gazdálkodás

címke rss

Jövőre már nyereséges lehet Bábolna

Ez év végére teljes egészében eladhatóvá válik a Bábolna Rt., előtte azonban sor kerülhet a tetra- és a sertéságazat értékesítésére, valamint lezárulhat a Bábolnai Ménesbirtok Kft. leválasztása a cégről. A döntéshozatalt az utóbbi hónapokban lelassították a tulajdonos ÁPV Rt. vezetésében bekövetkezett változások is. Heimann Zoltánnal, az agrárnagyüzem vezérigazgatója a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, vajon milyen okokra vezethető vissza a cég veszteséges gazdálkodása.

Vizsgálóbizottságot kezdeményez az ex-kisgazda

Itthon2001.08.14, 08:38

Molnár Róbert volt kisgazda képviselő a Központi Környezetvédelmi Alap 1994 és 1998 közötti gazdálkodását átvilágító vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. A tárcát akkor az MSZP-s Baja Ferenc vezette.

Lemondott az MTV kuratóriumának egy civil tagja

Itthon2001.09.27, 12:22

Lemondott megbízatásáról Kleinné Csiky Ildikó, mert nem értett egyet azzal, hogy a közszolgálati televízió vezetése titkosította a gazdálkodásra vonatkozó adatokat.

Meghallgatták a köztévé több középvezetőjét

Itthon2001.10.19, 09:36

A Magyar Televízió öt középvezetőjét hallgatta meg tanúként az Országos Rendőr-főkapitányság a köztévé gazdálkodása ügyében.

Lassan halad a nyomozás az MTV-nél

Itthon2001.11.19, 17:40

Az MTV Rt. vezetése nem vette figyelembe az Állami Számvevőszék észrevételeit - nyilatkozta a számvevőszék elnöke az [origo]-nak. A köztévé pazarló gazdálkodása miatt indított rendőrségi nyomozás tart, szakértőket is bevontak, de a felsővezetőket még nem hallgatták ki.

Újabb ÁSZ-vizsgálat lehet az SZDSZ-nél

Itthon2001.11.20, 13:35

A számvevőszék vizsgálja meg, hogy az SZDSZ finanszírozásával kapcsolatban nyilvánosságra került iratok szükségessé tesznek-e egy új ellenőrzést a pártnál - kérte a Parlament számvevőszéki bizottság fideszes elnöke. Az ÁSZ idén már átvizsgálta az SZDSZ tavalyi és tavalyelőtti gazdálkodását, amelyet kisebb szabálytalanságokat leszámítva megfelelőnek talált.

Panaszolnak és kérdeznek a szabad demokraták

Itthon2001.12.07, 07:04

Az SZDSZ sem a Magyar Televízió gazdálkodásával, sem a Schlecht Csaba ügyében folytatott nyomozás eredményével nem elégedett. Ezért mindkét ügyben a legfőbb ügyészhez fordultak. Arra is választ várnak még, hogy mennyit költenek a "Jó kezekben az ország" címen futó reklámokra.

Csak kisebb szabálytalanságokat talált a pártoknál az ÁSZ

Itthon2001.12.13, 17:12

Az Állami Számvevőszék a kisgazdapárt, a MIÉP, az MSZP és az SZDSZ 1999-2000-es gazdálkodását vizsgálta meg. Súlyosabb törvénytelenségeket nem, csak kisebb szabálytalanságokat találtak.

Schmidt Mária: ellenőrizték a Terror Háza fenntartóját

Itthon2002.06.06, 17:09

Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója állítja: a Népszava valótlanul közölte, hogy az Állami Számvevőszék nem vizsgálta a Terror Háza gazdálkodását. Tudatta: a Terror Háza tulajdonos-fenntartója, a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány működését az Állami Számvevőszék a közelmúltban megvizsgálta, és mindent rendben talált.

Előző
Következő