gazdaság plusz

címke rss

Miért tudná a Fidesz, amit már Marx sem tudott?

Gazdaság2013.10.28, 14:53

A rezsiharc egyik casus bellije az extraprofit, amit a szolgáltatók zsebre tesznek. Amennyire egyértelmű ellenség a túlzott nyereség, annyira nem tudja senki megmondani, hogy hol is lenne az a vonal, ami fölött már extra a profit. A tőke 8 százaléka? A bevétel 2-3 százaléka? Néhány éve még az MSZP-nek volt sok a bankok profitja, és a Fidesz nem értette, mi számít túlzott nyereségnek. Mindkét párt mestere Karl Marx lehetett.

Nagy a kísértés, mégsem szabad ingatlant venni

Gazdaság2013.10.28, 09:30

Öt nagyon stabilnak hitt ország, ahol a lakások értéke évek óta emelkedik, és sokan hajlamosak elhinni, hogy egy soha ki nem fogyó aranybánya nyílt meg. Pedig lehet, hogy lufi az egész, amely előbb-utóbb kipukkad.

Bűncselekmény gyanúja egy brókerháznál

Archívum2013.10.25, 15:06

A Civis Globál Brókerház Zrt. évi 18 százalékos hozamot ígért az ügyfeleinek, a negyedéves kifizetések egy részét azonban nem tudta időre teljesíteni. A Magyar Nemzeti Bank eljárást folytat a társasággal szemben, a bűncselekmény gyanúja is felmerült.

Eljöhet a kis pálinkafőzdék virágkora

Gazdaság2013.10.25, 10:05

Jövőre lényegében bármelyik kereskedelmi szeszfőzdében ihatunk és vehetünk pálinkát. Most csak a nagyobbak engedhetik meg maguknak, hogy látványfőzdét üzemeltessenek, és külön helyiségben árulják a pálinkát. A törvényváltoztatás így a kisebb főzdéknek kedvez: ők is becsalogathatják az érdeklődőket, könnyebben megismertethetik magukat a fogyasztókkal.

Ha sok a vevő, csődbe megyünk

Gazdaság2013.10.24, 16:35

A kiskereskedőknek adomány, a pénztárgép-szaküzleteknek átok a kötelező kasszacserére nyújtott állami támogatás. Csak egy forgalmazó tudta jól kihasználni a helyzetet, így hamar dominánssá vált a piacon. Ez viszont - úgy tűnik - az Engedélyezési Hivatalnak nem tetszik.

A gazdagabbak járnak jobban a szegények támogatásával

Archívum2013.10.18, 16:01

A kis keresetűek megsegítéseként hirdeti a kormány a januártól életbe lépő új adószabályt, a változtatások legnagyobb nyertesei azonban a legalább három gyereket nevelő tehetősebbek lesznek. Mindez jól illeszkedik a kormány eddigi adópolitikájába, amely eredményeként sok százmilliárd forint maradt a lakosságnál. Csakhogy ez a hatalmas többlet korántsem egyenlően oszlik meg, a pénz jó része az eleve jól keresőkhöz áramlott, a gyerektelen szegények pedig pórul jártak.  

A bankok türelme elfogy

Gazdaság2013.10.17, 13:59

A nyolc magyarországi nagybankból kettőt vagy hármat öt éven belül el fog adni a tulajdonosa, de a bankrendszer többsége nem kerül magyar tulajdonba – erre szavazott a Budapesti Gazdasági Fórum jórészt bankárokból, vagy más pénzügyi intézmények szakembereiből álló közönsége a Portfolio.hu által szervezett konferencián. Szó volt hitelezési fordulatról, kiszámíthatóságról, és a jegybank által indított növekedési hitelprogram kockázatairól.

A csúcsról a süllyesztőbe

Archívum2013.10.05, 20:01

Egyszer hopp, máskor kopp. A legerősebb vállalat is pillanatok alatt válhat sereghajtóvá, a legnagyobb innovátor termékeiből is könnyen lesz ócskaság. Az elemzők most épp a BlackBerryről szedik le a keresztvizet, pedig a gyártó telefonjainak néhány éve még nem volt vetélytársuk. Összeszedtünk még 10 céget, melyek valaha szimbólumnak számítottak, mostanra viszont durván lemaradtak, vagy akár be is dobták a törülközőt.

Csak a szomszéd fel ne jelentsen!

Gazdaság2013.10.02, 10:23

Kisemberek nagy üzletébe tiporhat bele az adóhatóság, ha valóban komolyan gondolja, hogy fülön csípi a feketéző lakáskiadókat. A piac pörög, és bár manapság már a szabályokat betartva sem rossz biznisz az ingatlan kiadása, a legtöbben eltitkolják az ebből származó jövedelmüket. Sokan egyszerűen nem akarnak a NAV látóterébe kerülni, ráadásul nem is nagy ördöngösség elbújni a hatóság elől.