gazdasági növekedés

címke rss

Lendületben Japán, segíthet az olimpia

Gazdaság2013.09.09, 10:05

A japán gazdaság felpörgéséről árulkodik a felülvizsgált második negyedéves GDP-adat, mely szerint 3,8 százalékos volt a gazdasági növekedés a szigetországban. A kormány és a jegybank közös erőfeszítésének egyre jobban kezd beérni a gyümölcse, és hosszú évek után Japán végre a stabilizálódás útjára lépett. Egyes szakértők szerint a remek statisztika után megnyílt az út a forgalmi adó megemelése előtt, hogy azon keresztül enyhítsék a költségvetés gigantikus terheit, melyet az irgalmatlan méretű államadósság ró az államra. Ez viszont a most beindult gazdaság motorját fullaszthatja le, így nincs könnyű helyzetben Abe Shinzo miniszterelnök.

Folyamatos kényszerkiigazításban van a kormány Surányi szerint

Gazdaság2013.09.05, 10:41

Nem az a baj a kormány gazdaságpolitikájával, hogy unorthodox, hanem az, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mondta Surányi György volt jegybankelnök a Joint Venture Szövetség szerdai rendezvényén.

Szenvedés várhat a feltörekvő országokra

Archívum2013.09.04, 18:39

Fájni fog az amerikai pénznyomda mérséklése a feltörekvő országoknak, ellenben a fejlett piacokon folytatódhat a lassú felépülés. Ezért a globális gazdasági növekedés elsődleges felelőse az Egyesült Államok vezette fejlett világ lehet, míg az eddigi hajtóerőt jelentő Kína, India vagy Brazília növekedése akár hosszabb ideig is visszafogottabban alakulhat.

Semmi pánik, megfelelő ütemben fog Kína növekedni

Gazdaság2013.09.03, 11:07

A kínai miniszterelnök szerint országa 7,5 százalékos gazdasági növekedést fog elérni idén, amivel teljesíteni tudják a korábban vállalt célkitűzéseket. Kínából folyamatosan a gazdaság javulásáról árulkodó makroadatok érkeztek az elmúlt hetekben, melyek optimizmusra adnak okot Li Keqiang szerint. Szavai után a Goldman Sachs is módosított várakozásain, és már 7,6 százalékos kínai növekedéssel kalkulál erre az évre.

A világforradalom már megint elmarad

Archívum2013.08.31, 20:33

A 2000-es évek második fele a BRICS országok brutális gazdasági növekedéséről szólt. Miközben többször eltemettük az Egyesült Államokat, Japánt és az Európai Uniót, és világgazdasági átrendeződésre vártunk, elterelődött a figyelem arról, hogy a feltörekvő országok mindegyike komoly szerkezeti gondokkal küzd. Most, hogy a hagyományosan erős gazdaságok kimásznak a gödörből, még világosabban látszik, hogy a brazilokkal, az oroszokkal és a BRICS csoport többi tagjával komoly bajok vannak.

Rossz társaságba keveredett Hollandia

Gazdaság2013.08.18, 10:49

A recesszióval küzdő déli államok sorába csatlakozott Hollandia, miután a héten közzétett GDP-adatok a nyugat-európai ország elhúzódó recessziójáról árulkodtak. A holland gazdaság 2011 vége óta nem tud kikecmeregni a gödörből a folyamatos költségvetési megszorítások miatt, melyek fontosságát régóta hangoztatják az ország politikusai a görög és spanyol társaiknak. Azonban Hollandia átesett a ló túloldalára, amit vélhetően a spanyol és görög vezetők kárörömmel vesznek tudomásul.

Maga mögött hagyja a recessziót az eurózóna

Gazdaság2013.08.14, 11:16

A vártnál jobban bővült a német és a francia gazdaság a második negyedévben a ma reggeli GDP-adatok szerint, melyek alapján joggal lehet reménykedni, hogy az eurózóna is kikerült a recesszióból. Az eurózóna hivatalos növekedési adatai ma délelőtt 11 órakor fognak érkezni. Frissítés: Az eurózóna második negyedéves GDP-bővülése is kellemes meglepetést okozott, mivel a várt 0,2 százalék helyett 0,3 százalékos volt a gazdasági növekedés negyedéves alapon.

Kilép a gödörből Európa

Archívum2013.08.13, 16:17

Kilábalhatott a recesszióból az eurózóna az előzetes várakozások szerint, melyek azt mutatják, hogy két év óta először tudott növekedni a régió gazdasága. A második negyedévben 0,2 százalékkal bővülhetett az eurózóna gazdasága, amivel történetének leghosszabb recesszióját hagyhatja maga mögött a régió. A hivatalos adatokig nem kell sokat aludni, mivel szerdán délelőtt fognak napvilágot látni.

Megszorítóspirálba kerültünk?

Gazdaság2013.07.23, 09:45

Nem az a kérdés, hogy van-e megszorítás Magyarországon, hanem az, hogy miért. Ugyanakkor most talán könnyebb időszak jöhet, 2014-ben sem kell nyomban megszorítással indítania a választásokon győző erőnek. Ha viszont a remélt növekedés elmarad, nehéz helyzetbe kerülhet az ország.

Ez vár Kínára

Archívum2013.07.15, 16:17

A kínai gazdaság további lassulásáról árulkodott a ma reggeli kínai GDP-adat, ami után ahány elemző, annyi vélemény került nyilvánosságra. Egyesek szerint a kínai kormány rövidesen be fog avatkozni a visszaesés megállítása érdekében, és erőteljes reformok kezdődnek az országban, míg más szakértők szerint ennek rövid távon korlátozott az esélye. Abban viszont egyetért az elemzők legtöbbje, hogy Kína tovább lassulhat a következő negyedévekben, és a várt 7,5 százalékos gazdasági bővülést rendkívül nehéz lesz elérni.

