gazdasági környezet

címke rss
A német cégek stabilnak és jónak tartják a magyar gazdasági környezetet

A német cégek stabilnak és jónak tartják a magyar gazdasági környezetet

A magyar gazdaság tavalyi, kiemelkedő, 5 százalékos gazdasági növekedése is megalapozta, hogy az itt működő német cégek stabilnak és jónak tartják a magyar gazdasági környezetet – mondta a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) rendezvényén, Budapesten, ahol a kamara 2019. évi konjunktúrajelentését mutatták be.

Az új cégek közül sok nem éli túl az első öt évet

Archívum2018.08.21, 17:01

Nem nagyon javul a vállalkozások ötéves túlélési rátája, miközben a magyar gazdaság dinamikusan növekszik - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A GDP-növekedés ugyan a gazdaság valamennyi ágazatára kiterjed, de úgy tűnik, ez nem elég ahhoz, hogy minél több vállalat élje meg az ötödik születésnapját. A következő években várhatóan javul valamelyest a helyzet.

Magyarország a stabil gazdasági környezet miatt vonzó a befektetőknek

Gazdaság2018.05.11, 10:37

A befektetők számára Magyarország a stabil és folyamatosan növekvő gazdasága miatt vonzó - mondta Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán, arra reagálva, hogy az amerikai Site Selection magazin szerdán közzétett rangsora alapján Magyarország a világon a nyolcadik legvonzóbb befektetési, beruházási helyszín.

A hazai gazdaságban nem, a cégükben viszont bíznak a magyar igazgatók

Gazdaság2015.03.13, 07:43

A vállalatok első számú döntéshozói továbbra is bíznak saját cégük növekedésében, míg a globális és magyar gazdaság kilátásait illetően kevésbé optimisták - derül ki a PwC most publikált elemzéséből.

Előző
  • 1
Következő