generáció

címke rss

Ezek a mai fiatalok már enni sem esznek rendesen - étkezési szokások generációról generációra

Gazdaság2018.03.06, 19:02

A millenniumi generáció mindent másképp csinál. Már teljesen természetes nekik a modern technológia, aminek segítségével több lehetőségük van, mint a korábbi generációknak. Ez kihat az ételfogyasztási és ételkészítési szokásaikra is, amihez idomulnia kell az élelmiszerpiacnak.

A fiatalok hozzák a haladást egy cégben, de az idősek a tapasztalatot

Gazdaság2018.02.24, 20:07

Bő 10 év múlva a munkavállalók egyharmada 55 év feletti lesz az Európai Unióban, ami megnehezíti majd a fiatal csapatok építését, helyette talán a fiatalos lesz a jobb kifejezés. Ez viszont azért tűnik nehéznek, mert már a 45 év feletti munkavállalókkal szemben is jelentős előítéletek tapasztalhatók.

X, Y, Z? A Telekom szerint van egy másik generáció is

Techbázis2018.02.13, 14:52

Most generáció – így nevezi friss kampányában a Telekom mindazokat, akiket nem hasonló koruk definiál, hanem az, hogy többet hoznak ki az internetből.

Itt a megoldás a fiatal főnök - idős beosztott viszonyra

Gazdaság2018.01.15, 16:29

Az amerikai Forbes vendégszerzője, aki egyben karrier-tanácsadó is, maga is átélte ezt a szituációt. Most megemlít pár tippet, amivel sikeresen kezelhető ez a helyzet.

Néha jobb leállni a két ünnep között

Gazdaság2017.12.20, 16:12

Az év végi két ünnep között egyre nehezebb munkára ösztönözni a munkavállalókat, közülük az 1980-1999 közt született Y generáció és a 2000 után született Z generáció tagjait pedig szinte lehetetlen. Még olyan is előfordul, hogy valaki inkább felmond, csak hogy elmehessen a szilveszteri buliba. Szemléletmódváltásra van szükség a cégek részéről, mielőtt a helyzet kritikussá válna.

A fiatalok rögtön magas pozícióban dolgoznának

Gazdaság2017.11.15, 13:23

Könnyedén váltanak állást, magas fizetést várnak el kezdőként, modern környezetben és rugalmasan szeretnek dolgozni, ha lehet, rögtön magas pozícióból indulva, és bátran mennek külföldre is. Ezek talán a leggyakrabban hallott állítások az Y és Z generáció munkavégzésével és igényeivel kapcsolatban.

Családbarátnak lenni pénzügyileg is megéri

Gazdaság2017.11.15, 15:26

Három alkalommal nyerte el az Év Családbarát Vállalata díjat a BT (British Telecommunications) magyarországi szolgáltató központja. A cég 2017-től már mentorszervezetként vesz részt a mozgalom munkájában.

Az exem élete jobb, mint a gyümölcsteám

Gazdaság2017.09.07, 11:53

Új kulturális jelenségre figyeltek fel Kínában, amelynek középpontjában a kiábrándult kínai millenniumi generáció tagjai állnak. A csalódott, kudarcélményektől sújtott és célnélküliségtől szenvedő ifjú- és fiatalemberek ironikus humorban oldják fel a helyzetükből fakadó ellentmondásokat. Erre a jelenségre csapott le egy új teaházhálózat, amely ezt az életérzést kívánja megragadni teáival. A jelenség mögött azonban mintegy 380 millió, 18-35 év közötti, önálló életpályáját épp csak megkezdő állampolgár áll, akiket hatalmas országuk ellentmondásos társadalmi és gazdasági viszonyai is sújtanak.

A Facebook már nem vonzó a fiatalok számára

Gazdaság2017.08.24, 09:58

A tinédzserek körében veszít népszerűségéből a Facebook. A fiatalok inkább olyan oldalakat használnak, ahol képekkel lehet kommunikálni egymással.

