gender

címke rss

Hajszálon múlt, hogy kötelező legyen óvodásoknak tanulni a genderideológiát

Itthon2018.10.27, 13:44

Csak egy hajszálon múlt, hogy a genderelmélet többek közt óvodásoknak történő terjesztése nem vált kötelezővé Magyarországon, mivel a balliberális kormány egy kormányrendeletben rögzítette azt 2009-ben – írta Szakács Árpád, a Magyar Időkben megjelent szombati véleménycikkében. Az ideológia terjesztésére egy egyesületet is létrehoztak a liberális szellemi vezetők, Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának a vezetésével és olyan, mostanában (értsd: mióta jobboldali kormány van) sokat aggodalmaskodó szakemberek is támogatták ezt, mint Vekerdy Tamás, aki a jogszabály hátteréül szolgáló szakmai anyag elkészítésében is részt vett.

Tombol a genderőrület Európában: Londonban még a lámpákat is átállították

Nagyvilág2018.10.19, 21:16

Mind a brit fővárosban, mind az Európai Parlamentben egyre inkább terjed a genderőrület. Ott tartunk, hogy Brüsszel a kereskedelmi szerződésekbe is beletenné a „gender-fejezeteket".

A gender-ideológia, és ami mögötte van

Itthon2018.08.24, 09:24

Az ember nem születik nőnek, azzá válik – vélekedett a francia filozófus, Simone de Beauvoir. Ebből a gondolatból született meg a pedofilok szenvedéseinek megértése, a gyermekek nemi orientációjának befolyásolása vagy épp a kamaszok elsődleges nemi jellegének elfojtása gyógyszerekkel – írja a Figyelő kiemelve, hogy a gender-ideológia szörnyszüleményei valósággá váltak.

Politikai eszköz a liberálisok kezében a gender szak

Itthon2018.08.16, 20:52

Akik a gender studies képviselet mezében lépnek fel, politikát akarnak csinálni, ehhez keresnek világnézeti támaszt - minderről G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, a 888.hu főszerkesztője beszélt az Echo TV Angard című műsorában. Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője szerint helyes döntés, hogy a kormány nem finanszírozza tovább a valódi tudományos háttér nélküli gender szakot az adófizetők pénzéből. Két baloldalhoz köthető kutató, Závecz Tibor és Boros Tamás pedig a vitaműsorban alapvetően a gender szak mellett foglalt állást.

Aktivistákat képeztek a genderszakon

Itthon2018.08.16, 12:55

AZ ELTE társadalmi nemek mesterképzésének megszűntetése okán sokan védelmükbe vették a genderszakot mondván, hogy a nemi egyenlőség kérdésének fontosságát hangsúlyozzák, pedig korábban maguk az oktatók is elismerték, hogy a képzés további célja az „antigender mozgalom elleni küzdelem" –írja a Magyar Hírlap.

Helyes, hogy megszűnik az államilag finanszírozott genderszak

Itthon2018.08.15, 13:22

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az elkövetkezendő napok eseményeiről, de elmondta véleményét a genderképzés kapcsán is.

Minőségi bérfejlesztés jöhet a központi közigazgatásban

Itthon2018.08.14, 13:29

Magyarországon idén 4,8 millió tonna búza termett. 1,2 millió tonna gabona elég egy tízmilliós ország élelmezésére, vagyis ma Magyarország búzával 20-22 millió embert is képes ellátni - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy kevesebb mint 14 ezren dolgoznak ma a minisztériumokban és a háttérintézményekben, de ez a szám csökkenthető. Az intézkedés célja nem a költségmegtakarítás, hanem a párhuzamosságok megszüntetése a rendszerben - tette hozzá. A jövőben pedig minőségi bérfejlesztés jöhet.

Nincs igény a genderre a magyar munkaerőpiacon, nem éri meg az államnak fizetni

Itthon2018.08.12, 18:19

„A társadalmi nemek tanulmánya mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki” – ezzel indokolta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy miért nem éri meg a magyar államnak finanszíroznia a képzést, amit az ELTE is belátott. „Az ELTE vezetése gyáva szar” – ez pedig az egyik ellenzéki reakció a sok közül a kérdés kapcsán. Csavar a történetben: a trágár véleményeket úgy fogalmazták meg, hogy sajtórértesülések szerint még döntés sem született a képzések racionalizálása kérdésében. Genderkörképünk következik.

