genetika

címke rss

Magyar kutatók elemezték Európa bronz- és vaskori népesedési folyamatait

Tudomány2022.01.17, 12:31

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Archeogenomikai, valamint Régészeti Intézetének munkatársai is részt vettek abban a széles körű nemzetközi összefogással megvalósult, nagyszabású archeogenetikai programban, amelynek keretében a kutatók az elmúlt években sikeresen elemezték közel 800 őskori humán egyén genomját.

Génmódosított sertésszívet ültettek emberbe

Tudomány2022.01.11, 12:25

A világon először kapott ember genetikailag módosított sertésszívet, a beültetést az Egyesült Államokban végezték - írta a BBC hírportálja.

Kiderült, mik határozzák meg az ujjlenyomat formáját

Tudomány2022.01.08, 11:24

A végtagok fejlődéséért felelős gének határozzák meg az ujjlenyomat formáját, nem pedig a bőrért felelős gének - állapították meg kínai kutatók.

Bizarr, de szerethető: új fajtaként robbant be a farkasmacska

Tudomány2022.01.01, 16:44

Amikor 2021 májusában egy macskatulajdonos megjelent az állatorvosnál egy szerinte nagyon beteg cicával, még mindenki értetlenül állt a furcsa szerzet előtt. A cica elvesztette a szőrének nagy részét, soványnak és betegnek tűnt. Ám mint utóbb kiderült, az állat teljesen egészséges volt, a szakembernek épp csak egy farkasmacskával akadt dolga.

Készülhet oltás rák, elhízás, Alzheimer-kór, kopaszság ellen is - videó

Tudomány2021.12.29, 20:15

Védőoltásokat terveznek krónikus, agresszív, genetikai hátterű betegségek ellen is, amelyek a terápiákban (ma még gyógyíthatatlannak tűnő betegségek ellen) is használhatóak lehetnének – mondja dr. Kulcsár Andrea infektológus.

Lezárult a Pannon régió egyik legfontosabb kutatási programja

Gazdaság2021.12.20, 14:35

Lezárult a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó, 1,9 milliárd forintos program, amely az Európai Unió és a magyar kormány 1,604 milliárd forintos támogatásával valósult meg - közölte a konzorciumvezető Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. az MTI-vel hétfőn.

Félelmetes géneket azonosítottak

Tudomány2021.12.12, 19:17

Az öngyilkosságra való hajlamnak igazolhatóan van örökletes komponense, amely független az együttesen fennálló pszichiátriai betegségektől. Az öngyilkosságra hajlamosító genetikai variánsokat a 7. kromoszómán azonosították.

Genomszekvenálással azonosítottak egy évtizedekkel ezelőtt eltűnt férfit

Tudomány2021.12.02, 14:24

DNS-kinyeréssel és genomszekvenálással azonosítottak egy évtizedekkel ezelőtt Alaszkában eltűnt férfit.

Baktériumok gyárthatják az üzemanyagot a jövőben

Tudomány2021.12.01, 18:11

A szorgos bacik cukorból zsírsavakat állítanak elő, onnan pedig már csak egy kémiai ugrás az üzemanyag. Mivel a cukor fotoszintézisből származik, ami a szenet a légkörből köti meg, a folyamat karbonsemleges.

Ezért érzi nehezebben boldognak magát néhány ember

Tudomány2021.11.29, 17:02

Az önsegítő ipar virágzik, és úgy tűnik, hogy a pozitív pszichológia kutatása is fűti. Ugyanakkor a statisztikák szerint a szorongás, a depresszió és az önkárosítás aránya világszerte továbbra is szárnyal. Tehát a pszichológia fejlődése ellenére boldogtalanságra vagyunk ítélve? Erre a kérdésre keresték a választ a kutatók.

Könnyebben elkapod a koronavírust, ha ebben az emésztőszervi betegségben szenvedsz

Life.hu2021.11.16, 07:55

Friss, ausztrál kutatások szerint azok a gének, amelyek a refluxra hajlamosítanak, jelentősen növelhetik a koronavírus megbetegedés veszélyét is. 

