Gazdasági Versenyhivatal

címke rss

Továbbra is a GVH célkeresztjében a kartellek feltárása

Jog2023.03.29, 10:09

A kartellekkel szembeni küzdelem változatlanul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elsődleges célkitűzései közé tartozik. A versenyhatóság a tavalyi bírságainak több mint kétharmadát kartellezés miatt szabta ki, az összejátszások feltárása pedig idén is folytatódik.

Megéri az együttműködés a versenyhatósági eljárásokban

Jog2023.02.24, 13:41

A héten két óriáscég is önkéntes kompenzációkban egyezett meg a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), ami nem új jelenség: pontosan illeszkedik a versenyhatóság eddigi törekvéseibe. A fogyasztók közvetlen jóvátételhez juthatnak, a cégek pedig jelentős bírságösszegeket és további hírnévvesztést spórolhatnak meg maguknak, ha együttműködnek az eljárások során. Tavaly a magyar fogyasztók több mint 2 milliárd forintos közvetlen jóvátételt nyertek a GVH-val kötelezettségvállalásokban megállapodó cégektől.

A fogyasztóknak kétmilliárdot, a központi költségvetésnek további 3,7 milliárd forintot hozott a Gazdasági Versenyhivatal 2022-ben

Jog2023.01.02, 23:51

Budapest, 2022. december 29. - Összesen 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt hajtott, valamint mintegy 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022-ben. A nemzeti versenyhatóság idén 101 vállalkozást vont eljárás alá, ebből 57-et bírságolt meg, amelyek közül csak 5 élt a jogorvoslat lehetőségével, ami a GVH új stratégiájának eredménye.

Két népszerű gyorsétteremláncot marasztalt el a Versenyhivatal

Gazdaság2022.12.14, 10:29

A Burger King és a KFC is megsértette a kereskedelmi törvényt, ugyanis az egyes italkategóriákban nem kínáltak alternatívákat a fogyasztóknak – erre világított rá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata. Mivel új, elsőként értékelt törvényi kötelezettséget szegtek meg és a jogsértéseket rövid időn belül korrigálták, a gyorsétteremláncok egyelőre nem kaptak bírságot.

A légitársaságok észrevétlen módszerekkel torzítják el a fogyasztók döntéseit

Jog2022.10.28, 17:21

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorselemzése alapján a légitársaságok honlapjainak többsége észrevétlen módszerekkel torzítja el a fogyasztók döntéseit. A versenyhatóság egyelőre javaslatokkal segíti a kifogásolható gyakorlatok felszámolását, illetve a tudatalatti trükkök elkerülését. Ha azonban ezek nem hoznak előrelépést, a GVH később akár versenyfelügyeleti eljárások keretében is vizsgálhatja a piacon a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését.

„Brüsszeli felmérés igazolja, hogy Magyarországon kiemelkedően javul a piaci verseny"

Jog2022.10.18, 08:22

A hazai piaci versenyt és a pénzügyi közélet tisztaságát gyakran érik Magyarországon és azon kívül is politikai jellegű kritikák, miközben az Európai Unió felmérései szerint a magyarországi piaci verseny mutatói minden tekintetben javultak az elmúlt időszakban, mégpedig az uniós átlag felett. A fogyasztók által érzékelhető, valós helyzetről Rigó Csaba Balázzsal, a nemzeti versenyhatóság elnökével beszélgettünk.

Tanulmányi versenyt hirdet a visegrádi országokban a GVH és az ombudsmani hivatal

Jog2022.10.06, 13:23

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával együttműködésben tanulmányi versenyt hirdet a visegrádi négyek joghallgatói és doktoranduszai részére. A tanulmányi versenyre jövő február végéig lehet pályázni.

Zágrábban tartott közös versenyjogi szemináriumot a GVH és az OECD oktatási központja

Jog2022.10.01, 10:46

A GVH-OECD Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ és a horvát versenyhatóság három napos, közös szemináriuma a digitális piacok szabályozásának kérdéseit járta körül.

A GVH elrendelte két szlovák Elf Bar-webáruház lekapcsolását

Jog2022.09.19, 08:44

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak. Az intézkedés célja, hogy megvédje a magyar embereket, amíg a hatóság részletes vizsgálata befejeződik.

