gazda

címke rss

Szilánkosra törték a koponyáját, mert másik gazdához ment dolgozni

Itthon2019.06.18, 11:34

A 60 éves jánoshalmi férfi és 33 éves fia teheneket tartottak egy miszlai tanyán úgy, hogy az állatok gondozására, felügyeletére embert fogadtak. Alkalmazottjuknak 80 ezer forintot fizettek, és szállást és étel adtak neki. Illetve egészen pontosan csak ígértek neki, egyiket sem kapta meg. Amikor pedig a férfi ezt megunta, majdnem halálra verték.

KDNP: Brüsszelnek az európai fiatal gazdákat kell támogatnia

Itthon2019.05.10, 15:07

Nacsa Lőrinc, Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken a Zala megyei Bókaházán tartott sajtótájékoztatót egy fiatal gazda birtokán. Kijelentette, hogy Brüsszelnek az európai fiatal gazdákat és nem a bevándorlókat kell támogatnia, elfogadhatatlan, hogy a tervek szerint 2020 után csökkennének az európai uniós agrártámogatások. 

A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van

Gazdaság2019.02.22, 11:30

Az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, ami pedig az eredményes és fenntartható gazdálkodás záloga - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége pénteki konferenciáján.

Gazdára talált Murray, a világ legfurcsább kutyusa

Archívum2018.11.14, 16:00

Súlyos rendellenességekkel küzdött, ezért el kellett volna altatni Murray-t, a kutyát, akit Puerto Ricóban mentettek meg. Az orvosa azonban úgy döntött, mindent megtesz érte. A különös kinézetű eb ma már Massachusettsben él új gazdáival. 

Újabb megállapodás a léalma felvásárlási áráról

Gazdaság2018.08.30, 10:22

Két újabb feldolgozóval állapodtak meg a gazdák az ipari alma felvásárlási áráról, az Austria Juice Kft. és a Rauch Hungária Kft. egyaránt kilogrammonként nettó 20 forintért veszi át a gyümölcsöt a termelőktől – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).

Az agártárca támogatja az almatermelő gazdák akcióját

Gazdaság2018.08.16, 12:55

Nagy István agrárminiszter a Kossuth Rádió 180 perc műsorában beszélt arról, hogy az agrártárca kiáll a gazdák akciója mellett, és nem hagyja, hogy az élelmiszerlánc leggyengébb szereplői kiszolgáltatottá váljanak.

Kulcsár Edina videóüzenetben, sírva kérlelte követőit

Archívum2018.06.22, 12:08

Kiscicát látott vezetés közben Kulcsár Edina, aki megállt, hogy megkeresse a kis állatot. Kiderült, hogy hárman vannak, követőit sírva kérte, hogy segítsenek neki gazdit találni.

Felesége melltartóját húzta a tehén tőgyére, hogy egyen a borjú

Archívum2018.05.12, 11:08

Rendkívüli ötletességről árulkodik annak a skót gazdának a tette, aki saját feleségének a melltartóját adta tehenükre azért, hogy megfelelően tudják táplálni annak borját. A trükk bevált. A sikeres művelet történetét pedig Twitteren is megosztotta.

Tornóczky Anita leszedett három kutyát a halott gazdájukról

Archívum2018.04.29, 08:52

A rendőrök, a mentők és a halottszállítók is féltek hozzáérni a halott gazdájukat védő kutyákhoz, ezért hívták Tornóczky Anitát, aki nem teketóriázott, leszedte a mérges ebeket a férfiról.

Összeverték az RTL Klub egykori sztárját, András gazdát: videó

Archívum2018.03.09, 18:21

Vascsővel támadták meg az RTL Klub egykori sztárját, András gazdát. Egy tartozás miatt verték össze a férfit: eltört a bordája és az arccsontja.

Tanácsokkal is segítik a gazdákat átállni a napelemes rendszerekre

Gazdaság2018.03.03, 18:52

A mezőgazdasággal foglalkozók energetikust is kérhetnek a napelemes pályázatukhoz.

Nem akart mozdulni halott gazdája mellől egy 9 éves kutya

Itthon2018.01.04, 18:56

Hetekig halott gazdájához bújva élt a kutya az egyik újpesti lakásban. A rendőrök törték fel a házat, ők szóltak az Állatmentő Ligának. 