Gender, gender mondd meg nékem, ki is vagyok én most éppen?

Itthon2018.07.04, 14:59

Egy férfitestben élőt, ha nőnek érzi magát, nőként kell megszólítani. Akkor is, ha szakállas, kétméteres, csupa izom, akit szétvet a tesztoszteron. Az új kezdeményezések szerint pedig már nem számít betegségnek az állapota.

Nem nélküli gyereket nevelnek a szülők

Archívum2018.04.16, 17:13

A kétesztendős Zoomer olyan, mint a többi korabeli gyermek: vidáman játszik a homokozóban vagy a játékautókkal, ám a szülein kívül senki nem tudja róla, hogy fiú-e vagy lány.

Négy rendőr sem tudta lefogni a dühöngő migránst, aki leütötte a rendőrlányt

Nagyvilág2018.03.13, 18:52

Három, majd négy rendőr sem tudott elbánni az agresszív migránssal, aki leütött egy rendőrnőt, majd kővel dobálta meg az autójukat.

Kitiltották az egyetemi kurzusról, mert szerinte két nem létezik

Nagyvilág2018.03.13, 16:34

Az Indiana University of Pennsylvania egyik hallgatóját eltiltották a kurzus látogatásától, ahol annak a véleményének adott hangot, hogy a biológusok szerint csak két nem létezik. Az ügyét fegyelemi bizottság fogja vizsgálni: lehet, hogy a diplomájának a megszerzése is veszélybe került.

Tilos a 'Hölgyeim és Uraim' a New York-i metróban

Nagyvilág2017.11.11, 16:38

New Yorkban ezentúl sem az előre felvett szövegekben, sem a metrószerelvény vezetője által bemondott közleményekben nem lehet utalni a megszólítottak nemére.

A genderforradalom elérte az ELTE Bölcsészkarának vécéjét is

Itthon2017.10.01, 16:35

A genderőrület Magyarországon is bimbózik, nem kell Nyugat-Európáig vagy az USA-ig mennünk érte. Az Alapjogokért Központ közölte azokat a képeket, amelyek itthon, eddig még szokatlan mellékhelyiségek képét mutatták be.

Komolyan veszik a nemek egyenlőségét a bányavállalatnál

Gazdaság2017.09.20, 08:45

Nem csak jelszavakban és vállalati belső irányelvekben gondolja komolyan a BHP Billiton nevű ausztrál bányatársaság a nemek közötti egyenlőséget, hanem a tettek mezején is. A jelenleg 26 000 főt foglalkoztató, tevékenységét több kontinensen végző nagyvállalat látványos célt tűzött ki maga elé. Azt szeretnék elérni, hogy 2025-re alkalmazottaik között fele-fele arányban legyenek a nők és a férfiak. A gyengébbnek tartott nem képviselői éppúgy megjelennének az olyan, jellemzően férfiak ellátta munkakörökben, mint a nehézmunkagépek irányítása, vagy a teherjárművek vezetőiként. Úgy tűnik, a cég nem tréfál, és még csak nem is gúnyt akar űzzni ...

Szexizmus vs. genderőrület - Van középút?

She2017.08.24, 11:05

Bár mi, férfiak szeretünk felvilágosult, elfogulatlan, a nőkkel mindenkor tisztességes emberekként tekinteni önmagunkra, azért van még hova fejlődnünk. Lássuk be, a szexizmus él és virul. Köszöni, jól van.

A genderelmélet előnyei és hátrányai, avagy mindent a nemi semlegességről

Life.hu2017.08.23, 23:38

A nemsemlegesség, a nemtelen nevelés sokakban megszólaltatja a riasztót; mostantól mindenki homoszexuális lesz, eltörlődnek a nemek közti határok, a nők férfiakká, a férfiak nőkké válnak, a végén pedig mindenki csupán ember lesz, nemiség nélkül. Ennek részben van, részben nincs alapja. Alaposan körbejártuk a témát, hogy egy valós képet kapj a genderelméletről, kutatásról. Sőt szakértőink is elemzik a nemtelen nevelés előnyeit, valamint hátrányait.

Egyelőre kevesen járnának az ELTE gender szakára

Itthon2017.08.10, 12:00

Úgy tűnik, meglehetősen kis hallgatói létszámmal indul szeptemberben a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés az ELTE-n - írta a Magyar Hírlap csütörtöki számában.

