gazdálkodás

címke rss
A világ legrégebbi erődítménye szerint gondoljuk újra a mezőgazdaságot

A világ legrégebbi erődítménye szerint gondoljuk újra a mezőgazdaságot

Szibéria egy távoli szegletében, az Amnya folyó közelében rejtőző ősi erődítmények felfedezése átírhatja az emberi társadalom fejlődésének narratíváját. A régészek egy több mint nyolcezer évvel ezelőtt vadászó-gyűjtögető nép által épített komplex védművek bizonyítékait tárták fel. A Freie Universität Berlin nemzetközi kutatócsoportja által vezetett felfedezés megkérdőjelezi a komplex társadalmak fejlődésével kapcsolatos, régóta fennálló feltételezéseket.

Bűncselekmények történhettek az Audi Hungária Független Szakszervezetnél

Itthon2023.09.19, 14:33

Valami nagyon nincs rendben az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) háza táján. A rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz, az adóhatóság titkolózik, az Audi aggodalommal szemléli a történteket, az érdekvédők pedig hallgatnak. Egy biztos, a szakszervezet gazdálkodása vetheti fel a bűncselekmények elkövetésének gyanúját, az éves pénzügyi beszámolókat ugyanis ismeretlen okból, többször is – százmilliós nagyságrendben – módosították.

Elege van a stresszből? Irány a nyugodt élet!

Gazdaság2023.07.21, 14:50

Egy olyan tanyára bukkantunk az Ingatlanbazáron, amely ideális lehet annak, aki szeretné elfelejteni a várost, és gazdálkodni akar. Ha eszébe jutott, hogy kivonul a napi robotból, de nem jött még szembe a nagybetűs lehetőség, akkor most kattintson! Nem fog tudni nemet mondani rá.

Jön a kártalanítás az esemény miatt, ami elindította a világ legnagyobb inflációját

Gazdaság2023.05.18, 15:24

Az Afrikai Fejlesztési Bank bejelentése szerint készül az a pénzügyi eszköz, amivel kártalanítanák a zimbabwei fehér farmereket, akiktől a Mugabe-rezsim 2000-ben eltulajdonította a földeket, és ami után  a mezőgazdasági mélyrepülést a teljes gazdasági összeomlás követte a történelem legnagyobb hiperinflációjával.

Gulyás Gergely: Három évtizedes sikertörténet példája Vaskeresztes

Itthon2022.09.03, 17:13

Egy három évtizedes sikertörténet példája a magyar-oszták határ mellett található Vaskeresztes és környéke, ahol a vasfüggöny okozta elzártság, zsákfalvak helyett ma már rendezett, takaros települések találhatók, melyek nem különböznek a határ túloldalán elterülő osztrák községektől - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Vaskeresztesen, a hagyományőrző szüreti rendezvény megnyitóján.

Csecsemők maradványait is felfedezték az azték ház alatt

Tudomány2022.05.05, 13:23

Az Instituto Nacional de Antropología (INAH) munkatársai egy azték házat, valamint Mexikóváros gyarmati és ipari múltjának elemeit találták meg egy ásatás során. A felfedezésekre egy elektromos alállomás korszerűsítési projektje során bukkantak Mexikóváros központi szomszédságában.

Ha ezt elfelejti szja-bevallásánál, nem utalják ki visszajáró adóját

Gazdaság2022.05.03, 12:27

Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Míg a gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak kötelező az elektronikus út, addig a magánszemélyek szabadon dönthetnek, hogy élnek-e a digitalizáció adta lehetőségekkel - írja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). 

Stabil gazdálkodás jellemezte az MVM Csoportot 2021-ben

Gazdaság2022.04.29, 10:49

Az MVM Csoport stabil gazdálkodással zárta a 2021-es évet, ezzel nagymértékben hozzájárult Magyarország ellátásbiztonságához. Az energetika világpiaci helyzete és a járványhelyzet ellenére a társaságcsoport folyamatosan biztosította a villamos energiát és a földgázt a lakosság, illetve a vállalkozások számára.

