gazdaságfejlesztés

címke rss

Több mint 3200 sikeres pályázó a vajdasági gazdaságfejlesztési programokra

Gazdaság2018.10.29, 12:28

A vajdasági gazdaságfejlesztési program 3251 pályázójával kötöttek szerződést Zentán, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: a programmal mindenki nyer, hiszen Szerbiában valósulnak meg a beruházások, Magyarország pedig annál erősebb, minél erősebbek a nemzetrészei.

Jövőre 50 milliárd forinttal támogatják a határ menti gazdaságfejlesztést

Itthon2018.07.18, 21:26

A kormány 2019-ben folytatja a határ menti gazdaságfejlesztési programokat. A legfrissebb Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat szerint a vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki, erdélyi és felvidéki gazdaságfejlesztési stratégiák támogatására 2019-ben 50 milliárd forintot kell biztosítani.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program minden várakozást felülmúlt

Nagyvilág2018.06.01, 17:46

Minden várakozást felülmúltak a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eddigi eredményei, és a vajdasági sikerek mintaként szolgálhatnak minden más magyar közösség számára – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyarkanizsán, ahol részt vett két helyi üzem átadásán.

Szijjártó: A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük

Itthon2018.04.03, 10:45

A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Zomborban, ahol megnyitotta a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának szerződés-aláírási ceremóniáját.

Több mint 24 milliárdot csoportosítanak át építőipari és gazdaságfejlesztésre, Pécs támogatására

Itthon2018.02.02, 21:50

A kormány több mint 24 milliárd forintot csoportosít át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból és 3 milliárd forintot a helyi önkormányzatok támogatásából egyebek mellett Pécs városának visszatérítendő támogatásra, valamint az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére és felvidéki gazdaságfejlesztésre.

Megalakult a világ első V4-Kína egyesülete

Itthon2017.08.08, 13:25

Megszületett a világ első visegrádi négyek-Kína kapcsolatát erősítő egyesülete - mondta el Tóth Gábor, a szervezet vezetője az Origónak. Arról is beszélt, hogy az új selyemút megvalósulásához két pillérre van szükség, melynek keleti pillére maga Kína, azonban az még korántsem dőlt el, hogy a nyugati pillér hol lesz, annyi adott csupán, hogy Európában kell lennie. Az egyesület vezetője szerint a nyugati pillér: a visegrádi négyek, melynek a magyar elnökség vezetése alatt rendkívül jó esélyei vannak egy közép-kelet-európai vezető szerep átvételére.

Jó befektetés a határon túli magyarokra költeni

Itthon2017.08.01, 12:20

A határon túli magyar közösségeket a magyarság "aranytartalékának" lehet immár tekinteni, a nekik nyújtott támogatás pedig nem kidobott pénz, hanem jó befektetés - nyilatkozta az Origónak Grezsa István. A kormánybiztos elmondta, hogy több tízmilliárd forintot fordított a magyar állam a határon túli területek gazdaságfejlesztésére az elmúlt években.

Orbán Viktor: Szabadkáig épülhet a hódmezővásárhelyi villamos

Itthon2017.05.26, 12:40

Hódmezővásárhely régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára, amiért köszönet illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Hódmezővásárhelyen, miután a Modern városok program keretében megállapodást írt alá a város polgármesterével, Almási Istvánnal.

150 milliárdos támogatás a határon túli magyaroknak

Gazdaság2017.03.17, 16:46

A határon túli magyarokat támogató gazdaságfejlesztési programok fontosságáról beszélt a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Külföldi befektetésre buzdított Orbán Szabadkán

Gazdaság2016.04.13, 15:08

Új korszak kapujában állunk, hiszen Magyarország meg tudta hirdetni 50 milliárd forint értékben a vajdasági gazdaságfejlesztési program - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Szabadkán, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel tárgyalt.

