Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

címke rss

A kormányátalakítás miatt csúszik az [origo] pere

Csúszik az [origo] által a Gripen repülők ellentételezési adataiért indított per, mert a Gyurcsány-kormány átalakításával jogilag megszűnt az alperes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Tavaly ősszel indult a procedúra, miután hiába akartuk megtudni, hová került a csaknem 191 milliárd forintnyi svéd befektetés.

GKM: 2 milliárd forint kerékpárútra

Archívum2008.04.22, 09:59

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet egyebek mellett a kerékpáros forgalom biztonságos közlekedési feltételeinek biztosítására, a környezetkímélő közlekedést szolgáló beruházások megvalósulásának támogatására - közölte a szaktárca.

Fellebbez a Gripen-adatok titkosságáért a GKM

Itthon2008.04.22, 15:08

Nem adta ki a Gripen-repülők ellentételezésével kapcsolatos adatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, hiába kötelezte erre első fokon a Fővárosi Bíróság. A tárca fellebbezett, és próbálja elérni, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia, mely cégek milyen beruházásokat hajtottak végre a brit-svéd repülőgépek megvásárlása fejében. Az [origo] újságírója azért indított pert a Társaság a Szabadságjogokért segítségével, hogy kiderüljön, hová került a vadászrepülők fejében vállalt 191 milliárd forint értékű svéd befektetés.

A GKM-et is aggasztja az internetadó

Archívum2008.04.16, 07:07

Bóna Ákos, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkára szakmai egyeztetést hívott össze az internetszolgáltatásokra kivetni tervezett 0,8 százalékos kulturális járulékkal kapcsolatban - írja a Napi Gazdaság.

Minisztériumokhoz is hozzányúlna Gyurcsány

Itthon2008.04.15, 10:53

Nemcsak új miniszterek kerülnek a kormányba a koalíciós szakítás után, de a kormány szerkezete is átalakulhat - írja a Népszabadság. A lap szerint valószínű, hogy a kormányfő a gazdasági minisztériumhoz helyezi át az uniós források elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget.

Már lehet pályázni a nyílászárók cseréjére

Archívum2008.04.14, 16:59

Hétfőtől lehet benyújtani a lakosság energiahatékonysági beruházásait és a megújuló energiafelhasználás ösztönzését támogató Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázatait, amelyet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hirdetett meg. Az idei évben rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keret közel kétszerese a tavaly pályázati úton szétosztott 821 millió forintnak.  

Új pályázatok lakásfelújításra

Archívum2008.04.07, 10:01

2008-ban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 1,6 milliárd forint értékben ír ki pályázatokat a lakosság számára a Nemzeti energiatakarékossági program keretében - közli a Világgazdaság.

Megvan a GKM új szakállamtitkára

Gazdaság2008.03.27, 10:58

A Szélessáv Közhasznú Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke foglalkozik mostantól az infokommunikációval a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban.

Homály fedi a beruházás-támogatásokat

Archívum2008.03.25, 09:34

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékesei szerint ha a működőtőke-befektetések állami támogatása terén minden átlátható lenne, akkor a Magyarországra telepíteni kívánó vállalatok a korábban már megítélt legmagasabb szubvenciós szintet követelnék maguknak - írja a Népszabadság.

Marad a Sz�chenyi K�rtya t�mogat�sa

Gazdaság2008.03.14, 10:58

Megmarad a Sz�chenyi K�rtya kamatt�mogat�sa az id�n, noha a korm�ny kor�bban azt tervezte, hogy a kedvezm�nyt ez �v elej�n megsz�nteti. A Gazdas�gi �s K�zleked�si Miniszt�rium (GKM) k�zlem�nye szerint a 2008. janu�r 1-je �s december 31-e k�z�tt kibocs�tott k�rty�k eset�ben tov�bbra is 1 sz�zal�k marad a kamatt�mogat�s, 10 milli� forint hitel�sszegig, 365 napra.

Informatikai szakállamtitkárságot hoznak létre

Techbázis2008.03.13, 08:43

Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerdán, a Informatikai Vállalkozások Szövetsége éves közgyűlésén.

Az unió finanszírozza a sztrádafejlesztéseket

Archívum2008.03.12, 14:46

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szerint nem felel meg a valóságnak, hogy 2009-es költségvetési támogatására megállapított keretszám 2008-hoz viszonyított csökkenése a sztrádaépítések leállítását jelentené - reagált a tárca a Napi Gazdaság szerdai cikkére. Az autópálya-fejlesztések folytatódnak a következő években, csupán a forrásszerkezet alakul át: az eddig túlnyomó részben hazai állami forrásokat fokozatosan váltja fel az uniós támogatás.

