Garancsi István

címke rss
A tulajdonos szerint a Vidi más polcra került, a bennmaradás a legfontosabb

A tulajdonos szerint a Vidi más polcra került, a bennmaradás a legfontosabb

Garancsi István, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár FC tulajdonosa a klub honlapjának adott interjúban beszélt csapata idei célkitűzéséről. Garancsi elmondta, hogy a klub jelentős változások előtt áll, Juhász Roland sportigazgatónak pedig egy megfiatalított csapat alapjait kell leraknia, amely szerethető a szurkolók számára, és nem az utolsó fordulóban harcolja ki a bennmaradást az NB I-ben.

A MOL Vidi egy lépésre van a világ legnézettebb labdarúgó-kupasorozatától

Sport2018.08.22, 06:28

Bár a MOL Vidi labdarúgócsapatának elődje, a Videoton az 1984-85-ös szezonban UEFA Kupa-döntőt játszott, az európai labdarúgás akkori és mostani állapotát, a nemzetközi kupamérkőzéseken megkereshető pénzeket nem lehet összehasonlítani. Éppen ezért nyugodtan kijelenthető, hogy a székesfehérvári együttes története legfontosabb és legnagyobb téttel bíró nemzetközi párharcára készül a görög AEK Athén ellen a Bajnokok Ligája selejtező rájátszásában. Az első meccset szerda este 21.00-kor rendezik az Üllői úti Groupama Arénában.

Garancsi István cége újítja fel a Fidesz-székházat

Itthon2016.04.05, 08:14

Az utolsó simításokat végzik a jogászok azon az 500 milliós szerződésen, amelyet hamarosan aláír a Fidesz a párt Lendvay utcai székházának felújítására a kiszemelt építőcéggel. Az pedig nem más, mint Garancsi István érdekeltsége, a Market Zrt. Azért esett rá a választás, mert gyors, olcsó, és magyar munkaerőt foglalkoztat. Az új székház kevésbé lesz irodaház jellegű, viszont hangsúlyt fektetnek a biztonságra: beléptető kaput, kamerarendszert, riasztót terveznek.

Itt a magyarázat, miért megy állami pénz a TV2-re és a Kopaszi-gátra

Gazdaság2016.01.21, 13:00

Az exportbank vezérigazgatója elismerte, hogy adtak pénzt Andy Vajna cégének a TV2, és Garancsi István cégének a Kopaszi-gát megvásárlására. Magyarázata szerint ez törvényes volt, a pénzeket hitelként adták, hogy magyar vállalkozók vásárolhassanak külföldi befektetőktől. A bank 16 milliárdos tőkealapjára azért lehetett csak 10 napig pályázni, mert a rövid határidővel a pályázókat akarták tesztelni, képesek-e gyorsan dolgozni.

A kormány alábecsülte a magyar gazdaságot

Gazdaság2016.01.10, 21:23

Jobbak lettek a 2015-ös makrogazdasági számok és jobban alakult a költségvetés, mint ahogy a kormány tervezte. Varga Mihály kinevezte a NAV új vezetőit. Az állami Eximbank ad hitelt a Kopaszi-gát megvásárlására Garancsi István cégének. A cégbíróság bejegyezte Andy Vajna cégét a TV2 tulajdonosaként. Vannak olyan bankok, ahol már lehet kérni a csokot. Nemzetstratégiai célokra és az állammal ápolt jó viszonyra hivatkozva az FHB és a Takarékbank lehetővé teszi az államnak, hogy megőrizze részesedését az FHB-ban. Demján Sándor eladta a Gránit Bankban való részesedését, és ő lett a 2015-ös Év embere a Figyelőnél. Ez volt a héten a gazdaságban.

Egy üzlet, ami veszteséges, de Orbán barátainak bejött

Gazdaság2016.01.10, 18:45

Valamiért megéri ma Magyarországon olyan futballcsapatokat működtetni, amelyek nemhogy profitot nem hoznak a tulajdonosoknak, de veszteséget termelnek. Orbán Viktor miniszterelnök több jó barátjának is megéri, hogy évente öntik a százmilliókat a klubjaikba. Úgy tűnik, nekik van igazuk. De miért?

Orbán fociügyi megbízottja állami pénzből veheti meg a Kopaszi-gátat

Gazdaság2016.01.05, 07:39

Az állami Eximbank 16,5 milliárd forintnyi eurót ad kölcsön Garancsi István cégének a Kopaszi-gát megvásárlására. A gát üres területeire lakóparkot és irodaövezetet tervez építeni a vállalat. 

Orbán drukkertársa zárat le egy utcát Budapesten

Itthon2015.12.07, 12:48

Nem lehet majd közlekedni december második hetétől Budapest belvárosában, a Petőfi Sándor utca elején. A lezárásra az Orbán Viktorhoz közel álló Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég egyik építkezése miatt van szükség. Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke online aláírásgyűjtéssel tiltakozik az útlezárás ellen. 

Furcsa volt hallani a Pintérrel szembeni ellenszenvet

Sport2015.10.07, 15:12

Sajnos a magyar labdarúgás egyelőre nem jelent komolyabb vonzerőt a külföldi edzők számára, így Garancsi Istvánnak magyar szakemberben kellett gondolkodnia. A Videoton klubtulajdonosa elmondta, nem értette a szurkolókat, miért viseltetnek ellenszenvvel Pintér Attila iránt. Horváth Ferenc kinevezését nem érzi kompromisszumos megoldásnak, az új edzőtől azt várja, hogy a Vidi nemzetközi kupaindulást érő helyen végezzen.

Nem volt nehéz döntés, mert nagy volt a baj

Sport2015.08.20, 10:57

Garancsi István, a Videoton tulajdonosa azt vallja, akkor kell szerepelni, ha bajban van a csapat, nem a sikerek idején. Most bajban van, interjút adott a klub honlapjának. 

Előző
Következő