GDP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- növekedés
- infláció
- devizapiac
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Londoni elemzők szerint recesszióban a magyar gazdaság
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP). A kedden reggel megjelenő GDP-adat jelentősége, hogy két egymást követő negyedév visszaesése már recessziót jelent. A magyar gazdaság az első negyedévben zsugorodott.
Tovább zuhant a görög gazdaság
A második negyedévben tovább csökkent az államcsőd ellen küzdő görög gazdaság teljesítménye, a belföldi össztermék (GDP) 6,2 százalékkal kisebb, mint a múlt év hasonló időszakában - közölte hétfőn a görög statisztikai hivatal.
- címkék:
- Görögország
- GDP
- görög válság
- Címkefelhő »
Halvány remények, súlyos aggodalmak az új GDP-adat előtt
Komoly veszély, hogy a kedden megjelenő statisztika alapján kijelenthetjük: technikai értelemben recesszióba süllyedt a magyar gazdaság. Az ország annyi értéket állít elő, mint hét éve. A régiótól és a fejlett nyugati szinttől folyamatosan leszakadunk, pedig Varga Mihály a jó adatokkal bizonyítana az IMF-nek.
Hová tűntek a magyar Mercedesek?
Bár az ipari adatokon alig látszik a Mercedes-gyár elindulása, mégis sokat jelent a kecskeméti üzem fokozatos felfutása. Ezt azonban az fedi el, hogy más területeken jelentős a hanyatlás. A Mercedes nélkül nem csak szerény mértékben esne vissza az ipari termelés.
Nagyobb lehet a magyar esés, mint várták
A Morgan Stanley elemzői szerint 1,2 százalékos visszaesés is lehet idén a gazdaságban, erre mutatnak az eddigi növekedési adatok. A kormány ennél jóval optimistább.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- Címkefelhő »
Recesszióba torkollik a spanyol megszorítás
Mélyül a recesszió Spanyolországban, a második negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) az előző három hónaphoz viszonyítva az első negyedévi 0,3 százalék után - közölte hétfőn a spanyol országos statisztikai hivatal.
Kiábrándító környezetben küszködik Magyarország
A londoni Capital Economics úgy számol, hogy a magyar gazdaság 0,8 százalékkal esett vissza a második negyedévben.
Megjött az IMF hideg zuhanya
A korábbinál rosszabb teljesítményt vár a világgazdaságtól a Nemzetközi Valutaalap. A friss prognózis szerint idén 3,5, jövőre 3,9 százalékkal gyarapodhat a világgazdaság, az eurózónában 2012-ben recesszióra lehet számítani. A közép-kelet-európai térségben az idei 1,9 százalékos bővülés után jövőre 2,8 százalékos többlet várható.
Nőtt az észak-koreai GDP
Két egymást követő évben is nőtt Észak-Korea gazdasága, 2011-ben összesen 0,8 százalékkal. Hivatalos adat nincs az ország gazdasági helyzetéről, a számításokat egy dél-koreai bank végezte el.
GKI: Az idén már nem lesz IMF-megállapodás
A GKI gazdaságkutató intézet az idén 1,5 százalékos GDP-visszaesésre számít, számításaik szerint az infláció 5,7 százalékos lehet. A cég konjunktúrajelentése szerint az idén már nem lesz IMF-megállapodás.