Pesszimistább lett az IMF

Gazdaság2013.07.09, 16:42

Visszavágta a világgazdaságra és az amerikai növekedésre vonatkozó áprilisi előrejelzéseit a Nemzetközi Valutaalap. Ugyanakkor a Nagy-Britanniára vonatkozó előrejelzéseit felfelé módosította a valutaalap.

Zűr van Kínában, léphet a kínai vezetés

Gazdaság2013.07.04, 11:28

Egyre növekvő kockázatok övezik az idei kínai gazdasági növekedést a China Securities Journal hírportál szerint, akik úgy vélik, hogy 7,6 százalékos lehet a GDP-bővülés a második félévben a világ második legnagyobb gazdaságában. Kína számára leginkább az ingatlanpiaci buborék egyre nagyobbra fújódása, a túlzott ipari kapacitások kiépülése, és az önkormányzatok eladósodottsága jelent veszélyt. A gazdasági növekedés folyamatosan lassul az országban, ami lassan a vezetést is cselekvésre késztetheti. A kínai miniszterelnök tegnap már közölte, komoly költségvetési forrásokat fordíthatnak a növekedés stabilizálására.

Mélyrepülésben a kínai feldolgozóipar

Gazdaság2013.07.01, 09:56

A gazdaság folytatódó zsugorodásáról árulkodnak a magyar idő szerint ma hajnalban közzétett kínai beszerzési menedzserindex adatok. Míg a hivatalos statisztika még éppen a vízválasztó 50 pontos érték felett van, a HSBC által összeállított mutató értéke már az előző hónapban is a gazdaság zsugorodását mutatta. Ezek alapján elég nagy esélyét látjuk annak, hogy a második negyedéves GDP növekedés gyengébb lesz, mint az első három hónapban tapasztalt 7,7 százalékos érték.  

Veszélyeket lát a Goldman is Kínában

Gazdaság2013.06.24, 09:50

Csökkentette a kínai gazdaságra vonatkozó növekedési prognózisát a Goldman Sachs. A világ egyik legnagyobb befektetési bankja úgy véli, a likviditási problémák és a növekedéssel szemben a gazdasági reformok mellett elkötelezett vezetőség veszélyt jelentenek a GDP bővülés ütemére, ezért az idei évre a korábbi 7,8 helyett már "csak" 7,4 százalékos növekedéssel számol az elemzőház. A befektetők eközben továbbra is a bankközi likviditás miatt aggódnak, és a tőzsdeindex két és fél éve nem látott 5 százalék feletti csökkenést szenvedett el a mai kereskedésben.  

Lesz itt magyar növekedés!

Gazdaság2013.06.19, 17:00

Az első negyedév erős teljesítménye alapján az idei év egészében is növekedés várható a magyar gazdaságban, annak ellenére, hogy az árvíz valamelyest visszavetheti a mezőgazdasági termelést - jósolták jelentősen feljavított szerdai előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

IMF: Kisebb lesz az amerikai növekedés

Archívum2013.06.14, 18:47

3 százalékról 2,7 százalékra vágta vissza az IMF az Egyesült Államokra vonatkozó 2014-es gazdasági növekedési prognózisát. A legutóbbi, áprilisi kitekintőjében optimistább volt még a Valutaalap, mely idén egyébkén 1,9 százalékos bővülést prognosztizál az USA-ban.

Növekedést hoz az árvíz

Gazdaság2013.06.13, 14:47

Kelet-Németország számára hosszú távon előnye is lesz az árvíznek – mondta az egyik német gazdaságkutató-központ vezetője. A felújítások hozhatják el a növekedést.

Alacsonyabb globális növekedést vár a Világbank

Gazdaság2013.06.13, 10:34

Kisebb gazdasági növekedést vár globálisan az idei évre vonatkozóan a Világbank, ugyanis az olyan nagy feltörekvő országokban, mint Kína, India vagy Brazília mind alacsonyabb bővülés várható. Ezt pedig nem tudja ellensúlyozni, hogy az Egyesült Államok és Japán a korábban vártnál gyorsabban növekedhet.

Világbank: Buborékmentes lesz a növekedés

Gazdaság2013.06.13, 09:12

A válság előttinél lassabb, de stabilabb, a realitásokhoz közelebbi lesz a gazdaság növekedése a következő években - jósolja a Világbank. Az intézmény rontotta az idei előrejelzését is.

Még nem látszik a magyar kitörés

Gazdaság2013.07.12, 10:57

Romlott áprilisban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magyarországi konjunktúramutatója: a havonta közreadott mutató értéke áprilisban 98,93 pontra süllyedt a márciusi 99,03 pontról - közölte a szervezet hétfőn.

Borús hétvége Kínában

Gazdaság2013.06.10, 10:34

Kínában nagyrészt a vártnál gyengébb makrogazdasági adatok láttak napvilágot vasárnap. A májusi statisztikák láttán az elemzők elkezdték csökkenteni a kínai növekedésre vonatkozó előrejelzéseiket - ahogy ezt múlt heti cikkünkben mi már előrevetítettük - és ezek után az se lenne meglepő, ha a második negyedéves GDP növekedés még a csalódást keltő első negyedévnél is gyengébb lenne. Cikkünkből az is kiderül, hogy mi ennek ellenére nem számítunk arra, hogy azon nyomban monetáris lazításba kezd Kína, mert az ingatlanpiaci buborék továbbra is valós veszélyként fenyeget.