A GKM lehet a 2009-es büdzsé vesztese

Gazdaság2008.03.12, 11:03

Elkészültek a költségvetés hároméves keretszámai, és ezek alapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szenvedi el a legnagyobb forráscsökkenést, nagy nyertesnek pedig a honvédelmi és a külögyi tárca tűnik. Valószínűleg leállnak az autópálya-építések.

Távozik a GKM szakállamtitkára

Gazdaság2008.03.12, 10:57

Április végével saját kezdeményezésére távozik Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium infrastruktúráért felelős szakállamtitkára - közölte a szaktárca szerdán.

Sokba kerül a verseny nélküli árampiac

Gazdaság2008.02.29, 14:53

"Január elsejétől megindult a verseny a teljes egészében liberalizált magyar árampiacon" - fogalmaz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, amely szerint a szabályozás alkalmas arra, hogy idén már csak finomhangolásra legyen szükség. Apró szépséghiba, hogy a szakértők szerint éppen az hiányzik, ami az egésznek értelmet adna: a verseny. A szabad árazás intézménye így több tízszázalékos drágulást hoz a gazdasági szereplőknek.

Regisztrációs adó: áprilistól egyedi megállapítás

Archívum2008.02.25, 12:49

Áprilistól egyedi regisztrációs adómegállapítás is kérhető a behozott autókra, a többlet költséget várhatóan fedezi a különös adómegállapításért fizetendő 30 ezer forintos díj - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) erről szóló előterjesztése a tárca honlapján olvasható.

Pert nyert Gripen-ügyben az [origo] újságírója a GKM ellen

Itthon2008.02.14, 18:24

Ki kell adnia a Gripen-beszerzés ellentételezésével kapcsolatos adatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a Fővárosi Bíróság ítélete szerint. A per azért indult, mert az [origo] tudni akarta, hová került a közel 200 milliárdnyi befektetés, de a repülőgépgyártó, illetve a gazdasági tárca üzleti titokra hivatkozva megtagadta az információk kiadását. Az ítélet nem jogerős.

Csomópontokat újít a GKM

Archívum2008.02.14, 14:37

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium február második felében 800 millió forintos keretösszeggel pályázatot ír ki a belterületi csomópontok átépítésére, korszerűsítésére. A pályázat indítását az úthasználati díj kiterjesztéséből származó útpénztári többletbevételek teszik lehetővé.

Kampány az internet népszerűsítésére

Archívum2008.02.06, 09:26

Megkezdte működését keddi taggyűlését követően a piaci szereplők által alapított Netrekész Közhasznú Kft., amely a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által tavaly indított pályázati programhoz illeszkedve motivációs kampányokat indít az internethasználat és a digitális írástudás elterjesztéséért.

Vége a szociális telefon támogatásnak

Archívum2008.01.25, 07:31

Egy újabb kedvezmény szűnik meg májustól. Áprilisban vonják le utoljára a telefonszámlákból azt a bruttó ezer forint kedvezményt, amit a szociálisan rászorulóknak biztosított 2004 óta a kormány - tudta meg a Népszabadság. A napokban indítják tárcaközi egyeztetésre azt az előterjesztést, amely megszünteti a szociális alapú telefontámogatást: 40 ezer családban évi 12 ezer forint kiesik a kasszából. A szociális telefontámogatás az informatikai tárca megszűnése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) került.

Újabb pénzügyi központ Magyarországon

Archívum2008.01.21, 07:49

Az InBev söripari cég Magyarországon hozza létre a pénzügyi szolgáltató központját, derül ki abból, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) beruházás-ösztönzési célelőirányzatából 760 millió forint támogatást kap a Budapesten bejegyzett InBev Business Services Magyarország Szolgáltató Kft.

Sopronon át utazik a kínai áru Nyugatra

Archívum2008.01.19, 10:52

A GySEV Zrt. a Far East Land Bridge Ltd-vel közösen működteti a Kína és Nyugat-Európa közötti vasúti teherszállítási útvonal magyarországi szakaszát. Az együttműködésről a két társaság képviselői 2012-ig szóló szerződést írtak alá a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban.

A szaktárca beszáll az erőmű bizniszbe

Archívum2008.01.14, 12:32

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 200 millió forint beruházásösztönző támogatással segíti a Szakoly mellett épülő biomassza erőmű építését - mondta Polgári István, a beruházást projekttársaságként megvalósító nyíradonyi Dél-Nyírségi Bionergia Művek Zrt. igazgatója.

