Gazdasági Versenyhivatal

címke rss

Hatósági engedélyt kapott a Videoton Holding a Ventifilt irányítására

Gazdaság2011.06.15, 13:57

A Gazdasági Versenyhivatal döntése alapján a Videoton-csoport irányítást szerezhet a Ventifilt ipari légtechnikai és környezetvédelmi berendezéseket gyártó cégben.

A lakás-takarékpénztárak vitatják a GVH magas jövedelmezőségre vonatkozó állításait

Gazdaság2011.05.20, 12:18

A lakás-takarékpénztári megtakarításoknak eddig nem sikerült betölteniük eredeti céljukat, hogy alacsony kamat mellett biztosítsanak ügyfeleiknek kedvezményes lakáshitelt. Az emberek inkább megtakarításra használják ezt a konstrukciót és a pénztárak magas jövedelmezőséggel működnek- állítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A lakás-takarékpénztári szektor két szereplője azonban nem ért egyet a GVH-val, szerintük a magas jövedelmezőség csak egy rövid időszakra igaz.

Másfél milliós bírság bőrbetegségek gyógyítását ígérő cégnek

Gazdaság2011.05.11, 15:55

Különösen sérülékeny fogyasztói csoportot tévesztett meg az a cég, amelyik viszketéssel és külső elváltozással járó bőrbetegségek gyógyítására kínálta elektromos készülékét. A Gazdasági Versenyhivatal másfél millió forintos büntetést szabott ki.

Megbírságolták a fogyasztói csoportokat szervező HEP Kft.-t

Gazdaság2011.05.02, 16:04

A Gazdasági Versenyhivatal 8,1 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervező Hungarian Economy Partners Kft.-t, mert megtévesztette a fogyasztókat. Ez a bírság a kiszabható legnagyobb összeg közelében van.

Narancsbőrszérum és vízlágyító reklámja miatt büntetett a Versenyhivatal

Gazdaság2011.04.13, 15:17

Két céget büntetett meg a Gazdasági Versenyhivatal, mert reklámjaikban olyasmit ígértek, amit nem tudtak bizonyítani.

A második félévben módosulhat a versenytörvény

Gazdaság2011.03.25, 14:06

Az év második felében már napirendre lehet tűzni a versenytörvény módosítását, például nem tartható az, hogy a határozatok írásba foglalására belső szabály ad határidőt, holott azt törvényben kellene rögzíteni - mondta Juhász Miklós a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke egy szakmai konferencián Budapesten.

Juhász Miklós erősítené a GHV ügyfélbarát jellegét

Gazdaság2010.12.25, 15:44

Erősítené a GVH szolgáltató, ügyfélbarát jellegét a versenyhivatal új elnöke. Juhász Miklós tervei között szerepel még a létszámbővítés, a versenykultúra, illetve a hivatal honlapjának a továbbfejlesztése is.

Szerkesztői tartalomba burkolt reklám miatt büntetett a GVH

Gazdaság2010.12.07, 11:13

A Gazdasági Versenyhivatal szerkesztői tartalomba burkolt reklám miatt egy-egy millió forintra büntetette a Phytotec Hungáriát és az Axel Springert.

Majdnem kilencven gyógyszertárat vásárol a Penta-csoport

Archívum2010.11.12, 14:08

Összesen 86 gyógyszertárból álló hálózatot vásárol meg a Penta-csoporthoz tartozó FarmFaro Kft., miután a Gazdasági Versenyhivatal rábólintott az adás-vételre.

Milliárdos bírság a liszt árának egyeztetéséért

Gazdaság2010.11.10, 15:12

"Kőkemény" kartellben való részvétel miatt közel 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 16  magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra. A cégek felosztották egymás között a piacot és egyeztették a liszt árát.

Orbán: Az állam többé nem utal a magánpénztáraknak

Gazdaság2010.10.20, 12:14

Az állam többé nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztárakba és az javasolják az érintetteknek, hogy válasszák a biztonságos állami rendszert - mondta kedd este Orbán Viktor az RTL Híradójának. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a nagyon nagy jövedelemmel rendelkezőktől megvonnák a családi pótlékot, az erről szóló javaslat már a kormány előtt van.

Fogyasztói csoportot szervező céget büntetett a versenyhivatal

Gazdaság2010.10.15, 12:04

A Gazdasági Versenyhivatal 900 000 forint bírságot szabott ki a Euromobilien Hungary Kft.-re. A hatóság szerint a fogyasztói csoport szervezésével foglalkozó cég reklámjaiban nem volt egyértelmű, hogy sorsoláson, vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy ki mikor jut pénzhez.

GVH: Tízmilliós büntetés agresszív betelefonálós játék miatt

Gazdaság2010.09.30, 12:30

A Gazdasági Versenyhivatal szerint a TeleMedia Kft. az ATV-n futó "Többet ésszel" elnevezésű játék kapcsán agresszív, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, ezért 10 millió forintos büntetést kapott.