Orbán Viktor miatt nem járhatnak rosszul a felcsútiak

Gazdaság2015.05.22, 14:47

A mostani fejlesztési időszak az utolsó esélye Magyarországnak, hogy olyan gazdaságpolitikát rakjon össze, amellyel 2020 után saját erőből tudja finanszírozni fejlesztéseit. A kormány azzal is számol, hogy a nettó befizető, gazdagabb államok közül egy vagy akár több is is kiléphet az unióból. Ha maradnak is, azt biztosra veszik, hogy ennyi külső forrás nem lesz: 2014–2020 között 12 ezer milliárd forintot költhet fejlesztésre Magyarország. Minderről Csepreghy Nándor helyettes államtitkár beszélt a P+ TV-nek adott interjújában, szóba került az Altus-ügy, és a Felcsút-Alcsútdoboz között tervezett kisvasút ügye is. 

Magyarország 4000 milliárd forintot kap gazdaságfejlesztésre

Gazdaság2015.02.18, 15:07

Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot, így több mint 4 000 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre közvetlen gazdaságfejlesztésre tavasztól, közölte a minisztérium.

Bajnai a tanulatlanok tömegére is építene

Gazdaság2012.10.16, 16:00

A volt miniszterelnök szerint Magyarország több fontos tartalékát is felélte az elmúlt években. A gazdasági kilábaláshoz bizalom, hitel kell, az IMF-megállapodás pedig fel van fújva.

Kész a Fidesz terve az eva utódjára

Gazdaság2012.06.28, 16:28

Új, egyszerűsített adókat tervez a Fidesz frakciója és a kormány, de döntést egyelőre még nem hoztak. Rogán Antal és Matolcsy György a korábban már felvetett munkahelyteremtő intézkedésekről is beszélt, ami terveik szerint egy hároméves program keretében valósul meg. A tervek 300 milliárdos lyukat ütnek a költségvetésen, aminek ellentételezését, akár még csütörtökön bejelentik.

Vegetáló hivatal árulkodik a kormány baklövéséről

Gazdaság2012.04.26, 09:06

Tizenhat hónappal azután, hogy a feladatait átvette egy kormányhivatal, még mindig létezik az ITD Hungary nevű, külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó állami cég - valószínűleg azért, mert milliárdos uniós támogatást kellene visszafizetni, ha most bezárnák. Az [origo] információi szerint több mint egy tucat alkalmazottja kap havonta fizetést, így csak a bérköltsége évi százmillióra rúghat.

Orbánék egyéves munkájába került a kínai látogatás

Gazdaság2011.06.25, 12:36

Beérni látszik a magyar kormánynak a kínai gazdasági kapcsolatok erősítését célzó politikája azzal, hogy a hét végén Budapesten tárgyal a háromszáz kínai üzletember által kísért Ven Csia-pao miniszterelnök. A hírek szerint több kormányközi megállapodás aláírása várható a magyar és a kínai kormányfő találkozóján, bár nem tudni, pontosan milyen természetűek. Az itteni tőkebefektetések mellett magyar cégeknek is lehet keresnivalójuk Kínában, de inkább technológiák, mintsem tömegtermékek értékesítésével.

"Képesek leszünk meggyőzni az Európai Uniót" - Cséfalvay Zoltán a Széchenyi-terv finanszírozásáról

Gazdaság2010.07.29, 08:57

Évente legalább 300 milliárd forint támogatást kíván nyújtani a kis- és középvállalkozásoknak az Új Széchenyi-terven keresztül a kormány, amit szinte kizárólag uniós forrásokból fedeznek. Az elkövetkező 3-6 hónap alatt akarja letárgyalni a kormány az Európai Unióval a pénzek átcsoportosítását - mondta az [origo]-nak Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára, aki szerint a válságra tekintettel fogadtatható el az unióval a vállalkozások közvetlen támogatása.