Elege lett a Gazdasági Versenyhivatalnak, leállíttatja az Elf Barokat áruló webáruházakat

Gazdaság2022.09.14, 10:26

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak. Az intézkedés célja, hogy megvédje a magyar embereket, amíg a hatóság részletes vizsgálata befejeződik - írák közleményükben.

A fogyasztók védelme körül forgott az idei Versenyjogi Fórum

Jog2022.09.10, 09:16

Három év után ismét személyes jelenléttel, jelentős érdeklődés mellett zajlott a hazai versenyjog csúcseseménye, a Magyar Versenyjogi Fórum. A konferencia a szakma itthoni és nemzetközi elitjének közreműködésével vitatta meg a versenyjog világának legaktuálisabb témáit.

A GVH közzétette legújabb Gyorsjelentését

Jog2022.08.26, 11:24

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette 2022 első félévének eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről. Az egyik legfontosabb cél a fogyasztók védelme és az infláció fékezése a tiszta versennyel.

Állami és társadalmi szervezetek fognak össze a családbarát fogyasztóvédelemért

Jog2022.08.02, 13:16

A kezdeményező Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mellett 12 állami és társadalmi szervezet ült össze a Családbarát Munkacsoport alakuló ülésén. A szakmaközi fórum együttes erővel fog dolgozni a magyar családok fogyasztói kiszolgáltatottságának csökkentésén.

Családbarát Munkacsoportot hívott életre a GVH elnöke

Jog2022.07.20, 06:26

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Családbarát Munkacsoport létrehozását vállalta a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal keretén belül, hogy az érintett szervekkel közösen segítse a családok megóvását célzó jogalkalmazást és jogalkotást.

Hűségidő és tájékoztatás: vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal

Jog2022.07.14, 14:40

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Telekom ellen, amiért kampányában valószínűleg tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat a hűségidővel járó kedvezmények feltételeiről.

Utazása előtt is legyen körültekintő - ezekre figyelmeztet a GVH

Jog2022.06.30, 16:48

A nyári időszakban intenzívebben reklámoznak a légitársaságok, utazási irodák. Mire hívja fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a vásárlók figyelmét az utazásaik szervezésével kapcsolatban?

Fiatal külföldi szakembereknek tartott tréninget a GVH és az OECD

Jog2022.05.19, 17:43

A Gazdasági Versenyhivatal és az OECD Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának négynapos oktatószemináriumára 17 országból érkeztek fiatalok.

Csuti elismerte, hogy hibáztak: közel 1 millió forintra büntette őket a versenyhivatal

Life.hu2022.05.19, 10:27

Kulcsár Edinát és Szabó András Csutit nemcsak két gyermekük, hanem közös cégük is összeköti. A válófélben lévő pár az év elején szinte mindennap a címlapokon szerepelt, ezúttal viszont nem a szerelmi életük miatt kerültek a reflektorfénybe.

Változó fogyasztóvédelmi szabályozásra készít fel a GVH

Jog2022.05.04, 12:24

A fogyasztók védelme érdekében május végétől több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása. A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan segíti a piacok szereplőit a változásokra való felkészülésben.

Megtévesztők lehetnek egy ismert szőnyegáruház reklámjai

Gazdaság2022.04.21, 10:28

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben, mivel a budapesti cég reklámgyakorlata feltehetően több szempontból is tisztességtelenek minősülhet. A kereskedés többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat - olvasható a GVH közleményében.

Ellenőrzött weboldalak: az egész EU-ban gondok vannak a fogyasztói értékelésekkel

Jog2022.02.21, 11:20

A kereskedők által alkalmazott értékelési rendszerek nagy része nem tükrözi hitelesen a fogyasztói véleményeket az online térben – állapította meg az európai versenyhatóságok közös vizsgálata, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal is részt vett.

Bűnszervezetben dolgozhattak a momentumos Cseh Katalinékhoz köthető cégek

Itthon2022.02.17, 19:27

Felmerült a gyanúja annak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló szereplői bűnszervezetet alkottak, és folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ez szerepel abban a feljelentésben, amelyet tavaly decemberben tett az összefonódó vállalkozások gyanút keltő uniós pályázatai miatt a Gazdasági Versenyhivatal, írja a Magyar Nemzet. Az adóhatóság jelenleg költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

A GVH 40 milliós bírság mellett a fogyasztók kompenzálására kötelezte az Alzát

Jog2022.02.17, 15:16

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Alza.hu a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mihamarabbi vásárlásra. A versenyhatóság 40 milliós bírságot szabott ki a webáruház üzemeltetőjére, egyúttal legalább 450 millió forint értékű fogyasztói jóvátételi programra kötelezte a céget.

