel (FTO) bíró gyerekek jutalmazásért felelős agyi területe erőteljesebben reagál a gyorséttermi ételeket népszerűsítő televíziós reklámokra - állapították meg a szakértők.

Közeledünk ahhoz, hogy újranövesszünk a végtagokat

Tudomány2016.12.20, 16:00

A csodaférget ketté lehet vágni, mindkét felét képes újranöveszteni – ha megismerjük az ezt vezérlő biológiai folyamatot, csodálatos lehetőség nyílik az emberiség előtt.

Megtettük az első lépést az örök fiatalság felé?

Egészség2016.12.16, 13:11

Kutatók egy csoportja megtalálta a módját, miként forgathatná vissza az idő kerekét, és tehetné fiatalabbá az állati és emberi sejteket. A kísérleti kezelést először korai öregedéssel járó, ritka betegségben szenvedő egereken hajtották végre, ám kiderült, hogy a terápia az egészséges rágcsálóknál is kedvező hatásokat vált ki. Sajnos egyelőre a megoldás embereknél nem alkalmazható - írja a Live Science.

Nagyon súlyos genetikai rendellenességgel született a kisfiú

Archívum2016.12.12, 06:50

Karly Herriott kisfia, Loui egy nagyon súlyos és ritka genetikai rendellenességgel született. Az asszony bízik abban, hogy az amerikai sebészek helyrehozhatják a gyerek arcát. 

Igazi túlélővé vált egy halfaj

Tudomány2016.12.09, 11:36

Egy halfaj olyan gyorsan evolválódott, hogy képes túlélni a rendkívül szennyezett, mérgező anyagokkal terhelt vizekben is – írja az Independent.

Megtalálták az autizmus egyik okát

Egészség2016.12.02, 15:56

Az autizmus spektrumzavar egy új genetikai okát és gyógymódját fedezte fel egy osztrák tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport.

Először tesztelték a forradalmi génmódosító technikát emberen

Egészség2016.11.16, 12:27

Először juttattak egy páciensbe CRISPR–Cas9 technikával módosított sejteket kínai kutatók. A lépés orvostudományi szempontból kemény versenyt eredményezhet Kína és az Egyesült Államok között.

Kiderült, mi történt a Neander-völgyi génjeinkkel

Tudomány2016.11.09, 10:48

A Neander-völgyiek nagyjából 30 000 éve tűntek el, de kis darabkáik DNS formájában tovább élnek a modern emberi genomban szétszórva. Egy új tanulmány most kimutatta, hogy legközelebbi rokonaink nyomait lassanként eltünteti a természetes szelekció.

Megfejtették, hogy működik az őszi színek génje

Tudomány2016.10.26, 14:40

Japán kutatók felfedezték, hogy a zöld színt eltüntető gén egy olyan enzimet kódol, amely kivonja a magnéziumot a zöld színanyagból (klorofillból). Ez jelentős előrelépés, hogy megértsük a pigment lebomlásának mikéntjét.

Pókmérget kódoló géneket lopott egy vírus

Tudomány2016.10.12, 17:05

A fekete özvegy mérgét kódoló géneket lopott egy vírus – írja a BBC weboldala.

A rákos daganatok keletkezésének új mechanizmusait tárták fel

Egészség2016.10.06, 12:25

Az MTA és az ELTE fiatal kutatói is részt vettek abban a nemzetközi rákkutatási együttműködésben, melynek eredményeit a Genome Biologyban, illetve a Nature Oncogene folyóiratában publikálták.

"Olyan erősen görcsöltem, hogy az ügyeleten kötöttem ki"

Life.hu2016.10.05, 12:59

Egy nemrég készült felmérés szerint hazánkban a húgyúti kövesség a magyar lakosság 5%-át érinti. Az esetek száma azonban egyre nő, amiben a genetikai adottságokon túl a helytelen életmód is szerepet játszik, ráadásul a betegség az érintettek több mint felénél pár éven belül ismét kiújul annak ellenére, hogy a vesekő a legtöbb esetben megelőzhető lenne.

Trump felsőbbrendűnek hiszi magát

Nagyvilág2016.09.30, 12:59

Donald Trump hisz abban, hogy egyes emberek genetikailag felsőbbrendűek, és ő is ezek közé tartozik – állítja az életrajzírója.

Így hódította meg a világot az ember

Tudomány2016.09.22, 13:25

Három genetikuscsoport is új információkkal szolgál arról, hogyan hódította meg a világot Afrikából kiindulva a modern ember. A több mint 280 különböző populációból származó örökítőanyagok vizsgálatával végzett részletes kutatások bepillantást engednek a Homo sapiens vándorútjaiba.