Megint változik a nyílászárócserés pályázat

Archívum2008.01.14, 18:21

Változásokat tervez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2008-ban a nyílászárócserére és fűtéskorszerűsítésre vonatkozó lakossági pályázataiban. Ezen túl panellakások is pályázhatnak, növekszik a kedvezményes hitel összege, és akár háztartási eszközök cseréjére is kérhetünk majd támogatást - olvasható a tárca [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

Az [origo] újságírója beperli a GKM-et a Gripenek kapcsán

Itthon2007.12.28, 14:30

Pert indít az [origo] újságírója és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellen, mivel a tárca többszöri kérésünkre sem adta ki a Gripen repülőgépek fejében vállalt 191 milliárdos svéd befektetési és gazdaságfejlesztési kötelezettségek - az ellentételezés - adatait. A svédek már mostanra teljesítették vállalásuk 98 százalékát, és mindezt a minisztérium jóvá is hagyta. Tudni akartuk, hová került a közel 200 milliárd, milyen befektetéseket hajtottak végre a pénzből Magyarországon, de a repülőgépgyártó üzleti titokra és a magyar állammal kötött szerződésére hivatkozva megtagadta az infformációk ...

Dióssy Gábor lehet a GKM új államtitkára

Itthon2007.12.18, 12:02

Az SZDSZ ügyvivői testülete egyhangúan Dióssy Gábort jelölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új államtitkárának. Dióssy korábban is volt már gazdasági államtitkár, de a MÁV vezetői között is megfordult az utóbbi időben.

Öt százalékkal drágul a gáz januártól

Gazdaság2007.12.01, 17:23

Jövő év január 1-től a lakossági földgázárak 5 százalékkal, a nem lakossági földgázárak átlagosan 4,3 százalékkal emelkednek - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A változást elsősorban a folyamatosan emelkedő kőolajár-emelkedés indokolja - írta közleményében a szaktárca.

Csak fejlesztésre kap GKM-pénzt a Hankook

Gazdaság2007.11.27, 11:40

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára nem mondta, hogy a Hankook a munkaügyi bírságok ellenére megkapja a munkaügyi támogatásokat - közölte kedden a minisztérium.

Kákosy Csabát jelöli gazdasági miniszternek az SZDSZ

Itthon2007.11.20, 19:35

Kákosy Csabát, a tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli gazdasági és közlekedési miniszternek az SZDSZ; az ügyvivői testület egyhangúlag támogatta a jelölést - jelentette be a testület keddi ülése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM) jelenleg vezető Kóka János.

Kibekkelte a Gripen a csodaváró magyarok rohamát

Itthon2007.11.14, 11:29

Többszöri ígérete ellenére sem engedte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, hogy az [origo] megnézze a Gripen-beszerzéshez kapcsolódó ellentételezési megállapodást, ezért az adatvédelmi biztoshoz fordultunk. A 191 milliárd forintos szerződés állítólag titkos, de nem kaptunk választ arra, ki és milyen alapon nyilvánította azzá. A szerződésben azt foglalták össze, milyen módon teljesítheti a svéd fél a Gripen-vásárlás kapcsán vállalt 191 milliárdos beruházási kötelezettségét. A svédek már most, a szerződés lejárta előtt 8 évvel kipipálták az ellentételezés 97 százalékát. A Gripen-programtól indulásakor sokan csodát vártak.

Átszabják a gazdasági tárca keretét

Archívum2007.11.13, 15:44

Jövőre 355 milliárd forinttal csökkennek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kiadásai a 2008. évi költségvetési törvényjavaslat szerint. A tárca bevétele az idei 319,697 milliárd forintról 201,662 milliárd forintra, a támogatások összege az idei 599,03 milliárd forintról 327,038 milliárd forintra mérséklődik.

Tíz vasútvonalat vállalnak át a települések

Gazdaság2007.11.08, 13:12

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium javaslatára 34 település önkormányzata 10 térségi vasútvonalat vállalt át írásban. átminősítésről. A lehetőség minden érintett önkormányzat számára nyitott volt arra, hogy kijelenthesse, hajlandó tenni azért, hogy a vasút helyben és országosan is hatékonyabban, pazarlásmentesen működhessen.

Tíz vasutat működtetne 32 önkormányzat

Gazdaság2007.11.07, 18:43

Szerda délutánig 32 önkormányzat 10 vasúti vonalról jelezte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) számára, hogy vállalná a térségi vasúttá átminősítéssel járó kötelezettségeket - közölte Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője.

A GKM szerint értelmetlen volt a mai sztrájk

Archívum2007.10.25, 13:44

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a 2007. július 22-i Megállapodásnak megfelelően folytatja az egyeztetést a Mozdonyvezetők Szakszervezetével (MOSZ) a jogszabály-előkészítés során. A MOSZ a mai fórumon is elmondhatja véleményét a menetrendi ügyekről. A tárca meggyőződése, hogy az utasok érdekeit a konstruktív együttműködés, a folyamatos szakmai egyeztetés szolgálja leginkább és nem a maihoz hasonló sztrájkok.

Sztrájkbizottságot hívtak össze a vasutasok

Archívum2007.10.19, 16:13

Sztrájkbizottságot hívott össze a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöksége, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium újabb 21 mellékvonalon tervezi szüneteltetni a vasúti személyszállítást - közölte a szakszervezet pénteken az elnökségi ülésen született döntést.

