gázpiac

címke rss

"Irdatlan színház" lett a gázárvitából

Archívum2010.04.06, 14:07

A szocialista politikusok erős tűz alá vették a Magyar Energia Hivatalt (MEH) az áprilisi gázáremelés miatt, az érvek között keverednek a szakmai és a politikai megfontolások. A kritikák komolyan vehetőségét csökkenti, hogy a szabályok meglehetősen egyértelműek, a vádpontok közül pedig több is jogszabályból következő lépéseket ró fel a hivatal vezetőjének.

Céges vita miatt veszélyben 200 ezer lakás gázellátása

Archívum2010.02.22, 08:07

Az EMFESZ csődeljárásához és a gázszolgáltatás beszüntetéséhez vezethet, ha a cégnek ki kell fizetnie azt a csaknem 7 milliárd forintot, amit a Nitrogénművek követel tőle, így a vállalat vezetője nemzetbiztonsági vizsgálatot kér a kormányfőtől.

Növelte gázkitermelését a Gazprom

Archívum2009.10.27, 11:21

A Gazprom földgáztermelése 11 százalékkal növekszik a 2009/2010-es időszakban, 261 milliárd köbméterről 289 milliárdra - közölte a társaság annak kapcsán, hogy az igazgatóság kedden tanácskozik egyebek mellett a téli időszakra való felkészülés teendőiről.

Pénzt követel az Emfesz a RosUkrEnergótól

Archívum2009.10.22, 14:20

Az Emfesz, amely nemrég még Dmitrij Firtas ukrán üzletemberé volt, 1,7 milliárd dollárt követel az ugyancsak Firtas csoportjához tartozó RosUkrEnergótól - jelentette csütörtökön a Vedomosztyi című orosz üzleti napilap.

Kudarc a mak�i g�zmez�n, esett a Mol

Archívum2009.10.09, 21:34

A kor�bban nagy rem�nyekre jogos�t� mak�i g�zmez�n v�gzett pr�baf�r�sok csal�d�st kelt�ek, az amerikai partner ez�rt le�ll�tan� a munk�latokat. A Mol korainak tartja a bejelent�st,�a t�rsul�s kanadai�tagja m�g b�zik a g�zmez� potenci�lj�ban.

Amerika ellen nagylelkűsködik a Gazprom

Archívum2009.10.01, 15:54

Azerbajdzsán január 1-től gázt szállít a Gazpromnak egy nyáron kötött szerződés alapján, amely napi 1,5 millió köbméter, és évi nem kevesebb, mint 500 millió köbméter szállítását irányozza elő - jelentették be csütörtökön Bakuban. Az orosz részről a közép-ázsiai országokkal igen nagyvonalúan kötött szerződések mögött az is meghúzódik, hogy az Egyesült Államok és Európa mindent elkövet, hogy éppen ebből a térségből  töltse fel a tervezett Nabucco gázvezetéket.

Novemberben nyit a bécsi gáztőzsde

Archívum2009.09.02, 17:10

Novemberben indul a földgáztőzsde Bécsben - jelentette be szerdán az osztrák olaj- és gázipari konszern egy sajtótájékoztatón.

A héten találkozik a Mol az orosz partnerrel

Archívum2009.08.05, 14:26

A Mol Nyrt. folyamatosan egyeztet oroszországi olajpartnerével, a Russznyefttyel, s a tervek szerint a héten személyesen is találkoznak egymással a felek képviselői - erősítette meg Somlyai Dóra, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója.

Újabb bírósági elutasítás az egy dolláros EMFESZ-ügyben

Archívum2009.08.03, 18:06

Elutasította a bíróság a volt tulajdonos, a ciprusi Mabofi Holdings keresetét, amely az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. eladására kötött szerződés megsemmisítését kérte a bíróságtól - derül ki az MTI birtokába került bírósági végzésből.

Hitelt kap Ukrajna a gázbiztonságért cserébe

Archívum2009.07.31, 20:45

Megegyezett az Európai Unió és Ukrajna, így kisebb az esély arrra, hogy telente ellátási zavarok érintik majd az európai országok egy részét. Az ukránok reformokat vállaltak, cserébe 1,7 milliárd dollár hitelt kapnak adósságaik rendezésére.

Bírósági döntés szerint jogszerűen zajlott az Emfesz eladása

Archívum2009.06.29, 11:15

Az illetékes bíróság első fokon nem talált kivetnivalót az Emfesz tulajdonosváltásávan. 

