Gazdaság

címke rss

Növelhetik a Fészekrakó program korhatárát

Archívum2005.02.16, 08:26

Rövidesen jelentősen változhat a Fészekrakó program: a 30 éves korhatárt 35-re növelnék, a kamattámogatott hitelek felvehető összeghatára pedig az eddigi 5 millióról 7-8 millióra nőne - idézi a Napi Gazdaság Gyuris Dánielt, a Földhitel- és Jelzálogbank vezérigazgatóját.

Lehetnek még viták a kétkulcsos eváról

Archívum2005.03.09, 08:07

173 ezer vállalkozást tenne érdekeltté az átalányadó választásában a mostani 104 ezer evázó cégen felül az eva kétkulcsossá alakítása- értesült a Napi Gazdaság. Az uniós egyeztetésen nem kifogásolták az eva hatályának tervezett bővítését, a lap brüsszeli forrásai szerint ugyanakkor ebben a kérdésben még lehetnek viták.

Bezárhat sok utazási iroda

Archívum2005.05.04, 08:44

Május 13-tól megemelkedik az utazási irodák által letett vagyoni biztosíték mértéke: az eddig az árbevétel három százalékában megállapított összeg minimálisan ötszázezer forintra módosul. A Napi Gazdaság szerint ez a lépés vélhetően gátat szab a kis cégek szaporodásának, eddig ugyanis irreálisan alacsony forgalom mellett is lehetett belföldi utakat szervezni.

A spanyolok is vevők a fővárosi ingatlanokra

Archívum2005.05.13, 10:21

Jelentős spanyol tőke beáramlása várható az idei évtől kezdve az építőipari-ingatlanpiaci területen - tudta meg a Napi Gazdaság.

Németország adott lendületet az eurózónának

Archívum2005.05.13, 07:44

A német gazdaság elemzőket is meglepő növekedésének köszönhetően az első negyedévben 0,5 százalékkal bővült az eurózóna GDP-je, az Európai Bizottság azonban a növekedési ütem lassulására számít a magyar gazdaság legfőbb exportpiacán - írja a Napi Gazdaság.

Kedvezően változik a tőkebeáramlás

Gazdaság2005.05.26, 12:48

Kedvezőbben alakult a külföldi tőkebeáramlás az elmúlt hónapokban, mint 2004 hasonló időszakában - írja a Világgazdaság A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint kedvezően változik a befektetések szerkezete is: lejárt az óriásberuházások kora, helyettük magas szintű technológiai, illetve közepes és kisvállalkozások beruházásai települnek az országba.

Alig módosul az adózás

Archívum2005.06.23, 09:06

Egyértelművé vált az elmúlt két hét kormányzati nyilatkozatai alapján, hogy szűk keretek között mozognak majd a jövő évi adómódosítások és a sokat emlegetett adóreformról szó sem lehet a választások előtt - írja a Napi Gazdaság.

Kikerülhető lesz a kamatadó

Archívum2005.06.29, 09:55

A tervezett kamatadót könnyen ki lehet kerülni, mert nincs olyan rendszer, amivel összesíthetőek lennének a magánemberek különböző számláin lévő pénzek - írja a Napi Gazdaság.

Ötszázmilliárd volt az evások bevétele tavaly

Gazdaság2005.07.18, 12:32

507 milliárd forintot számláztak ki tavaly evás cégek és egyéni vállalkozók. Az evázók összesen 76 milliárd forintnyi adót fizetnek bevételük után, ez az országban összesen befizetett adó 1,07 százaléka. A legtöbb evázó vállalkozás Budapestre és környékére koncentrálódik - írja a Napi Gazdaság.

205 millió forint bírságot szabott ki a GVH

Archívum2005.07.18, 09:28

A Gazdasági Versenyhivatal az év első felében 205 millió forint bírságot szabott ki, ebből 117 millió forintot a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos esetekben. A legtöbb határozat a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatti ügyekben született.