Félreveztő tájékoztatás miatt egymilliós bírság a Lyonessnek

Archívum2010.09.27, 16:52

Félrevezetően tájékoztatta a fogyasztókat a visszatérítésekkel kapcsolatban a törzsvásárlói rendszert működtető Lyoness nevű cég, ezért egymilliós bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól.

Félrevezető kampány miatt büntették a Vodafone-t

Archívum2010.09.10, 12:34

60 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarországot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint egy reklámkampányban tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a mobilszolgáltató.

Tiltakozik Orbán jelöltje ellen a korrupcióellenes szervezet

Itthon2010.08.10, 11:47

Nyílt levélben tiltakozik a miniszterelnök által a GVH élére jelölt Juhász Miklós kinevezése ellen egy korrupcióellenes szervezet. A Transparency International magyarországi szervezete azért bírálja a jelöltet, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábban bennfentes ügylet miatt elmarasztalta Juhászt. Az ügyvédként dolgozó Juhász elismerte, hogy részt vett a kifogásolt ügyletben, de azt állította, nem magának vette a részvényeket.

Rejtélyes ügyvédet jelölt Orbán a versenyhivatal élére

Itthon2010.08.06, 20:40

A nyilvánosságban alig ismert ügyvédet, Juhász Miklóst jelölte Orbán Viktor a fontos független állami intézmény, a Gazdasági Versenyhivatal élére. Juhász több cégnél töltött be felügyelőbizottsági tagságot, többek között a Paksi Atomerőműben is még az első Orbán-kormány idején. Juhász szerepet vállalt továbbá egy az egykori Orbán-tanácsadó Schmidt Mária lányának lósporttal foglalkozó cégénél is. A vállalkozás képviselője szerint Juhász a család régi barátja.

100 milliós vitaminháború

Life Network2010.03.03, 17:59

100 millió forintos bírságot kapott Gazdasági Versenyhivataltól dr. Lenkei Gábor vitaminkészítményeket forgalmazó Free Choice Kft.-je. Az indoklás szerint a cég a fogyasztókkal szemben tisztességtelen gyakorlatot folytat, amellyel felelőtlen magatartásra késztethet súlyosan beteg embereket, illetve olyan termékek vásárlására ösztönzi a fogyasztókat, amelyek hatása mögött nincsen valós tudományos kutatás. A cég ügyvédje a LifeNetworkhöz eljuttatott hivatalos levélben azt közölte, hogy jogorvoslattal kívánnak élni.  

Schobert Norbert szerint nem a termékeivel, hanem a törvényekkel van baj

Itthon2010.02.10, 17:13

Áprilisig leállítja az Update-termékek kereskedelmi kommunikációját Schobert Norbert, akinek a cégét kedden büntette hárommillió forintra a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A hivatal szerint Schobert cége valótlanságokat állított több termékéről. Schobert elismerte, hogy a hatályos szabályoknak megfelel a GVH döntése, szerinte a baj az, hogy rosszak a jogszabályok.

Tisztességtelen eljárással gyanúsítja a Providentet a GVH

Itthon2009.06.24, 23:57

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a gyorshiteleiről ismert Provident Zrt. ellen. A gyanú szerint a cég úgy követelt adósaitól előtörlesztést, hogy erről a kötelezettségről korábban nem tájékoztatta az ügyfeleket.

�sszehasonl�ttatn� a bankokat a GVH

Gazdaság2009.02.09, 20:18

Egy f�ggetlen �s ellen�rizhet�, a bankokat �sszehasonl�t� internetes port�l l�trehoz�s�t, a devizakock�zatok sz�mszer�s�t�s�t �s a szerz�d�sm�dos�t�sok �jraszab�lyoz�s�t s�rgeti a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH).

Megt�veszt� hitelrekl�m miatt b�ntett�k meg az FHB-t

Gazdaság2009.02.19, 19:43

A versenyhivatal a fogyaszt�k megt�veeszt�se miatt 10 milli� forinta b�ntette az�FHB Jelz�logbankot.

Kénytelenek engedni a nagy áruházláncok

Gazdaság2009.02.04, 18:43

Több kiskereskedelmi vállalkozás módosította a beszállítóival 2009-re kötött szerződéseit, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított ellenük - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

Versenyhivatali vizsgálat a Megasztár miatt

Gazdaság2009.02.03, 15:20

Vizsgálja a GVH a Megasztár negyedik szériájának tájékoztatási gyakorlatát. A gyanú szerint a TV2 nem tette egyértelművé, mi múlik a szavazatokon.