Kínai kutatók: az oxigénszegény környezet a hosszú élet titka

Egészség2016.09.21, 19:51

A Kínai Tudományos Akadémia szárnyai alatt működő Kunmingi Élettudományi Egyetem kutatói szerint a Tibeti-fennsíkon élő idős emberek élettartama hosszabb, mint a Kína más részein élő társaiké.

A kurkuma egészséges lehet, de csak ennivalóban

Egészség2016.09.21, 15:32

A kurkuma nagyon divatos szer napjainkban. A legkülönfélébb bajokra kínálják táplálékkiegészítőkben, kapszulákban és természetesen ételek fűszerezésére. A BBC egyik műsora most utánajárt, mennyi igaz a reklámokból. Meglepő eredményre jutottak.

Miről tanúskodnak a honfoglalók anyai génjei?

Tudomány2016.09.16, 16:49

Honfoglaló őseink között az ugor eredetű genetikai elemek éppúgy jelen lehettek, mint a közép-ázsiai török népekre jellemzők, írja az MTA közleménye. Az elmúlt évezred azonban nem múlt el nyomtalanul – ez az egyik fő megállapítása az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében folyó vizsgálatsorozatnak.

Álembrióból hoztak létre egészséges egereket

Tudomány2016.09.14, 11:57

Először hoztak létre egészséges egereket nem petesejtből brit, német és japán kutatók, felfedezésükkel egy 200 éves tétel kérdőjeleződik meg.

Sokat elárul a növekedésről a legnagyobb csontos hal genomja

Tudomány2016.09.09, 11:35

Az óceáni holdhal a világ legnagyobb csontos hala. Az állat most meghatározott genomjában több megváltozott gént találtak, amely magyarázatot adhat a hal gyors növekedési ütemére és nagy méretére éppúgy, mint a szokatlan belső vázára.

A zsiráf nem is egy faj, hanem négy

Tudomány2016.09.09, 10:40

A rendszertanászok egész mostanáig az összes ma élő zsiráfot egy fajba sorolták, ám a zsiráf-genomok minden eddiginél alaposabb elemzése kiderítette, hogy a hosszúnyakú legelészők valójában négy fajt alkotnak.

Legyőzheti az erszényes ördög a fajt tizedelő rákos megbetegedést

Tudomány2016.08.31, 13:14

Képesek lehetnek legyőzni az erszényes ördögök az őket a kihalás szélére sodró fertőző pofadaganatot - állapították meg a kutatók, akik szerint az állat genomjának két apró része nagyon gyorsan változik és ezek a területek olyan géneket tartalmaznak, amelyek képesek lehetnek a rák kialakulásának akadályozására.

Egy lépéssel közelebb a veleszületett immunitás megértéséhez

Tudomány2016.08.30, 17:14

Magyar kutatók – Pál Gábor valamint Dobó József és Gál Péter – a világon elsőként azonosították egy rejtélyes, korábban ismeretlen funkciójú enzim, a MASP-3 immunológiai szerepét. Egyúttal feltárták a vérplazma egyik leghatékonyabb antimikrobiális folyamatának, a komplementrendszer alternatív útjának az aktivációs mechanizmusát is.

Ők zsigerből tudják a hosszú élet titkát

Unikornis2016.09.01, 10:16

Genetika vagy életmód? A kérdés a mai napig nem dőlt el, amikor kutatók azt próbálják megválaszolni, hogy a Föld „kék zónáknak” nevezett vidékein miért magasabb a várható élettartam, mint bárhol máshol a világon. A szardíniai vagy a Costa Rica-i emberek egyszerűen csak jó géneket örököltek, vagy az egészséges életvitelüknek köszönhetik, hogy közösségükben minden harmadik ember megéri a 90-et? Mi a hosszú élet titka?

Még a kávézási szokásaink is genetikailag kódoltak

Tudomány2016.08.27, 16:44

Egy nemzetközi kutatócsoport beszámolója szerint megtalálták azt a gént, amelynek bizonyos változata visszafogja a kávéfogyasztást.

Megvizsgálták az utolsó pokémon génjeit

Tudomány2016.08.17, 10:12

Élve még sosem tanulmányozhatták tudósok a közép-afrikai pikkelyesfarkú mókusok egy fajának, a Zenkerella insignisnek egyetlen egyedét sem, most három frissen elpusztult példányon vizsgálták, hogyan alakulhatott az élő kövületnek is nevezett faj evolúciója az eltelt 49 millió évben.