Nincs az M6-osnak alternatív nyomvonala

Archívum2007.10.12, 13:34

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz nem érkezett olyan megalapozott javaslat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től (NIF), amely az M6-os autópálya jelenlegi nyomvonalától és műszaki megoldásaitól való eltérést tartalmaz. A kormány által a parlament elé terjesztett javaslat szerint a GKM továbbra is azon dolgozik, hogy az M6-os autópálya a lehető legolcsóbban épüljön meg 2010 tavaszára.

Közérdekű a Hankook-szerződés

Gazdaság2007.09.04, 15:06

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) tizenöt napon belül ki kell adnia a Hankook-abroncsgyár támogatási szerződését az azt kérő újságírónak - döntött kedden első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság.

Kiszélesítik a 47-es "halálutat"

Gazdaság2007.09.04, 15:07

Véget vet a halálútnak a szaktárca. Akár már az idei év végén elkezdődhet a helyiek örömére a 47-es út Hódmezővásárhely és Algyő közötti 4,5 kilométeres, kétsávos szakaszának négysávúra való bővítése - közölte Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester írásbeli kérdésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

A biomasszára épít a zöldenergia-stratégia

Gazdaság2008.07.06, 18:39

Megújulóenergia-stratégiát bocsátott társadalmi véleményezésre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a honlapján. A mintegy 80 oldalas anyag elsősorban a biomasszára koncentrál, míg az Akadémia szerint Magyarországon a szél- és napenergia elméleti potenciálja többszöröse a biomasszáénak. A dokumentum a földgáz árának jelenlegi támogatását túlzottnak tartja.

Stratéga kerülhet a gazdasági tárca élére

Archívum2007.08.17, 08:46

Találgatás - így kommentálta a Világgazdaságnak miniszteri várományosi posztját Kákosy Csaba, a GKM kabinetfőnöke. Kákosy neve már korábban is felvetődött több más lehetséges jelöltével együtt Kóka János utódjaként a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élén.

Nem tudja a GKM átszervezni a Volánt

Gazdaság2007.08.06, 10:47

Regionális színtű társaságokba kell augusztus végéig összevonni a Volán-társaságokat, de hiába szorít a határidő, a szaktárca ezt nem tudja megtenni. A Volán-társaságok vagyonkezelői joga ugyanis még nem került át a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM), enélkül azonban nem lehet végrehajtani a regionális társaságokba szervezésről szóló kormányhatározatot.

Nyilvános a megújuló energia stratégia

Gazdaság2007.07.31, 11:56

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) honlapján nyilvánosságra hozta Magyarország  megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos stratégiáját, amelyhez augusztus 24-ig várja a lakosság véleményét. 

Garamhegyi: Műbalhé a vasutassztrájk-fenyegetés

Gazdaság2007.07.20, 12:11

Nem érti a konkrét követelést, és műbalhénak tartja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a mozdonyvezetők által bejelentett hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkot - mondta az [origo]-nak Garamhegyi Ábel, a szaktárca államtitkára. A minisztérium készített egy megállapodástervezetet, amit ha holnap elfogadnak a mozdonyvezetők, le lehet fújni a sztrájkot. Borsik János szerint eddig semmilyen előrelépés nem történt a vasútbiztonság ügyében, így tartják magukat a hétfői sztrájkhoz.

Energiapolitikai jelszavaink már európaiak

Gazdaság2007.07.02, 08:43

A közelmúltban tette közzé új energiapolitikai koncepcióját a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A "Magyarország Energiapolitikája 2007-2020" néven futó tervezet hangsúlyozottan nem a kormány álláspontját tükrözi, hanem társadalmi véleményezésre bocsátott tervezet. A koncepció a haladó európai elveket tartja követendőnek, ám a szakember szerint sokszor túl általános, és stratégia létére nem igazán mutat irányt.

A vasút átalakításáról tárgyalnak

Gazdaság2007.06.29, 10:10

Megkezdődött az egyeztetés csütörtökön a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között. Az egyeztetésen a vasúti közlekedési rendszer átalakítása, a többszereplős versenypiaci modellre történő áttérés a fő téma.

Júliusban nem változik a gáz fogyasztói ára

Archívum2007.06.01, 14:43

Nem változik a közüzemben -  a lakosságnak és más fogyasztóknak -  a földgáz fogyasztói ára júliusban - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pénteken a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét. A július elsejétől hatályos ármódosítási rendelet alapján kizárólag az egyes engedélyesek egymás közötti árai változnak.

Változik a zöldáram támogatása

Archívum2007.05.30, 14:14

A villamosenergia-törvény javaslata alapján megszűnik a megújuló energiaforrásokkal termelt zöldáram jelenlegi egységes, kötelező átvételi ára - mondta Gordos Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője szerdán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ülésén.