Újabb útépítőkartellt számolt fel a GVH

Gazdaság2009.01.30, 12:31

Csaknem 3 milliárd forint bírságot szabott ki kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három útépítő vállalkozásra. A Strabag Zrt. valamint az Egút Zrt. a Heves és Nógrád megyei útépítésekre kiírt közbeszerzési pályázatok elnyerése érdekében kötött versenykorlátozó megállapodást, a Colas Dunántúli Zrt. pedig egy Heves város által útépítésre kiírt tenderen játszott össze a He-Do Kft-vel. Mindkét ügyben érintett volt tehát a He-Do Kft., ám a vállalkozás mégsem kapott bírságot, mert az engedékenységi politika keretében segített a GVH-nak feltárni a kartellt - tájékoztatta a versenyhivatal az [origo]-t.

Versenyellenesebbé vált a hangulat

Gazdaság2009.01.22, 16:24

Gazdasági válság idején a piacokba, így a versenybe vetett hit gyengül - mondta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke csütörtökön, bemutatva a Pénzügykutató Zrt. "Kaleidoszkóp" című, a 2007. évi, magyarországi versenyhelyzetet elemző könyvét, amelynek szerzője és szerkesztője Laki Mihály és Voszka Éva.

Megbüntették a Tescót, a Spart és a Corát

Archívum2009.01.19, 12:36

Három kiskereskedelmi láncra összesen 14 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Tesco és a Spar reklámújságjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas információk jelentek meg, a Cora pedig nem tartotta be korábban a GVH előtt vállalt kötelezettségeit.

Megtévesztette a fogyasztókat a TvNetWork

Archívum2009.01.09, 14:43

Megtévesztette a fogyasztókat a TvNetWork Nyrt., amikor kedvezményt ígért az elektronikus számlázásra áttérő ügyfeleinek - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken.

Tavaly sem kartell, sem erőfölény nem volt

Archívum2009.01.06, 18:32

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008-ban 165 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, valamivel kevesebbet, mint az előző években, a határozatok 61 esetben állapították meg a versenytörvény megsértését, s a hivatal összesen 716,7 millió forint összegű bírságot szabott ki.

Tovább vizsgálja a GVH a Strabag-Cemex fúziót

Archívum2008.12.22, 16:36

Részletesen megvizsgálja a Strabag-Cemex fúziót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. A GVH a Strabag SE kérelme alapján indított eljárást, amely annak vizsgálatára irányul, hogy nem erősödne-e érzékelhetően a felek piaci ereje, ha a Strabag egyesülne a Cemex Austria AG-vel.

Fiktív Hervis-akciók - 26 millió a bírság

Archívum2008.12.09, 12:14

Nem valóságos kedvezménnyel voltak megvásárolhatók egyes akciós termékek a Hervis sportáruház-lánc üzleteiben, mert a vállalkozás a kedvezmény alapjául feltüntetett áron sohasem forgalmazta azokat. A fogyasztók megtévesztése miatt a Hervis 26 millió forintos bírságot kapott.

Nyert a GVH autópálya-építő kartell ügyben

Archívum2008.12.03, 16:47

A Legfelsőbb Bíróság december 3-án kihirdetett ítéletében jogerősen is a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) adott igazat az autópálya-építő kartellügyben, amelyben a GVH öt vállalkozásra összesen 7 milliárd 43 millió forint bírságot szabott ki, az összeget a jogsértő vállalkozások 2005 végén, 2006 elején befizették - áll a GVH közleményében.

A válsággal reklámozza magát a befolyásoló cég

Itthon2008.11.25, 12:36

Hitelnek látszik, de nem pénzt ad, csak csoportokat szervez és havi törlesztőrészleteket kér egy cég, amely úgy hirdeti magát: "Nálunk nincs válság! BAR-listásoknak és nyugdíjasoknak is!" A Csollány Szilveszter nevével reklámozó vállalatot már többször megbüntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt. A cég szerint viszont nem félrevezetők a reklámjaik, és több mint tízezer elégedett ügyfelük van.

A kötelező biztosítást vizsgáltatja a PSZÁF

Archívum2008.11.24, 14:50

Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF)  elnöke levélben kérte fel a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) és a Magyar Biztosítók Szövetségét (Mabisz), hogy versenyjogi, illetve etikai szempontból nézzék át a kötelező gépjármű-felelősség biztosítási tarifákat - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője.

Ötmillióba kerül egy autólopás kiderítése

Archívum2008.11.24, 08:21

A kötelező eredetvizsgálat felülvizsgálatát, átalakítását, vagy akár a megszüntetését tartaná szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal, mivel a mai rendszer fenntartása egyértelműen több költséggel jár a társadalom számára, mint amekkora haszon származik belőle.A statisztikai adatok szerint egyetlen el nem lopott autóra közel másfélmillió forintos kiadás eshet, míg egy lopott autó kiszűrésének ára elérheti akár az ötmillió forintot is.