Tíz év, és eltűnhet az egyik legkedveltebb gyümölcs

Tudomány2016.08.16, 17:31

Aggasztó eredményekre jutottak tudósok: a banánt pusztító gombák genomját vizsgálták, és kiderült, hogy a kártékony organizmusok olyan szintre fejlődtek, hogy 10 éven belül eltüntethetik a kedvelt gyümölcsöket a Föld színéről. 

Új csőröscetfélét azonosítottak a Csendes-óceánban

Tudomány2016.07.29, 12:26

A csőröscetfélék családjának titokzatos, ritkán látható új tagját azonosították a szakemberek a Csendes-óceán északi részén.

A történelem legrettegettebb betegségei: a királyok öröksége, a hemofília

Life.hu2016.07.29, 13:45

Ma már nem nevezhető megszokottnak, hogy házasságok családon belül, vérrokonok között köttetnek, de régebben hosszú évszázadokon át jellemző volt az uralkodó dinasztiákban, hogy unokatestvérek egymásnak fogadtak örök hűséget, és vállaltak közös gyermekeket, ettől remélve hatalmuk és birodalmuk megerősítését. Ilyenkor azonban elég, ha egyetlenegy apró hiba csúszik a gépezetbe egy genetikai eredetű betegség formájában, amely aztán az egész família életét megkeserítheti generációkon át. Mint ahogy a vérzékenység is tette Viktória királynő és leszármazottai esetében.

A klónbirkák is élhetnek hosszú, egészséges életet

Tudomány2016.07.27, 10:46

A klónozott birkák is egészségesek maradhatnak időskorukig, nem kell feltétlenül Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse sorsára jutniuk. Kevin Sinclair, a Nottinghami Egyetem szakértője és csapata a Nature Communications című szaklapban kedden megjelent tanulmányban mutatta be eredményeit.

Először fognak felnőtt emberi DNS-t szerkeszteni

Egészség2016.07.25, 14:00

Felnőtt emberi DNS szerkesztésére vállalkoznak kínai kutatók. Ez lesz az első ilyen jellegű eljárás a világon. Ha sikerül, az óriási lépés lenne az orvostudomány számára.

Az életmód fontosabb, mint a genetika? Így gazdálkodj a szülői örökségeddel

Life.hu2016.07.17, 14:52

A The U.S. Centers for Disease Control meghatározása szerint egészségünket 43%-ban határozza meg életmódunk, 19%-ban környezetünk, 27%-ban öröklött tulajdonságaink, és csupán a fennmaradó 11% az egészségügyi viszonyok függvénye. A szülői örökség tehát adott, ám hogyan tudunk jól gazdálkodni vele?

Szuperszaglású egereket fejlesztettek ki

Tudomány2016.07.08, 09:35

Amerikai kutatók szuperszaglású egereket állítottak elő genetikai módosítással. Ezek egy nap talán segíthetnek a robbanószerek, például taposóaknák, egyes betegségek kiszagolásában. Sőt akár az illatszeriparban is hasznukat vehetik.

Nobel-díjas tudósok hada került szembe a Greenpeace-szel

Tudomány2016.07.01, 13:59

Több mint 100 Nobel-díjas tudós kérte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezetet, hogy fejezze be a növények génmódosítása elleni tiltakozást, mivel a tudomány egyetért abban, hogy az eljárás biztonságos és a társadalom javát szolgálja - hangzott el csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatójukon.

Soma: „Nem tartom jónak a 40 feletti szülést"

Life.hu2016.06.30, 07:37

Az énekesnő szerint, manapság kitolódott az életkor, egy 65 éves ember, már középkorúnak számít. Ám Soma a 40 feletti szülést ennek ellenére nem támogatja.

Napokkal a halál után is működőképes marad számos gén

Tudomány2016.06.23, 12:34

Meglepő felfedezést tettek amerikai kutatók: a halál beállta után 48 órával számos gén működőképes maradt, sőt aktivitásuk fokozódott. Az eredmények a szervátültetéseken átesettek számára is fontosak lehetnek, emellett a halál fogalmának újragondolására sarkallhatnak.

Újabb lépést tettünk az emberi gének szerkesztése felé

Tudomány2016.06.22, 15:04

Újabb jelentős lépést tettek a kutatók az emberi génszerkesztés legalizálása felé. A Pennsylvaniai Egyetem humán immunsejtek módosítását célzó terve zöld utat kapott az egyik illetékes tudományos bizottságtól.