Gelle

címke rss

Három újpesti és öt fradista Gellei kezdőjében

Sport2003.04.29, 21:06

Nem kétséges, a magyar labdarúgó-válogatott szerdai ellenfelének, Luxemburgnak a legnagyobb sztárja maga a kapitány, az egykori aranylabdás dán Allen Simonsen, mégsem szabad egyetlen kézlegyintéssel elintézni a szerdai újpesti 90 percet, hiszen a hercegségbeliek ellen a bosnyák és a norvég válogatott is megszenvedett. De talán nem túlzó elvárás a rutinos és tehetséges játékosokból álló magyar csapattól, hogy ha esetleg szenvedve is, de nyerje meg a találkozót.

Gellei a svédek legyőzésére készül

Sport2003.03.30, 20:05

Jó volt látni és hallani, hogy a szombati, Lengyelország-Magyarország (0-0) Eb-selejtező helyszínére, Chorzówba több mint háromezer (!) magyar szurkoló kísérte el az együttest, pazar hangulatot teremtve a lelátón. Igaz, ehhez a derék lengyelek is hozzájárultak, mintegy 50 ezren, az viszont a két nemzet baráti kapcsolatának tükrében erősen bosszantó, hogy immáron másodszor romlik el a magyar himnusz alatt a magnetofon. Az első ilyen malőr 1987-ben a varsói Legia-stadionban esett meg, s tetézte a bajt, hogy Verebes József válogatottja 3-2-es vereséget szenvedett - ugyancsak Eb-selejtezőn.

Már árulják a jegyeket a magyar-svédre

Sport2003.03.17, 17:36

Elkezdődött a jegyárusítás az április 2-án Budapesten sorra kerülő Magyarország-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre. A szurkolók a mérkőzésnek otthont adó Puskás Ferenc-stadion pénztáraiban, illetve az IBUSZ-kirendeltségeknél juthatnak hozzá a 2500, 3500 és 6000 forintos belépőkhöz.

Félbeszakadt a ciprusi bolgár-magyar meccs

Sport2003.02.12, 22:15

Az olimpiai válogatott meccse után a nagyválogatott sem játszotta végig barátságos mérkőzését Cipruson: 1-0-s bolgár vezetésnél ugyanis a játékvezető a rossz időjárás, az irreális talaj és a sérülésveszély miatt lefújta a találkozót.

Öngóllal győztek, megelőzték Gellei csapatát a lettek

Sport2002.11.21, 07:15

Pillanatokkal a lefújás előtt Carlo Valentini öngólt vétett, így Lettország végül legyőzte San Marinót a magyarok labdarúgó Eb-selejtező csoportjában. A vendégek sikerükkel a tavaszi folytatásig a negyedik csoport élére kerültek.

A hét futballmagyarjai (október 7-13.)

Sport2002.10.14, 14:00

Aktuális együttesünkbe - szokásunktól eltérően - egyetlen helyről, a stockholmi Eb-selejtezőn értékes döntetlent elérő csapatból jelöltünk játékosokat. Pontosabban Gellei kapitány válogatott helyettünk - nézzük, ki mit tett, hogyan teljesített, úton Portugáliába.

Gellei Reykjavíkban akar rálelni az igazi csapatra

Sport2002.09.07, 11:37

Ma hetedszer találkozik egymással az izlandi és a magyar labdarúgó-válogatott, s a reykjavíki mérkőzést mindkét csapat Európa-bajnoki főpróbának tekinti.

Gellei a stockholmi csapatot játszatja Izlandon

Sport2002.09.04, 17:52

Csütörtökön indul Izlandra a magyar labdarúgó-válogatott, amely az október 12-i, stockholmi, Svédország elleni Eb-selejtező főpróbájának tekinti a reyjkjavíki fellépést.

Puskásról szól a szerdai magyar-spanyol

Sport2002.08.21, 06:49

Bár a szerdai magyar-spanyol válogatott mérkőzésen debütál a spanyol válogatott kispadján Inaki Sáez, ez a meccs nem róla, hanem a 75 esztendős Puskás Ferencről szól majd.

Miriuta újra kerettag Gellei válogatottjában

Sport2002.08.13, 17:24

A Cottbus három labdarúgója, Vasile Miriuta, Lőw Zsolt és Sebők Vilmos is meghívót kapott a jövő szerdán sorra kerülő Magyarország-Spanyolország barátságos mérkőzésre. Mindezt Ronny Gersch, a Bundesligában szereplő klub szóvivője mondta el a dpa német hírügynökségnek.