Így változtatja meg világunkat az új generáció

Gazdaság2017.08.22, 13:55

Az idősebbek mindig furcsállják a fiatalok szokásait, cselekvéseit és elképzeléseit. Minden generáció próbálja a saját arcképére formálni a világot. A fogyasztás köré épülő modern világot viszont nemcsak az új generáció alakítja, hanem a társadalomnak is alkalmazkodnia kell az új szokásokhoz.

Minden második magyar szerint jobban éltek a szülei

Gazdaság2016.11.30, 12:13

Szülei jobb anyagi körülmények között éltek – így vélekedik minden második ember a Groupama Biztosító megbízásából végzett felmérés szerint. A kutatás eredményei szerint kitolódtak a hagyományos életútra jellemző események: az elköltözés, a házasság és a gyerekvállalás is. Mivel a megnövekedett élethosszal párhuzamosan kitolódik a nyugdíjkorhatár is, ezért a tisztes, munkamentes időskor megteremtése egyre inkább az öngondoskodáson múlik. A cég szerint viszont jó hír, hogy a fiatalabb generáció a felmenőinél jobban áll a hosszú távú pénzügyi öngondoskodás terén.

A Pszichológus Pasi: miért nem értjük meg egymást?

Life.hu2016.09.27, 12:42

A bölcsek úgy tartják, csak a változás állandó. A pszichológia pedig azt, hogy a technológia fejlődésével együtt a változások is szélsebesen száguldanak végig a világon, ezzel együtt pedig a benne élő generációkon. Ma egy emberöltő alatt akár több generáció is megjelenik, és jellemző, hogy már nemcsak a szülő nem érti a saját gyermekét, de még a testvérek sem egy nyelvet beszélnek. Ahhoz, hogy megértsük, miért akadozik köztünk a kommunikáció, érdemes megismerni a generációk közti alapvető különbségeket.

Az amerikaiak még sokáig számíthatnak a szupernagyikra

Gazdaság2016.09.06, 13:12

Továbbra is fontos szerep hárul az idősebb generációkra az Egyesült Államokban, ahol a háztartások vagyonának közel fele egyetlen generáció, a baby boomer, azaz az 52–70 év közötti lakosság kezében van. Az amerikai fiatalok jelentős része pedig anyagilag is ki van szolgáltatva ennek a korosztálynak, ami több felmérés szerint jó ideig még így is marad.

Én, én és én – A narcisztikus nemzedék

Life.hu2016.04.01, 13:43

Szelfi ébredés után, szelfi a tükörből öltözködés közben, szelfi az iskolapadból, szelfi este az ágyból, vagy akár a fürdőkádban ülve. Jól betanult pózban, makulátlan sminkben – csak gyűljön össze a megfelelő lájkmennyiség. Ismerős? Ők a szelfi- vagy éngenerációnak hívott korosztály, akik végletekig vágynak az elismerésre, és akiket ezzel párhuzamosan, vagy éppen ebből fakadóan, minden idők legindividualistább és leginkább önmagával elfoglalt nemzedékének tartanak.

Lélekbúvár: Generációs különbségek - Szily Nóra műsora

Life.hu2016.01.21, 17:29

„Bezzeg az én időmben…!” – szinte mindig elhangzik, ahogy az idősebb generációk szembesülnek a fiatalok életmódjával, szokásaival. Mostanság mintha nőne a távolság és gyorsulna a változás – nem csoda, az információs technológia átrajzolta az életünket. Hogyan tudunk egymás mellett és együtt létezni? Mik a feszültségek, a meg nem értés okai? Beszélgetőtársaim Szirmai Gergely videoblogger, filmkritikus, egyike azoknak, akikkel a YouTube először partneri szerződést kötött, és Tari Annamária pszichológus, aki a generációkról már több könyvet írt, legutóbb „Generációk online” címmel.

Nextgen: a sikeres vállalkozói generációváltás titkai

Gazdaság2015.06.02, 14:07

Hogyan lehet egy sikeres vállalkozást felépíteni és a sikert több generáción keresztül fenntartani? Hogyan építhetjük fel személyes brandünket? Hogyan válhat sikeressé egy családi vállalkozás a multik között? Sok más mellett ezekre a kérdésekre ad választ a 2015. június 17-én megrendezésre kerülő NeXtgen Konferencia.

