gazdasági válság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bocsánatot kért az amerikai sztárbankár
John S. Reed egykori Citi-vezér és tőzsdeelnök bocsánatot kért, amiért segítkezett a 45 milliárd dolláros állami tőkeinjekcióra kényszerült Citigroup létrehozásában.
- címkék:
- gazdasági válság
- bank
- Citigroup
- Címkefelhő »
Súlyos árcsökkenés Csehországban
Csehországban októberben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, és szintén 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly októberben, jelentették a cseh statisztikai hivatalban hétfőn. Az elemzők 0,1 százalékos tizenkét havi árcsökkenésre számítottak.
A karácsonyi akciókban bíznak a kereskedők
Szerény karácsonyi forgalomra számítanak a kereskedők - írja a Népszabadság. Az eddigi évek kiköltekező vásárlói helyett sokkal spórolósabbakkal számolnak, így a haszon is jóval kisebb lesz, mint korábban.
Beindult a német export
Németország exportja 70 milliárd eurót ért el szeptemberben, jócskán meghaladva az augusztusi 59,3 milliárdot, habár még elmaradt a tavaly szeptemberi 86,3 milliárdtól, jelentették a német szövetségi statisztikai hivatalban hétfőn.
Reményt keltően gyorsult a német ipar
Németországban felgyorsult az ipari termelés növekedési üteme szeptemberben, s ez újabb tápot adott azoknak a reményeknek, hogy Európa legnagyobb gazdasága kezd kilábalni az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságából.
Nem csillapodik a válság Lettországban
A lett gazdaság 18,4 százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A kiskereskedelmi forgalom 32 százalékkal, az ipari termelés 17 százalékkal maradt el a negyedben az egy évvel korábbitól. Tavaly Lettország 7,5 milliárd eurós mentőcsomagot kapott a Nemzetközi Valutaalaptól és az EU-tól.
- címkék:
- gazdasági válság
- Címkefelhő »
Megugró árak a hiperekben, 120. bankcsőd az USA-ban - válsághíradó
Mínuszban fejezte be a hete a BUX pénteken, áfakulcsot törölne a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, jelentősen drágultak az [origo] kosarai egy hónap alatt. Megugrott a munkanélküliség az USA-ban, gigaveszteség a British Airwaysnél, becsődölt a 120. amerikai bank. Hajnali válsághíradó.
A tankönyveket is átírhatja a válság
A gazdasági válság olyan tényekkel szembesítette a közgazdászokat, amelyek mellett nehéz szó nélkül elmenni, így sokak szerint paradigmaváltás előtt áll a közgazdaságtudomány. Az eddig divatos teóriák kritikusai sok irányból támadják a piacpárti elméleteket, de egyben egyetérteni látszanak: a piacokat nem lehet magukra hagyni, félő ugyanis, hogy önmaga ellen fordul Adam Smith láthatatlan keze.