A Penny 328 német Plus üzletet vesz át

Archívum2008.11.21, 19:48

A német REWE csoporthoz tartozó Penny diszkont szupermarket hálózat újabb 328 Plus-üzlet átvételével több mint 2400-ra növeli üzleteinek számát Németországban. A szövetségi versenyhivatal - feltételek nélkül - már jóváhagyta az ügyletet.

Megtévesztett a Metro, 5 millió a bírság

Archívum2008.11.18, 11:42

A fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt a Metro Kft. egyik, idén januári akcióját népszerűsítő reklámújság - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a nagykereskedelmi társaságnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie.

A GVH zöld utat adott a CBA-nak

Gazdaság2008.11.12, 11:39

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) áldását adta a CBA terjeszkedésére, így a céghez kerül a Cegléd környékén tevékenykedő Vevőért Kft., és az észak-keleti megyékben boltokkal rendelkező Palóc Kft.

A GYSEV kieshet a MÁV Cargo-ügyletből

Gazdaság2008.11.11, 08:54

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) az uniós versenyhatóság elvásárának megfelelően kiléphet a MÁV Cargót  konzorciumból. A cégnek új társakat kell találnia, a magyar költségvetés azonban jól jár.

Jogerősen nyert kartellpereket a GVH

Gazdaság2008.11.11, 14:56

A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberben és októberben jogerősen is megerősített több, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kartellezés, fogyasztók megtévesztése, illetve erőfölénnyel való visszaélés miatt kiszabott büntetést - közölte a GVH az MTI-vel kedden.

Egészségügyi eszközök miatt bírságolt a GVH

Archívum2008.11.07, 15:54

Összesen 4,5 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) betegség diagnosztizáló, méregtelenítő készülékekre vonatkozó valótlan, vagy nem bizonyított, a fogyasztókat megtévesztő tájékoztatás miatt négy társaságra - közölte a hivatal az MTI-vel pénteken.

Sok a patika, csődbe is mennek

Gazdaság2008.11.07, 15:50

Olyan helyeken is létesültek új patikák, ahol nem volt már szükség többre. Egyebek mellett ezért is van bajban több száz patika. A gyógyszerészek szerint patikaalapítási moratóriumra lenne szükség, az egészségügyi miniszter viszont nem függeszti fel a liberalizációt. A GVH szerint pedig egyenesen érthetetlen a gyógyszerészek kezdeményezése.

GVH: nem hatékony és drága eredetvizsga

Gazdaság2008.11.06, 09:05

Túl drága és nem eléggé hatékony a gépjármű eredetvizsgálat jelenlegi rendszere - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a rendszer felülvizsgálatát szorgalmazza. A GVH szerint a költségek csökkentésére az állami felügyelet hatékonyságának, átláthatóságának javításával, esetleg a szolgáltatás piaci alapokra helyezésével lenne mód.

Bírósági áldás a GVH büntetéseire

Gazdaság2008.11.04, 12:50

A bíróság első fokon a Gazdaság Versenyhivatalnak adott igazat két kartell és három, a fogyasztók megtévesztése miatt indított, jelentős bírság kiszabásával zárult ügyben. Az öt ügyben kirótt versenyhatósági bírság összege 1,2 milliárd forintra rúg.

Elkerülte a bírságot a Tesco

Archívum2008.11.03, 12:06

Jogsértés megállapítása nélkül zárul a Tesco ellen, a kereskedelmi törvény előírásainak megsértésének gyanújával indult eljárás - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kiskereskedelmi lánc vállalta, hogy beszállítói szerződéseinek visszáruzásra és kötbérezésre vonatkozó előírásait átalakítja.

A GVH igazat adott a Microsoftnak

Archívum2008.10.29, 15:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint  nem követett el gazdasági erőfölénnyel való visszaélést a Microsoft Magyarország Kft. a disztribútorok részére nyújtott marketing támogatással.

Versenyt akar a GVH az értékbecslésben

Ingatlan2008.10.27, 12:35

Sérti a versenytörvényt, ha egy érdekképviselet ajánlott díjakat határoz meg tagjai számára - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Ingatlanszövetség ellen lefolytatott eljárás során.

Orosz kézbe került a Ganz

Archívum2008.10.21, 15:47

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezi, hogy a Zakrutoe Akcionernoe Obcsesztvo, Transzportno-Technologicseszkoe Masinoctroenie Társaság (TTM) a Ganz Gépgyár Holding Zrt.-vel közösen irányítást szerezzen a Ganz Engineering Környezetvédelmi Kft. (Ganz EK) felett - áll a versenyhivatal MTI-hez kedden elküldött sajtóközleményében.

Nem a bank hib�ja a rossz fogyaszt�i d�nt�s

Gazdaság2008.10.14, 19:06

A Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) tapasztalatai szerint a k�l�nf�le banki szolg�ltat�sok kapcs�n gyakran el�fordul, hogy a fogyaszt�k nem a sz�mukra legmegfelel�bb term�ket v�lasztj�k. Egy k�zelm�ltban megrendelt kutat�s sor�n arra a k�rd�sre kereste a v�laszt, hogy a d�nt�sek meghozatal�t mennyire befoly�solja az �gyf�l-t�j�koztat�s.