Uniós pénzből indítaná be a gazdaságot a kormány

Gazdaság2010.07.28, 17:07

Jövő januárban indul a Új Széchenyi Terv, amely a kormány szándékai szerint uniós forrásokat felhasználva, hét kitörési pont mentén tenné rendbe a magyar gazdaságot. A legfontosabb célkitűzés egymillió új olyan munkahely létrehozása, amely után adót is fizetnek, emellett a kormány elkerülhetetlennek tartja a járulékcsökkentést, beindítaná a zöld gazdaságot, Magyarországot biotech-nagyhatommá tenné, de közben figyelne a költségvetési egyensúlyra is.

Navracsics: A kormány a héten meghirdeti az új Széchenyi-tervet

Gazdaság2010.07.26, 18:21

Navracsics Tibor hétfőn bejelentette, a kormány a héten meghirdeti az új Széchenyi-tervet.

Demján: 30 év alatt lekörözzük a fejlett világot

Archívum2010.01.21, 09:02

A két éve Magyarországnak még az EU legszegényebb állama szerepet jósoló Demján Sándor egy lapinterjúban a kelet-európai terség közelgő gazdasági felemelkedéséről beszélt. A leggazdagabb magyar üzletember szerint negyedszázad múlva lehagyjuk Nyugat-Európát.

Százezrekkel támogatnák az újautó-vásárlást

Auto2009.04.08, 10:06

300 ezer forinttal támogatná az öreg autók újra cserélését a gazdasági minisztérium, miközben egy szakmai szervezet 600 ezres kedvezményt adna - tudta meg az [origo]. Egyelőre csiszolgatják a tervezetet, amelynek megvalósulása mellett szól, hogy azt a leendő kormányfő, Bajnai Gordon vezette tárca dolgozta ki. A több sebből vérző újautó-kereskedelem számára megváltást nyújthat az Európa-szerte sikertörténeteket író úgynevezett roncsprémium, hiszen jelen állás szerint az a kérdés: 100 vagy inkább 300 kereskedő megy csődbe idén. A vásárlók ugyanis eltűntek a szalonokból.

K�z�s bankot alap�t Ir�n �s Venezuela

Gazdaság2009.04.02, 20:25

K�z�sen alap�t fejleszt�si bankot Ir�n �s Venezuela - jelentette be cs�t�rt�k�n Teher�nban Hugo Chavez venezuelai eln�k, aki hivatalos l�togat�son tart�zkodik az ir�ni f�v�rosban.

Átcsoportosították az uniós forrásokat

Gazdaság2008.12.17, 19:04

Az európai uniós források átcsoportosításával több mint 500 milliárd forint jut 2009-2010-ben gazdaságfejlesztésre a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

ÚMFT keretre pályázhatnak a kkv-k

Archívum2008.07.24, 15:58

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) újabb három gazdaságfejlesztési pályázatra adhatják be jelentkezésüket péntektől - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG)  csütörtökön az MTI-vel.

Gazdaságfejlesztési központ alakult

Archívum2007.01.11, 15:24

Megalakult a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt., amelyet négy közfinanszírozást közvetítő szervezet integrálásával hoztak létre, jelentette be Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön. A MAG Zrt. az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) közreműködő szervezete lesz.

Kóka János: A versenyképesség csak eszköz

Vendégszoba2005.07.29, 07:24

Az [origo] vendégszobájában chatelt Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter. Olvasóink elsősorban épülő autópályákról, tömegközlekedésről, a bérszínvonal uniós szintre emeléséről, valamint politikusi pályájáról faggatták a minisztert.

Hat százalék feletti lehet az orosz GDP-növekedés

Gazdaság2003.10.24, 17:07

Az orosz hazai össztermék az idei harmadik negyedévben 5,7 százalékkal nő a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette ki pénteken egy moszkvai fórumon German Gref orosz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter.

Amerika támogatja az orosz WTO-tagságot

Archívum2001.10.16, 08:47

Az Egyesült Államok kész aktívan közreműködni abban, hogy Oroszország csatlakozzon a Kereskedelmi Világszervezethez, a WTO-hoz - közölte Donald Evans amerikai kereskedelmi miniszter German Gref orosz gazdaságfejlesztési miniszterrel folytatott hétfői moszkvai megbeszélése után.

Előző
  • 1
Következő