Ukrajna európai hitelt kér gázra

Archívum2009.06.16, 18:59

Julija Timosenko ukrán kormányfő európai bankoktól szeretne kölcsönt kapni, 4 milliárd eurónyit. Ez szerinte garantálná az orosz gáz megfelelő tranzitálását az európai vevők felé. Luxemburgban nyilatkozva megemlítette, hogy az ügyben már tárgyalásokat kezdett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), és más európai bankokat is megkeresnek a kéréssel.

Milliárdokat követel a Naftogaztól a RUE

Archívum2009.06.03, 11:53

A RoszUkrEnergo (RUE) összesen kétmilliárd dollárt követel az ukrán állami Naftogaztól a stockholmi kereskedelmi kamara választott bíróságához beadott keresetében. A szakértők szerint a siker jelentős mértékben függ az őszi ukrajnai elnökválasztás eredményétől - írta szerdán a Kommerszant című orosz lap. Egy svájci bíróság pedig megtiltotta az Emfesz és vagyona eladását - derül ki a cikkből.

Az E.ON 60 milliárd forint fogyasztói tartozást követel

Archívum2009.06.02, 11:17

Az E.ON hatvanmilliárd forint megfizetését kéri a kormánytól a fogyasztók által felhalmozott tartozás ellenében - tudta meg a Magyar Nemzet. A kormány és az energetikai óriáscég tárgyal, de a megbeszélések kimenetele egyelőre erősen bizonytalan. A lap szerint kudarc esetén a német cég ki is szállhat a magyar piacról, ami a Gazprom előtt nyitná meg az utat.

Irak Európába exportálna gázt

Archívum2009.05.20, 18:57

Az iraki kormány az Arab Gázvezetéken keresztül szállítana földgázt a Közel-Keletre és Európába, közölte szerdán a bagdadi kabinet olajügyi minisztere.

Hasznos lehet a Mol az emírségbeli gázcégnek

Archívum2009.05.19, 20:04

Az Egyesült Arab Emírségek gázcége, a Dana Gas az Öböl-régió legnagyobb magán gázcégéből kisebbfajta multinacionális energiapiaci szereplővé válhat, ha sikerül az a terve, hogy Észak-Irakból szállítson gázt Európába. Elemzők szerint az ügylet a Dana Gas céget nemzetközi hálózat részévé teszi, kölcsönös részvényesi megállapodások révén és hozzáféréssel a kiterjedt európai piachoz. A szállítási ügylet bejelentése nyomán a Dana részvényei két nap alatt 15 százalékot nőttek.

Aláírták a szerződéseket a Déli Áramlatról

Archívum2009.05.15, 20:39

A Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá pénteken Szocsiban Bulgáriával, Görögországgal és Szerbiával az orosz Gazprom. Az eseményen részt Vlagyimir Putyin orosz és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök.

A Gazprom felvásárolná a Nabucco azeri gázforrásait

Archívum2009.05.15, 15:47

A Gazprom felvásárolná az újabb azeri lelőhelyről kitermelt összes földgázt, azon lelőhelyét, amely egyik fő forrása lenne a Nabucco vezetékbe jutó gáznak. A nagy orosz gázipari vállalat tervéről Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese beszélt a Bloomberg amerikai hírszolgálat televíziójának.

Az E.ON-tól vesz gázt az Emfesz

Archívum2009.05.12, 17:05

Az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. számára most előnyösebbnek látszik az E.ON Földgáz Trade Zrt.-től venni a gázt, amely ugyan drágítja a beszerzést, de a cég ennek ellenére sem emeli meg a fogyasztóinak az árat - közölte Gallyas Igor, az Emfesz szóvivője kedden.

Egyesülhet a Déli Áramlat a Nabuccóval

Archívum2008.07.28, 08:46

Hamarosan üzletileg és fizikailag is eggyé válhat a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékprojekt - jósolja a Közép-európai Politikai Elemzőközpont (CEPA) ösztöndíjasa, Neil Barnett.

Bizonytalan a gázpiaci törvény hatása

Archívum2008.07.22, 07:52

A júniusban elfogadott új gáztörvény alaposan átszabja az ágazat egészét. Bár a teljes piacnyitás és ehhez kötődően a változások jórészt 2009. július 1-jével lépnek hatályba, addig azonban el kell készíteni a törvényhez tartozó végrehajtási rendeleteket, ami sok egyeztetést igényel a piaci szereplőkkel is - írja a Napi Gazdaság.

Kartell jöhet létre a gázpiacon

Archívum2008.07.22, 18:58

 Az orosz elnök lehetségesnek tartja gázkartell alakítását a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) mintájára.