Ötmillióra bírságolták a Plus üzletláncot

Gazdaság2008.10.06, 12:23

A fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal ötmillió forintos bírságot rótt ki a Plus és a Match üzletláncra. A Plus irreálisan alacsony készletet tartott egy akciós termékből, a Match többek közt nem a meghirdetett áron adta áruját.

A Discovery kezébe kerülhet a Spektrum TV

Gazdaság2008.09.29, 13:49

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bizonyos feltételekkel engedélyezte, hogy a Chellomedia Programming BV megvásárolja a Spektrum TV Zrt-t. A vevőnek 2012. július 31-ig biztosítania kell, hogy a Spektrum tv csatornát harmadik fél is szerepeltethesse kínálatában - áll a GVH sajtóközleményében.

Az FHB �letj�rad�k 19 milli�s b�ntet�st kapott

Gazdaság2008.09.26, 16:03

K�t egym�st�l l�nyegesen k�l�nb�z� �letj�rad�k konstrukci�t hirdetett ugyanazokkal a szlogenekkel az FHB �letj�rad�k Zrt., ami megt�veszt� volt a fogyaszt�k sz�m�ra - mondta ki a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH). A p�nz�gyi szolg�ltat�nak emiatt 19 milli� forintos b�rs�got kell fizetnie.

Napi 20 000 forint bírság a DBS-nek

Archívum2008.09.24, 13:30

Fogyasztók megtévesztése miatt tavaly októberben összesen 38 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Direct Best Sellers s.r.o.-t és a DBS Magyarország Kft-t. A versenyhatóság előírta, hogy a két cég tegyen közzé helyreigazításokat azokban a lapokban, ahol a megtévesztő reklámok megjelentek. Ennek a kötelezettségének a két cég nem tett eleget, így most egy hónapig napi 20, azután pedig napi 30 ezer forint bírságot kell fizetniük mindaddig, amíg a helyreigazítások valamennyi sajtótermékben meg nem jelennek.

Megúszta a bírságot a Netrisk

Gazdaság2008.09.17, 18:07

A fogyasztókat megtévesztő állítások jelentek meg a Netrisk Kft. által működtetett honlapokon, ezért azonban, a jogsértés csekély súlyú volta miatt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a biztosítási alkuszt nem büntette meg.

Ötmilliós bírságot kapott az Electro World

Gazdaság2008.09.16, 15:26

A GVH a szokásos viszonyokat találta az akciók meghirdetése után: gyér készletek, eltűnő kedvezmények. Az Electro World az enyhítő körülményekre való tekintettel csak 5 milliót fizet.

Bírság az MTelekomnak, elmarasztalás az Invitelnek

Gazdaság2008.09.11, 21:47

A fogyasztókat megtévesztő hirdetése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekom Nyrt.-t 5 millió forintra büntette, míg az Invitelt kisebb súlyú jogsértése miatt elmarasztalta.

Egymillió forintos bírság a Penny Marketnek

Archívum2008.09.10, 14:04

Egymillió forint bírsággal kínálta meg a Penny Market Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hivatal szerint a kiskerlánc több esetben is megtévesztette a vásárlókat.

Bírság gyógyhatásúnak mondott termékek miatt

Gazdaság2008.09.09, 12:13

Összesen 3 millió forint bírságot szabott ki két vállalkozásra a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Naturlife System Kft. és a Max-Immun Kft. egyaránt gyógyhatást ígérő reklámokkal hirdette termékeit, ám állításaikat nem tudták igazolni - áll a GVH közleményében.

Ötmilliós bírságot kapott a megtévesztő Rossmann

Gazdaság2008.09.08, 13:22

A fogyasztók megtévesztése miatt 5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Rossmann Magyarország Kft.-re. A drogérialáncot üzemeltető vállalkozás egyes boltjaiban nem lehetett megvásárolni az akciós áron meghirdetett parfümöket.

Gyógyszergyárakat büntetett meg a GVH

Archívum2008.09.03, 14:10

"Hosszú távon a legkedvezőbb áron" illetve a "legolcsóbb omeprazol" szlogenekkel népszerűsítette termékeit a 1 A Pharma GmbH illetve a Sandoz Hungária Kft., ami alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a két vállalkozásnak 1-1 millió forint bírságot kell fizetnie.

Húsipari vádak a Tescóval szemben

Gazdaság2008.09.02, 12:20

Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) - írja a Világgazdaság.