A versenyt élénkítő javaslatokkal orvosolná a GVH a COVID-gyorstesztek magas árait

Jog2022.01.25, 15:51

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a koronavírus-gyorstesztek hazai piacán. A nemzeti versenyhatóság szakemberei a magas árak mellett számos más problémát is feltártak, melyek orvoslására a GVH több, a versenyt serkentő javaslattal élt a társhatóságok, a jogalkotó és a piaci szereplők felé. Az ágazat szereplőinek nyolc napjuk van a vizsgálat nyilvános eredményeinek véleményezésére.

Nem hajlandó kifizetni a gazdák megkárosítása miatti bírságot Bige László, inkább Márki-Zaynak önti a pénzt

Itthon2022.01.12, 12:23

Lassan három hónap telt el a GVH döntése óta, de a baloldali milliárdos vállalkozásai továbbra sem fizették ki a műtrágyakartell tizenegymilliárdos bírságát. Bige Lászlónak arra azonban van pénze és ideje, hogy Márki-Zay Péter kampányát finanszírozza. Bige eddig legalább 65 milliót adott Gyurcsány jelöltjének, miközben arra is tudott figyelni, hogy Budapest egyik legdrágább éttermében látványosan  megebédeltesse. A baloldali oligarcha korábban 36 milliárdos kárt okozott a gazdáknak, és így gyakorlatilag minden magyar embernek. 

Így trükközik Márki-Zay Péter finanszírozója, Bige László

Itthon2022.01.04, 14:00

Továbbra sem egyenlítette ki Márki-Zay Péter finanszírozója, Bige László a műtrágyakartell tizenegymilliárdos számláját. A baloldali oligarcha a jogi lehetőségeket kihasználva újabb és újabb időt nyerne az utalásig. Bige az elmúlt hónapokban többször megfenyegette a magyar gazdákat, és nyíltan hitet tett a baloldal mellett. Eddig 65 millió forintot adott a baloldal kampányára Bige, de arra is volt ideje, hogy egy luxusétteremben ebédeltesse meg a rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj és a minimálbér eltörlésével kampányoló baloldali jelöltet. 

Ki kell fizetnie a gazdák megkárosítása miatt kapott rekordbírságot Márki-Zay Péter finanszírozójának, Bige Lászlónak

Itthon2021.12.22, 12:43

Egyre biztosabb, hogy Bige László baloldali oligarchának ki kell fizetnie azt a 11 milliárdos bírságot, amit a magyar gazdák megkárosítása miatt kapott a Gazdasági Versenyhivataltól, mivel az illetékes bíróság első fokon nem a kartellező vállalkozónak adott igazat. Márki-Zay Péter egyik legfőbb finanszírozója az elmúlt hónapokban többször megfenyegette a magyar gazdákat, és nyíltan hitet tett a baloldal mellett. Eddig 65 millió forintot adott a baloldal kampányára Bige, de arra is volt ideje, hogy egy luxusétteremben ebédeltesse meg a rezsicsökkentés és a minimálbér eltörlésével kampányoló baloldali listavezetőt.

Összefog a tiszta versenyért a GVH és a Megyei Jogú Városok Szövetsége

Jog2021.12.18, 17:41

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ). A nemzeti versenyhatóság és az önkormányzati ernyőszervezet közös erővel törekszik majd a verseny tisztaságának fenntartására az önkormányzatok közbeszerzései során.

Költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentették a Cseh Katalin által korábban vezetett céget

Itthon2021.12.10, 13:49

A Gazdasági Versenyhivatal feljelentést tett a NAV Bűnügyi Főigazgatóságánál költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - tudta meg az Origo. Az ügy háttere, hogy a Cseh Katalin momentumos EP-képviselő által vezetett cég 2013 és 2018 között több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban.