Trump megválasztása óta a férfiak agresszívabbak a nőkkel

Unikornis2017.03.19, 14:51

Sokkal agresszívabb stílusúvá vált az amerikai férfiak nőkkel szembeni vitakultúrája Donald Trump megválasztása óta. Erre a következtetésre jutottak a Pennsylvania Egyetem kutatói. 

A legnagyobb filmadatbázis is elkezdte használni a feminista címkét

Unikornis2017.03.12, 12:34

Eddig több mint 21 ezer filmet látott el az IMDb kereshető filmadatbázis „F”, azaz feminista címkével. A céljuk az, hogy jobban ráirányítsák a nézők figyelmét a kiváló női filmes teljesítményekre. 

Mindenki abba a mosdóba menjen, amilyen neműnek érzi magát

Unikornis2017.03.11, 13:38

Egy friss közvéleménykutatás szerint az amerikaiak túlnyomó többsége nem korlátozná a transznemű emberek mosdóválasztási jogát. 

A nők szemében szexik a gyereküket pelenkázó apák

Unikornis2017.01.29, 18:01

A videóban egy fiatal pár számol le az olyan nemi sztereotípiákkal, mint hogy egy férfi nem képes tisztába tenni a gyerekét, vagy hogy mindenkinek jobb, ha csak a pénzkeresettel foglalkozik. 

Ezek a férfiak már nagyon csinálnának valami nőieset

Unikornis2017.01.16, 11:28

De mivel a társadalom nem tűri, inkább elfojtják. Az interneten most néhányan szembeszálltak az elnyomással.

Félti az életét? Bízza magát női orvosra!

Unikornis2017.01.06, 10:19

A statisztikák szerint egy betegnek kisebb az esélye arra, hogy meghal, ha női orvos kezeli.

Nálunk még a tudományban is szexizmus uralkodik

Unikornis2016.11.24, 11:32

Hogyan működik a szexizmus a tudomány hierarchikus világában, és miért hátráltatja ez a női kutatók előrejutását a ranglétrán? Nők a tudományban címmel első alkalommal rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Magyar Tudományos Akadémián, és a résztvevők szerencsére nem féltek a kényes kérdések érintésétől.

Egy halálra erőszakolt lányért sztrájkoltak az argentin nők

Unikornis2016.10.20, 12:42

A nőjogi szervezetek egyórás sztrájkra hívtak szerdán minden argentin nőt, akik – a lengyelországi tüntetésekhez hasonlóan – fekete ruhában demonstráltak a brutális nemi erőszak áldozatául esett fiatal lány halála miatt. Argentínában nagyon magas a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma, 36 óránként átlagosan egy nő veszíti életét családon belül elkövetett erőszak következtében. 

Egyre több fiatal vallja magát biszexuálisnak

Unikornis2016.10.11, 15:03

Az utóbbi három évben 45 százalékra nőtt a magukat biszexuálisnak valló brit fiatalok száma. Sokan pedig szívesebben nevezik magukat biszexuálisnak, mint homoszexuálisnak.

Miért szakítják félbe a férfiak a nőket?

Unikornis2016.10.05, 10:07

Nem, a nők nemcsak beképzelik maguknak, a statisztikák szerint tényleg nehéz végigmondaniuk valamit úgy, hogy egy közelben lévő férfi ne szakítsa félbe őket. Nem jelent kivételt az sem, ha egy nő történetesen amerikai elnökjelölt. A múltheti Clinton-Trump vita tankönyvbe illő példája volt ennek a jelenségnek, vizsgáljuk hát meg közelebbről mi is az a manterrupting.

Transznemű gyerek is szerepel a Modern családban

Unikornis2016.09.27, 13:25

A nyolcadik évadban járó sitcom eddig sem kímélte a nemi sztereotípiákat, de most újabb tabut dönt le, és elsőként vezet be transznemű gyerekszínészt.

Nyit a tudat, zár az ego – kultúra és szexualitás

Unikornis2016.09.18, 16:33

Miért is lenne polgárpukkasztó, ha két srác csókolózik a színpadon? Steiner Kristóf írása.

Miért jobb a muszlim nőknek, ha nem mi mentjük meg őket?

Unikornis2016.09.22, 07:59

A nyugati sztereotípiák mentén gondolkodó feministák sok jel szerint lehetetlen helyzetbe hozzák a muszlim nőket.