Így változtatták meg a bronzkori nők az Orkney-szigetek történetét

Tudomány2022.02.08, 13:28

A Huddersfieldi Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csapat ősi DNS-ek segítségével írta át az Orkney-szigetek történetét. Bizonyították, hogy a kora bronzkorban nagyarányú bevándorlás történt a területen, amely során a helyi lakosság nagy része szép lassan lecserélődött.

Ősi módszerek biztosíthatják a jövő élelmiszerbiztonságát

Tudomány2021.12.25, 17:12

Peru távoli falvaiban a gazdálkodók évezredek óta számos növényfélét termesztenek annak érdekében, hogy túléljék a kiszámíthatatlan időjárást. Úgy tűnik, most ezt az ősi tudást használhatják fel a klímaválsághoz való alkalmazkodásra. Ráadásul ezek a már bevált gyakorlatok a világ más részeinek is hasznosak lehetnek.

Bódi Sylvi bevallotta: "Végre egy valós életet élek, nem egy felszínes, közösségi oldalon jól mutatót"

Life.hu2021.10.11, 15:03

Bódi Sylvi a koronavírus járvány kezdetekor költözött le a Balatonhoz, döntését pedig egyáltalán nem bánta meg, jobban érzi magát, mint valaha. 

Várandósan sem lazsál Horváth Éva, visszaült az iskolapadba - ez lesz belőle

Life.hu2021.05.15, 19:24

Horváth Éva minden időt kihasználja arra, hogy képezze magát, jelenleg, második gyermekével várandósan elkezdett gazdálkodást tanulni, hamarosan bizonyítvány szerez és Aranykalászos gazda lesz.

Átláthatatlan volt a Színművészeti gazdálkodása

Gazdaság2021.04.26, 16:42

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vagyongazdálkodása 2018-2019-ben, valamint 2020-ban a fenntartóváltás időpontjáig nem volt átlátható és elszámoltatható. A Színművészeti előző vezetése nem biztosította a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét. A nemzeti vagyon védelme érdekében indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése - állapítja meg az Állami Számvevőszék.

Közös álma vált valóra Puskás Petinek és Dallos Boginak

Life.hu2021.04.03, 17:52

Hihetetlenül boldog Puskás Peti és Dallos Bogi. Közös projektjükkel indítják a tavaszt.

Így zárták pénzügyileg a tavalyi évet az európai klubfutball topcsapatai

Gazdaság2021.01.18, 11:28

Jelentős bevételcsökkenést szenvedett el a tavalyi labdarúgószezonban a hat európai bajnokcsapat, amelyek a játékosok túlzottan magas fizetése, valamint az egyre növekvő átigazolási és ügynöki díjak miatt már a járvány előtt meggyengültek pénzügyileg.

Ismerd meg hazánk bio termelőit!

Unilife.hu2020.12.28, 14:50

Az ökológiai gazdálkodás és a biotermelés azt jelenti, hogy a termelők nem alkalmaznak felszívódó kémiai vegyszereket, agresszív rovar és gyomírtó készítményeket, vagy műtrágyát. Ez nemcsak az emberi egészség szempontjából fontos, hanem aktív környezetvédelmi tevékenység is egyben, hiszen takarékosan bánik a nem megújuló erőforrásokkal, fokozza a talaj termékenységét és hozzájárul a biológiai sokféleség megőrzéséhez, mely mára szinte elsőszámú meghatározójává vált földi jólétünknek.

Megbízhatatlan a Jobbik gazdálkodása az Állami Számvevőszék szerint

Itthon2020.12.18, 18:29

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint saját tagságát és a közvéleményt is megtévesztette a Jobbik Magyarországért Mozgalom, mivel a párt gazdálkodása 2017-ben és 2018-ban sem volt átlátható és elszámoltatható. Az ÁSZ az erről szóló vizsgálata eredményét pénteken juttatta el az MTI-hez.