Az Eurázsiai Gazdasági Unióban kedvező versenyjogi változások várhatók

Gazdaság2021.12.09, 15:39

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai értékelése és javaslatai alapján az Eurázsiai Gazdasági Unióban kedvező versenyjogi változások várhatók, amelyek előnyt jelenthetnek a magyar és az európai vállalkozások számára is - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.

Hamis állításokkal reklámozott fertőtlenítőszerek miatt bírságolt a GVH

Gazdaság2021.12.08, 13:48

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 147 milliós bírságot szabott ki a Dettol termékcsalád forgalmazójára, amiért a járványhelyzetben megalapozatlan állításokkal reklámozta fertőtlenítőszereit - áll a versenyhivatal közleményében.

Minden magyar ember többet fizetett az elmúlt hét évben a baloldali milliárdos, Bige László kartellezése miatt

Itthon2021.11.29, 15:15

A magyar agrárium vezetői határozottan visszautasították Bige László, baloldali milliárdos azon fenyegetőzését, hogy csak egy napig vehetnek majd műtrágyát a magyar gazdák. Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy a jövő évi termés nem kerülhet veszélybe, ezért mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a gazdák hozzájussanak a megfelelő mennyiségű műtrágyához. A kormány szerdán hoz erről döntést. Sem zsarolásnak, sem különböző politikai trükközésnek nem leszünk az elszenvedői - erősítették meg a legerősebb hazai agrár-érdekképviseleti vezetők. 

A GVH vezető szakértőként vett részt az Eurázsiai Gazdasági Unió OECD-értékelésében

Jog2021.11.14, 18:41

Az OECD felkérésére a Gazdasági Versenyhivatal vezető szakértőként vett részt az Eurázsiai Gazdasági Unió szakmai értékelésében. A 2021. november 8-i szakértői ülésen Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke képviselte a nemzeti versenyhatóságot.

Átlátható értékelési rendszert szorgalmaz a GVH elnöke az ételkiszállításban

Jog2021.10.28, 09:23

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) átfogó gyorselemzést végzett annak vizsgálatára, hogy az ételrendelésre és házhozszállításra szakosodott hazai online platformok milyen lehetőséget biztosítanak a fogyasztók véleményének kifejezésére. A nemzeti versenyhatóság az étterem-értékelések transzparensebbé tételét javasolja az érintetteknek.

Sok pénzt vett el a gazdáktól Bige László, a baloldali milliárdos

Itthon2021.10.27, 12:01

Rekordnagyságú, 14,1 milliárdos bírságot kapott a baloldali milliárdos, Bige László, mivel a magyar gazdákon nyerészkedett azzal, hogy szándékosan torzította a hazai műtrágyapiacot. Bige László ellen súlyos gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt is folyik nyomozás. Bigéről azt kell tudni, hogy tavasszal kiderült róla, a baloldalt finanszírozza. Emögött - ahogy megírtuk - nyilvánvalóan az áll, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal megígérte neki, hogyha hatalomra kerülne, nem kellene börtönbe vonulnia.

Sikerrel zárult a hazai rendezésű versenyjogi világtalálkozó

Jog2021.10.25, 09:41

A világ 140 versenyhatóságát tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) éves szakmai konferenciájának minden évben más hatóság ad otthont. A Gazdasági Versenyhivatal – a magyar kormány előzetes támogatásával – jelentkezett a rendezési jogért, és elnyerte azt. A hazai rendezésű versenyjogi világtalálkozó sikerrel zárult. Interjú Rigó Csaba Balázzsal, a Gazdasági Versenyhivatal elnökével.

Kartellező cégeket bírságoltak, kettő még a vizsgálat alatt is becsapta volna a versenyhivatalt

Gazdaság2021.10.12, 11:24

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 135 milliós bírságot rótt ki három, mezőgazdasági gépekkel kereskedő vállalkozásra, amiért színlelt versenyben osztottak fel egymás között több mint egy tucatnyi hazai közbeszerzést. A háromból két vállalkozás is önfeladással jelentkezett a bírság csökkentésének reményében, utóbb azonban kiderült, hogy félrevezetően informálták a hatóságot - derül ki a GVH közleményéből.

Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

Jog2021.09.29, 15:35

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int mindenkit, aki megszeretne válni az üdülési jogától, ugyanis újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.