Nem élénkít Kína, nyomás alá kerülhetnek az elemzők

Gazdaság2013.06.07, 12:27

Kínai közgazdászok szerint az ország új vezetése tovább gyengülő növekedést is tolerálna és legfeljebb csak akkor kezdene gazdaságélénkítésbe, ha 7 százalékos szint alá csökkenne a növekedés. Az utóbbi hónapok gyenge gazdasági adatai alapján sokan úgy vélekedtek, hogy hamarosan újra beindulhat a gazdasági stimulus, de most úgy tűnik, ez még odébb van. Míg a kínai vezetőség idén 7,5 százalékos növekedéssel számol, a legtöbb elemzőház még ennél magasabbra számít. Ezek alapján úgy véljük, az elemzőházaknál hamarosan újra kell gondolni a feltételezéseket.

Nagyratörő tervek Japánban a növekedés beindítására

Archívum2013.06.05, 10:56

Nagyratörő terveket fogalmazott meg Abe Shinzo japán miniszterelnök mai beszédében annak érdekében, hogy a szigetország kilábaljon az évtizedes deflációból, és végre beinduljon a gazdasági növekedés. Shinzo és kormánya szeretné elérni, hogy a bruttó bérek három százalékkal növekedjenek évente, és a külföldről beáramló tőkebefektetések is megduplázódjanak 2020-ig. A szakértők és a piaci szereplők viszont kétkedve fogadták a bejelentéseket, és nem látják pontosan, hogy a kormány milyen módon tudná megvalósítani ezeket a célokat. Részben emiatt a japán részvényindex ma újra nagyobbat zuhant, és tovább korrigálta az elmúlt hónapok menetelését.

Lassan fellélegezhet Európa

Archívum2013.06.03, 18:06

Lassan, de fokozatosan javulni fog az eurózóna gazdasága ebben az évben. Elsősorban az export bővülése és a laza monetáris politika együttesen segíhetnek lendületet adni a régió recesszióval küzdő gazdaságánának, melyhez azonban egy egészségesen működő bankrendszerre is szükség van - mondta el Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke mai, Shanghai-ban tartott beszédében.

Bajban a kínai növekedés?

Gazdaság2013.06.03, 13:32

Egymásnak némileg ellentmondó makroadatok kerültek nyilvánosságra Kínából az utóbbi három napban. Az HSBC beszerzési menedzserindex szerint májusban zsugorodott a gazdasági aktivitás, a feldolgozóipari és szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindex viszont a két szektor enyhe növekedéséről árulkodik. Az indexek ugyanakkor inkább megerősítették, mint eloszlatták a kínai gazdasági növekedés körüli aggodalmakat, mivel a hatalmas ország GDP-bővülési üteme folyamatosan lassul, ami a hitelpiac és az ingatlanpiac egyre nagyobbra fújódásával komoly problémákat okozhat Kínának, és a világgazdaságnak egyaránt.

Magyarország lehet a leggyengébb láncszem a régióban

Gazdaság2013.06.03, 12:29

A régiós országok között Magyarországon lehet a legalacsonyabb a gazdasági növekedés 2013-ban - véli a Moody's. A hitelminősítő elsősorban a kiszámíthatatlan hazai adó- és gazdaságpolitikával indokolja a magyar GDP-bővülésre vonatkozó pesszimista előrejelzését, ami miatt az államadósság csökkentése is akadozhat. További negatívum, hogy a GDP-arányos államadósság és bruttó finanszírozási igény szintén Magyarországon lehet a legmagasabb a régióban idén.

Bajban a kínai gazdaság, bajban a világ

Gazdaság2013.05.23, 11:47

A ma közzétett előzetes HSBC beszerzési menedzserindex a vízválasztó 50 pontos szint alá esett Kínában. A májusi adat hét hónapja nem látott alacsony szintet jelent, ami azt jelzi, hogy a váratlanul gyenge első negyedéves GDP növekedést követően a második negyedév is gyenge lehet. Az pedig a világgazdaság egésze szempontjából sem volna jó jel, ha a világ második legnagyobb gazdasága továbbra is a vártnál gyengébb növekedést produkálna. A kínai tőzsde 1 százalék körüli eséssel reagált, de úgy tűnik, az ostor a japán indexen csattant, amely több mint 7 százalékot esett vissza.  

Orbán: Az aratás éve az idei

Itthon2013.05.15, 18:09

Az első aratás évének nevezte az idei esztendőt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Zircen. Szerinte jön még több is.

Halvány növekedés a németeknél

Gazdaság2013.05.15, 10:19

Alig látható mértékben, de a tavaly év végi recesszió után növekedésnek indult a német gazdaság. A francia viszont zsugorodott.

Fitch: Stagnálni fog idén a magyar gazdaság

Gazdaság2013.05.14, 10:44

Nem számol magyar gazdasági növekedéssel a Fitch hitelminősítő idén, elsősorban a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges kiigazító lépések, valamint a főbb exportpartnerek továbbra is bizonytalan gazdasági kilátásai miatt. Matteo Napolitano, a hitelminősítő Magyarországért felelős szakembere szerint a magyar kormány kiszámíthatóbb gazdasági környezet megteremtésével, és struktúrális reformokkal segíthetné elő a GDP-bővülését.

Magyarország, megint szeretnek

Gazdaság2013.05.13, 10:15

A forint erősen nyitja a hetet, és már az elemzők sem féltik annyira. A héten megtudjuk, mennyivel csökkent az első három hónapban a magyar gazdaság, és hogy milyen új mélypontot ért el az infláció. A következő 5 nap gazdasági eseményei.