A Magyar Nemzeti Bank 2019-ben is hatékonyan gazdálkodott

Gazdaság2020.12.16, 15:57

Ahogy 2013 óta minden évben, 2019-ben is hatékonyan, eredményesen és sikeresen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Matolcsy György, az MNB elnöke a 2019-ről tartott beszámolójában, az Országgyűlés szerdai ülésén.

3 tipp, ami megkönnyíti az önálló életet

Unilife.hu2020.12.02, 17:38

Az önálló élet amilyen nagy szabadságot, olyan nagy felelősséget is jelent. Lehet, még nem függetlenedtél teljesen anyagilag, vagy vannak szobatársaid, de innentől kezdve a környezeted és mindennapjaid a te kezedben (is) vannak. Ez sok lehet egyszerre, de ne csüggedj, összeszedtünk neked pár hasznos közhelyet.

Ez segítette a gazdálkodók munkáját az őszi szezon előtt

Gazdaság2020.08.26, 07:49

Olcsóbban tölthették fel idén műtrágyakészleteiket a gazdálkodók, némely termék ára ugyanis jelentősen csökkent - számol be arról a Magyar Nemzet. Az őszi talajerő-utánpótlási munkálatok közeledtével kapóra jött az áresés a termelőknek, már csak azért is, mert vetőmagra ebben a szezonban várhatóan többet kell majd költeniük, mint korábban.

Varga Viktor önfenntartó gazdálkodást szeretne létrehozni

Life.hu2020.07.25, 14:05

Az énekes úgy döntött, szeretne vidékre költözni és önfenntartó életformát folytatni. Szerinte ugyanis a társadalom rossz irányba halad, ő nem akar ennek a részese lenni.

Tavaly 15,7 milliárd forint agrárbiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók

Gazdaság2020.05.02, 14:00

Tavaly 15,7 milliárd forint volt a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele, a kárfizetések pedig 7,5 milliárd forintot tettek ki - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.

Jövőre teljesen átalakul az öntözéses gazdálkodás rendszere

Gazdaság2019.12.10, 16:21

Az Országgyűlés 171 igen és 17 nem szavazattal elfogadta az Agrárminisztérium öntözéses gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát.

Rendet kell tenni a kórházak gazdálkodásában

Itthon2019.08.07, 13:12

Alapvető elvárás, hogy szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működjenek a hazai kórházak, ezért rendet kell tenni a gazdálkodásukban - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Nem volt megfelelő 17 kórház gazdálkodása

Itthon2019.04.03, 11:07

Az Állami Számvevőszék által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, azaz 2016 és 2018 között - közölte a számvevőszék. 

Csisztu Zsuzsának fontos, hogy gyermekei értsék a pénz értékét

Life.hu2019.04.01, 21:29

Takarékoskodásra és a pénz értékére tanítja gyermekeit Csisztu Zsuzsa. Elmesélte, hogyan igyekszik gyermekeit a felelősségre nevelni, Himmer Csilla pénzpedagógus pedig elmondta, miként érdemest ezt csinálni.

Újabb fontos vízügyi szabály változott meg

Gazdaság2019.01.10, 13:02

A fúrt kutak helyzetét rendezni kívánó szabályozás mellett 2019 más fontos, vízhasználati kérdésben is hozott újdonságot. Az öntözési engedélyt érintő új módosítás elsősorban a gazdálkodókat érinti.

Az Esmya tett be a Richternek

Gazdaság2018.11.08, 15:08

A Richter Gedeon Nyrt. 9,077 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami 43,4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának profitjától. A társaság elsősorban az Esmya originális gyógyszer forgalmának visszaesésével, valamint a romániai nagykereskedelmi forgalom kiesésével és a rubel gyengülésének árfolyamhatásával magyarázza a harmadik negyedév nyereségének jelentős csökkenését.

Nem nagyon bíznak házastársaik gazdálkodási képességeiben a csehek

Tudomány2018.08.23, 13:55

Nem nagyon bíznak házastársaik, partnereik gazdálkodási képességeiben a csehek - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Postovní sporitelna pénzintézet készíttetett.

