Gansperger Gyula

címke rss

Városházi botrányok: ezek azok a leleplező hangfelvételek, amelyekre Karácsony Gergely sz.rik

Alpári stílusban kommentálta Karácsony Gergely a városházi bizottsági meghallgatáson, hogy hangfelvételek bizonyítják, hogy el akarták adni a Városházát. A Mediaworks Hírcentrum videósorozatban mutatja be, hogyan zajlott a folyamat: hogyan bukott le Bajnai Gordon a Városháza-botrányban, hogyan jutott el a főpolgármester a "féknyúzozástól" a "lesz.romig", miközben már az egyik helyettese mindent beismert. A filmek a november 4-e és január 17-e közötti időszakot dolgozzák fel.

Korrupt, jutalékos rendszer, vagyonukkal dicsekvő vezetők - egymást követik a botrányok a Városházán

Itthon2021.12.20, 17:14

Hétfőn Bajnai Gordon és Gansperger Gyula korábbi munkatársa erősítette meg azt, hogy Karácsony Gergely jóváhagyásával tárgyaltak a Városháza eladásáról. Mindez annak fényében egyre kínosabb a baloldali főpolgármester számára, mivel korábban azt mondta, hogy az egész városházi eladás csak egy álhír. Mindezek mellett egy újabb botrány is kirobbant a Városházán. Mártha Imréről, a budapesti közműholding vezérigazgatójáról derült ki, hogy úgy él, mint egy amerikai milliárdos, miközben több száz embert tettek az utcára Karácsonyék a közműcégektől. 

Minden, amit a Városháza-ügyről tudni kell

Itthon2021.12.13, 19:50

Házkutatást tartottak a hatóságok a Városháza tervezett eladásával kapcsolatban. Most összegyűjtöttük, mit kell tudni a lassan másfél hónapja tartó botrányról.

Szabó Tímea és a CIA - megint üzent Anonymus

Itthon2021.12.09, 10:03

Azok a beszélgetésrészletek, amelyeket Anonymus hétfőn, illetve ma reggel küldött el szerkesztőségünknek, a korábbiakhoz hasonlóan szintén a Városháza értékesítéséről folyó egyeztetéseken hangzottak el, ám nagyrészt a hazai baloldal külföldi kapcsolatrendszeréről és finanszírozásáról szólnak. A legfrissebb hanganyag a tárgyalás kötetlenebb beszélgetéseit rögzítette, amikor Gansperger Gyula, Bajnai Gordon harcostársa a magyar baloldal és a külföldi gazdasági és politikai érdekkörök összefonódásáról újabb, megdöbbentő részleteket tár fel.

"Most akkora a csönd, hogy az mindennél beszédesebb” – Bayer Zsolt a Narratíva vendége volt

Itthon2021.12.08, 19:04

„Amikor a jobboldal azt mondja, hogy a magyar ellenzéket kívülről fizetik, akkor rendszerint megkapjuk, hogy konteókat gyártunk. Most pedig megérkezett Gansperger Gyula és nagy a csönd" – mondta Bayer Zsolt, a Mediaworks Hírcentrum, Narratíva című podcast műsorában.

Városháza-ügy: Kínosan menekül Karácsony és Bajnai a vizsgálóbizottság elől - videó

Itthon2021.12.06, 17:47

Bajnai Gordon tovább menekül, most éppen írásban akar válaszolni a Városháza eladása körüli botrányt vizsgáló bizottság kérdéseire. A korábbi szocialista miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, hogy "ésszerű mértékben" kész együttműködni a bizottsággal - persze, azt nem részletezte, mi ésszerű. Közben újabb hangfelvétellel jelentkezett Anonymous, amelyen Gansperger Gyula hangja hallható, aki arról beszél, hogy az ellenzék mögött külföldi finanszírozók állnak, Bajnai pedig amerikai nagytőkés csoportok embere. Így nem csoda, hogy menekül a kérdések elől. A vizsgálóbizottság hétfői ülésére a több, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Közzpontnál ...