Így szereztek tekintélyt maguknak Obama női alkalmazottai

Unikornis2016.09.15, 16:53

Barack Obama elnökségének első ciklusa alatt nem volt kifejezetten nőbarát hely a Fehér Ház. Az elnök tanácsadói körét férfiak dominálták és a női alkalmazottaknak igencsak meg kellett küzdeniük azért, hogy az ő véleményüket is kikérje az elnök. Összefogtak, és kidolgoztak egy stratégiát az érvényesülésre.  

Hollywood alig hagyja szóhoz jutni a nőket és a szexuális kisebbségeket

Unikornis2016.09.08, 13:18

A korábbihoz képest nőtt a nőkkel és a szexuális kisebbségekkel szembeni egyenlőtlenség a hollywoodi filmekben. A rendezők a férfi szereplőknél kevesebb szöveget adnak a színésznőknek, a szexuális kisebbségek meg szinte szóhoz sem jutnak. 

Nagyon úgy néz ki, hogy a házimunka még mindig a nők dolga

Unikornis2016.08.31, 16:52

Az amerikaiak nagy része úgy véli, hogy a házimunka elsősorban a nők dolga. Ha egy háztartásban esetleg egyik fél sem nő, akkor az mosogasson, aki jobban szereti a romantikus vígjátékokat.

Mindenkinek jobb, ha nem csak a férfi tartja el a családot

Unikornis2016.08.23, 09:31

Az utóbbi néhány évtizedben a tradicionális egykeresős családmodell eltolódott a kétkeresős háztartásokig, ahol a nő és a férfi egyenlően osztozik a családfenntartó szerepen és jobb esetben a házimunkán is. Friss szociológiai kutatások szerint ezzel a modellel mindenki nyer a családban, különösen a férfiak. 

Novák Katalin: Nem értek egyet a vadfeminizmussal

Itthon2016.06.01, 10:15

Csalódott a nők elleni diszkrimináció feltárására létrehozott ENSZ-munkacsoport jelentéstervezetében Novák Katalin, aki szerint az anyagban a tárgyi tévedések mellett még fordítási hibák is voltak. A család- és ifjúságügyi államtitkár továbbra is úgy látja, a nőpolitikát elsősorban családjogi eszközökkel lehet támogatni, hiszen ma a fejlett országokban, így Magyarországon sem azért ér valakit hátrány, mert nőnek született, hanem az anyává válás, a családi teendők miatt. A női princípium hangoztatásával ő sem ért egyet, de a ló túloldalára sem esne át.

Kovács Ákos: "Szerintem rossz, ha a nők a munkaerőpiacon a férfiakkal kényszerülnek versenyezni: a legkiválóbb sportolónők se férfiakkal küzdenek a versenyeken"

Life.hu2016.05.29, 19:44

Hatalmas port kavart 2015 decemberében ezelőtt Kovács Ákos énekes véleménye, amely szerint a nőknek szülniük kell és gyereket nevelniük. Mondatát sokan szexistának tituláltál, Ákos jóideig nem szólalt meg a témában. Most megtette. 

Nem várt irányt vett a fészbukos verslavina

Kultúra2016.01.21, 12:54

Szabó T. Anna és Lackfi János egyszerűen nem tud leállni. Versteniszük könyvben is meg fog jelenni, a borítóra szavazni is lehet.

Száz pszichológus üzent Bagdy Emőkének

Archívum2016.01.12, 16:21

Tovább folytatódik a múlt hónapban elindított, nőkkel kapcsolatos vita, amelyre Kövér László és Ákos mellett Bagdy Emőke pszichológus nyilatkozata is nagy hatással volt. 

Tiltakoznak Bagdy Emőke szexista kijelentései ellen

Kultúra2016.01.12, 10:46

Több mint száz pszichológus, pszichológushallgató írta alá a nyílt levelet, amely a Facebookon kezdett el terjedni hétfőn. 

New Yorkban nem számít, kinek mi van a lába között

Nagyvilág2015.12.24, 20:30

New York városa új szabályozást léptet életbe, amivel szigorúan tiltják a transznemű és gender-nonkonform személyek diszkriminációját, sőt mindenféle nemi alapú diszkriminációt. Például nem csak biológiai nők használhatják a női mosdót, hanem mindenki, akinek női identitása van. Az éttermek pedig nem kötelezhetik csak a férfiakat a nyakkendőviselésre.

