Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- GDP
- OECD
- ipar
- USA
- legfrissebb
- legrégebbi
Lehetséges OECD -bírálat a PSZÁF -törvénytervezetre
Az OECD a jövő héten kritikus hangvételű jelentést tesz közzé a PSZÁF-törvény módosításával kapcsolatban - mondta el a Reutersnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez közel álló név nélkül nyilatkozó forrás.
Félti a felügyelet függetlenségét az OECD
Az OECD a jövő héten kritikus hangvételű jelentést tesz közzé a PSZÁF-törvény módosításával kapcsolatban - mondta a Reutersnak egy, a szervezethez közel álló forrás. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az OECD szokásos éves jelentésének főbb megállapításait egyeztette a magyar illetékesekkel, de a megbeszéléseken nem került szóba a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogállásának változása.
OECD: Javul a magyar versenyképesség
A magyar államháztartás hiánya az idén eléri a GDP 4,3 százalékát, bár a kormány 3,8 százalékkal számol - állítja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országjelentésének tervezete. A jelentés a korábbi 4,5 százalék helyett már 6 százalékos mérleghiányra számít - tudta meg a Napi Gazdaság.
Amerika élénkíti a világgazdaságot
Többéves stagnálás után élénkül a világgazdaság az amerikai gazdaság dinamikus növekedése miatt - derül ki az OECD szerdán ismertetett féléves jelentéséből. A szervezet szerint ugyanakkor a globális gazdasági növekedés üteme nem lesz elég nagy ahhoz, hogy rövid távon jelentősebben csökkentse a munkanélküliséget.
Dorgáló országjelentés az OECD-től
Kritizálja a jegybankot és a kormányzatot, illetve a két fél közötti vitát a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarországról készített, legfrissebb jelentése. Az OECD szerint kívánatos, de nem kockázatmentes az euróövezethez való csatlakozás. A szervezet a foglalkoztatás bővítését és a versenyképesség javítását ajánlja, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaságot alacsony foglalkoztatási arány jellemzi.
Börtönnel büntetnék a kartellező vezetőket
A közvetlen bírói utat és az egyénekkel szembeni szankciók bevezetését javasolja a magyar versenyjogi szabályozásban a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országjelentése. Börtönbüntetéssel sújthatják Magyarországon a kartellező cégek vezetőit, ha itthon is bevezetik a nyugati gyakorlatot. Lehetővé válna továbbá, hogy a versenyjogi ügyekben érintettek közvetlenül is bírósághoz fordulhassanak, írta a Világgazdaság.
OECD: Olcsó a magyar munkaerő
Az OECD tagországai közül tavaly Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkáltatót terhelő munkaerőköltség és a nettó bér közötti különbség - derül ki az OECD szerdán közzétett jelentéséből, amely arra is rávilágít, hogy a tagországokéhoz viszonyítva a magyar munkaerő még mindig olcsónak számít - írja a Napi Gazdaság.
Óv a túlköltekezéstől az OECD
Európa kivételével a világ vezető gazdaságai gyorsabban nőnek a korábban feltételezettnél - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OCD) félévente megjelenő Gazdasági kilátások című tanulmányából. A fejlett ipari országokat tömörítő szervezet szerint Magyarország számára továbbra is a túlzott állami költekezés jelenti a legnagyobb veszélyt.
Élénkülő európai gazdaságra számít az OECD
A tavalyi 0,5 után idén 1,6, jövőre pedig 2,4 százalékkal bővülhet a valutaunió gazdasága - erősítette meg a szervezet korábbi prognózisát az OECD kedden kiadott éves gazdasági jelentése. Az OECD szakértői úgy látják, hogy az erős euró és az alacsony fogyasztási hajlandóság gátolja a még gyorsabb növekedést.
A magas adóterhek miatt maradhat le az európai gazdaság
Európa a nagy adóterhei miatt marad le a gazdasági növekedésben az Egyesült Államok mögött - hozta nyilvánosságra legújabb elemzésének eredményét Edward Prescott, az amerikai szövetségi jegybank kutatója. Az adóterhek mellett azonban a kevés munkaóra, a sok fizetett szabadság és betegállomány is hátráltatja az öreg kontinens gazdaságát.