Összecsaptak a veteránok és a Z generáció

Gazdaság2014.12.10, 08:55

Nehezen találják a hangot egymással a különböző korosztályba tartozó munkatársak a magyarországi munkahelyeken.

A magyar családi vállalkozások harmadánál közel a generációváltás

Archívum2013.10.02, 16:56

A magyar családi vállalkozások több mint 30 százalékánál várható generációváltás az elkövetkező öt évben, ennek ellenére többségük nincs felkészülve a változásokra. Terveik szerint a vállalat a család tulajdonában marad, és családtag fogja irányítani - olvasható a Bank Gutmann közleményében.

Mennyibe kerülnek a biogyerekek?

Archívum2013.05.19, 20:01

Biofürdető, biotápszer, biogyümölcs, biopamut ruha: ez csak néhány abból a hatalmas termékkavalkádból, mely a vegyszereket igyekszik távol tartani a gyerekektől. No de valóban mindenből csak a bio változatot kéne keresnünk?

Kik azok a '68-asok, és miért nem bírja őket Orbán Viktor?

Itthon2012.10.22, 19:17

A fiatal Orbán Viktor bozontos arcszőre, Kövér László rendszerváltó fejpántja és Deutsch Tamás fülbevalója is azt mutatja, a korai Fideszre egyáltalán nem volt hatás nélkül a hatvannyolcas generáció szellemisége - amely ellen a miniszterelnök a múlt héten is kikelt. Bár a fideszesek sosem követték a '68-asok politikai nézeteit, a generáció és a korszak szellemisége ott volt a párt első programjában és politikai akcióiban is.

Nem létezik számukra az interneten kívüli világ: ők a C generáció

Life.hu2012.07.25, 20:24

Számos szociológiai vizsgálat foglalkozik azzal a fiatal korosztállyal, amelynek tagjai már az internet világába születtek, de legalábbis a gyorsan fejlődő virtuális világban váltak felnőtté. Ők vagy nem ismerték az internet nélküli világot, vagy már elfelejtették, milyen is volt az, és éppen ezért nem is tudják elképzelni nélküle az életüket.

Nagyító alatt: a zűrös Z-generáció

Archívum2011.12.09, 23:06

A legkisebb családba születtek, a legoktatottabbak, az eddigi legidősebb anyák nevelik őket, várható élettartamuk az eddigi leghosszabb, és tökéletesen elboldogulnak modern korunkban: ők a Z-generáció, azaz a késő kilencvenes, inkább kétezres években született gyerekek.

Csak 2000 óta vannak jelen a Földön - A te gyereked közéjük tartozik?

Life.hu2011.10.06, 10:45

Hallhattunk már kristály- és indigógyermekekről is, egy ideje azonban újabb különleges képességű apróságok születnek a Földre.

Triszexuálisok - Itt az új szexgeneráció! Videó

Life Network2011.02.27, 16:09

Több a szexuális tartalom a médiában, mint valaha? A szexuális generáció szerint bizony igen, és ezt ők nagyon is élvezik! Szerintük a szex ugyanis már nem olyan, mint régen, a világ pedig ehhez alkalmazkodva nagyon szókimondó lett. Ami valaha tabu volt, az mára bevett szokássá vált, és a szexnemzedék igyekszik a végsőkig tolni a képzelet határait.

Elveszett generáció

Life Network2011.02.02, 16:21

A húszas éveik végén, harmincas éveik elején járó fiatalok az úgynevezett elveszett generációhoz tartoznak. A nyolcvanas években született fiatalok új keretek között szocializálódtak, emiatt szüleik életpályája nem szolgál modellként - ez okozhat egy bizonyos elveszettség érzést.

A harmincasoknak lőttek?

Life.hu2011.01.17, 12:24

Elmúltál már 30, túl vagy sok mindenen, szeretnéd végre megtalálni az Igazit, ám úgy érzed, a biológiai órád vészesen jelez? Ha foggal-körömmel ragaszkodsz egy kapcsolathoz, negatív energiákat sugárzol, amelyet mások is észrevesznek, és hanyatt-homlok menekülnek tőled!

