Gellért-hegy

címke rss

A hazai légiforgalmi irányítás Bermuda-háromszöge

Auto2017.06.12, 14:37

Több mint hetvenéves, de a kevés beavatotton kívül senki sem tud Magyarország egyik legrejtélyesebb létesítményéről, a gellérthegyi Sziklaközpontról. A több emeletes bunkerból és külön épületből álló objektumból ellenőrizték hazánk légifolyosóit, sokáig szigorú katonai felügyelet mellett és furcsa munkakörülmények közt. Rendhagyó riportunkban az ott dolgozók beszámolói alapján először tárulnak fel az objektum titkai.

Így alakulhat át a Gellérthegy

Itthon2016.11.25, 09:34

Nemrég zárult le az állami ötletpályázat, amelyre bárki beküldhette elképzelését arról, milyennek szeretné látni a Gellérthegyet. Hogy teljességében eredeti pályamű nem született, arról nem a pályázók tehetnek, ugyanis a XIX. század közepe óta talán egyetlen magyarországi helyszínről sem készült annyi megvalósítatlan terv, mint a Gellérthegyről. Valamennyi pályaműben visszaköszön ezek közül valamelyik.

Ahol Haynau ágyúi álltak, ma ezer forint egy lángos

Archívum2016.09.23, 16:40

Ezer forintos lángos, regula, amely szerint „az illemhelyről vizet vételezni tilos”, a parkolóban egymás mellett forgolódó turistabuszok. Főidényben ez is a Citadella. De akadnak csendesebb napok, reggelek. Amikor egy-egy novemberi napfelkeltekor az ember teljesen egyedül van a hegyen, messzire szálló tekintete a Pest keleti határán felbukkanó lilás-narancsos napkorongot keresi, miközben a feje fölé rózsaszín felhőket sodor a szél. Ez is a Citadella. Riport Budapest egyik legturistásabb helyéről, ahol még a vattacukor és a népviseletbe öltöztetett játék baba is képes hódítani.

Ötletpályázatot írtak ki a Gellérthegy megújítására

Itthon2016.07.15, 15:46

Nyílt, kreatív ötletpályázatot hirdetett a Miniszterelnökség a Gellérthegy megújítására.

Budapest határain belül is remekül lehet túrázni

[origo] utazás2016.05.26, 11:38

Sokszor nehéz dolgunk van, ha szeretnénk valamilyen újdonsággal megörvendeztetni az olvasókat, és persze saját magunkat. A budai zöld viszont remek ötletnek tűnt. Nem annyira ismert, és még közel is van. Kellemes nézelődős-fotózgatós tempóra készültünk, így három szakaszra osztottuk a távot. Az első nap végére a Normafát tűztük ki célul, ami nagyjából tizenegy kilométert jelentett.

Hegytől a mocsárig: fővárosi futóterepek a szigeten túl

Sport2016.04.23, 17:05

Rengetegen futnak Budapesten, de nem mindenki talál jó futóterepet, ha messze lakik az obligát Margitszigettől. Segítünk néhány tippel: van köztük pár perc alatt elérhető, szinte városközponti fekvésű pálya és hosszabb, természetközeli is.

Vihar mosta partra hozzánk a velencei mártírt

Tudomány2015.09.24, 22:06

Még magyarul sem tudott, és eredeti úti célja sem Magyarország volt a velencei Gellértnek, aki végül a korszak egyik legjelentősebb püspöke lett Magyarországon. Az államalapító I.(Szent) István rajongott érte, és fia, Imre herceg nevelőjévé tette. István halála után azonban nem igazán barátkozott meg királyainkkal – végül ez lett a veszte a mai Rudas gyógyfürdő és Belvárosi plébániatemplom között fekvő pesti révnél, 1046 szeptember 24-én.

Újra tüzelnek a Gellért-hegyről

Itthon2015.08.16, 17:55

Több mint 500 éve tartanak tűzijátékot Magyarországon. A kilenc évvel ezelőtti viharos augusztus 20-a mindenki emlékezetébe bevésődött. Idén nettó 101 millió 343 ezer forintba kerül a tűzijáték. A félórás égi csoda hétfelvonásos lesz. 

A Gellért-hegyről lövik fel az ünnepi tűzijátékot

Itthon2015.08.11, 11:04

Az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték legnagyobb, leglátványosabb effektjeit idén a Gellért-hegyről lövik fel, amelyek így még messzebbről lesznek láthatók - mondta a látványosságot kivitelező Leskovics Pirotechnika Kft. vezető pirotechnikusa.

Lezuhant az egyik turul-szobor a Gellért-hegyről

Archívum2015.07.26, 10:13

Nem bírta a budapesti nagy vihart a Gellért-hegy egyik turulmadara.