Lezárult a Gazdasági Versenyhivatal téglapiaci ágazati vizsgálata

Jog2021.09.28, 15:16

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot a kerámia-falazóelemek hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében. A nyilvános társadalmi konzultációt követően a hatóság közzétette honlapján a vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentését.

Vége a kizárólagos szerződéseknek, augusztustól szélesedik az italkínálat a vendéglátóhelyeken

Jog2021.07.23, 13:22

Legkésőbb augusztus elsejétől bővülhet a vendéglátóhelyek italkínálata: eddig kell ugyanis összhangba hozni a szerződési gyakorlatokat a kereskedelmi törvény új szabályaival. A legnagyobb beszállítókkal – főszabály szerint – immár nem köthetőek kizárólagos szerződések, emellett augusztustól minden vendéglátóhely köteles legalább két különböző gyártó termékeit kínálni a fogyasztóknak – értesült az Origó a Gazdasági Versenyhivatal szakértőitől.

Már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja Cseh Katalin zavaros cégügyeit

Itthon2021.07.23, 12:04

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal az Origo azon cikke nyomán, miszerint a Pannónia Nyomda Kft., amelyet Cseh Katalin momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között, több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban. A közbeszerzésekben az a legérdekesebb, hogy a Pannónia annak érdekében, hogy az övé legyen a legjobb ajánlat, olyan cégekkel pályázott közösen, amelyek benne vannak abban a céghálóban, amelyet az elmúlt években építettek ki a Cseh család üzlettársai. Cseh Katalin cége és a céghálójának tagjai nyerhettek az utóbbi években csaknem 4,8 milliárd forint EU-s támogatást.

Külföldi cégfelvásárlást vizsgál a versenyhivatal az építőiparban

Gazdaság2021.07.07, 14:51

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára, az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra - közölte a GVH.

Gyakorlati tanácsokkal segít a Versenyhivatal a gondtalan nyaralásban

Jog2021.06.29, 13:25

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közérthető, hasznos gyakorlati tanácsokat nyújtó tájékoztatókkal segíti a fogyasztókat az újrainduló nyaralószezonban – értesült az Origó.

Másfélmillió magyar fogyasztó jut jóvátételhez a GVH-nak köszönhetően

Jog2021.06.22, 16:39

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) májusban állapította meg, hogy az eMAG akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben. A döntésnek köszönhetően a webáruház mintegy másfél millió felhasználója kap jóvátételt.

Emelt díjas SMS-ek küldésére vették volna rá a gyerekeket, 350 millió forint bírságot kaptak

Gazdaság2021.05.26, 10:36

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 350 millió forintos bírságot szabott ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, amiért burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni - írja közleményében a versenyhivatal.

Újabb csaló weboldalak miatt adtak ki riasztást

Gazdaság2021.04.16, 14:29

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az elmúlt időszakban egyre több fogyasztói jelzés érkezik különféle egészségügyi termékeket hirdető, kifogásolható weboldalakkal kapcsolatban.

Több mint félmilliárd forintos bírságot kapott három egészségügyi cég

Gazdaság2021.03.03, 18:34

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 660 milliós bírságot szabott ki három vállalkozásra, amelyek különleges orvostechnikai eszközökre kiírt társadalombiztosítási tendereket osztottak fel egymás között.

Betiltották az egyik legnépszerűbb otthoni fogfehérítő forgalmazását és reklámozását

Life.hu2021.02.02, 19:53

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – a fogyasztói károk megelőzése érdekében – vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítését, valamint helyreigazítást rendelt el a terméket reklámozó influenszerek közösségi oldalain.

Felpörgött a GVH – 2020 a magyar fogyasztók védelméről szólt

Jog2021.01.30, 18:23

Első alkalommal adta ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai versenyjogi eredményeket bemutató Gyorsjelentését. A kiadvány kiemeli, hogy 2020-ban is kiemelt feladat volt a versenykorlátozó megállapodások és gazdasági erőfölénnyel való visszaélések felderítése, valamint a magyar fogyasztók védelme.

Egymilliárd forintos bírságot szabott ki a GVH

Gazdaság2020.12.18, 15:19

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége belső szabályzatában korlátozta a versenyt a tagjai körében. A hatóság 1 milliárd forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.

Előző
Következő