Aptera 2e: repülőgépautó Amerikából

Auto2009.02.06, 13:29

Az Aptera 2e nevű modell már a második generációja a futurisztikus elektromos autónak, de repülős kinézete ellenére ez sem tud felszállni.

Kémfotókon az új Nissan Patrol

Auto2008.12.18, 11:46

Teljesen fedetlenül kapták lencsevégre a legnagyobb Nissan terepjáró új generációját.

Még egy lépcső - 7-es BMW bemutató

Auto2008.11.13, 11:15

Nehéz helyzetben lennék, ha egy mondatban össze kellene foglalnom, miért jobb az elődjénél az új 7-es BMW. A gyáriak gondoskodtak róla, hogy ezt hosszabban kelljen kifejtenem.

Dízel is lesz az új Mercedes SLK-ból

Auto2008.11.07, 14:27

A C250 CDI 2,2 literes, 204 lóerős dízelmotorja is kapható lesz a kis roadster két év múlva érkező új generációjához.

Gyerekkor gyerekkor nélkül?

Babalapozó2008.05.28, 03:24

Sok szó esik a "felgyorsult világról", s arról, hogy ez a fogalom nem csak a mindennapok rohanását jelenti, de azt is, gyerekeink sokkal korábbi életkorokban találkoznak szinte mindennel, mint például a szüleik generációja - a nagyszülőkéről nem is beszélve. Ez a "kitolódás" a legkisebbeket is érinti; és nem biztos, hogy előnyösen.  

Európába hozná kockaautóját a Nissan

Auto2008.05.06, 10:52

Az eddig csak Japánban kapható Cube nevű kisautójának legújabb generációját Európában is értékesítené a Nissan néhány éven belül.

Félmillió SLK-nál tart a Mercedes

Auto2008.05.06, 17:21

12 évvel az első generáció megjelenése után készült el kemény tetős roadstere ötszázezredik darabjával a stuttgarti autógyártó.

Lesz új VW Phaeton

Auto2008.02.19, 13:46

Sok dolgot el lehet mondani a Volkswagen Phaetonról, de sikeresnek semmiképpen sem neveznénk. Ennek ellenére a németek már tervezik a kocsi újabb generációját.

Nokia E90: közel a tökéleteshez

Techbázis2007.10.02, 15:26

Ahogy a fiatalabb mobilos generáció az idei évadot iPhone-hisztériában élte meg, úgy az üzleti szféra felhasználóit a Nokia legújabb, harmadik generációs kommunikátora, az E90-es tartotta lázban, mely finn újdonság - végre - nem csupán presztízsével tör ki a bizniszmobilok egyre fullasztóbb áradatából...

Bevásárlókocsi - smart fortwo autósmozi

Auto2007.08.07, 15:33

A smart fortwo olyan kicsi, hogy még a nevét is kisbetűvel írja a gyártója. A második generáció alapkoncepciója maradt a régi, mégis minden tekintetben fejlődött elődjéhez képest. Sajnos az ára továbbra is az alsó-középkategóriás autók szintjén mozog, ezért a 2,7 méteres csöppség nem fog tömegesen elterjedni.

Már küszöbön az új Golf

Auto2007.04.13, 11:19

2008 nyarán jelenik meg a Volkswagen Golf hatodik generációja. Továbbra is fennáll, hogy a páratlan generációk jelentik a technikai, a párosak pedig a formai előrelépést a típus életében.

Spórolhat a főnök, ha követi a huszonéveseket

Állás 20112007.01.22, 10:44

Millennnial. Így hívja a nemzetközi szaknyelv az 1980 után születetett új munkavállalói generációt, amely munkájában, életvitelében az internetre támaszkodik. A cégvezetők sok pénzt takaríthatnak meg, ha kihasználják ennek a generációnak az erényeit - írja a Financial Times Deutschland.