Brutális kormányzati lépések, hatalmas eredménnyel

Archívum2013.05.05, 09:40

Óriási, brutális költségvetési kiigazításra került sor tavaly számos megszorító lépésnek köszönhetően, amit hatalmas nagy eredménynek nevezhetünk más európai országokhoz képest. A recessziót azonban ezek a lépések tovább mélyítették, melyhez képest a gazdaság idei teljesítménye javulhat, véli a Raiffeisen vezető elemzője. Ebben nagy szerepe lehet Török Zoltán szerint, hogy a mezőgazdaságban nem kerül majd sor a tavalyihoz nagyon gyenge évre.

Amerikának jót tett a rezsicsökkentés

Archívum2013.05.03, 14:36

Lepipálja a világ számos térségét az amerikai gazdaság, az ország mintha már túljutott volna a válságon. Az olcsó energia lehet az új sikersztori, virágzik a palagáz-bányászat, és magától megvalósult a rezsicsökkentés. Eközben a klasszikus amerikai húzóágazatok, mint a járműgyártás vagy a bankszektor, is jól teljesítenek.

Veszélyes buborék fújódik Ázsiában?

Archívum2013.04.29, 17:10

Az Ázsiába érkező fokozott tőkebeáramlás veszélyes lehet az országok pénzügyi rendszereire nézve, figyelmeztet az IMF hétfőn publikált tanulmányában. Az elmúlt időszakban a fejlett országokban alkalmazott laza monetáris politika hatására rengeteg pénz áramlott ázsiai eszközökbe, ami akár komoly problémákhoz is vezethet, ha a kormányok nem készülnek fel megfelelő reakciókkal. Ennek ellenére Kína vezetésével továbbra is Ázsia lehet a világgazdaság motorja 2013-ban.

Ezzel paprikáznák fel a kínai tőzsdét

Archívum2013.04.29, 13:50

Megemelnék a befektetési alapok részvényállományának minimális arányát Kínában, ami hosszú távon pozitív hatással lehetne a tőzsdei folyamatokra. Rövidebb időtávon azonban még valószínűleg nem lesz komolyabb eredménye a lépésnek, mivel a kínai gazdaság nem úgy teljesít, ahogyan azt korábban várták a szakértők. A következő években ráadásul a bankrendszer gyengeségei is kockázatként lebegnek a kínai piac felett.

A németek a világ ellen

Gazdaság2013.04.28, 16:15

Lassan csak a legközelebbi szövetségeseikre számíthatnak a németek a megszorításokban, már az EU vezetői is a növekedést helyeznék a fókuszba. Európa legerősebb országa nélkül nehéz lesz irányt váltani - talán ha a saját bőrén érzi a megszorítás hátrányait, beadja a derekát.

Egy napon múlhatott Kína lassulása?

Archívum2013.04.25, 06:41

A Kínai Statisztikai Hivatal számítási metódusa miatt lehetett gyengébb a múlt héten publikált első negyedéves kínai GDP adat. Az elemzők által várt 8 százalékhoz képest "csak" 7,7 százalékkal növekedett az ázsiai ország gazdasága az év elején, ami hozzájárult a növekedési félelmek felerősödéséhez. Szakértők szerint a korrigált valós adat 8 százalék körül lett volna, ha figyelembe veszik, hogy tavaly szökőév lévén egy nappal hosszabb volt az első negyedév.  

A menedzserek fele szerint már beindult a növekedés

Gazdaság2013.05.15, 10:28

Fél év alatt megduplázódott a bizakodó vállalatvezetők aránya, a többség szerint már növekedésnek indult a világgazdaság - mutat rá az Ernst & Young legfrissebb nemzetközi tőkebizalmi barométere.

Barroso: Elég a megszorításból!

Gazdaság2013.04.22, 18:42

Az Európai Bizottság elnöke szerint helyes a takarékoskodás, de ha nincs támogatottsága, nem lehet folytatni. Jöhet a növekedésösztönzés.

Nem egyenletesen javul a gazdaság a világon

Gazdaság2013.04.20, 22:38

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint globálisan egyenetlen gazdasági felépülésre lehet számítani, a világ vezetőinek többet kellene tenniük a gyorsabb növekedés és munkahelyteremtés érdekében.

Psy a példa a koreai gazdaság előtt

Gazdaság2013.04.18, 18:16

Dél-Korea gazdaságának példaképeként mutatta be Pak Gun Hje államfő Psy popénekest. Az énekes licencdíjat fizetett a legújabb klipjében látható tánc kitalálójának.

Autóipara húzza Amerikát

Gazdaság2013.04.18, 08:38

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelentése szerint mérsékelten növekszik az USA gazdasága. A javulás főleg az autóioarban, a kereskedelmi ingatlanpiacon és a lakásépítések terén jelentkezik.

Orbán: Ragaszkodunk a saját gazdaságpolitikánkhoz

Gazdaság2013.04.16, 13:25

Orbán Viktor kedden Spanyolországba látogatott, ahol azt mondta, hogy Magyarország nem tagja az eurózónának, ezért ragaszkodik a saját gazdaságpolitikájához.

Lendületet vesztett Kína, mi lesz így a világgal?

Gazdaság2013.04.15, 14:02

Meglepetésre 7,7 százalékra csökkent a kínai GDP növekedési üteme idén az első negyedévben a várt 8 százalékos, illetve az előző év utolsó negyedévében tapasztalt 7,9 százalékos bővüléssel szemben. Továbbá a szintén ma publikált ipari termelés is a kínai gazdaság folytatódó gyengélkedéséről árulkodik. Mi várható a következő negyedévekben, ha már most sem látszik a tavaly nyár végén indított beruházásösztönző kormányzati program hatása?  