Borúsak a kilátások az amerikai autóipari óriásnál

Gazdaság2018.07.26, 15:11

Felemás eredményt közölt a General Motors (GM), jócskán nőtt ugyan a nettó eredmény, de csökkentek az eladások, ráadásul a neheze még hátravan ebben az évben. A tőzsdén a hírek hatására elkezdték szórni a társaság részvényeit.

ÁSZ: Szabályszerű a gazdálkodás a Pallas Athéné Alapítványoknál

Gazdaság2018.06.22, 07:59

Az Állami Számvevőszék honlapján közzétett jelentés szerint az ÁSZ a Pénziránytű - Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA), a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (Padoc), a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS), valamint a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) működésére terjedt ki. A vizsgálat a jogszabályok betartása mellett az alapítványok működését szolgáló ellenőrzési, monitoring és nyilvántartási rendszerek szabályszerűségének értékelésére is kiterjedt.

Hatvanezer falusi jut vízhez az ősi csatornából

Gazdaság2018.03.30, 19:34

Több évszázados vízrendszer újjáépítésével javítanak az élelmiszertermelésen és életminőségen Afganisztánban.

Sejtjeink ősei lehettek a földi élet legsikeresebb farmerei

Tudomány2018.03.09, 10:39

Zachar István, Szilágyi András, Számadó Szabolcs és Szathmáry Eörs PNAS-ben megjelent tanulmánya szerint elképzelhető, hogy a mai összetett földi életformák annak köszönhetik létezésüket, hogy nagyjából kétmilliárd éve egy baktérium úgy „háziasította" a mitokondrium ősét, ahogyan például az ember a sertést.

A tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet

Tudomány2018.01.19, 10:28

A világ egyik legrangosabb tudományos szaklapjában, a Science-ban 2018. január 18-án megjelent tanulmány szerint fordulatra van szükség ember és természet viszonyában. Ez a kulcsa ugyanis annak, hogy milyen állapotba hozzuk a bolygónkat – mondta el Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a cikk egyik társszerzője.

Titkolózik a Jobbik, ügyészségi vizsgálat indulhat

Itthon2017.10.03, 11:53

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését.

Több egyetemistát vettek fel, mint tavaly

Itthon2017.07.27, 11:17

Idén kevesebben, mintegy 105 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly. Viszont több új hallgatót vettek fel az egyetemek. Az új hallgatók pontos száma még nem ismert- mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Gulyás Tibor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Tudatos pénzügyi tervezést oktató tankönyvet kapnak az iskolák

Gazdaság2017.04.21, 18:21

A fiatalokat tudatos pénzügyi tervezésre oktató új tankönyvet mutatott be ma a Pénziránytű Alapítvány. A könyv, munkafüzet és tanári kézikönyv 7. és 8. osztályosoknak szól, az iskolák 60 ezer ingyenpéldányt kaphatnak belőle. A pénzügyi gazdálkodás egyelőre választható tantárgy, amelyet tavaly már 300 középiskolában 44 ezer diáknak tanítottak.

Kibővül a Pénz7

Gazdaság2017.02.10, 13:07

Több szempontból is újdonságokkal jelentkezik az idén harmadszor meghirdetett, a 2016/2017-es tanév rendjébe hivatalosan is bekerült Pénz7 – a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete. A program szektorok közötti együttműködésben valósul meg: minisztériumok, állami intézmények és pénzügyi szereplők is támogatják a pénzügyi és vállalkozói kultúra fejlesztését az eseménysorozattal. 2016. november 15. óta már közel 900 iskola regisztrált országszerte a programra, a résztvevő diákok száma a regisztráció szerint meghaladja a 140 ezret.

Világsztár lett a kecskék között riszáló boldog gazdából

Unikornis2017.01.21, 10:58

A tavalyi év pophimnuszára, Sia slágerére táncol egy New York állambeli farmer a pajtában, a kecskéi – és a videónak hála, az egész világ – szeme láttára. Így kell feldobni a monoton munkavégzést!