Győzött a Microsoft a GVH ellen

Gazdaság2008.09.01, 15:48

Elutasította a Fővárosi Bíróság hétfőn első fokon az úgynevezett Microsoft-perben a felperes keresetét, s megállapította, hogy a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt közbeszerzés során jogszerűen alkalmazták "a Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek közbeszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások" kitételt.

A GVH új eljárást akar a Microsoft-ügyben

Archívum2008.08.30, 10:06

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt kéri a Fővárosi Bíróságtól, hogy semmisítse meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) "Microsoft-ügyben" hozott határozatát, és kötelezze új eljárásra a testületet, mivel a versenyhivatal szerint az általuk kifogásolt kiírás sérti a versenysemlegességet - a tárgyalást hétfőn tartják.

Alakul a bankk�rtyaverseny

Gazdaság2008.08.29, 08:44

A hazai hitelint�zetek d�nt� r�sze csak nagyon �vatosan mer fogalmazni a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) folyamatban l�v� vizsg�lata miatt azzal kapcsolatban, milyen szint� d�jakat tartanak re�lisnak a k�rty�s v�s�rl�sok ut�n a plasztikot kibocs�t� banknak j�r� jutal�kk�nt (interchange fee) -�rja a Napi Gazdas�g.

Átverős étrendkiegészítők - bírságolt a GVH

Gazdaság2008.08.28, 15:36

Összesen csaknem 171 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy vállalkozásra. A forgalmazók gyógyhatást tulajdonítottak a Flavin és az Olimpiq StemXcell nevű készítményeknek, ám ezen állításaikat nem tudták minden kétséget kizáró bizonyítékokkal alátámasztani.

Etikátlan cégek ellen lép fel a felügyelet

Gazdaság2008.08.21, 08:33

Szeptembertől lép életbe a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény, ami a pénzügyi cégek etikátlan módszerei ellen is alkalmazható - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a taxisok

Gazdaság2008.08.07, 11:47

Hónapok óta tárgyalnak a fővárosi taxisok érdekképviseletei a tarifaemelésről. Hiába fogadta el minden szervezet a maximum 600 forintos alapdíjemelésre tett javaslatukat, a fővárosi közgyűlés mégsem döntött az ügyben, így augusztustól biztos, hogy nem változnak az árak. A taxisok ezért az alkotmánybírósághoz fordulnak. Az [origo] információi szerint azért nem történt semmi, mert hatósági árat akarnak a taxisok, ami versenypolitikailag nem indokolt.

Nincs meggykartell a GVH szerint

Gazdaság2008.08.11, 17:56

A piaci folyamatok nyomán alakultak ki a nyomott felvásárlási árak a meggypiacon, nem a feldolgozók vagy a felvásárlók kartellezése következtében - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Lapegyesülésre adott engedélyt a GVH

Archívum2008.08.05, 15:22

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Ringier Kft., a Népszabadság Zrt., és a Sanoma Zrt. közvetett irányítást szerezzen a lapterjesztéssel foglalkozó MédiaLog Zrt. felett.

Megveheti a Telekom az IKO-t

Archívum2008.08.05, 15:22

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Telekom eladja az RTL Klub televíziós csatornában lévő részesedését és megvásárolja a mobiltartalom szolgáltatási piac vezető vállalkozása, az IKO két cégét.

Kartellezett a SAP �s a Synergon

Gazdaság2008.08.04, 15:54

Helyben hagyta az els� fokon elj�r� F�v�rosi B�r�s�g a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) 2006-ban hozott d�nt�s�t, amely szerint kartellezett a SAP �s a Synergon - k�z�lte a GVH kedden az MTI-vel.

GVH-bírság az Euro Credit Consultingnak

Gazdaság2008.07.30, 12:47

A fogyasztói csoportokat szervező Euro Credit Consulting (ECC) Kft. 2006 júniusától 2007 októberéig a fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsítette tevékenységét - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság által korábban már többször elmarasztalt vállalkozásnak most 14 millió forint bírságot kell fizetnie.

Versenyhivatali vizsgálat egy patikaláncnál

Gazdaság2008.07.25, 10:20

A Napi Gazdaság értesülése szerint a versenytörvény megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Gyöngy-patikák ellen. A hatszáz tagból álló hálózatot összefogó Hungaropharma szerint működésük szabályos és a fogyasztók érdekeit szolgálja - írta pénteki számában a gazdasági napilap.

Vádalku jöhet kartellezés esetén is

Archívum2008.07.23, 05:46

A versenytörvénynek a kartellek elleni fellépést célzó módosítása alapján nem büntetnék a kartellt feltáró céget. Az engedékenység alapján addig nem kell megtéríteni a kartellezéssel okozott kárt, ameddig a követelés az ugyanazon jogsértésért felelős másik károkozótól is behajtható.

Félmilliárdnyi bírság a versenyhivataltól

Archívum2008.07.21, 06:36

Összesen mintegy félmilliárd forintnyi bírságot szabott ki idén a fogyasztók megtévesztéséért a Gazdasági Versenyhivatal - mondta Tóth Tihamér, a versenytanács elnöke a hétfői Világgazdaságnak.