Lassul a kínai növekedés

Gazdaság2013.04.15, 07:43

Elmaradt a várakozásoktól, de még így is 7,7 százalékos az éves bővülés.

Nem olyan derűlátó az IMF

Archívum2013.04.12, 09:19

Közzétette a világgazdasággal kapcsolatos előrejelzéseit tartalmazó jelentését a Nemzetközi Valutalaalap, melyből többek között kiderül, hogy a vártnál alacsonyabb lehet idén az USA gazdaságának növekedése. Az IMF az amerikai kiadáscsökkentési intézkedések fogyasztást visszafogó hatásaival indokolja a számításait. Részben emiatt a világgazdaság bővülése is némileg alacsonyabb lehet 2013-ban a januárban vártnál.

Fitch: Magyarország csak magára számíthat

Gazdaság2013.04.08, 15:04

Szerkezeti reformokat kell végrehajtani Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban a növekedési potenciál emeléséhez, és ahhoz is, hogy ezekben a gazdaságokban újraindulhasson a jövedelmi felzárkózás az EU-átlaghoz, mert a térség belátható időn belül nem számíthat külső növekedési lendületre a fejlett uniós partnergazdaságok részéről - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében.

Matolcsy nyolc bankárral reggelizik

Gazdaság2013.04.08, 10:58

Matolcsy György jegybankelnök nem a nyolc legnagyobb bank vezetőjét, hanem személyesen nyolc, nagybankban dolgozó bankárt hívott hétfőn üzleti reggelire azzal a céllal, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a növekedési hitelprogram megvalósításának részleteiről - írta a Napi Gazdaság.

35 perc volt a Matolcsy-csomagra

Gazdaság2013.04.05, 09:01

A jegybank döntéshozói bő fél órát kaptak, hogy megismerjék az új intézkedési tervet, amellyel a hitelezést támogatná meg az MNB. A monetáris tanács nem volt egységes, pedig Matolcsy György elnök ennek az ellenkezőjét állította.

Mire elég Matolcsy hitele?

Gazdaság2013.04.05, 10:00

Kényes eszközökhöz nyúlt Matolcsy György, de annyira nem unortodoxak a lépései, hogy nagy kárt okoznának. Sőt, a hitelprogram akár jól is elsülhet, csak még nagyon sok a nyitott kérdés.

Matolcsy nullaszázalékos hitellel rukkolt elő

Gazdaság2013.04.04, 16:16

Növekedési hitel program néven új stratégiai program elindításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a tanács rendkívüli ülése után. A jegybanktól kapott ingyenhitelre maximum 2 százalékos kamatot tehetnek rá a bankok.

0,7 százalékkal nőtt a román gazdaság

Gazdaság2013.04.03, 12:24

2011-hez képest 0,7 százalékkal nőtt a román gazdaság tavaly. Eredetileg 2 százalék körüli növekedésben bíztak.

Orbán Ukrajna felé fordulna

Gazdaság2013.03.28, 14:09

Orbán Viktor szerint a ciprusi példa mutatja, hogy korlátot jelent Magyarország számára egyoldalú külkereskedelme, ezért fejleszteni kell, például az Ukrajnával való kapcsolatot.

Varga: Nem készítek új csomagot

Gazdaság2013.03.25, 11:07

A gazdasági növekedés beindítását nevezte meg a legfontosabb céljának Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, aki a Portfolio.hu-nak adott interjújában kijelentette, a jelenlegi helyzet alapján nem látja szükségesnek, hogy tavasszal újabb megszorító csomagot jelentsen be.

Kína már lenyomta az euróövezetet

Gazdaság2013.03.22, 21:24

A kínai gazdaság már az európai felett áll, ha így fejlődik tovább 2016-ban már lenyomja az Egyesült Államokat is.

Visszatér a kínai rém?

Gazdaság2013.03.22, 16:03

Az utóbbi hetekben-hónapokban egyre többen beszélnek arról, hogy a jelentős tőzsdei emelkedésben elérkezett az ideje egy egészséges korrekciónak. Az ilyen eséseket általában olyan események szokták kiváltani, amelyekre a befektetők nem számítanak, és ezért még nem épültek be a befektetők várakozásaiba. Úgy tűnik, a ciprusi herce-hurca nem tudja jelentősen megzavarni a nyugalmat, viszont talán megint előtérbe kerülhet Kína gazdasági növekedésének lassulása. Az új kínai vezetés óvatosnak tűnik, és több tényező is a növekedés lassulása irányába mutat.

Javul a helyzet Kínában, vagy mégsem?

Archívum2013.03.21, 11:03

A HSBC által hónapról hónapra közölt beszerzési menedzserindex márciusi előzetes olvasata szerint javult a kínai gazdaság állapota az előző hónaphoz képest. A februári végleges 50,4 pontos értékről márciusban 51,7 százalékra ugrott a vállalatvezetők gazdasági helyzetről alkotott véleményét tükröző index értéke. Az 50 feletti érték a gazdaság javulásáról árulkodik, érdemes azonban fenntartásokkal kezelni a márciusi adatot, mivel a februári újévi ünnepek bezavarhattak a képbe.  

Egyre szebb jövőt jósolnak Amerikának

Gazdaság2013.03.20, 10:41

Egyre optimistábbak az elemzők és vállalatvezetők az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban. Mivel a napokban is zömében a várakozásoknál kedvezőbb makroszámok láttak napvilágot a gazdaság állapotáról, az elemzők elkezdték éves GDP prognózisaikat felfele húzni, a nagyvállalati vezetők pedig egyre nagyobb arányban várnak bevételnövekedést cégüknél. A részvénypiaci elemzők közül is sokan is kapva kapnak az alkalmon és a tőzsdei csúcsok ellenére is elképzelhetőnek tartanak további hegymenetet. Amennyiben nekik lesz igazuk, úgy a mai ciprusi félelmek csupán rövid távú botlásnak bizonyulhatnak.