Az államkincstár 254 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak

Gazdaság2017.12.01, 10:51

A Magyar Államkincstár 254 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdáknak az idén a közvetlen támogatások előleg kifizetési időszakában – közölte a MÁK.

Magyar gazdákhoz költözik be egy berlini művész

Kultúra2017.07.14, 12:43

Különleges kezdeményezést indít júliusban Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor Magyarországon. A tervek szerint három gazdával töltenek egy-egy hetet, és a német alkotó ezalatt tájképet fest nekik a gazdaságukról. Cserébe arra kéri vendéglátóit, hogy meséljenek, illetve forgassanak egy kisfilmet az életükről.

Akár 20 milliárddal is megugorhat a gazdák hiteligénye

Gazdaság2017.05.05, 13:30

A Takarékbank várakozásai szerint több tízmilliárd forint értékben igényelhetnek támogatási előleg visszafizetési garanciát az agrárvállalkozások a Vidékfejlesztési Programban elnyert támogatáshoz - közölte a Takarékok agrárszakmai műhelye, a Takarék Agrár Központ.

Fölös szalmáját most gyorsan pénzre válthatja

Gazdaság2017.04.24, 16:30

Mintegy 3,5 milliárd forint pótlólagos jövedelemhez juthatnak a hazai gazdák a Pannonpower 2017-es tüzelőanyag-beszerzési kampányának köszönhetően. A pécsi erőmű elsősorban a térségbeli gazdáktól szerzi be a szalmatüzelésű blokkjához szükséges lágy szárú tüzelőanyagot, amely így kiegészítő bevételi forráslehetőséget biztosít a gazdaságoknak. A Veolia Energia Magyarország csoporthoz tartozó Pannonpowernél idén is mintegy 200 ezer tonna alapanyag felvásárlásával számolnak.

Jégelhárító rendszer készül

Gazdaság2016.09.02, 15:24

Az egész országra kiterjesztik a már több megyében sikeresen működő talajgenerátoros jégeső-elhárítási rendszert. A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint jégeső miatt 2593 bejelentés érkezett augusztus elejéig, ez tavaly 2829 volt. Az érintett terület tavaly augusztus 8-ig 51 074 hektárt tett ki, az egész évben pedig 51 387 hektár volt.

Stabilak a magyar agrárcégek

Gazdaság2016.08.02, 14:52

A Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexe – a mezőgazdasági kkv-kra vonatkozó felmérés – jelenleg 2 ponton áll. Ez az őszi felmérés eredményéhez képest 7 pontos emelkedés. A gazdák optimisták, legyen szó az árbevételről, a tervekről és a forgalomról.

Öt kőgazdag kölyök, akiknek életét te is megirigyeled

Life.hu2016.05.12, 10:48

Egzotikus hajóutak, bulikák Hollywood legnagyobb sztárjaival, luxi ruhákban pózolás - ilyen és hasonló nem mindennapi pillanatokat megörökítő képekbe botolhat az ember, ha beleveti magát az Instagram legmélyebb bugyraiba. Pontosítunk: ami nekünk nem mindennapi, az ezeknek a kőgazdag amerikai suhancoknak az életük része - ezzel pedig előszeretettel kérkednek is rajongótáboruk előtt.

A zöldségek jobban bírták a mínuszokat

Gazdaság2016.05.05, 15:52

A gyümölcsösökben még nem végeztek a kárfelméréssel, ugyanakkor a szántóföldi zöldségeket kevésbé károsította az április végi fagy - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.

Zala megyében okozta a legtöbb kárt a hajnali fagy

Gazdaság2016.05.04, 19:49

Jelentős károkat okozott a hajnali fagy Zala megyében, a gazdálkodók eddig több mint 50 fagykár-bejelentést tettek, mintegy 230 hektárra, de sok gazdálkodó jelezte, hogy még szándékában áll bejelentést tenni a kárról - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.

A meteorológusokat okolják a gazdák

Gazdaság2016.04.29, 09:25

A gazdák jelzései szerint akár az idei gyümölcstermés fele is odaveszhetett a közelmúltban tapasztalt fagyok miatt, ami negyedével is drágíthatja a termékeket. 