Liberalizálhatja a gázpiacot az EU

Archívum2008.07.09, 18:21

A gáztermelési és gáázszállítási tevékenység teljes tulajdonosi szétválasztása mellett a független szállításirendszer-üzemeltető modellt is elfogadhatónak tartaná az Európai Parlament, amely szerdán Strasbourgban megszavazta a liberalizációról szóló jelentést.

OMV-Mol: f�zi�s akad�ly a Nabucco?

Archívum2008.07.03, 12:26

A g�zpiaci verseny szempontj�b�l is elemzi az Eur�pai Bizotts�g az OMV osztr�k �s a Mol magyar olaj- �s g�zipari c�gek esetleges f�zi�j�nak hat�s�t, k�l�n�s tekintettel arra, hogy a felvetett �sszeolvad�ssal az uni�s g�zvezet�k-beruh�z�s, a Nabucco legnagyobb r�szv�nyese j�nne l�tre, der�l ki abb�l a v�laszb�l, amelyet Neelie Kroes verseny�gyi biztos adott egy rom�n eur�pai parlamenti k�pvisel�nek.

BG ajánlat az Originre

Archívum2008.04.30, 11:41

A brit BG Group Plc. 12,1 milliárd dolláros ajánlatot tett Ausztrália második legnagyobb energiakereskedőjére, az Origin Energy Ltd.-re szerdán, mivel célja, hogy a csendes-óceáni térségben meghatározó szereplővé váljon - áll a www.reuters.com internetes oldalon.

Az áramnál kevésbé drágulhat a gáz

Archívum2008.04.29, 07:13

A jelenlegi gázpiaci viszonyok nem indokolnak akkora áremelkedést a jövőre életbe lépő teljes piacnyitást követően, mint amekkoráról egyes szakértői előrejelzések szólnak - írja a Napi Gazdaság.

Felosztották az ukrán gázpiacot

Archívum2008.04.24, 01:08

Az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz felosztotta egymás között az ukrán piacot alig néhány nappal Viktor Zubkov orosz kormányfő tervezett kijevi látogatása előtt.

Ascent tőkekivonás a magyar gázpiacról

Archívum2008.04.14, 16:35

Az Ascent Resources Plc. 2 millió eurónyi tőkekivonásra készül a hazánkban található két gázfejlesztési projektjéből. A vevő az Ascent társfejlesztője, a Leni Gas and Oil Plc.

Borítékolható a 30 százalékos gázáremelés

Archívum2008.04.07, 09:53

Minden bizonnyal szétcincálják a képviselők a gáztörvényt az e heti parlamenti vitán. Most úgy néz ki: ugyanaz történik a javaslattal, mint tavaly a villamosenergia-törvénnyel. A gázpiacon jövő évre csúszik a 2008-ra tervezett piacnyitás - írja a Napi Gazdaság.

EMFESZ: Már készülnek a "karcsúsított szerződések"

Archívum2008.02.29, 09:21

Az Interneten szerződni és banki átutalásokat bonyolítani egyaránt képes gázfogyasztókat a közüzemi szolgáltatókénál nyolc százalékkal alacsonyabb gázszolgáltatási díjjal csábító EMFESZ Kft. előreláthatóan a héten készíti el első "karcsúsított" szerződéseit. A liberalizált gázpiac vezető cége rövid időn belül százezer ügyfelet szeretne magához csábítani hosszú távon is biztonságos gázszolgáltatással, az Interneten kényelmesen bonyolítható ügyintézéssel. A cég vezetői szerint a működési költségek csökkentésének köszönhetően tudnak másoknál kedvezőbb árat kínálni fogyasztóiknak.

Szükség van több európai gázútra

Archívum2008.02.26, 15:05

A Déli Áramlat és a Nabucco mellett további vezetékekre is szükség lehet Európa földgázszükségletének kielégítésére. A témával foglalkozó konferencián szó volt még a Gazprommal kötött szerződésekről és a gázpiac megnyitásának veszélyeiről.

Csak 2009-től lesz teljes gázliberó

Archívum2008.02.19, 16:25

A magyar gázpiac teljes egészében 2009. január elsejétől nyílhat meg. A lakosság már ma is vásárolhat szabadpiacon, de a közüzemi szolgáltatás csak a teljes piacnyitással szűnik meg.

Csak 2009-től lesz teljes gázliberó

Archívum2008.02.19, 16:34

A magyar gázpiac teljes egészében 2009. január elsejétől nyílhat meg. A háztartási fogyasztók az egyetemes szolgáltatótól vehetnek földgázt, ha nem akarnak a szabadpiacra lépni, amire egyébként már ma is lehetősége van a lakosságnak.