Hihetetlen, mit hoztak létre az RNS-ből

Tudomány2021.11.10, 20:34

Az RNS-ekről a legtöbben azt tudják, hogy a genetikai kód fehérjékké fordításában játszanak szerepet, pedig sokoldalúságuk révén nemcsak vakcinákat, hanem egyéb diagnosztikus és terápiás eszközöket is készíthetünk belőlük.

Ezért lehet genetikai aranybánya a Föld legkegyetlenebb sivatagja

Tudomány2021.11.02, 14:48

Nem könnyű az élet a Chile és Marokkó területén fekvő Atacama kavics- és homoksivatagban. Zord, könyörtelen és ellenséges hely: az egyik legszárazabb hely a Földön, amit az egyik felén az Andok, a másik felén a parti hegység védi a nedvességtől. A korlátozott lehetőségek és esélyek ellenére az élet valahogy mégis fennmaradt ezen a kietlen vidéken, amely több ezer éves múltra tekint vissza.

Amit rosszul tudunk a mellrákról

Gyogyzona.hu2021.10.29, 00:53

Október a mellrák hónapja, melynek célja, hogy minél több ember figyelmét felhívja a betegségre, annak megelőzésére, felismerésére és gyógyítására. A mellrák nők körében világszerte a leggyakrabban diagnosztizált daganat, és összességében a második leggyakoribb daganattípus a világon. A WHO adatai szerint 2020-ban több, mint 2 millió nőnél diagnosztizáltak emlődaganatot, és 685.000 halálesetet okozott a betegség.

Megtalálták Ülő Bika dédunokáját

Tudomány2021.10.28, 10:21

Az Ülő Bika hajából származó DNS új módszerrel végzett vizsgálatával sikerült megerősíteni, hogy a híres 19. századi indián törzsfőnök dédunokája egy dél-dakotai férfi.

Itt kezdődött a lovak háziasítása 4200 évvel ezelőtt

Tudomány2021.10.22, 08:43

A vadlovak háziasítása kiemelkedő hatást gyakorolt az emberiség történelmére, amely többek között a mobilitás, a táplálkozás és a hadviselés szempontjából is fontos előnyöket kínált. Ám a téma körül még mindig sok a kérdés: például, hogy mikor és hol kezdődött az emberek iránti ragaszkodásuk? Ezekre a felvetésekre adott egyfajta választ egy új genetikai vizsgálat, amely a lovak legkorábbi háziasítását az Észak-Kaukázus területére, az úgynevezett Ponto-Kaszpi-sztyeppékre vezette vissza, ami mintegy 4200 évvel ezelőtt történt.

Manipulálni lehet az öregedést

Tudomány2021.10.16, 14:30

Az ELTE és Semmelweis Egyetem kutatóinak elemzése szerint a DNS-lánc átkapcsolható úgy, hogy 5-6 évvel fiatalabb biológiai életkornak megfelelő állapotba kerülhessen az úgynevezett metilációs mintázat szerint. Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék és az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoport munkatársai számos, nyilvános adatbázis információit elemezve azokat a sejtmechnizmusokat vizsgálták, amelyek óvatos hangolása az öregedés molekuláris folyamatait, és ez által a biológiai életkort befolyásolhatják.

Baktériumfegyverek készülnek egy európai laborban

Tudomány2021.10.14, 18:32

Élő baktériumokat vetnek be fegyvernek más baktériumokkal szemben barcelonai kutatók. A különböző implantátumok felszínén biofilmet alkotó és nagyon nehezen kiirtható baktériumokat öletnék meg átprogramozott baktériumokkal.

Azok a pótolhatatlan anyai nagymamák!

Gyogyzona.hu2021.09.28, 18:27

Az anyai nagymamák kiemelt szerepe a családban számos okkal magyarázható. Cikkünkben ezekből tallózunk.

Génterápiára is alkalmas lehet a miniatűr molekuláris olló

Tudomány2021.09.22, 21:45

A Stanford Egyetem kutatói kifejlesztették a CRISPR genomszerkesztő rendszer miniatürizált változatát, amely akár génterápiára is alkalmas lehet, mert könnyebben jut be a sejtekbe.