Június 30-ig fordulhatnak segítségért a gazdák

Gazdaság2016.04.13, 09:33

A Földművelésügyi Minisztérium meghosszabbította a jégkár sújtotta mezőgazdasági termelők részére az Agrár Széchenyi Kártyában biztosított magasabb összegű támogatás igénybevételi határidejét.

Ezekre a cégekre dühösek a tejes gazdák

Gazdaság2016.04.04, 11:48

A tüntető tejes gazdák megnevezték azokat a vállalkozásokat, amelyek véleményük szerint nem tartják be az előírásokat. A tejtermelők szerint az unió és a magyar állam által nyújtott támogatások nem elegendőek. Magyarországon a nyerstej-árak tovább csökkentek, most kilogrammonként 55–72 forint között vannak; a tej önköltsége pedig 95–105 forint közötti. 

Így fogadta gazdáját a 13 éves beteg kutyus: Megható videó!

Archívum2016.03.17, 14:31

Hannah még gyermekkorában kapta a kis Buddyt, akivel évek óta nagyon szoros kapcsolatban állnak. Most 3 és fél hónapot töltöttek egymás nélkül, mely mindkettőjüket megviselte. 

Madárijesztőnek öltöztetett guminővel védi földjét egy kínai gazda

Life.hu2016.02.18, 16:00

Immár az egész világot bejárta annak a madárijesztőként funkcionáló szexbabának a fényképe, akit gazdája a hívatlan állatok (és emberek) ellen használ.

Nem egyenértékűek a gazdabizonyítványok

Gazdaság2016.01.08, 13:54

Az állam által elismert agrár szakképesítések iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a felnőttképzésben. A képzések és a vizsgák magas száma azonban – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tapasztalatai szerint – nem minőségi, hanem inkább árversenyt eredményez. Ezért az oktatásra és a vizsgaszervezési engedély megszerzésére vonatkozóan lépéseket szorgalmaz a köztestület.

Ez a mi földünk, és el fogunk jönni ide kaszálni

Itthon2015.12.15, 11:42

A kaposvári árverésen megjelent egy maroknyi gazda, és azt mondták, hogy az állam nem árverezheti el a földet, mert az az övék. Szópárbaj, földfoglalás, fenyegetések Somogy megyében.

Az ügyészség előtt a gazdagyorstalpalók ügye

Itthon2015.11.11, 11:54

Felvetheti a csalás gyanúját, hogy "futószalagon gyártják a műparasztokat", ezért a Fővárosi Főügyészségtől kéri az ügy kivizsgálását egy állampolgár.

Kutyabarátság: egy hétig őrizte bajba jutott társát az eb

Life.hu2015.09.21, 10:01

Az egész világot bejárta már annak a két kutyának a története, akikre egy hét távollét után találtak rá az állatvédők.

Kutyakoporsó és kutyatemetés – a kedvenceknek halálukban is luxus jár

Archívum2015.09.13, 08:41

Miss Wang 8000 dollárt költött kedvenc kutyusa temetésére, hogy a cuki ebet méltóképp búcsúztathassa el.

A macskák biztonságérzete nem függ a gazdától

Tudomány2015.09.08, 14:18

A kutyákkal ellentétben a macskák általában nem tekintenek biztonságot sugárzó támpontként gazdájukra - állapították meg a brit Lincoln Egyetem szakemberei, akiknek eredményei szerint a felnőtt macskák jóval önállóbbak - még közösségi kapcsolataikban is -, és nem szükségszerűen függ a biztonságérzetük másoktól.

Ezt a csapást nehezen heverik ki a gazdák

Gazdaság2015.08.19, 10:42

Az idén közel 500 ezer tonnányi almatermés várható a tavalyi több mint 900 ezer tonnával szemben. Az őszi alma árát piaci árusok nem merték megjósolni, azt viszont biztosra veszik, hogy idén a gyümölcsök a tavalyinál kisebbek lesznek.

Csont és bőr kutyusért fogtak össze a neten

Life.hu2015.08.17, 13:38

Bubu, a 26 kilósra fogyott kutyus egy miskolci tanyára tántorgott be utolsó erejével. Az ebnek legalább 50 kilót kellene nyomnia.

A nap videója: így tüntet jógázó gazdája ellen a macska

Life.hu2015.07.06, 16:28

A szemfüles cirmost nem érdekelte, hogy gazdija jógapózban szeretett volna magáról videót készíteni.