További recessziót jósolnak Londonban a magyar gazdaságnak

Gazdaság2013.03.08, 19:58

A korábban jósolt stagnálás helyett enyhe recessziót  várnak a magyar gazdaságtól londoni pénzügyi elemzők. A Goldman Sachs szerint még akkor is valószínűtlen, hogy a magyar gazdaság pozitív GDP-adatokat produkáljon, ha az idei első negyedévben a vártnál erőteljesebb lenne a gazdaság teljesítménye.

Katonákra bezzeg van pénz Kínában

Gazdaság2013.03.05, 09:42

Kína 10,7 százalékkal tervezi növelni idén a hivatalos védelmi költségvetését, ami azt jelentené, hogy az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan kétszámjegyű volt a hadikiadások növekedése az országban. A növekedés ütemében azonban lassulás látszik, ami hatással lehet az ország gazdaságára is. A kínai vezetés idén 7,5 százalékos GDP bővülésre számít, ami azt jelenti, hogy 2009 óta folyamatosan egyre lassabb ütemű a kínai gazdaság növekedése.  

200 milliárdos megszorításra számít a GKI

Gazdaság2013.03.04, 07:42

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,7 százalék körüli GDP-visszaesés után 2013-ban stagnálás várható, és ezzel folytatódik a magyar gazdaság regionális leszakadása. Az infláció viszont több mint két százalékponttal, 3,5 százalékra lassul, így a reálkeresetek a kutató cég szerint kissé emelkedhetnek.

Újévkor beborult az ég Kínában

Archívum2013.03.01, 09:29

Februárban 50,1 pontra esett vissza a kínai beszerzési menedzser index (PMI) a januári 50,4 pontos szintről. A várakozásoktól elmaradó adat arról árulkodik, hogy nem lesz olyan zökkenőmentes a kínai gazdasági fellendülés, mint amit az elmúlt hónapok alapján sokan remélni mertek.  

Nem hisz a Bizottság a kormány számaiban

Gazdaság2013.02.22, 14:34

Nem tartalmaz túl biztató üzeneteket az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. Brüsszel 2014-re továbbra is 3,4 százalékos költségvetési hiánnyal kalkulál, ráadásul - ami a korábbi 2,4 százalékos deficitprognózishoz képest negatív meglepetés - már az idei évre vonatkozóan is ehhez hasonló hiányt várnak. Mivel a túlzottdeficit-eljárás alól az ország mindenképp szeretne kikerülni, várhatóan újabb kiigazításokra lesz majd szükség, hogy a tavaszi felülvizsgálat során már Brüsszel is elhiggye, hogy 3 százalék alatt tartható az államháztartás hiánya.  Olli Rehn, a Bizottság pénzügyi biztosa mindenesetre maii ...

Demján: Nem serkenti a növekedést a kormány

Gazdaság2013.03.22, 11:20

Borúsan látja a magyar gazdaság esélyeit Demján Sándor, mert nem látja a növekedést serkentő intézkedéseket. Az üzletember szerint a közmunka szükséges rossz, a bankoknak pedig nem a hitelezés a fő feladatuk.

Orbán Viktor: Az európai válság vitte el a növekedést

Itthon2013.02.15, 09:30

A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, eldőlt, hogy Magyarország az IMF nélkül is meg tud állni a lábán. Orbán Viktor indokoltnak tartja, hogy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatással, kormányátalakításról azonban nem tud.

Matolcsy György álmának annyi

Gazdaság2013.02.14, 16:19

Nagy ívű növekedési tervvel vágott neki Orbán Viktor a kormányzásnak 2010-ben. Matolcsy György még azt sem tartotta lehetetlennek, hogy 2013-ra elérjük a 7 százalékos gazdasági növekedést, és 2030-ra egyenesen lehagyjuk az Európai Uniót. Az egészből semmi nem lett, szépen lassan összement a magyar gazdaság a második Fidesz-kormány alatt.

Erős a kínai gazdaság, de figyel a jegybank

Archívum2013.02.08, 14:22

A Kínából érkező statisztikai adatok arról árulkodnak, hogy a gazdaság továbbra is jó erőben van és kitart az utóbbi negyedévben is tapasztalt lendület az országban. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek a központi bank napokban történt kommentárjával összhangban, hogy a monetáris stimulus lassan megszűnhet, mivel az inflációs nyomás felerősödhet a következő hónapokban.

Az aszályt és a bankokat hibáztatja Matolcsy

Gazdaság2013.02.14, 10:53

A gyarapodás évét ígéri Matolcsy György gazdasági miniszter 2013-ra, de azt írja, ehhez arra is szükség lesz, hogy a körülmények másképp alakuljanak, mint tavaly.

Korai még pezsgőt bontani Kínára

Gazdaság2013.01.20, 14:04

A kínai gazdaság hamarosan újabb lassulással nézhet szembe egy nemrég megjelent tanulmány szerint. A szerzők szerint az egy főre jutó kínai GDP néhány éven belül olyan szintre emelkedhet, ahol egy néhány százalékpontos lassulásra lehet számítani. A jelek szerint az előttünk álló néhány negyedévben még folytatódhat a negyedik negyedévben látható felpattanás, azonban a kormányzati beruházások hatásának kifutásával szükség lesz majd egyéb katalizátorokra, hogy a lendület ne törjön meg.  