A GVH adatokat gyűjt a meggypiacról

Gazdaság2008.07.11, 19:29

A GVH adatokat gyűjt a meggypiacról, miután a termelők a felvásárlók kartelljére gyanakodtak, és erre vezették vissza az alacsony felvásárlási árakat.

A GVH megszüntette az AXA elleni eljárást

Archívum2008.07.09, 13:48

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár ellen a fogyasztók megtévesztésének gyanújával indított eljárást, a pénzügyi szolgáltató ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy kárpótolja a fogyasztóit, tájékoztató kampányt indít számukra és átalakítja saját tájékoztatási gyakorlatát - közölte a GVH szerdán.

Megszűnhet az év végi kgfb-váltás

Gazdaság2008.07.07, 10:41

Megszűnhet az év végi kötelezőváltási roham: a biztosítók javaslata szerint a jövőben nem egységesen, év végén lehetne átszerződni másik biztosítóhoz, hanem mindenki saját szerződésének fordulónapján dönthetne arról, hol köti meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Az [origo] információi szerint már el is készült, és hamarosan a kormány elé kerülhet a javaslat, amelyet főként a nagyobb biztosítók pártolnak. A versenyhivatal és az internetes alkuszok viszont ellenzik a változtatást, mert szerintük ezzel megállna a díjak csökkenése, és így az autósok járnának rosszul.

Elt�rlik a kibocs�t�i k�rtyad�jat

Gazdaság2008.07.04, 10:57

A Gazdas�gi Versenyhivatal vizsg�lat�t megel�zve a bankk�rtya-kibocs�t�sban �rintett magyarorsz�gi bankok �gy d�nt�ttek, j�lius v�g�vel felmondj�k a d�jstrukt�r�ra �rv�nyes meg�llapod�st - �rja a Napi Gazdas�g.

GVH: nem kartelleztek a brókerek

Archívum2008.07.03, 20:35

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem talált bizonyítékot arra, hogy több brókercég egyeztetve emelte volna meg 2006 szeptemberében a határidős piaci tranzakciós jutalékait, így a GVH megszüntette a kartellgyanúval indított eljárást.

A GVH segíthet a meggytermelőkön

Gazdaság2008.07.15, 16:16

A meggyfelvásárlási anomáliák miatt versenyhivatali vizsgálat kezdeményezését javasolja Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés. A megyei képviselők azt állítják, "árletörő klikkek állnak" a háttérben.

Kútba eshet a MÁV Cargo magánosítása

Gazdaság2008.07.01, 11:38

Kérdéses, hogy végigvihető-e jelen formájában a MÁV Cargo privatizációja - derül ki a versenyhivatal és a már megszüntetett vasúti hivatal Miniszterelnöki Hivatalnak írt leveléből. Az Állami Számvevőszék vizsgálata is súlyos problémákat tárt fel, többek között olyan vállalást is, amely akár 25 milliárddal csökkentheti a privatizációs bevételt - írja kedden a Népszabadság.

Panaszhegyek a p�nz�gyi szektorra

Gazdaság2008.06.26, 18:02

Sok a panasz a p�nz�gyi szervezetekre, a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) m�ret�kh�z k�pest a legnagyobb b�rs�gokat r�juk szabta ki. A lakoss�gi hitelez�s ter�let�n az egyik probl�m�t a hitelk�zvet�t�s terjed�se okozza, ami szab�lyozatlan, ez�rt a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete (PSZ�F) nem tudja fel�gyelni - der�lt ki szerd�n, az Orsz�ggy�l�s fogyaszt�v�delmi eseti bizotts�g�nak �l�s�n.

OTP: megt�veszt� rekl�mkamp�ny

Gazdaság2008.06.26, 17:30

A k�zelm�ltban k�t b�r�s�gi d�nt�s is sz�letett az OTP �s a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) k�z�tt zajl� perekben. A b�r�s�g mindk�t esetben meg�llap�totta, hogy a versenyhat�s�gnak volt igaza, amikor �gy d�nt�tt, hogy a bank hitelk�rty�i �s foly�sz�mla csomagjainak rekl�moz�sa sor�n megt�vesztette a fogyaszt�kat. A b�rs�g tekintet�ben azonban a GVH-nak mindk�t esetben �j elj�r�st kellene lefolytatnia - �ll a GVH k�zlem�ny�ben.

A GVH lecsapott a tojáskartellre

Gazdaság2008.06.26, 15:56

Kartelleztek a hazai tojástermelők - döntött a Fővárosi Bíróság. Az első fokú ítélet értelmében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. novemberében jól döntött, amikor megállapította, hogy a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, valamint több étkezési tojás termeléssel és értékesítéssel foglalkozó vállalkozás versenykorlátozásra alkalmas magatartást tanúsított. A GVH 120 millió forintra büntette a Szövetséget, továbbá összesen 26,5 millió Ft bírságot szabott ki a Magyar Tojás Kft. tagjaira.