Itt a mérleg: meghúzta a nadrágszíjat a KDNP tavaly

Itthon2016.05.21, 12:29

Az állami támogatás mellett nagyrészt a magánadományozóknak is köszönheti a KDNP, hogy takarékoskodni tudott tavaly, és még csaknem 20 milliós hitelt is törlesztett. Egy évvel korábban még többet költöttek, mint amennyi bevételük volt, tavaly ez megfordult.

MNB: Okafogyott a Kúria ítélete

Itthon2016.03.30, 20:35

Okafogyottá vált a Kúria ítélete, amellyel arra kötelezte a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványát, hogy adja ki egy újságírónak bizonyos gazdálkodási adatait. Az MNB-s alapítvány az Origo kérdésére tudatta: még a Kúria döntése előtt megkapta az újságíró mindhárom érintett alapítvány általa kért adatait.

Jogerős: ki kell adni az MNB-alapítvány adatait

Itthon2016.02.15, 07:49

Kiderülhet, pontosan mire költenek el milliárdokat a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok. Az egyik, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány esetében a minap hozott jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy a gazdálkodási adatok nyilvánosak, azokat ki kell adni. 

Ritka pillanat az Országgyűlésben: terítéken az MNB gazdálkodása

Itthon2015.11.04, 12:33

Tiltott állami támogatás, közpénzpazarlás, felhatalmazás nélküli tevékenység. Árstabilitás, monetáris stabilitás és a gazdaságpolitika támogatása. Az ellenzék szereptévesztésként, Matolcsy György csodaként értékelte a megújult jegybank tevékenységét. A pártok vezérszónokai a Magyar Nemzeti Bank 2012 és 2014 közötti időszakának gazdálkodását tekintették át. Követtük a felszólalásokat.

Nudista gazdasszony borzolja egy falucskában a kedélyeket

Archívum2015.05.15, 09:15

Egy angliai nő úgy döntött, nem hajlandó ruhában végezni a ház körüli teendőket, így meztelen testtel, hurkáit meglebegtetve traktorozik, takarít és eteti állatait.

Papcsák szerint milliárdok tűnnek el Zuglóban

Gazdaság2015.05.05, 19:38

Fél év alatt a működőképesség határára került a zuglói önkormányzat és számlaegyenlege szerint 2,5 milliárd forint tűnt el a kasszából - mondta Papcsák Ferenc. 

Jótékonykodhatnak a gazdálkodók

Archívum2014.04.03, 13:08

Élelmiszerlavina program néven jótékonysági akciót indít a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta, amellyel 37 önkormányzatot és civil szervezetet támogatnak, tájékoztat az MTI.

Kéthavi magazin indult a gazdálkodóknak

Gazdaság2013.09.24, 10:16

Ingyenes, saját magazint ad ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a tagjai számára, adta hírül az MTI-nek a NAK.

Kevesebbet keresett tavaly a Jobbik

Itthon2013.05.02, 09:56

Hetvenmillió forintos profittal zárta 2012-t a Jobbik. Az ellenzéki pártnak 2011-ben még 160 milliós volt a többlete.

Papa pénze nélkül

Life Network 2.02012.04.03, 16:41

Ország-világ a gazdasági válság súlya alatt nyekeg, mindenkinek rosszabbul megy a sora, kivétel ennek a kilenc romlott hercegnőnek, akiknek anyuci és apuci mindent a feneke alá nyomott, így másból sem állt az életük, csak maratoni vásárlásokból, féktelen partikból és pénzszórásból. Eddig.

Rengeteg pénz megy el a nyakkendős nepperekre

Archívum2012.03.09, 12:02

Ángyán József lemondása után más irányt vehet a vidékfejlesztési stratégia, ami több agrárpiaci szakértő szerint nem feltétlenül baj. A kizárólag a kis gazdálkodók támogatására épülő stratégia szerintük nem életképes, mert hat-nyolc disznóval úgysem lehet megváltani a világot. A helyi gazdálkodók összefogására azonban szükség volna, mert ma rengeteg pénz megy el a nyakkendős nepperekre, és a minőséget is javítaná, ha nemcsak olcsó tömegáru lenne a polcokon.

Negyvenmilliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2011.06.07, 10:44

A 2009-es 65 milliárd forint nyereség után tavaly 41,6 milliárd forint veszteség keletkezett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). Simor András jegybankelnök szerint összességében eredményesen működött az MNB.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a hortobágyi génmegőrzőnél

Itthon2011.05.04, 07:43

A cég vezetőit azzal gyanúsítják, hogy földet béreltek a génmegőrzőtől, azt annak gépeivel művelték meg, majd a terményt is neki adták el - írja a Magyar Nemzet.

Járai sokallja az MNB vezetőinek fizetését

Gazdaság2011.04.04, 17:43

Túlzottan magasnak ítéli a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek fizetését Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke, de emellett korábbi kommunikációs szerződéseket is kritizált. Az MNB korábban és most is visszautasította a vádakat.

Emlékbélyegek eladásából is növelte bevételeit a Fidesz

Itthon2011.03.18, 11:10

Kölcsönökből, ingatlanok eladásából, magánszemélyek adományaiból és kamatbevételekből is szerzett pénzt a Fidesz és pártalapítványa 2008-ban és 2009-ben - állapította meg az Állami Számvevőszék. A pártnak 2008-ban 1,67 milliárd, 2009-ben pedig 2,78 milliárd bevétele volt, gazdálkodása szabályos volt a számvevőszék szerint.

Tetszett az ÁSZ-nak az Országgyűlés gazdálkodása

Archívum2009.11.20, 10:08

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése szerint az Országgyűlés hivatali szerveinek költségvetési gazdálkodásában racionálisan alakították ki a szervezeti hátteret, azok belső szabályozásait, az irányítás, együttműködés és a végrehajtás kontrolljait.

Ferihegyet nem érinti a válság

[origo] utazás2008.11.05, 10:31

A hitelválság egyelőre nincs jelentősebb hatással a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. gazdálkodására - írta a szerdai Napi Gazdaság.

Csak utólag vallott minden támogatásáról az SZDSZ

Itthon2008.01.17, 16:42

Nem adott valós képet gazdálkodásáról az SZDSZ, mivel a 2005-ről és 2006-ról szóló könyvelésében nem tüntette fel, hogy mennyi nem pénzbeli adományt kapott. A hibának nem lesz következménye, ugyanis idejében javított a párt.

Problémás a magyar közpénzgazdálkodás

Archívum2006.07.13, 15:07

Joaquin Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja szerint a magyar közpénzekkel való gazdálkodás állapota a legproblematikusabb jelenleg az egész Európai Unión belül.

Nyomoznak a debreceni Kenézy kórházban

Itthon2006.02.09, 19:30

A debreceni Kenézy Gyula Kórház gazdálkodásával összefüggésben hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte Vezendi Jánosné rendőr százados.

Vizsgálat indul az OCÖ köztartozásai ügyében

Itthon2005.03.07, 18:03

Vizsgálat indul az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) korábbi gazdálkodása ügyében. Kolompár Orbán elnök szerint az előző vezetés felelőtlen gazdálkodása miatt halmozott fel tartozásokat az OCÖ. Az önkormányzat ugyanakkor jelenlegi gazdálkodását független céggel vizsgáltatná meg. Farkas Flórián, aki 2003-ig volt az OCÖ elnöke, "megalapozatlan rágalomnak" tartja Kolompár kijelentéseit.

Tízmilliárdok kellenének a BKV-nak

Itthon2003.09.09, 07:45

Nincs pénz megjavítani a villamosok tizedét, a járművek 22 százaléka áll javítás, vagy hiba miatt a BKV-nál. A cég idén 15 milliárd forintos veszteséggel számol. Az összes elmaradt felújítás költségei 35-40 milliárdot tehetnek ki. A társaság gazdasági igazgatója szerint nem a gazdálkodásukkal van a baj, hanem hogy nem fizetik meg a szolgáltatások árát. A cégnek több tízmilliárdos támogatásra lenne szüksége - írja a Magyar Hírlap.