A környezettudatos generáció kineveléséért

Mindentudás egyeteme2006.06.12, 07:16

A környezettudatos gondolkodás meghonosításáért létrejött Globe Programról kérdeztük a kezdeményezés magyarországi koordinátorát, Orgoványi Anikót.

Megjelent a DVD-k új generációja

Techbázis2006.04.03, 13:52

A Toshiba megkezdte nagy kapacitású HD DVD lejátszóinak árusítását a szigetországban, megelőzve ezzel a többi gyártót és a rivális Blu-ray formátumot.

Generációk harca a Megasztárban

Tévé2006.03.17, 10:22

Vállalati üdülők bulijait, iskolai gólyabálokat, építőtáboros estéket idézett fel az elmúlt hetek dalválasztása a Megasztár-ban. Szombattól mai magyar előadók dalai jönnek ugyan, de az elmúlt három hét során inkább a harminc feletti populáció örülhetett. A harmadik tehetségkutató már nem a tinik mámoros őrjöngésére épít.

A shaolinkard második csapása - Killa Beez a Pecsában

Partytár2006.02.13, 16:06

A Wu-Tang Clan második generációja, a Killa Beez vonul föl hétfő este a Petőfi Csarnokban. A fellépők között ott lesz például a holland Clarvings duó, Shabbaz the Disciple, vagy az elbűvölő hangú énekesnő, Blue Rasberry.

Bemutatták a Macek új generációját

Techbázis2006.01.11, 12:56

A MacWorld Expo nevű kiállításon Steve Jobs, az Apple első embere bemutatta a cég új generációs számítógépeit. Valóra vált a több mint fél évvel ezelőtt bejelentett ígéret: az új modellek a korábbi IBM helyett Intel processzorral működnek, és bár áruk lényegében változatlan, jóval gyorsabbak elődeiknél.

Karácsonyi kegyes hazugságok

Babalapozó2005.12.16, 11:00

Nálunk sose volt szokás elhitetni a gyerekkel, hogy karácsony tájt egy kivágott fa egyszer csak berepül az ablakon, magára aggat díszeket és alatta teremnek az ajándékok varázsütésre. Mint minden hazugsággal, hosszú generációk óta úgy voltunk ezzel is, hogy nem csak erkölcstelen, de strapás is és ráadásul rengeteg kellemetlenséget okoz, ha mégis - márpedig mindig - kiderül a turpisság.

Jövőre jön az új Mercedes-Benz Sprinter

Auto2005.12.06, 13:53

Tíz évvel ezelőtt mutatták be az első Mercedes-Benz Sprintert, a legújabb generáció jövő márciusban érkezik a német kereskedésekbe.

Generációk vitája az m1-en

Tévé2007.05.16, 13:08

Szeptember 19-étől minden hétköznap, 17.50-18.20-ig az m1-en látható A Nagy Vita című talkshow, amelyet apa és lánya vezet.

Különböző generációk közös üzenete a jövő számára

Mindentudás egyeteme2005.06.05, 20:12

"Üzenet a jövőbe" címmel, külföldi és magyar professzorok és fiatal tudósok részvételével tartottak kerekasztal-beszélgetést május 31-én a budapesti Andrássy Gyula Egyetemen. A generációk közötti diskurzus közben felmerült gondolatokat a résztvevők egy üzenetbe sűrítették, melyet még aznap átnyújtották Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. 

Közös DVD-formátumot tervez a Sony és a Toshiba

Archívum2005.04.22, 09:00

A japán Sony és a Toshiba cégek békét akarnak kötni a következő DVD-formátum generáció kifejlesztése körül kialakult vitában. A Nihon Keizai Shinbun gazdasági napilap értesülése szerint a két konszern egy hibridszabvány kidolgozására tesz erőfeszítést, amely egyesítené magában a két gyártó új generációs DVD-technológiáit.

Új generáció a Vespák történetében

Auto2005.02.18, 12:37

A Vespa robogói töretlen népszerűségnek örvendenek, hűen hordozva az elődök vonalvezetését, és örökítve azt generációk óta, a rajongók legnagyobb megelégedésére.