Ezeken a helyeken osztják ingyen a meggyet

Gazdaság2015.07.02, 16:51

Földre rázás helyett inkább ingyen osztják 31 városban közel 100 helyszínen csütörtöktől szombatig a magyar meggyet.

A busz elé vetette magát a kutya, hogy megmentse gazdáját

Life.hu2015.06.10, 17:44

Audrey Stone és vakvezető ebe, Figo egy útkereszteződésen készültek átmenni, amikor egy kisiskolásokat szállító busz beléjük ment. Ha nincs ott a kutya, az idős asszony valószínűleg nem éli túl a balesetet.

Napicuki! A saját házában neveli gazdája a bébi szamarat

Life.hu2015.05.21, 17:55

Lisa Ginsberg annyira szereti a kis cuki szamarat, hogy a nappalijába is beengedi, sőt időnként még egy nagyobb látogató is benéz hozzájuk.

Imádnivaló kutyusos videó – ezt látnod kell!

Life.hu2015.05.15, 16:10

Zseniális kisfilmet találtunk, melyből kiderül, milyen cukik a kutyák, amikor gazdijukra várnak.

A nap híre! Szemműtét hajtottak végre egy halacskán

Life.hu2015.05.12, 18:17

200 fontért műttette meg aranyhalának a szemét egy szerető gazdi. Az orvosoknak biztos jó szeme volt, mert aprólékos munkára vállalkoztak.

Müller Péter: "Akinek rossz jellemű a kutyája, attól érdemes elköszönni"

Life.hu2015.02.16, 21:39

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 166. rész.

Örökbe fogadhatod Grosics Gyula kutyáját

Archívum2015.02.03, 14:49

Az Aranycsapat kapusának lánya, Grosics Edina szeretné örökbe adni elhunyt édesapja, Grosics Gyula kutyusát, Fruzsit.

Ők már boldogok! 45 állatot fogadtak örökbe hétvégén, az Illatos úton

Life.hu2015.01.26, 16:29

A szombati örökbefogadó napon összesen 45 állat kapott esélyt az újrakezdésre: ennyi kutyát és cicát vittek haza az Illatos útról.

Harmincezer forint büntetés járhat annak, aki nem jelenti be a kutyáját

Archívum2015.01.17, 07:39

Harmincezer forintos bírságra számíthat, aki nem jelenti be a kutyáját az önkormányzatnál. Hallottál már az ebösszeírásról?

Sallert kapott a medvétől egy osztrák gazda

Nagyvilág2014.09.26, 11:10

Medve támadt egy osztrák gazdára Salzburg tartományban. A férfi halottnak tetette magát, és egy pofonnal megúszta. A tartományban eddig nem találkoztak kóbor medvékkel.

Bocsánatot kért egy kutyus, mert rossz fát tett a tűzre

Archívum2014.07.21, 15:29

Charlie, a cuki csodakutya bocsánatot kért csöpp gazdájától, akitől ellopta játékait – cukker videó!

Ezért ne engedd a közeledbe a macskát, ha jógázol!

Archívum2014.06.20, 13:50

Köztudott, hogy a háziállatok mindig gazdáik közelében tartózkodnak, de jóga közben nem biztos, hogy szerencsés, amikor a macskánk felpörög és kimutatja a szeretetét.

Táncoló pitbull – állati koreográfia!

Archívum2014.06.17, 19:44

Gazdijával ropja, keleti zenére a pitbull. A vérszomjas vérmérsékletéről híres kutyáról nem gondoltuk volna, hogy táncikálásban jeleskedik.

Egy kutya is meghódította a Mount Everestet

Archívum2014.04.29, 15:28

A hegymászók után Rupee kutyus is elérte az alaptábort. A cuki jószág természetesen a gazdájával indult a hegy meghódítására.

Punk frizurával feszít egy macska

Archívum2014.03.13, 17:42

Vicces kedvében lehetett a négylábú gazdája, amikor ilyen frizurát rittyentett neki. Hát nem imádnivaló ez a mohawk cica?  

Így gondoskodj az öreg kutyádról

Life.hu2014.03.07, 14:25

Bizony a kedvencünknél is eljön az az időszak, amikor megöregszik és esetleg már járni sem tud. Egy leleményes gazdi megtalálta a megoldást.