Panaszt tett az MTV felügyelő bizottsága Poltnál

Itthon2003.07.30, 17:03

Panaszt tett a Magyar Televízió Rt. felügyelő bizottsága a Legfőbb Ügyészségnél az MTV gazdálkodása kapcsán folyt, nemrégiben megszüntetett ügyészségi vizsgálat miatt. Ezt két szabad demokrata politikus, Pető Iván és Haraszti Miklós is sérelmezte korábban.

Rendhagyó módon osztott segélyeket Farkas Flórián

Itthon2003.07.24, 11:45

Az Országos Cigány Önkormányzat több képviselője is igényelt és kapott támogatást tavaly Farkas Flórián elnöki keretéből. Az OCÖ gazdálkodásáról Horváth Aladár vitatott körülmények között leváltott elnök által készíttetetett jelentés szerint a Farkashoz intézett beadványok egy részét ugyanaz az ember írta, csak más és más néven - írja a Népszabadság.

OCÖ: vége a belső ellenőrzésnek

Itthon2003.06.16, 19:23

E héten lezárul az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) új vezetése által elrendelt, a korábbi gazdálkodást vizsgáló belső ellenőrzés.

Kritizálja az MTV gazdálkodását a számvevőszék

Itthon2003.06.05, 07:28

Keményen kritizálja az Állami Számvevőszék közelmúltban elkészült jelentése a Magyar Televízió gazdálkodását, miközben a köztévé újabb 6,3 milliárdos támogatást igényel. Az ÁSZ szerint újra kell gondolni a teljes finanszírozási rendszert - írja a Népszabadság.

Lemondatnák a borsodi kórház vezetőjét

Itthon2003.03.31, 13:50

Lemondásra szólította fel a megyei kórház igazgatóját - aki a Fidesz megyei képviselője is egyben - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szocialista vezetése. A kórház gazdálkodása ugyanakkor stabil - ezt a szocialista megyei vezetők is elismerik, a kórház dolgozói pedig aláírásokat gyűjtenek az igazgató mellett.

250 milliót spórolt a Millenáris Kht.

Itthon2002.10.11, 14:05

A Millenáris Kht. az elmúlt négy hónapban 250 millió forintos megtakarítást ért el gazdálkodásának átszervezésével, az új üzemeltetési és szolgáltatási szerződések megkötésével.

Felelősségre vonják Deutschot

Itthon2002.08.07, 18:06

Súlyos törvénytelenségek jellemezték az ifjúsági tárca gazdálkodását az utóbbi években -erősítette meg a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium szerdai közleményében az erről szóló korábbi híreket. Bár a vizsgálatok még nem értek véget, Jánosi György, a tárca új vezetője egyértelművé tette: Deutsch Tamás exminiszter felelősségét is tisztázni kívánja.

Már csak hitelekből tud működni a Millenáris

Itthon2002.08.01, 15:10

A Millenáris Parkban az előző vezetés tevékenységének ellenőrzésekor jelentős költekezésre bukkantak. A park már 2001 végére felélte a gazdálkodására előirányzott 2002-es keretet. A gazdálkodást a könyvvizsgálókon és a szakértőkön kívül az APEH is vizsgálja.

Zimbabwe: fekete-fehér földtulajdoncsere

Archívum2002.06.25, 12:54

Megkezdődött kedden Zimbabwéban az a 45 napos visszaszámlálás, amelynek lejártával 3 ezer fehér farmernek el kell hagynia a földjét. A tulajdonosok azonban fogadkoznak, hogy - a megtorlást is vállalva - inkább maradnak, mintsem hogy külső szemlélőként lássák tönkremenni a termést az élelmiszerhiánnyal küzdő országban, másrészt sok embernek nincs is más választása, mint folytatni a gazdálkodást a földjén.

Nem mondtak igazat a Terror Háza vezetői

Itthon2002.06.06, 10:16

Az Állami Számvevőszék nem vizsgálta a Terror Háza gazdálkodását, bár korábban a vezetői ezt állították. Így az sem igaz, hogy az Állami Számvevőszék korábban megállapította, hogy az állami támogatások felhasználása szabályszerű, holott a Terror Háza múzeum és fenntartója, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány vezetői ezt közölték.