Az ősi földművesek elnyomták az immunrendszerüket a túlélés érdekében

Tudomány2021.09.16, 20:37

Amikor a Vinca kultúra korai farmerei először vetettek árpát és búzát 7700 évvel ezelőtt a Duna és mellékfolyóinak termékeny földjébe, megváltoztatták nem csak az étrendjüket, hanem új életmódot vezettek be a régióba. Összezsúfoldódtak sárkunyhóikban, szorosan együtt bölényekkel, szarvasmarhákkal, sertésekkel, kecskékkel, és ezek trágyáival éltek a településeken, ami végül emberek ezreivé duzzadt. Az együttlét betegségek megugrását okozta mint például influenza, tubercolosis, és más betegségeket, amik állatokról emberekre terjedtek és végig és végigterjedt a korai mezőgazdasági közösségeken. Most egy új ókori DNS tanulmány megmutatjja, ...

Feltámasztják a mamutokat

Tudomány2021.09.14, 14:21

Hat éven belül megszülethet az első elefánt-mamut hibrid, ha sikerül egy amerikai genetikai vállalat 15 millió dolláros (4,4 milliárd forintos) projektje.

Elkészült az adatbázis, ami az orvoslás jövőjét jelentheti

Tudomány2021.09.09, 11:20

Ausztrál kutatók több mint 30 ezer ember genomjának elemzésével új, különböző betegségekhez kapcsolható szabályozó régiókat találtak. Az általuk létrehozott adatbázis szabadon hozzáférhető, és elősegíti a személyre szabott orvoslást.

Emberek, akik mintha csak felmenőik klónjai lennének - Galéria

Life.hu2021.09.04, 19:52

Az öröklött külső tulajdonságok olykor annyira elképesztőek, mintha a gyermek a szülő, nagyszülő klónja lenne. Ezt a fajta hasonlóságot sokan észre is vették és megosztották.

A csontvázzá váló emberek és a bőr alatti bogarak: ezekről a betegségekről fixen nem hallottál még!

Unilife.hu2021.08.26, 21:58

A különböző betegségek az élet velejárói: mindenki volt már náthás, szenvedett már a gyomorrontástól vagy éppen valamilyen kellemetlenebb fertőzéstől, sokan pedig egész életükben küzdenek olyan problémákkal, mint a cukorbetegség vagy az ekcéma. Azonban míg az előbb említett betegségek elég közismertek, vannak olyan tünetek és állapotok, amelyeket magunktól nem is tudnánk kitalálni.

Ezeréves lábfétisre találtak nyomokat?

Tudomány2021.08.22, 14:35

Hallott már olyan emberekről, akiknek „extra" ujjaik vagy lábujjaik vannak? Nos, talán rejtélyesnek tűnnek, de mégis léteznek. Míg mind a lábon, mind a kézen a tíz lábujj számít az átlagosnak, mondhatni „normálisnak", ám néha előfordul, hogy valaki plusz ujjakkal születik. Az elszigetelt populációkban ez akár viszonylag gyakorivá is válhat. Erre mutatnak jó példát a Chaco-kultúra több ezer éve élt tagjai.

Autoimmun betegségek és civilizációs ártalmak

Gyogyzona.hu2021.08.30, 18:24

Napjaink életmódja és életkörülményeink számtalan módon befolyásolják szervezetünk sokrétű működését. Bár civilizációnknak többféle pozitív hatását élvezzük, mozgásszegény életmódunk, a stressz, az alváshiány, a táplálkozásunk láthatatlanul nyomot hagy szerveink működésén. Az utóbbi évtizedek megfigyelései összefüggést mutattak ki számos krónikus betegség, autoimmun, allergiás és daganatos megbetegedés fokozódó előfordulása, valamint a civilizációs ártalmak között.

Véres kivégzés a vadonban: saját fajtársai ölték meg az albínó csimpánzt

Tudomány2021.07.27, 12:13

Először láttak albínó csimpánzt a tudósok, az öröm azonban nem volt hosszú életű: néhány nappal a felfedezés után saját fajtársai végeztek a még csecsemőkorban lévő majommal.

Új ajánlások az emberi génszerkesztésről

Tudomány2021.07.12, 18:49

Új ajánlásokat fogadott el az emberi génszerkesztésről az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely e kutatások globális adatbázisának létrehozására szólított fel, hogy nyomon lehessen követni a "génmanipuláció bármely formáját".