Két hétig őrizték halott gazdájukat a boxerek

Archívum2014.02.27, 15:28

Az ebek fizikailag jó állapotban vannak, a lelkük viszont romokban. Gazdájuk állítólag öngyilkos lett.

Japánban hódítanak a fura gyümölcsök

Archívum2014.01.17, 11:36

A vizsgázó diákoknak akartak kedveskedni azok a japán farmerek, akik egy egyszerű technikának köszönhetően ötszög alakú citrusfélét termesztettek Yawahatamában.

Újra be akartak törni a borba fagyállót töltő gazdához

Itthon2014.01.06, 10:50

V. Pál Gyula most figyelmeztető táblákat tenne ki a kertjében. 

Így búcsúzik egymástól kutya és gazdája

Archívum2013.11.21, 12:50

Állat és gazdája utolsó pillanatait örökíti meg Sarah Ernhart fotós, akihez egyre többen fordulnak különleges szolgáltatása miatt. Egyszerre megható és gyönyörű.

Ismert emberrel jár Szilveszter gazda exe

Archívum2013.07.03, 15:15

Szilveszter gazda egykori választottja, a szőke és dekoratív Réka  nem a vidéki élet mellett döntött. A fővárosi VIP partikon szemmel láthatóan jobban érzi magát, mintha éppen aratás után várná otthon vacsorával kedvesét.

Nem adna pénzt kutyáért Keresztes Ildikó

Archívum2013.04.18, 17:43

Keresztes Ildikó a Life.hu újságírójának mesélt arról, milyen fontos, hogy az Illatos úton élő kutyusok gazdára és otthonra leljenek.

Szilveszter gazda diétás rántott hússal ünnepelt

Life.hu2013.04.16, 09:51

Bár nem Szilveszter gazda és partnere, Molnár Andrea nyerte meg a Szombat Esti Láz című produkciót, a gazda családja ugyanúgy megünnepelte a döntőig eljutott gazdálkodót, mintha ő vitte volna haza a trófeát.

Kamerával figyeli partnerét a Szombat Esti Láz táncosa

Life.hu2013.02.25, 16:38

Bekamerázta a tánctermet és videón rögzíti partnere és saját maga minden egyes lépését Szilveszter gazda, aki a Life.hu információi szerint nagyon meg fogja lepni a nézőket.

Megváltoztatta életét a Szombat Esti Láz táncosa

Life.hu2013.01.30, 15:36

Otthagyta a gazdaságát, felköltözött Budapestre és öltönyt húzott a Szombat Esti Láz táncosa, akit a nézők eddig csak traktoron és farmerben láthattak, eleinte magányosan, majd összetört szívvel.

Kiderült a sztárszomszédság!

Archívum2013.01.18, 09:19

Meglepődött Oláh Gergő, az X-Faktor nyertese, amikor kiderült, hogy a szomszédos faluban lakik az RTL Klub műsorának, a Házasodna a gazda című produkciónak az egyik szereplője. A feleségre vágyott gazda ráadásul jól ismeri az énekes szüleit.

Tomi gazda karácsony előtt kiadta választottja útját

Life.hu2012.12.22, 14:23

A Házasodna a gazda című produkció egyetlen párjának, a beleznai Tomi gazdának és választottjának sem tartott túl sokáig a kapcsolata. A főleg sertéstenyésztésből élő gazda még karácsony előtt megvált Enikőtől - tudta meg Life.hu.

Jogbizonytalanságot eredményező mezőgazdasági kartell kivétel (2. rész)

Archívum2012.12.21, 20:26

A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezetője a cikk első részében elmondta, hogy a nemrég elfogadott mezőgazdasági kartell-kivétel és bírság-moratórium szakmailag nem kellően alátámasztottak, különösen mert a kivételezettek köre nemcsak a gazdákra, hanem a felvásárlókra, termelőkre, kereskedelmi láncokra is kiterjed. A most olvasható második részben Dr. Tóth Tihamér többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy a mezőgazdasági kartellek eltérő uniós és magyar jogi megítélése jogbizonytalanságot fog eredményezni.