Évtizedes mélyponton Kína, mégis örülünk

Gazdaság2013.01.18, 10:23

A tavalyi évben 1999 óta nem látott alacsony szinten tudott növekedni a kínai gazdaság, azonban a negyedik negyedévben már a visszapattanás jelei voltak tapasztalhatóak. Míg a következő év első felében folytatódhat ez a pozitív trend, 2013 második felét illetően nagy a bizonytalanság. A tőzsde mindenesetre örült a híreknek.  

Kína növekedése 8,4 százalék lehet

Gazdaság2013.01.17, 10:24

Kína idei gazdasági növekedése 8,4 százalék lehet a Kínai Társadalomtudományi Akadémia gazdasági kutatóintézete szerint. A kormány legalább 7,5 százalékkal számol.

Nincs jó hírük Magyarországról

Gazdaság2013.01.11, 19:13

Nincs sok jó hír az idei növekedési kilátások szempontjából Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban, Magyarországon és Csehországban például semmilyen növekedés nem várható 2013-ban - jósolták pénteki átfogó előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Orbán: Túl vagyunk a gazdasági rendszerváltáson

Gazdaság2013.01.11, 13:57

Az Európai Néppárt Cipruson gyűlt össze, hogy egyezkedjen a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetésről. Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy az idén már növekedni fog a magyar gazdaság.

Amikor a valóság felülírta Orbán Viktort

Itthon2012.12.28, 09:57

Ha 2012 a kormány tervei szerint alakul, akkor az idén Magyarországon beindult volna a gazdasági növekedés, kevesebb lenne az adó, mint két éve, bevezették volna az egyéni nyugdíjszámlákat, felépítették volna az ócsai lakóparkot, és elfogadott új polgári törvénykönyvünk is lenne. Az év azonban több ponton sem úgy alakult, ahogy a kormány tervezte vagy a miniszterelnök ígérte. Összegyűjtöttünk néhány idei nem vagy részben nem teljesült ígéretet.

Pocsék évet hozott Orbán elrugaszkodása

Gazdaság2012.12.27, 13:11

Elrugaszkodásban bízott, de recessziót kapott Orbán Viktor 2012-től. A térségbeli országoktól való leszakadásunk folytatódott, szinte minden drágább lett, a fizetésükből egyre kevesebbre telt azoknak, akiknek volt munkájuk, és ők is kevesebben lettek. Az IMF-fel játszott, Brüsszellel hadakozott a kormány. Ez volt 2012 a magyar gazdaságban.

Magyarország elindult felfelé

Gazdaság2012.12.10, 12:54

Túllendülhetett a konjunkturális mélyponton a magyar gazdaság a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) mutatója szerint.

Tényleg nagyot esett a magyar gazdaság

Gazdaság2013.01.15, 16:20

Az előzetes becslés után a harmadik negyedévi gazdasági teljesítményt mérő végleges KSH-adat is 1,5 százalékos zsugorodást jelez. Az NGM szerint ez főként a nemzetközi trendek miatt van, de az EU-ban csak 0,4 százalék az átlagos csökkenés.

Magyarország nőni fog

Gazdaság2012.11.27, 14:57

Recesszióba süllyedt a magyar gazdaság 2012-ben, de 2013 közepétől megindul a GDP növekedése - állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Párizsban közzétett novemberi gazdasági jelentése.

Mikor lesz demokratikus Kína?

Vélemény2012.11.16, 12:42

Még mindig magabiztos autokrácia benyomását kelti, pedig archaikus politikai berendezkedésével hosszú távon nem jut messzire.

Messze még a magyar kilábalás

Gazdaság2012.11.12, 12:31

Egyelőre nem várható pozitív gazdasági fordulat Magyarországon a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) által készített, a magyarországi reálgazdasági ciklus változásait követő mutató szerint.

Alig nő jövőre a német gazdaság

Gazdaság2012.11.01, 14:27

A gazdasági miniszter bejelentette, hogy jövőre csak egyszázalékos növekedést várnak az eddig prognosztizált 1,6 százalékkal szemben. Az idei viszont egy árnyalatnyival jobb lesz a vártnál.

Lehet, hogy tartós lesz a magyar recesszió

Gazdaság2012.10.25, 16:58

Magyarországon nincsenek meg a gazdasági növekedés feltételei, lenne értelme megkötni az IMF-fel és az EU-val a megállapodást, és a megszorító csomagokkal teljesíthető a jövő évi hiánycél - mondta a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád.

Varga Mihály: Jó lenne, de még nincs időpontunk az IMF-fel

Gazdaság2012.10.12, 14:02

A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint nem lenne helyes azt az üzenetet küldeni, hogy Magyarországnak nem fontos az IMF-megállapodás. Varga Mihály szerint jelentősen csökkent a gazdaság sebezhetősége, és ha nem változik alapvetően a külső környezet jövőre, akkor nem lesz szükség külső finanszírozásra.

Kopint-Tárki: elveszett a gazdasági növekedés

Gazdaság2012.10.10, 13:05

A gazdaságkutató tovább rontotta GDP-előrejelzését, és emelte az inflációs várakozást is. A cég szerint az elmúlt hét év a gazdasági növekedés szempontjából elveszett.

Csökkentett növekedési kilátásain az IMF

Gazdaság2012.10.09, 13:57

Az IMF legújabb kitekintőjében csökkentette a jövő évi globális növekedési kilátásokra vonatkozó előrejelzését. A tanulmány szerint az egyik fő probléma, hogy a kormányok alulbecsülték az adónövelő és költségcsökkentő intézkedéseik hatását a növekedésre. Kínában és a régióban lassuló, de robosztus növekedést várnak, az USA-ban azzal számolnak, hogy a törvényhozás megteszi a szükséges lépéseket a költségvetési hiány befoltozására, továbbá az eurózónában végrehajtják az EKB kötvényvásárlási tervét. Külön kitértek az Európai Stabilitási Mechanizmus mielőbbi beindításának fontosságára a perifériaországok bankrendszerének feltőkésítése éérdekében. ...

