Gellei Imre

címke rss

Fejlődő észt csapattal mérkőznek Szabicsék

Sport2003.11.18, 20:15

A lengyelek elleni vereséget követően valósággal elsikkadt, hogy a magyar nemzeti tizenegynek ebben az esztendőben még van egy mérkőzése, mégpedig november 19-én Észtország ellen. Könnyen elképzelhető, hogy ez az összecsapás Gellei Imre búcsúmeccse lesz a válogatott élén, ebben az esetben pedig a szövetségi kapitány egy történelmi találkozón ülhet utoljára a kispadon, hiszen a magyar és az észt gárda korábban sohasem csapott össze egymással.

Gellei győzelemmel búcsúzna a válogatottól

Sport2003.11.17, 16:38

Az év utolsó mérkőzésére készül a magyar felnőtt és az U21-es labdarúgó-válogatott, mindkét együttes Észtországgal találkozik. Az összecsapás egyben Gellei Imre szövetségi kapitány búcsúját is jelenti, hiszen a szakembernek december 31-én lejár a szerződése, ám ettől függetlenül a barátságos találkozón az edző és játékosai egyaránt szeretnének győzelemmel elköszönni egymástól és a szurkolóktól az idei esztendőben. Az U21-es válogatott edzője, Róth Antal is a szép búcsúban reménykedik, minthogy együttesének tagjai kiöregednek a korosztályból.

Fehér Miklós még kúrálja magát

Sport2003.11.16, 22:00

Sérülése miatt nem játszhat az év utolsó válogatott mérkőzésén, az észtek ellen Fehér Miklós, pedig Gellei Imre számított a portugál Benfica magyar csatárára. Az egykori győri center szerint talán már a hét végére rendbe jön a sérülése.

Öt újonc Gellei keretében

Sport2003.11.14, 13:33

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt újoncot hívott meg keretébe az észtek elleni szerdai barátságos mérkőzésre, amelyet 17 órai kezdettel játszanak az Üllői úti stadionban.

Gellei több újoncot is bevet az észtek ellen

Sport2003.11.13, 18:28

Gellei Imre szövetségi kapitány már korábban jelezte, hogy néhány újoncot pályára szeretne pályára küldeni a jövő szerdai, észtek elleni (Üllői út, 17 óra) barátságos mérkőzésen. A szakvezető a rutinos soproni Pető Zoltán mellett a fiatal győri Németh Norbertet, az újpesti Simek Pétert, a pécsi Pest Krisztiánt is meghívta, akárcsak az MTK-ból Juhász Rolandot, ám utóbbi ügyében a kék-fehérek azt szeretnék, ha a kapitány ezúttal eltekintene a szerepeltetésétől.

Az Üllői úton búcsúzhat Gellei Imre

Sport2003.11.11, 16:54

Eldőlt, hogy november 19-én az Üllői úton rendezik a Magyarország-Észtország barátságos mérkőzést, amely egyben Gellei Imre kapitány búcsúját is jelentheti majd. Persze ez ügyben az MLSZ elnöksége dönt, miután meghallgatta a szakvezető beszámolóját.

Én lennék a legjobb Gellei-utód

Sport2003.10.29, 16:18

A lengyelek elleni vesztes Eb-selejtező után Gellei Imre ugyan kivételesen nem volt elégedett, de nem is mondott le. Decemberben viszont lejár a szerződése, jövőre minden bizonnyal új kapitánya lesz a magyarfoci-válogatottnak. Kíváncsiak voltunk, kérdeztük: ki üljön a nemzeti kispadra? Olvasóink többsége magát ajánlotta.

Még több közpénzt kér a magyar futball

Sport2003.10.15, 18:22

Több állami pénzt kell a labdarúgásba invesztálni - ebben egyetértettek a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Liga vezetői a sportújságíró szövetség (MSÚSZ) által rendezett fórumon, Tápiószentmártonban. Az Európa-bajnoki selejtezőkön elbukott válogatott kapcsán felmerült Gellei Imre szövetségi kapitány távozásának kérdése is, erről várhatóan novemberben dönt az MLSZ elnöksége.

Gellei szurkol majd az utódjának

Sport2003.10.13, 16:47

A lengyelek elleni kudarc után sokan kijelentették, hogy Gellei Imre szövetségi kapitánynak azonnal le kellene mondania. Ugyanakkor sokan azt mondták, hogy decemberben úgyis lejár a szakember szerződése, így semmi jelentősége nincs a gyors távozásnak Ráadásul, mivel ezúttal nem hosszabb távra szól a kapitány megállapodása, még anyagi vonzata sincs a poszthoz való ragaszkodásának. Mint ahogy Gellei Imre nem is kapaszkodik a kapitányi székbe, az észtek elleni, novemberi fellépés lesz az utolsó mérkőzése a csapattal.

Janas lemondana, Gellei nem

Sport2003.10.12, 11:27

Szombaton néhány perccel 19 óra előtt kiderült: ha a magyar labdarúgó-válogatott legyőzte volna Lengyelországot, akkor sem lehetett volna 2. az Európa-bajnoki selejtező 4. csoportjában, mert a lettek nyertek Stockholmban, s ők várják a pótkvalifikáció hétfői sorsolását. A 2-1-es vendégsikerrel zárult budapesti találkozó után ugyan Gellei Imre nem mondott le, de sejtetni engedte, valószínűleg nem hosszabbítják meg év végén lejáró szerződését.