14 élő férfi rokona van Leonardo Da Vincinak

Tudomány2021.07.06, 16:42

Leonardo Da Vincinak 14 élő férfi rokona van egy nagyszabású kutatás szerint, amely 21 generáción, 690 éven át követte végig a világhírű festő, építész és mérnök családfáját.

Halhatatlan klónsereget hozott létre egy afrikai méh

Tudomány2021.06.30, 10:20

A foki mézelő méhek dolgozói egész klónsereget képesek létrehozni magukból - derítette ki egy most publikált kutatás. A klónok beszivárognak a rivális méhfajok kaptáraiba, és átveszik az uralmat a kolónia felett. 

Nem a genetika, a nyelv és a kultúra egyesíthette angolszászokat

Tudomány2021.06.29, 17:40

Egy új tanulmány azt mutatja, hogy az angolszászok különböző ősökkel és örökséggel rendelkező emberek olvasztótégelyeit képviselték. A szakemberek szerint egyaránt voltak köztük bennszülöttek és bevándorlók is, és feltűnő genetikai sokféleséget mutattak. Az ezt elemző tanulmány szerzői megjegyzik, hogy „a kora középkori Nagy-Britannia angolszász királyságai megdöbbentően hasonlítottak a korabeli Nagy-Britanniához: tele különböző származású, közös nyelvet használó és kultúrájú emberekkel".

A biológia újabb dogmája dőlt meg, és ez sok mindenre hatással lehet

Tudomány2021.06.23, 14:46

Újabb dogma dőlt meg a molekuláris biológiában: az emlős sejtek is tudnak RNS mintáról DNS-másolatot létrehozni. Eddig azt gondoltuk, erre a trükkre csak a vírusok képesek.

Ikertesók – Ezeket a hihetetlen tényeket biztos nem ismerted

Sulilife.hu2021.06.22, 15:02

Az emberi genetika a világ legnagyobb csodája, különösen az ikertestvéreké, akiket az idők kezdete óta hatalmas csodálat és számos legenda övez. Megmutatjuk, hogy melyek a leghihetetlenebb ikres fun factek!

Ezer éves tyúktojásra bukkantak a kutatók: világszinten is rendkívül ritka lelet

Life.hu2021.06.10, 14:21

Ezer éves tyúktojást találtak Izraelben - jelentette az MTI a The Jerusalem Post című angol nyelvű újságra hivatkozva.

Ősi kutyafajta genetikai térképe segíthet megérteni a kutyák evolúcióját

Tudomány2021.06.02, 10:30

Egy ausztrál szakemberek vezette kutatócsoport feltérképezte egy ősi kutyafajta, az Afrikából származó basenji teljes genomját, amely segítheti a kutyák evolúciójának, háziasításának és a fajtákra jellemző betegségeknek a jobb megértését.

Találtak egy elhízást okozó génmutációt

Tudomány2021.05.31, 13:49

Egy bizonyos gén mutációinak hordozói nagyobb valószínűséggel küzdenek súlyfelesleggel már egészen kisgyermekkortól és 18 éves korra átlagosan 17 kilogramm - nagy eséllyel zömében zsír alkotta - többletsúly van rajtuk.

Kiderítették, honnan származik valójában a görögdinnye

Tudomány2021.05.26, 14:51

Görögdinnyefajok és több száz fajta, üvegházban termesztett növény DNS-ét vizsgálva kutatók felfedezték, hogy a görögdinnye legnagyobb valószínűséggel Északkelet-Afrikában vadon élt ősi növényekből származik.

Tudja-e, hogy mely tényezők határozzák meg az ember magasságát?

Tudomány2021.05.24, 16:49

Különböző magasságú emberek élnek a világon, ezért jogosan merül fel a kérdés: vajon miért lehet az, hogy egyes felnőttek alacsonyak, míg mások néha olyan magasak, mint a profi kosárlabdázók? A választ kereső kutatók azt találták, hogy a választ nagyrészt a génekben találhatjuk meg.