"A gazdáknak kartellezni nem kell félniük jó lesz" (1. rész)

Archívum2012.12.17, 15:14

A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezetője szerint a nemrég elfogadott mezőgazdasági kartell-kivétel és bírság-moratórium szakmailag nem kellően alátámasztottak, s az új szabályok gyakorlati alkalmazása is számos buktatóval jár. A nehezen értelmezhető törvényszöveg miatt még sokáig nem lehet biztosan megmondani, hogy pontosan milyen körben kaptak az agráriumhoz kötődő vállalkozások felmentést az általános versenyszabályok betartása alól - mondta el az [origo]-nak dr. Tóth Tihamér.

Föld itt nincs, csak földéhség

Gazdaság2012.11.27, 10:33

Szétverni nem akarják, de egy kicsit megnyesnék a nagybirtokokat azok a gazdák, akik valamilyen mezőgazdasági nagyüzem közvetlen közelében gazdálkodnak. Nagy viták nincsenek a családi gazdaságok és a nagyüzemek között, az együttműködés jó, bár néhány nagyüzem még mindig ül a rendszerváltás után bekebelezett jó földeken, és nehezen is válnak meg tőlük.

Kiadták ránk a kilövési engedélyt

Itthon2012.11.15, 11:16

Visszafoglalták a nagy hírveréssel kisajátított földeket azoktól a Fejér megyei gazdáktól, akik vasárnap nyílt lázadást indítottak a szerintük elmutyizott állami ügyletek ellen. A jussukat követelő gazdák a börtönre készülnek, a falusiak pedig a kisemmizett kisemberek nyomorúságán keseregnek. Bár a kajászói földművesek azt állítják, távol akarják tartani harcukat a politikától, a tiltakozó akciók mögött már feltűnt a Jobbik, az LMP és egy francia parasztvezér is. Helyszíni riport.

Disznói ettek meg egy amerikai gazdát

Nagyvilág2012.10.02, 14:54

Rokona csak a fogsorát és néhány testrészét találta meg a disznóólban.

Kutyák prédájává váló gyerekek - A harci kutyák vére vagy a felelőtlen gazdák a tragédiák okozói?

Archívum2012.09.24, 14:27

Felelőtlenség egy gyermeket és egy nagytestű kutyát egyedül hagyni az udvaron? Mitől vadul meg egy kutya? Fajta kérdése vagy a nevelésé? Bármelyik kutya megvadulhat? Léteznek olyan fajták, amelyek hajlamosabbak agresszív támadásokra? Vagy csak tartás-szoktatás miatt kattanhatnak be az állatok? Mitől válik egy szelídnek tűnő kutya vadállattá? Ezeket a kérdéseket boncolgatta a Life.hu Korom Gábor szakértő segítségével.

Lilu fél a malacoktól

Archívum2012.05.04, 11:44

Az RTL Klub legújabb műsora, a Házasodna a gazda kapcsán egy farmra látogatott a Life.hu riportere. A show háziasszonya, Lilu ízig-vérig pesti lány, így számára nem teljesen megszokott dolog ez az élet. A szőke műsorvezető elárulta, ő kifejezetten fél a malacoktól, de az okát ennek nem tudta megmondani.

Amilyen a gazdi, olyan a kutyája

Life.hu2011.03.25, 22:28

A kutyák gazdáik személyiségéhez idomulnak - derítették ki bécsi viselkedéskutatók 22 ember-kutya páros viselkedésének elemzésével.

Felfüggesztett börtönt kapott az uborkáját árammal védő gazda

Itthon2010.11.23, 13:23

Egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki 2008 nyarán áramot vezetett kerítésébe, hogy így védje uborkáit. A férfit azért ítélték el, mert a kerítést megfogta egy uborkatolvaj, aki az életét vesztette.

Helyben termelt élelmiszer kerülhet a közétkeztetésbe

Archívum2010.09.15, 16:33

Közbeszerzés nélkül, közvetlenül szállíthatnak élelmiszereket a helyi termelők a közétkeztetésbe szerdától. Regisztrálni, és permetezési naplót azért kell vezetniük a termelőknek.    

Jár az uniós támogatás a bolgár gazdáknak

Archívum2008.08.07, 15:57

A bolgár kormány és az Európai Bizottság megállapodott abban, hogy a bolgár gazdák megkaphatják az uniós támogatást, amelyet néhány héttel ezelőtt fagyasztott be Brüsszel az összegek szabálytalan felhasználása miatt, jelentette be csütörtökön az uniós alapokért felelős bolgár miniszterelnök-helyettes.