Schmidt Mária: ellenőrizték a Terror Háza fenntartóját

Itthon2002.06.06, 17:09

Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója állítja: a Népszava valótlanul közölte, hogy az Állami Számvevőszék nem vizsgálta a Terror Háza gazdálkodását. Tudatta: a Terror Háza tulajdonos-fenntartója, a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány működését az Állami Számvevőszék a közelmúltban megvizsgálta, és mindent rendben talált.

Csak kisebb szabálytalanságokat talált a pártoknál az ÁSZ

Itthon2001.12.13, 17:12

Az Állami Számvevőszék a kisgazdapárt, a MIÉP, az MSZP és az SZDSZ 1999-2000-es gazdálkodását vizsgálta meg. Súlyosabb törvénytelenségeket nem, csak kisebb szabálytalanságokat találtak.

Panaszolnak és kérdeznek a szabad demokraták

Itthon2001.12.07, 07:04

Az SZDSZ sem a Magyar Televízió gazdálkodásával, sem a Schlecht Csaba ügyében folytatott nyomozás eredményével nem elégedett. Ezért mindkét ügyben a legfőbb ügyészhez fordultak. Arra is választ várnak még, hogy mennyit költenek a "Jó kezekben az ország" címen futó reklámokra.

Újabb ÁSZ-vizsgálat lehet az SZDSZ-nél

Itthon2001.11.20, 13:35

A számvevőszék vizsgálja meg, hogy az SZDSZ finanszírozásával kapcsolatban nyilvánosságra került iratok szükségessé tesznek-e egy új ellenőrzést a pártnál - kérte a Parlament számvevőszéki bizottság fideszes elnöke. Az ÁSZ idén már átvizsgálta az SZDSZ tavalyi és tavalyelőtti gazdálkodását, amelyet kisebb szabálytalanságokat leszámítva megfelelőnek talált.

Lassan halad a nyomozás az MTV-nél

Itthon2001.11.19, 17:40

Az MTV Rt. vezetése nem vette figyelembe az Állami Számvevőszék észrevételeit - nyilatkozta a számvevőszék elnöke az [origo]-nak. A köztévé pazarló gazdálkodása miatt indított rendőrségi nyomozás tart, szakértőket is bevontak, de a felsővezetőket még nem hallgatták ki.

Meghallgatták a köztévé több középvezetőjét

Itthon2001.10.19, 09:36

A Magyar Televízió öt középvezetőjét hallgatta meg tanúként az Országos Rendőr-főkapitányság a köztévé gazdálkodása ügyében.

Lemondott az MTV kuratóriumának egy civil tagja

Itthon2001.09.27, 12:22

Lemondott megbízatásáról Kleinné Csiky Ildikó, mert nem értett egyet azzal, hogy a közszolgálati televízió vezetése titkosította a gazdálkodásra vonatkozó adatokat.

Vizsgálóbizottságot kezdeményez az ex-kisgazda

Itthon2001.08.14, 08:38

Molnár Róbert volt kisgazda képviselő a Központi Környezetvédelmi Alap 1994 és 1998 közötti gazdálkodását átvilágító vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. A tárcát akkor az MSZP-s Baja Ferenc vezette.

Jövőre már nyereséges lehet Bábolna

Archívum2001.06.21, 08:43

Ez év végére teljes egészében eladhatóvá válik a Bábolna Rt., előtte azonban sor kerülhet a tetra- és a sertéságazat értékesítésére, valamint lezárulhat a Bábolnai Ménesbirtok Kft. leválasztása a cégről. A döntéshozatalt az utóbbi hónapokban lelassították a tulajdonos ÁPV Rt. vezetésében bekövetkezett változások is. Heimann Zoltánnal, az agrárnagyüzem vezérigazgatója a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, vajon milyen okokra vezethető vissza a cég veszteséges gazdálkodása.

Előző
  • 1
Következő