DNS-vizsgálattal dőlhet el, hogy honnan származott Kolumbusz Kristóf

Tudomány2021.05.19, 14:38

Egy nemzetközi kutatócsoport DNS-vizsgálattal próbálja kideríteni, hogy valójában honnan származott Kolumbusz Kristóf. Az eredményeket októberben publikálják.

A HIV-vírus segítségével gyógyítottak meg súlyosan beteg gyerekeket

Tudomány2021.05.12, 12:09

Sikerült működő immunrendszert létrehozni olyan gyermekeknél, akik anélkül születtek. A rendkívüli eredményt egy génterápiával érték el, amelyhez hatástalanított HIV-vírust használtak a kutatók.

Hogyan véd az RNS alapú vakcina, és miért nem kell félnünk tőle?

Tudomány2021.05.06, 16:07

A Pfizer-Biontech páros és a Moderna vakcináinak engedélyezésével és széleskörű alkalmazásával a koronavírus elleni harc új szakaszába lépett. A 90 százalékos hatékonyságot meghaladó oltóanyagokkal nem csupán a világot markában tartó kórokozót győzhetjük le, de utat nyithatunk a védőoltások legújabb generációja előtt. Mit tartalmaznak az RNS alapú védőoltások, mi valójában a fő alkotóelemének számító hírvivő RNS, és hogyan védi meg szervezetünket a fertőzéstől? Megválaszoljuk a legfontosabb vakcinát érintő kérdéseket.

Megtalálhatták a hosszú élet génjeit

Tudomány2021.05.05, 14:56

Különleges genetikai hátterüknek köszönhetően élnek egyes emberek akár több mint 105 évig is - állapították meg olasz kutatók.

Bejelentette első felfedezéseit a gerincesek genomját feltáró projekt

Tudomány2021.04.29, 12:46

Bejelentette első felfedezéseit az összes gerinces állatfaj genomját feltáró projekt, a biológia jelenleg zajló legambiciózusabb vállalkozása.

A csernobili sugárzás okozta egészségkárosodás nem terjedt át a betegek később született gyermekeire

Tudomány2021.04.24, 10:20

A csernobili sugárzás okozta genetikai változásokat nem örökölték azon szülők később született gyermekei, akiknek egészsége súlyosan károsodott az atomerőmű 35 évvel ezelőtti felrobbanása nyomán keletkezett ionizáló sugárzásban - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport 1987-2002 között született 130 gyermek teljes genomjának vizsgálata alapján.

A legősibb európai ember koponyáját találhatták meg Csehországban

Tudomány2021.04.20, 10:25

A neandervölgyi DNS minden eddiginél jobban megőrzött státusza megmutatta, hogy a csehországi Zlatý kůň koponya tulajdonosa a legrégebbi modern emberi lelet Európában. Tulajdonosa olyan népességből származott, amely megelőzte az ázsiai és európai populációk szétválását.

Akár halálos fegyverré is válhat az emberi nyál

Tudomány2021.04.17, 13:10

A viperákhoz, csörgőkígyókhoz hasonlóan „mérgessé" válhat-e az ember, megjelenhet-e a nyálában méreganyag? Egy most megjelent kutatás szerint minden biológiai eszközünk meg van ahhoz, hogy mérget termeljünk, de ugyanez elmondható szinte az összes hüllőről és emlősről is.

Egy ritka betegség megértéséhez járultak hozzá magyar kutatók

Tudomány2021.04.01, 12:06

Az ELTE vezetésével egy nemzetközi együttműködésben a kutatók új modellállatot hoztak létre, egy olyan ritka, genetikai betegség vizsgálatához, ami 40-50 éves korra vaksághoz is vezethet - olvasható az egyetem közleményében. Az újfajta modell új utakat nyithat az anyagcsere-betegség hátterének megismeréséhez, valamint potenciális gyógyszerhatóanyagok tesztelésére is használható, derül ki legújabb, a Frontiers in Cell and Developmental Biology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukból.

Ez a vicces nyuszi ugrálás helyett az első mancsain jár

Tudomány2021.03.27, 17:05

Az emberek által végzett, szelektív tenyésztés hihetetlenül furcsa és szerencsétlen eredményekhez vezethet a háziállatok körében. Az úgynevezett „sauteur d'Alfort" nyúl a legkülönösebb példák közé tartozik.