Génmanipulált kukorica Romániában

Gazdaság2008.07.02, 15:11

Annak ellenére, hogy a technológia ellenzői márciusban még a moratórium hírével riogattak Romániában, sem a gazdákat, sem a hatóságot nem sikerült elbizonytalanítaniuk: a tavalyi 350 hektárról idén 8000 hektárra nőtt a genetikailag módosított (gm) kukorica vetésterülete az országban - írja a Napi Gazdaság.

Brüsszelben is tüntetnek a fuvarozók

Archívum2008.06.18, 08:06

Fuvarozók és gazdák tüntetnek Brüsszel belvárosában - egy nappal az Európai Unió csúcstalálkozója előtt, várhatóan teljesen megbénítva a belga főváros közlekedését -, így tiltakozva a magas üzemanyagárak ellen.

Gyűlésező gazdákat öltek meg Mexikóban

Nagyvilág2008.05.05, 07:43

Felfegyverzett támadók megölték egy gazdaszövetség legalább 16 tagját a hétvégén Mexikó déli részén. A mészárlás oka egyelőre ismeretlen.

Gazdát cserélt a Food Express márkanév

Archívum2008.04.09, 07:32

Gazdát cserélt a Food Express márkanév, a jövőben az alig egy hónapja létrehozott United Food Kft. gyártja és szállítja házhoz a cég termékeit - tudta meg a Napi Gazdaság.

Nehéz az ifjú gazda sorsa

Archívum2008.03.06, 11:38

Nehéz helyzetben vannak Magyarországon a fiatal gazdálkodók, mivel a gazdálkodási körülmények nem ideálisak és pénzügyi helyzetük is kedvezőtlen. Ugyan van erre elkülönített uniós alap, de azt az ifjú gazdák keveslik a pályázatok számához képest.

Minden tizedik iPhone Kínában köt ki

Archívum2008.02.18, 15:18

Tízezrével csempészik vissza Kínába az ott gyártott Apple-mobilokat, amelyek aztán másfélszeres áron találnak gazdára.

Nyugtatót javasolnak szilveszterre a kutyáknak

Itthon2007.12.30, 14:30

Az ijedős kutyáknak érdemes nyugtató kérniük az állatorvostól szilveszter napjára - áll a Fehérkereszt Állatvédő Liga ajánlásában. A szilveszteri durrogásoktól sok kutya annyira megijed, hogy zavarodottan messzire szökik gazdájától, ezért érdemes telefonszámmal ellátott bilétát akasztani a nyakukba.

Károly gazda legjobb percei

Tévé2007.12.14, 15:42

Fűtött városi szobánkból, számítógépünk elől kiránduljunk egyet a nagy magyar ugaron, ruccanjunk le Zalába, hol a föld embere, Károly gazda disznóhúsból krumpligulyást főz, hol víg nótaszó hallik a szőlőből, de csak azután, hogy körülbelül félmillió mohó seregélyt kellett elűzni onnan. A filmekből azt is megtudhatjuk, hogyan kell szakszerűen kiemelni egy óriásira nőtt répát a földből, de azt is, miképp arcoskodtak a fekete mercikkel érkezett vállalkozók, akik pár forintért akartak állatokat venni, mázsaszám.

Hárman osztoztak a német rekordnyereményen

Archívum2007.12.06, 11:48

Vége a németországi lottóláznak, szerda este ugyanis gazdára, mi több, gazdákra talált a minden korábbi összeget felülmúló rekordnyeremény. Nem csak a kiosztott pénz volt rekordmértékű, a több országból próbálkozó játékosok csúcsnak számító bevételt is hoztak a német állami lottótársaságnak.

Hatvan évet kaphat egy zombihálózat gazdája

Archívum2007.11.14, 10:03

Akár 60 év börtönt is kaphat egy kaliforniai férfi, amiért adatlopás céljával kémprogramokkal fertőzött meg negyedmillió számítógépet.

Kevés gazda jut kárenyhítéshez

Gazdaság2007.10.02, 10:39

Mindössze 330 millió forint érkezett be a kárenyhítési alapba a határidő lejártáig. A kormány az aszálykárok fizetését is az önkéntes rendszerbe történő belépéshez köti, a gazdák mégsem érdeklődnek.