A pénz sem vonzza tőzsdére a magyar céget

Archívum2007.05.23, 09:51

Ha fizetnek nekik, sem mennek tőzsdére a magyar cégek - legalábbis a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) parkettre lépést segítő őszi pályázata során összesen 76 millió forintos vissza nem térítendő (utólagos finanszírozású) állami támogatást kapott cégek többsége a jelek szerint ebben a szituációban van.

Ősztől ismét drágul az áram

Gazdaság2007.04.18, 11:04

Várhatóan 7-12 százalékkal lesz több az áram ára ősztől, amennyiben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium júliusban módosítja a villamosenergia-törvényt és eltörli a nagy erőművekkel kötött, az 1995-ös privatizációs szerződésekben is garantált hosszú távú szerződéseket.

Jelentős külföldi tőke áramlik hazánkba

Gazdaság2007.04.16, 22:08

Csaknem négymilliárd euró körüli külföldi működő tőke áramlik az országba; ez jóval több is lehet, ha lesznek privatizációs ügyletek, például a MÁV Cargo értékesítése - mondta Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára.

Közzétették a nyílászáró-pályázat részleteit

Gazdaság2007.03.30, 14:07

Letölthető a lakossági energiatakarékossági pályázat dokumentuma péntektől a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) honlapjáról. A hagyományos építési technológiával épült házak energiatakarékos felújítására 2,6 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

Szerda reggelig folyhat az áramvita

Gazdaság2007.02.05, 15:11

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szerdán reggel várja a villamosipari dolgozók sztrájkbizottságának megállapodástervezetét, és ha az előrelépés a jelenlegi ajánlatukhoz képest, akkor kész elfogadni - mondta Garamhegyi Ábel államtitkár.

Féláron utazhatnak májustól a diákok

Archívum2007.01.22, 15:22

Május 1-jétől 50 százalék árkedvezményt kapnak a nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók a vasúti, autóbusz- és HÉV-jegyek vásárlásakor azokhoz az utazásaikhoz, amelyek nem az iskola és a lakhelyük között történnek - állapodtak meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a diákok képviselői hétfőn. A kormány korábban azt tervezte, hogy egyáltalán nem kapnak kedvezményt a hallgatók ezekre az utazásokra.

Még változhatnak a diákkedvezmény feltételei

Gazdaság2007.01.16, 17:00

Közeledtek az álláspontok a közösségi közlekedési kedvezményrendszer átalakításáról a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakértői és a hallgatók képviselői között folyó egyeztetésen - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára.

Megtartják a sztrádamatricát 2010-ig

Gazdaság2007.01.12, 17:44

Az útdíj refomról indult találgatásoknak próbált elébe vágni a GKM péntek délutáni sajtótájékoztatóján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tervek szerint 2010-ig nem változtatnak a személygépkocsik matricás rendszerén az autópályákon, és a fizetést csak azokra az utakra bővítik ki, amelyek többletszolgáltatást nyújtanak. A kamionosok azonban készíthetik a pénztárcájukat. Arról hogy pontosan mely utakat érint majd a változás, a GKM államtitkárai nem adtak felvilágosítást.

Gazdaságfejlesztési központ alakult

Archívum2007.01.11, 15:24

Megalakult a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt., amelyet négy közfinanszírozást közvetítő szervezet integrálásával hoztak létre, jelentette be Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön. A MAG Zrt. az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) közreműködő szervezete lesz.

Olcsón utaztatnák a diákokat az elvált apák

Itthon2006.12.28, 09:21

A hallgatói szervezetek és a szocialista frakció után az elvált apák érdekképviselete is tiltakozik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium terve ellen, hogy csak a lakóhely és az iskola közt biztosítana utazási kedvezményt a diákoknak. Az apák azzal érvelnek, hogy így nem tudják majd tartani a kapcsolatot a gyermekeikkel.

Emelkednek jövőre a postai díjak

Gazdaság2006.12.27, 15:09

A jövő év elejétől emelkednek a Magyar Posta által továbbított küldemények díjai - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) hétfőn. A 30 grammos szabványlevelek ára 62 forintra, az 50 grammos küldemények ára 90 forintra drágul.

Csalódott biciklisek vonulnak Kókához

Itthon2006.11.28, 15:46

A beváltatlan ígéretek miatt tekernek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elé szombaton a kerékpáros-szervezetek és szimpatizánsaik. A választások előtt a politikusok mindent megígértek, a jövő évi költségvetésben semmi nincs. A miniszteri biztos szerint ott van az ígért összeg, csak még nem látszik.

