Gáspár Bea

címke rss

"Most nyolcéves lenne a harmadik gyerekem" - Gáspár Bea megbánta, hogy nem szült még egy gyereket

Life.hu2021.05.13, 11:38

Gáspár Bea számára a legfontosabb a család, és nem viseli túl jól az egyedüllétet. Elárulta, megbánta, hogy nem szült még egy gyereket. Ha vállalta volna, most lenne egy 8 éves gyereke.

Gáspárék fellélegezhetnek, pont került a másfél éve húzódó ügy végére

Itthon2021.05.19, 00:17

Kedden kellett volna megjelennie Gáspár Beának és lányának Evelinnek a bíróságon, mert becsületsértésért és rágalmazásért jelentette fel őket az a nő, akivel még 2019-ben karamboloztak. Azonban néhány nappal a tárgyalás előtt a nő meggondolta magát és visszavonta a feljelentést, így végre pont került az ügy végére - írja a blikk.

Visszavonta a feljelentést a nő, akivel Gáspár Beáék frontálisan ütköztek

Life.hu2021.05.19, 14:08

2019-ben történt a borzasztó baleset, mely során a Gáspár család frontálisan összeütközött Bátonyterenyénél egy menetiránnyal szemben hajtó autóssal.

Gáspár Bea elmondta, miért nem lett harmadik gyerekük

Tévé2021.05.19, 16:20

Unokára még nem vágyik, idegesíti, ha sír egy baba a környezetében. Virág is felnőtt közben, Evelin pedig jó ideje külön él.

"Most lenne egy nyolc-tíz éves gyerekem" - Gáspár Bea bánja, hogy nem született harmadik gyereke

Life.hu2021.05.20, 08:44

Gáspár Bea számára nagyon fontos a család, ezért nagyon bánja, hogy nem szült harmadik gyermeket. 

Gáspár Bea családját a mai napig rémálmok gyötrik: meg is halhattak volna

Life.hu2021.05.21, 17:27

2019-ben történt a borzasztó baleset, mely során a Gáspár család frontálisan összeütközött Bátonyterenyénél egy menetiránnyal szemben hajtó autóssal.

Gáspár Beának máig rémálmai vannak az autóbalesetük óta

Tévé2021.05.22, 17:42

Másfél év telt el, és még mindig rémálmai vannak a balesetről Gáspár Beának.

Romantika a köbön: így vallott szerelmet Bea asszonynak Gáspár Győző - Fotó

Life.hu2021.05.23, 16:48

A Gáspár család életét már évek óta nyomon követhetjük. Győzike és Bea asszony házassága meglehetősen szenvedélyes, bár rengeteget veszekednek, mégis jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. 

Megrázó történetet mesélt el Gáspár Bea: Evelin neki köszönheti, hogy életben maradt

Life.hu2021.05.27, 14:18

Jól működnek Gáspár Bea megérzései, ez a nagy szerencséjük, ugyanis majdnem tragédiával végződött egy korábbi családi kiruccanás.

Gáspár Bea nagyon szexi szerelésben köszöntötte a meleg időt - Fotó

Life.hu2021.06.14, 16:20

Gáspár Bea gyönyörű ruhában köszöntötte a meleget: nagyon örül, hogy végre itt a jó idő.