Nincs pénzük a gazdáknak biztosításra

Gazdaság2007.08.07, 09:34

Kisebb az érdeklődés az üzleti biztosítók mezőgazdasági termékei iránt, amióta az állam nem támogatja az effajta biztosítást. A mostanihoz hasonló krízishelyzet ugyanakkor többeket késnyszerít arra, hogy bebiztosítsák terményeiket - írja a Népszabadság.

Megegyezett az FVM a gazdákkal

Itthon2007.08.06, 21:31

Megegyeztek a fagykár-enyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium (FVM), illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn.

Szerdától tüntetnek a gazdák Záhonynál

Archívum2007.07.24, 06:52

Szerdától három napos figyelemfelhívó demonstrációt tartanak a szabolcsi gazdák, amivel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (FVM) szeretnék rávenni arra, hogy érdemben válaszoljon a kárenyhítéssel kapcsolatos kérdéseikre.

Több pénzt adna a gazdáknak a kormány

Gazdaság2007.05.18, 10:16

A fagykárok miatt módosítaná a kormány az agrárkárenyhítésről szóló törvényt, hogy a költségvetés terhére többlet pénzt tudjon adni a gazdáknak - jelentette be Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára - írja a Népszabadság.

Gazdától is kellett kutyát menteni

Itthon2007.05.05, 15:44

Szinte kiürült az Illatos úti sintértelep, ahol szombaton örökbefogadó napot tartottak. Legtöbben eleve azzal a szándékkal érkeztek, hogy ma mindenképp kutyával mennek haza, de volt, aki csak kíváncsiságból jött, végül mégis kutyával távozott. Az állatvédők próbáltak meggyőződni róla, hogy a kutyák jó helyre kerülnek, volt például olyan gazda, akinek nem adták oda a kiválasztott kutyát.

Tízmilliárdoktól eshetnek el a gazdák

Gazdaság2007.04.25, 10:05

Egy hét múlva megszűnnek a notifikált, nemzeti forrásból adott, de az EU-nak bejelentett és jóváhagyott nemzeti támogatások az agrárgazdaságban - közölte Jakab István.

Megjöttek az első Seatok

Auto2007.04.20, 20:30

Megérkezetek a Zengő Motorsport telephelyére az első kupás Seatok, amiket a napokban vesznek át új gazdáik. Ha minden jól megy a következő hungaroringi tesztnapon már valamennyi Seat körözni fog.

Irodaházakat adott el a Wallis

Ingatlan2006.12.07, 16:15

A Gazdasági Versenyhivatal engedélye kellett ahhoz a nagy értékű tranzakcióhoz, melynek keretében gazdát cserélt három fővárosi irodaegyüttes.

Halott gazdáját is védte a németjuhász

Itthon2006.11.08, 15:40

Állatorvosnak kellett megnyugtatni egy elhunyt gazdáját holtában is védő kutyát. A németjuhász egy autóban utazott 40 éves gazdájával, aki egy másik figyelmetlen autóssal ütközött frontálisan és életét vesztette.

Bolgár földet vehet jövőre a magyar gazda

Archívum2006.11.03, 14:14

Az ország 2007-es csatlakozása után azonnal mezőgazdasági területet vásárolhatnak Bulgáriában az EU agrártermelői, az egyéb célú külföldi földvásárlásokra csak 2014 után kerülhet majd sor.

Magosz: Nehéz helyzetben a mezőgazdaság

Gazdaság2006.10.09, 17:22

A gazdák és a földművelésügyi minisztérium között ismét feszültté vált a helyzet a tél közeledtével. Az őszi betakarítási munkák miatt egyelőre nincs tartós sztrájk, de utána könnyen alakulhat ki a 2005-öshöz hasonló széles körű demonstráció.

Traktorokkal tüntetnek az utakon a gazdák

Itthon2006.10.06, 15:36

Pénteken országszerte utcára vonultak a gazdák, hogy tiltakozzanak a kormány általuk gazda- és vidékellenesnek tartott intézkedései és tervei ellen. A kora reggeli óráktól egészen délutánig félpályás útlezárásokra kell számítani szinte minden megye nagyobb útjain.

Előző
Következő