A vasutasok nem örülnek a leépítésnek

Gazdaság2006.11.27, 13:45

Továbbra sem ért egyet a Vasutas Települések Országos Szövetségének elnöke azzal, hogy a gazdasági tárca számos vasúti szárnyvonalon meg akarja szüntetni a személyszállítást. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig felszólította a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM), hogy a tervezett tömegközlekedési reform kapcsán haladéktalanul kezdje meg az egyeztetést a vasútnál képviselettel bíró reprezentatív szakszervezetekkel.

A lakosság 90 százaléka elérné a széles sávú netet

Techbázis2006.10.17, 16:30

Magyarországon a lakosság 89 százaléka olyan területen él, ahol már van szélessávú internet szolgáltatás - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára kedden Tihanyban.

Még ingyen utazhatnak a 65 év felettiek

Gazdaság2006.09.05, 14:33

Nincs napirenden a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetőségének megszüntetése, a közlekedési kedvezmények átalakításán azonban dolgozik a gazdasági tárca - közölte Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.

Kiosztották az Európai vállalkozási díjakat

Archívum2006.08.30, 12:50

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) négy első helyezettet hirdetett az unió által alapított új Európai vállalkozás díj kategóriáiban. A nemzetközi megmérettetésen a Széchenyi-kártya konstrukció és a "Vállalkozom, tehát leszek" program képviseli majd Magyarországot.

Megemelt támogatás beszállítóknak

Archívum2006.08.28, 09:30

Csökkentette beszállítói hitelének kamatát a közelmúltban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt., a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pedig megduplázta a kamattámogatás mértékét. A feldolgozóipari beszállítók számára igényelhető kedvezményes hitel alapfeltételei nem változnak.

Amerikai parodista nyomja le Zrínyit az M0-ás hídon

Nagyvilág2006.08.22, 14:25

Egy amerikai álhír-műsor vezetője arra buzdítja nézőit, hogy szavazannak rá az M0-ás északi hídjának elnevezéséről a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által indított szavazáson. Stephen Colbert mára tetemes előnyt szerzett, a verseny kedd délelőtti állása szerint a Stephen Colbert,híd közel 8 millió, míg a második helyezett Zrínyi Miklós-híd alig 2 millió szavazaton áll. A GKM szerint az oldalt meghackelték.

Hofiról neveznék el az új hidat

Itthon2006.07.31, 16:22

Chuck Norris, Hofi Géza, de akár Jockey Ewing is lehet az épülő M0-ás északi híd névadója, ha elegen szavaznak ezekre az ötletekre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján, és végül a földrajzinév-bizottság is rábólint valamelyikre. Ugyanakkor a humoros, aktuálpolitikai indíttatású vagy éppen gúnyolódó elnevezések elfogadására nincs esély. A bizottság volt elnöke, jelenlegi tagja szerint ezek "csacskaságok", a térképész az Északi M0 híd nevet látná szívesen. 

Új sztrádafinanszírozási terv készül

Gazdaság2006.07.27, 16:00

Szeptemberig új sztrádafinanszírozási tervet készít a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, mert a pályaépítés kiadásai is bekerülnek a költségvetésbe - mondta csütörtökön Felsmann Balázs, a GKM infrastruktúráért felelős szakállamtitkára az MTI-nek.

Vonalmegszüntetéssel reformálják a vasutat

Gazdaság2006.07.06, 11:32

A MÁV és a Volán menetrendjének és díjszabásának összehangolásával kezdi a helyközi tömegközlekedés átalakítását a kormány. Mindkét társaságot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium alá rendelik. A párhuzamos szolgáltatások megszüntetésére 28 MÁV mellékvonalat szüntetnek meg, és 2500 embert bocsátanak el a vasúti adminisztrációból. Kóka János miniszter bejelentette, hogy privatizálják a MÁV-ból kiszervezett teherszállítási üzletágat, a MÁV Cargót, ebből tőkésítik a vasúttársaságot.

Kétszáz dolgozót küld el a gazdasági tárca

Állás 20112006.06.21, 09:31

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 800 fős létszámát 25 százalékkal csökkentik a jövő év elejére - írja a Világgazdaság.

A növekedés gyorsulását várja a GKM

Archívum2006.06.15, 17:36

Optimista növekedési várakozásokról tanúskodik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) negyedéves konjunktúrajelentése. A minisztérium 4,5 százalékos növekedést vár 2006-ra. A gazdaság fő hajtómotorjaként idén is a beruházásokat említi a GKM tanulmánya. Az elemzés szerint a folyó fizetési mérleg hiánya várhatóan jelentősen meghaladja majd az előző évit.

Kerékpárosbarát Munkahely pályázat a GKM-nél

Állás 20112006.05.05, 09:56

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a díjjal olyan munkahelyek és intézmények kialakítását próbálja ösztönözni, amelyek alkalmasak a kerékpárral közlekedő munkavállalók, ügyfelek kiszolgálására.