A kormány új törvényeket ad a magyaroknak karácsonyra

Gazdaság2015.12.18, 22:58

Az ünnepek előtt csúcssebességre kapcsolt a törvénygyár. Csökken az új lakások áfája, van új Quaestor-törvény, a kormány elengedi Budapest kezét a BKV finanszírozásában, az e-cigarettások együtt szívhatnak a dohányosokkal. Andy Vajna állami hitelt kap a TV2 megvásárlásához. A Magyar Telekom eladta az Origót, és szerződést bontott Ákossal az énekes nőkkel kapcsolatos kijelentései miatt. A kormány ezt nem hagyta szó nélkül, felbont minden mobilinternet-előfizetést a céggel. Gattyán György és egy nyugdíjas közszolga is pert nyertek az állam ellen Strasbourgban. Ez volt a héten a gazdaságban.

Szülnének a magyar nők, csak nem tudnak

Itthon2015.12.18, 22:08

Nem azért csökken a magyar népesség, mert a nők nem akarnak gyereket szülni. Szakértők szerint a kommunikációs kampánynál sokkal fontosabb lenne, ha rugalmas és kiszámítható lenne a kormány családpolitikája. Ezen kívül az sem ártana, ha a férfiak felelősségéről is beszélnének néha. 

Van, amit Orbán Viktor sem tud a nőkről

Itthon2015.12.16, 21:47

Orbán Viktor és több kormánytag másodlagosnak tartja a témát, mégis kutatások bizonyítják, hogy a női esélyegyenlőségért folytatott harc jó hatással van a termékenységi mutatókra. A Fideszben mégis több olyan vezető politikus van, aki konzervatív családszerepet szán a nőknek. Megtehetik, hiszen nincs vesztenivalójuk: szakértők szerint lehet, hogy a stílus miatt nagy a felháborodás, de még Kövér László kijelentései sem fognak ártani a párt népszerűségének.

Elton John kiakadt a gyerekkönyvek betiltásán

Kultúra2015.08.18, 14:36

A vállaltan meleg popsztár keményen beszólt Luigi Brugnarónak, amiért betiltott 49 gyerekkönyvet. A frissen megválasztott jobboldali polgármester azokat a könyveket száműzte a velencei óvodákból és könyvtárakból, amelyek szerinte a genderelmélet jegyében születtek.

A női vezető a csodafegyver a feketegazdaság ellen

Gazdaság2015.02.23, 15:06

Egyértelmű összefüggés van a női döntéshozók száma valamint a vállalat etikus viselkedése között - állítja egy most megjelent tanulmány.

Hogy lehet jó főnök, ha nem is kiabál?

Gazdaság2014.05.28, 14:22

Hacsak nem egy szikla alatt vállalkozik, valószínűleg mindenki találkozott már olyan grafikonnal, amely a női felsővezetők arányát ábrázolja uniós vagy világszinten. Ezen a Magyarországot jelző oszlop valahol a sor végén kornyadozik: nem vagyunk ugyanis a női CEO-k paradicsoma, szemben például a skandináv országokkal. A régiónk voltaképpen kettészakadt, a volt szovjet államok a felső 20 százalékba verekedték magukat, míg Bulgária és Lengyelország csak kicsivel előz meg bennünket.

Férfiakanak írt kézikönyvvel küzdenek a szexista nyelvezet ellen Mexikóban

Nagyvilág2011.03.24, 09:56

A mexikói belügyminiszter nyelvi útmutatót tett közzé, amelyben leírják, hogy a férfiak hogyan csökkentsék a nőkre vonatkozó szexista megjegyzéseket a kormányhivatalokban. A kézikönyv szerint kerülendő a "szebb vagy, ha hallgatsz" formula - írja a BBC.

Mit csináltak a nők a szocializmusban?

Szórakozás2011.01.05, 12:39

A traktoroslánytól az országgyűlési képviselőnőig, az 56-ban kivégzett forradalmárnőtől a panelban élő kismamáig: a szocializmus korszakának nő sorsai jelennek meg hét tanulmányban egy kötetben. Izgalmas témák jelennek meg a Kádár leányai című kötetben tudományos alapossággal feldolgozva, csak a nyelvezet nehezen emészthető.  

Előző
  • 1
  • 2
Következő