Nem bűnhődik a Magyar Posta Életbiztosító

Archívum2008.06.24, 16:59

PostaHozamŐr nevű termékének reklámozásakor 2003. és 2007. között egyes hirdetéseiben megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A társaság azonban nem kapott bírságot, mert a konstrukció iránt érdeklődők azonnal további információkhoz juthattak, ráadásul az eljárás alá vont törekedett tájékoztatási gyakorlatának módosítására - áll a GVH közleményében.

Zöld út a Molnak és a CEZ-nek

Archívum2008.06.19, 18:36

A Mol-CEZ közös vállalat minden szükséges engedélyt megszerzett a releváns versenyhivataloktól, a felek a közös vállalatot a nyár folyamán megalapítják - közölte a magyar olajtársaság csütörtökön.

A Nestlé megveheti a Balaton szeletet

Archívum2008.06.19, 10:14

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Nestlé-csoport a Győri Keksz Kft-től megvásárolhassa annak Balaton-üzletágát.

Nehezedik a GVH feladata

Archívum2008.06.13, 07:40

Mostantól jóval bonyolultabb vizsgálatot kell folytatnia a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH), ha két cég összeolvadásához kérnek a felek engedélyt - írja a Napi Gazdaság.

Elmarasztalták az Unitravelt és a Best Reisent

Archívum2008.06.12, 12:57

Két utazási irodát is elmarasztalt a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az Unitravel Kft. és a Best Reisen Kft. bírságot nem kaptak, mivel jogsértésük csekély súlyúnak bizonyult.

A GVH megadta a Flextronicsnak az engedélyt

Archívum2008.06.11, 16:15

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Flextronics B. V. megvásárolja a Friwo Mobile Power GmbH részvényeinek 100 százalékát - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel. 

Kartellt gyanít a malomiparban a GVH

Gazdaság2008.06.11, 11:31

A Gazdasági Versenyhivatal sejtése szerint közel egytucat hazai malomipari vállalkozás állt össze a lisztpiac felosztása, az árak stabilizálása, illetve a külföldi konkurensek távol tartása érdekében. Megindult a vizsgálat.

Eljárás indul lisztkartell gyanúja miatt

Gazdaság2008.06.11, 11:33

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított 11 malomipari vállalkozás ellen. A gyanú szerint a vállalkozások felosztották egymás között a hazai lisztpiacot.

Kartell újíthatta fel a hőközpontokat

Gazdaság2008.06.05, 14:42

Három építőipari vállalkozásnál tartott előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a gyanú szerint ugyanis a vállalkozások a Főtáv Zrt. által kiírt hőközpont-felújítási pályázatok elnyerése érdekében összebeszéltek - tartalmazza a versenyhivatal MTI-hez eljutatott közleménye.

K�t �zletet is venne a Mol a CEZ-t�l

Gazdaság2008.06.04, 16:47

K�t �zleti �rdekelts�g�t tervezi eladni a Molnak a cseh CEZ villamos m�vek, amelynek a tavalyi �v v�ge �ta 7 sz�zal�kos r�szesed�se van a magyar k�olajipari v�llalatban. A cseh versenyhivatal (UOHS) honlapja szerint a Mol k�relmet ny�jtott be a cseh versenyhivatalhoz a k�t �rdekelts�g megv�s�rl�s�nak enged�lyez�s�re. Az egyik az I and C Energo, a m�sik az ENPROSPOL.

Új tulajdonosa van a Debreceni Húsnak

Archívum2008.06.04, 14:54

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy Penta Investments Limited irányítást szerezzen a Debreceni Hús Zrt. felett.

Vita az árampiac szabályozása körül

Archívum2008.06.03, 18:50

A Magyar Energia Hivatal június 30-ig határozatot hoz annak az eljárásnak az eredményéről, amelyben a jelentős piaci erővel (jpe) rendelkező árampiaci szereplőket nevezi meg - mondta Szöllősi László, a Magyar Energia Hivatal (MEH) főosztályvezetője az Energy E-PR Kommunikációs és Tanácsadó Kft. kedden Budapesten megtartott konferenciáján.

Nagy Márta: A fogyasztó is legyen profibb!

Vendégszoba2008.06.03, 17:11

A piacnyitások többnyire felemásra sikerültek, versenyélénkítés köntösében néha a monopólium megerősítése történt - mondta a Vendégszobában a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese. Dr. Nagy Márta tanácsot adott olvasóinknak a megtévesztő reklámok elleni védekezéshez, és válaszolt a lobbitörvényről, a politikai nyomásgyakorlásról, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló kérdésekre is.