Százmillióból két kilométer bicikliút épül

Gazdaság2006.04.28, 09:14

Budapest is indul a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kiírt bicikliút-pályázaton, a városvezetés a remélt támogatásból egy kétkilométeres Duna menti szakaszt építene. A GKM a kerékpárutak építésének támogatására 900 millió forintot különített el.

Ellent�telez�sre k�nyszer�l a R�ba

Gazdaság2006.04.24, 10:51

�jabb hadiipari ellent�telez�si�meg�llapod�st k�t�tt a R�ba J�rm� Kft. a Gazdas�gi �s K�zleked�si Miniszt�riummal - �rja a Vil�ggazdas�g. A sz�ll�t� az egymilli�rd forint feletti katonai beszerz�sekn�l beruh�z�si vagy exportfejleszt�si programot k�teles v�grehajtani, ami a R�b�ra is vonatkozik, j�rm�veinek importb�l sz�rmaz� alkatr�szei miatt.

Együttműködik a külügyi tárca és az MKIK

Gazdaság2006.01.17, 14:30

A külgazdasági tevékenység nagyrészt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékességébe tartozik, de a Külügyminisztérium lehetőségein belül közreműködik a közös cél megvalósításában - mondta Somogyi Ferenc külügyminiszter.

P�nzt keresnek a GKM honlapj�n

Gazdaság2005.12.29, 15:29

A l�togat�k t�bb mint 70 sz�zal�ka a "Forr�skeres�" programot haszn�lta a Gazdas�gi �s K�zleked�si Miniszt�rium (GKM) "Lend�let port�lj�n". Az oldalon december v�g�ig �sszesen 580 ezer, naponta, �tlagosan 8 500 l�togat�t regisztr�ltak.

Kötelezővé tennék a bukósisakot a bicikliseknek

Itthon2005.12.27, 08:04

Minden kerékpárosnak bukósisakot és fényvisszaverő mellényt kell majd viselnie, az autókban pedig kötelező tartozékká tennék a tűzoltó-készüléket a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, hogy javítsa a baleseti statisztikákat - írja a Népszabadság.

Nálunk is vizsgálják az erőművek szerződéseit

Gazdaság2005.11.29, 10:48

A Magyar Energia Hivatal is vizsgálja a Magyar Villamos Művek és az erőművek közötti, hosszú távú szerződéseket - közölte Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője pénteken.

Állami támogatás vállalati weboldalakhoz

Techbázis2005.08.10, 15:23

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium meghirdette a mikro- és kisvállalkozások interneten való megjelenésének támogatására vonatkozó pályázati felhívást.

2015-ig épülhet meg az M8-M4-es gyorsforgalmi út

Gazdaság2005.07.21, 13:06

Együttműködési megállapodást írt alá a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetésével négy állami szerv, az érintett hat regionális fejlesztési tanács, hét megyei önkormányzat és azok központi városai az M8-M4-es Rábafüzestől Biharkeresztesig tartó gyorsforgalmi út előkészítéséről csütörtökön Budapesten.

Egyeztették álláspontjukat a fuvarozók

Itthon2005.07.21, 19:50

A meghatározó közúti fuvarozói érdekképviseletek csütörtökön egyeztették álláspontjukat a kormánnyal folytatandó pénteki tárgyalásra, egyidejűleg levélben fordultak Szanyi Tiborhoz, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkárához - mondta el Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára csütörtökön.

Magyar autópálya-kötvény Luxemburgban

Archívum2005.07.19, 08:02

Várhatóan a luxemburgi tőzsdére vezetik be a magyar autópálya-kötvényeket, amelyek kibocsátója az Állami Autópálya Kezelő Rt. - közölte Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.

Négy év óta a legtöbb tőke érkezett Magyarországra

Archívum2005.06.30, 15:43

Az idei első negyedévben 1091 millió euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg Magyarországon. 2001 óta ez a legmagasabb érték - közölte az MNB adataira hivatkozva a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).

A GKM újabb 34 pontos javaslatot adott át a fuvarozóknak

Itthon2005.06.04, 00:03

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egy 34 pontos, 16 oldalas csomagot adott át pénteken kora este, amellyel a közúti fuvarozók versenyhelyzetének javítására általuk korábban kidolgozott 30 pontos javaslatcsomagra válaszoltak.

A tagság véleményét kérik ki a fuvarozói érdekképviseletek

Itthon2005.05.17, 20:42

A NiT Hungary és a FUVOSZ a tagságához fordul, és véleménynyilvánításra kéri őket a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal a fuvarozók terheinek lehetséges csökkentéséről folytatott tárgyalások eddigi eredményeiről. Az így kapott információk és vélemények alapján fognak dönteni a törvényes keretek között megvalósítható lépésekről.