Még lassúbb növekedést vár az IMF

Gazdaság2012.10.09, 07:59

Lefelé módosította a világgazdaság növekedésére vonatkozó várakozásait az IMF. Az előző, júliusi adatokat ez évre 0,2, jövő évre 0,3 százalékponttal csökkentették. A valutaalap szerint az a kérdés, hogy a kilábalás húzódik-e el, vagy újabb válságba süllyedünk.

Patai Mihály: A szabadságharctól el kell jutni a kiegyezésig

Gazdaság2012.10.08, 13:10

A gazdaság akkor állhat ismét emelkedő pályára, ha kiegyezünk a nyugati civilizációval - mondja Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke. Szerinte közös balhéja a magyar elitnek, hogy a hazai euróbevezetés időpontját rosszul ítélte meg, és ezért 200 ezer magyar most nem tudja fizetni a devizahitelét. Hibának tartja a devizahitelezés felfuttatását, de hozzáteszi: egymillió magyarnak ma ezért van jobb lakása, és 80 százalékuk tudja is fizetni a hitelét. Patai tagadta, hogy ő lehet a Magyar Nemzeti Bank következő elnöke.

IMF: Öntsenek több pénzt a világra

Gazdaság2012.10.05, 12:18

Az IMF rontotta gazdaságnövekedési előrejelzéseit, és szerinte lazább monetáris politikára van szükség.

A hatodik elemzőcég módosítja lefelé a német növekedés prognózisát

Gazdaság2012.10.03, 07:41

Lefelé módosította a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését kedden megjelent elemzésében a DIW berlini gazdaságkutató intézet. Ez már sorban a hatodik neves elemzőcsoport, amely rontja a növekedési prognózist.

Készül az újabb gyomros Magyarországnak

Gazdaság2012.09.11, 09:33

Gyengélkedik a német gazdaság, egyre valószínűbb, hogy az év második felében megtorpan a növekedés, és Európa húzóországa recesszióba zuhan. Magyarország legnagyobb kereskedelmi partneréről van szó, így ha a németek gödörbe kerülnek, akkor súlyos csapás fenyegeti Magyarországot is: adóemelések, újabb megszorítások jöhetnek. Ráadásul elmarad Európa megmentése is.

Az olaszok és az osztrákok sem dőzsölnek tovább

Gazdaság2012.09.10, 14:52

A vártnál árnyalatnyival nagyobb mértékben csökkent az olasz gazdaság teljesítménye a második negyedévben. Az osztrák gazdaság gyakorlatilag stagnált. Mindkét országban jelentősen visszaesett a lakossági fogyasztás.

Befékezett a kínai gazdaság

Gazdaság2012.08.16, 09:17

Ven Csia-pao szerint Kína el fogja érni a kitűzött növekedési célt, annak ellenére, hogy idén az utóbbi három év leglassabb növekedését produkálta.

A zuhanást megúszták, de szenvednek a németek és a franciák

Gazdaság2012.08.14, 12:56

A vártnál valamivel jobb teljesítményt nyújtott a német és a francia gazdaság is az év második negyedében, így enyhültek azok a félelmek, hogy az eurózóna legnagyobb gazdaságai recesszióba csúszhatnak.

Ismét növekedésben a román gazdaság

Gazdaság2012.08.14, 13:55

A román bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző háromhavi teljesítményhez képest, két negyedévi csökkenés után - közölte a román országos statisztikai intézet kedden.

Londoni elemzők szerint recesszióban a magyar gazdaság

Gazdaság2012.08.13, 13:20

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP). A kedden reggel megjelenő GDP-adat jelentősége, hogy két egymást követő negyedév visszaesése már recessziót jelent. A magyar gazdaság az első negyedévben zsugorodott.

Halvány remények, súlyos aggodalmak az új GDP-adat előtt

Gazdaság2012.08.13, 13:03

Komoly veszély, hogy a kedden megjelenő statisztika alapján kijelenthetjük: technikai értelemben recesszióba süllyedt a magyar gazdaság. Az ország annyi értéket állít elő, mint hét éve. A régiótól és a fejlett nyugati szinttől folyamatosan leszakadunk, pedig Varga Mihály a jó adatokkal bizonyítana az IMF-nek.

Nem változtatott irányadó kamatán a Fed

Gazdaság2012.08.01, 21:10

A Fed nem változtatott a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamaton. Annak ellenére maradt az eddigi kamatszint, hogy maga a Fed is hangsúlyozta a gazdasági növekedés ütemének lassulását.

Kiábrándító környezetben küszködik Magyarország

Gazdaság2012.07.30, 15:56

A londoni Capital Economics úgy számol, hogy  a magyar gazdaság 0,8 százalékkal esett vissza a második negyedévben.

Növekvő 2013-as gazdaságra számít Parragh

Gazdaság2012.07.17, 13:06

Megindul Magyarországon a begyöpösödött gazdasági struktúrák átalakítása, enélkül tartós növekedés nem lehet - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szervezet keddi rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Az ülésen az elnökségi tagok mellett még Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter és Szathmáry Kristóf belgazdasági államtitkár is részt vett.

Nőtt az észak-koreai GDP

Gazdaság2012.07.09, 12:25

Két egymást követő évben is nőtt Észak-Korea gazdasága, 2011-ben összesen 0,8 százalékkal. Hivatalos adat nincs az ország gazdasági helyzetéről, a számításokat egy dél-koreai bank végezte el.