Olcsóbb lett a távfűtés a piacnyitással

Archívum2007.08.10, 08:00

Több városban csökkent a távfűtés ára, miután a szolgáltatók a gázpiac liberalizálásának első lépéseként kiléphettek a piacra földgázt vásárolni - írja a Népszabadság. Magyarországon rövidesen a lakossági fogyasztók is választhatnak, először az áram-, majd a gázszolgáltatók között.

A Gazprom újabb vásárláson töri a fejét

Archívum2007.07.03, 09:32

Orosz lapértesülés szerint a Gazprom orosz állami gázipari mamutcég meg akarja vásárolni az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. (Emfesz) részvényeinek ötven százalékát. Az Emfesz a legnagyobb hazai gázipari szabadpiaci szereplő, a Dmitro Firtas által birtokolt, ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings Ltd. tulajdona.

A Shell is belép a magyar gázpiacra

Archívum2007.07.03, 12:21

Földgázkereskedelmi üzletágat indít Magyarországon a Shell Hungary Zrt. A Shell a magyar piacon forgalmazási és értékesítési tevékenységet folytat majd, és szolgáltatóknak, ipari fogyasztóknak, erőműveknek fognak gázt értékesíteni. A verseny nagy, viszont a cég szerint a törvényi szabályozás garantálja a tisztességes piaci jelenlét feltételeit.

Új szereplők léphetnek be a gázpiacra

Archívum2006.06.30, 08:31

Az augusztusi gázáremeléssel csökken annak a keresztfinanszírozásnak a mértéke, amellyel az állam az ipari fogyasztók által fizetett összegből támogatja a lakosság vásárlásait. A közüzemi árak emelésével a cégeknek ígéretessé vált a szabadpiaci beszerzés, így egyre több hazai gázszolgáltató lép be a piacra - írja a Világgazdaság.

Hat cég lépne ki a szabad gázpiacra

Archívum2003.11.12, 08:11

A Mol napokon belül kapacitás aukciót tart az energiahivatal felügyeletével azoknak a cégeknek, amelyek a szabad gázpiacra akarnak kilépni 2004 január elsejével - mondta Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke.

Fokozatosan megnyílik a gázpiac

Archívum2003.06.17, 10:45

A hétfőn elfogadott és jövő évtől hatályos gáztörvény fokozatosan nyitja meg a gázpiacot, s egyelőre párhuzamosan kezeli a versenypiacot és a közüzemi szolgáltatásokat.

Utcai harcok a barcelonai EU-csúcs végén

Archívum2002.03.16, 23:09

A barcelonai EU-csúcs szombati zárónapján az unió vezetői megállapodásra jutottak az energiapiac liberalizációjáról, az üzleti felhasználók részére az áram- és gázpiac 2004-től válhat szabaddá. A csúcs résztvevői emellett a vérontás beszüntetésére szólították fel a közel-keleti konfliktusban egymással szemben álló feleket. A tanácskozás befejezésekor negyedmillió globalizációellenes tüntető vonult fel Barcelonában, a rendőrség gumilövedékkel oszlatta szét a tiltakozókat, akik közül többen gyújtogattak és kirakatokat zúztak be.

Nem lesz olcsóbb a földgáz a liberalizáció után

Archívum2002.02.05, 14:25

Nem várható az árak jelentős csökkenése a gázpiac liberalizációját követően a jelenleg is alacsony magyarországi átlagárak miatt - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Hegedűs Éva közölte: a tavaly decemberben a kormány által elfogadott gáztörvény tervezete szerint 2003. elején a piac 25 százaléka válna szabaddá, ami 20-25 céget érintene, 2004-re pedig - az unió előírásainak megfelelően - a piac 38 százalékát nyitnák meg.

Az E.ON többségi tulajdont szerzett a Ruhrgas-ban

Archívum2001.11.14, 14:17

A német E.ON szolgáltató a ThyssenKrupp 4,68 százalékos közvetlen tulajdonrészének megvásárlásával többségi tulajdonrészt szerzett az ugyancsak német Ruhrgas gázszolgáltatóban. Szakértők szerint még nem tudni, hogy a Ruhrgas tulajdonosi szerkezetének átalakulása milyen hatással lesz a németországi gázpiac liberalizációjára.

A lakosság a liberalizáció után sem számíthat olcsóbb gázra

Archívum2001.04.23, 16:25

A magyarországi gázpiac liberalizációját követően a gázárak legfeljebb a nagyfogyasztóknál mérséklődhetnek, a lakosság azonban nem számíthat árcsökkenésre - közölte Vasanits Dezső, a Gázszolgáltatók Egyesülésének elnöke, az Intergas Marketing Nemzetközi Konferencián hétfőn Budapesten.

Előző
  • 1
Következő