Folytatódtak a közúti fuvarozók és a kormány közötti tárgyalások

Itthon2005.05.06, 20:54

A közúti fuvarozói érdekképviseletek és a kormány közötti tárgyalások folytatódtak pénteken a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épületében a fuvarozók és személyszállítók versenyhelyzetének javítása és fenntarthatósága érdekében - közölték fuvarozói érdekképviseletek.

Szanyi: Lehetőségeik alatt teljesítenek a magyar cégek

Gazdaság2005.04.28, 13:05

Az európai uniós csatlakozás után egy évvel megállapítható, hogy a magyarországi vállalkozások mélyen a lehetőségeik alatt teljesítenek, de még így is jobban állnak a legtöbb új tagállamban működő cégnél - mondta Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön.

Idén nem lesz ablakcsere állami pénzből

Itthon2005.04.12, 17:17

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium minden évben pályázatot hirdet a Nemzeti Energiatakarékossági Program keretében. Az itt nyert pénzekkel a lakosság és a vállalkozók energiatakarékosabbá tehetik a környezetüket, házukat, munkahelyüket. Nyílászárókat cserélhetnek le vagy ésszerűsíthetik a fűtést. Ebben az évben azonban a lakossági pályázatokra nem jutott pénz.

Kormányzati vita a külföldiek útadójáról

Itthon2005.04.05, 16:38

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellenzi a Pénzügyminisztérium tervét a külföldiekre kivetendő útadóról. A PM azonban továbbra is dolgozik a javaslaton, de egyelőre titok, hogy milyen elképzeléseket fogalmaztak meg szakértőik.

Továbbra is élénk a magyar érdeklődés a balkán iránt

Gazdaság2005.04.04, 16:43

A délkelet-európai államokba irányuló magyar közvetlen tőkekivitel értéke napjainkra elérte az 1,4 milliárd eurót, a magyar befektetők a jövőben is élénk figyelemmel kísérik a balkáni országokban zajló privatizációs folyamatot - mondta Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára hétfőn egy budapesti nemzetközi konferencián.

Nem csökken idén a működőtőke-beáramlás

Gazdaság2005.03.24, 16:07

Idén legalább akkora lesz a Magyarországra beáramlott külföldi működő tőke szintje, mint tavaly, mondta Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nemrég kinevezett politikai államtitkára egy sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten. Kutatóintézetek becslése szerint a külföldi közvetlen tőkebefektetések értéke az elmúlt évben mintegy 4 milliárd eurót tett ki.

Önkormányzatok építhetnek internethálózatot

Techbázis2005.03.09, 13:56

Távközlési hálózatok kiépítésére pályázhatnak települési önkormányzatok - derül ki egy minap meghirdetett pályázat szövegéből. A pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) írta ki a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében.

125 milliárdos hitelből épülnek a sztrádák

Archívum2005.02.14, 13:14

A Nemzeti Autópálya (NA) Rt-nek 125 milliárd forintos kereskedelmi banki hitelt kell felvennie, a költségvetésen kívüli forrás bevonásán alapuló autópálya-építési rendszer átmeneti költségigényének finanszírozására - mondta Bots Dénes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jogi főosztályának vezetője az országgyűlés területfejlesztési bizottságának hétfői ülésén.

Szeptemberig 2,3 milliárd euró külföldi tőke érkezett

Archívum2005.01.03, 14:54

Tavaly az első kilenc hónapban részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában összesen mintegy 2,3 milliárd euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetés valósult meg - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A gazdasági tárca becslései szerint ez egész évben elérheti a 3-3,5 milliárd eurót.

Átadták az 51-es főút Solt és Harta közötti új szakaszát

Archívum2004.10.28, 16:58

Új nyomvonalon, 4,3 milliárd forint költséggel készült el az 51-es főút Solt és Harta közötti új szakasza, amelyet csütörtökön kora délután adtak át a forgalomnak - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Az M6-os 2006-ra éri el Dunaújvárost

Itthon2004.09.20, 22:58

A tervek szerint 2006-ban készül el az M6-os autópálya érdi tetőt Dunaújvárossal összekötő szakasza - közölte Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára hétfő este a parlamentben.

Medgyessy nem kért vizsgálatot az M6-os ügyében

Gazdaság2004.08.31, 14:39

Medgyessy Péter miniszterelnök nem kért vizsgálatot Csillag István gazdasági és közlekedési minisztertől az M6-os autópályatender végeredményének kihirdetése előtt - mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára egy keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

GKM: jogszerű volt az M6-os közbeszerzési eljárása

Archívum2004.08.28, 14:45

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egy hivatalos közleményben cáfolta a Magyar Nemzet szombati cikkében megjelenteket, mely szerint az M6-os tender elbírálása tisztességtelenül történt volna. A napilap írása szerint "egyre több jel utal arra, hogy Medgyessy Péternek alapos indoka volt az M6-os autópálya versenyeztetésének kivizsgálására".

Előző
  • 1
  • 2
Következő