gazdaság újraindítása

címke rss
Szijjártó Péter: Fontos eredmény, hogy a magyar gazdaság immár több lábon áll

Szijjártó Péter: Fontos eredmény, hogy a magyar gazdaság immár több lábon áll

Az elmúlt tíz-tizenkét év egyik legfontosabb eredménye, hogy a magyar gazdaság mára több lábon áll, és számos ágazata nemzetközileg is versenyképes, aminek köszönhetően az ország le tudta győzni a világgazdasági nehézségeket - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aszódon.

Magyar Levente: Támogatni kell a kis és középvállalkozások nemzetközi piaci tevékenységét

Gazdaság2021.10.12, 11:58

Kulcsfontosságúnak nevezte a kis-, és középvállalkozások (kkv) nemzetközi piaci szerepének támogatását Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, a világ exporthitelbiztosítóit tömörítő szervezet, a Berni Unió (BU) éves közgyűlésén Budapesten.

A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet

Gazdaság2021.08.05, 13:43

A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szintre, 260 ezerre csökkent - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón.

A kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei

Gazdaság2021.08.04, 17:49

A kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei - mondta Tállai András szerdán Mezőkövesden, sajtótájékoztatón.

Fontos döntéseket hozott a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs

Gazdaság2021.07.23, 11:21

Újabb nyolc, terület- és gazdaságfejlesztési intézkedésről döntött a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek.

Orbán Viktor: A legfontosabb ügy most a gazdaság újraindítása - videó

Itthon2021.07.09, 16:38

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ljubljanában találkozott a visegrádi országok kormányfőivel. Az egyeztetésről egy rövid videót osztott meg közösségi oldalán. 

Szijjártó Péter: Az új beruházások a gazdasági újraindítás sikerét jelzik

Itthon2021.06.07, 19:07

A gazdasági újraindítás sikerét jelzi, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn három beruházást is bejelenthetett - mondta a tárca vezetője hétfőn Budapesten, a Hanon Systems Hungary Kft. befektetését ismertető sajtótájékoztatón.

Rendkívül sikeresek a Gazdaság Újraindítási Akcióterv MFB-s hiteltermékei

Gazdaság2021.04.27, 10:38

Több mint 4500 vállalkozás vette már igénybe a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. Másfél hónappal a hitelprogram meghirdetése után a 100 milliárd forintos hitelkeret közel 40 százalékára nyújtottak be kérelmet a vállalkozások. Szintén nagy érdeklődés övezte az április 12-én újranyitott KKV Technológia Hitelprogram likviditási termékváltozatát, melynek 34 milliárd forintos keretösszegét mára teljes egészében lekötötték a vállalkozások.

A gazdaság újraindításának fontos eleme a digitalizáció

Gazdaság2021.02.23, 10:16

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv harmadik ütemének egyik fontos eleme a magyar gazdaság teljes digitalizálása - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.

Orbán Viktor újraindításról szóló beszédével indul az Országgyűlés

Itthon2021.02.15, 11:09

Orbán Viktor „A gazdaság újraindításáról” - címen szólal majd fel napirend előtt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdetén.

A gazdaság újraindításához is hozzájárul az új építésű házak, lakások vásárlásának vagy építtetésének áfacsökkentése

Itthon2021.02.14, 12:21

Az új építésű házak, lakások vásárlásának, illetve építtetésének támogatásáról beszélt a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára vasárnap.

Előző
  • 1
Következő