Karácsonyék nevetséges javaslatokkal próbálják húzni az időt a Városháza-botrányt vizsgáló bizottságban

Itthon2021.12.06, 16:07

Minden erővel azon dolgozik a baloldal, hogy megakadályozza a Városház-eladás ügyében létrehozott vizsgálóbizottság munkáját - derült ki a bizottság mai ülésén. A vagyonkezelő munkatársai annak ellenére nem mentek el a mai ülésre, hogy meghívták őket, és nyilván főnökeik által írt egyenlevélben írták meg, hogy nem kívánnak megjelenni. Bajnai Gordon semmitmondó e-mailt küldött, Berki Zsolt pedig nem is válaszolt. A baloldali többség megszavazta ugyan a bizottság mandátumának meghosszabbítását, de a következő ülést 9 nap múlva lehet csak megtartani. Jól látszik tehát, Karácsonyék menekülnek.

Amerikai nagytőkés csoportok embere Bajnai Gordon

Itthon2021.12.06, 09:02

Bajnai Gordon gyakorlatilag az amerikaiak embere, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pedig minden pénzt külföldről kap – lényegében ezt mondta Gansperger Gyula azon az egyeztetésen, amelynek hanganyagát Anonymus juttatta el a szerkesztőségünkhöz. A baloldali kapcsolatait ecsetelő üzletember beszélt arról is, hogy az ellenzéki médiára, közelebbről a 444-re befolyása van Soros Györgynek, de anyagi segítséget nyújt Veres Tibor, a Wallis tulajdonosa is. Érdekes mondatok hangoznak el továbbá arról, hogy valójában kik fizetik a baloldali szakértőket, politológusokat.

Nevetséges trükkökkel próbálja a baloldal megmenteni Karácsonyékat a Városháza-bizottságban – videó

Itthon2021.12.02, 16:58

Sem Bajnai Gordon, sem Gansperger Gyula és Berki Zsolt sem jelent meg a Fővárosi Önkormányzat Városháza eladása ügyében létrejött vizsgálóbizottságának első ülésén. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője és Kovács Péter bizottsági elnök a baloldal szánalmas próbálkozásairól is beszélt. Nézzék meg a Mediaworks Hírcentrum videóját!

Menekül a baloldal a Városháza-botrányt vizsgáló bizottság elől

Itthon2021.12.02, 15:56

Ha Berki Zsolt nem jön el a következő ülésre, azzal azt erősíti, hogy jutalékos rendszer működik a fővárosi városházán, és ebben a főváros vezetői is benne vannak - mondta Kovács Péter elnök a Városháza eladásának ügyében létrehozott vizsgálóbizottság első ülését követő sajtótájékoztatón. Kovács úgy látja, hogy a bizottság a rájuk váró munkát a bizottsági tagok által hozott kérdések miatt az eredeti, kéthetes időtartamban nem tudja elvégezni, ezért kérni fogják a Fővárosi Önkormányzat vezetését, hogy a december 15-i határidőt hosszabbítsa meg. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az Origo kérdésére kifejtette, hogy a budapeesti ...

Így működteti a bukott szocialista világ a korrupt jutalékos rendszert a budapesti Városházán

Itthon2021.11.27, 09:28

Az Anonymus által kirobbantott Városháza-botrányból világossá vált, hogy Karácsony Gergely 2019-es megválasztása óta Budapesten visszatért a bukott szocialista világ. Az egymás után előkerülő hangfelvételek egyértelműen bizonyítják, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban gördülékenyen működő jutalékos, korrupciós rendszert működtetnek. Az ügy több szereplője részletekbe menően beszél arról, hogyan akarták eladni a Városháza épületét, és miképpen intézik a főváros sötét ügyeit. A botrány főszereplője Bajnai Gordon, aki több üzleti körrel is tárgyalt a Városháza épületének eladásával kapcsolatban, és világossá tette, hogy ezzel a városvezeetésen ...

Városháza-botrány: rengeteg kérdés van, de Karácsony, Bajnai és a többiek menekülnek

Itthon2021.11.24, 13:22

Hetek óta hatalmas érdeklődés kíséri a Városháza eladásával kapcsolatos korrupciós botrányt. Nem véletlenül, hiszen az ügy világosan és érthetően megmutatja, hogy Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt ugyanaz történik, mint a 2010 előtti baloldali világban. A szereplők is nagyrészt ugyanazok: Bajnai Gordon, a 13. nyugdíjat megszüntető és a libatenyésztőket tönkretevő volt miniszterelnök az ügy egyik kulcsszereplője, de felbukkan Bajnai "harcostársa", Gansperger Gyula is. Bár a tranzakciót, illetve annak tervét leleplező Anonymus sok információt hozott nyilvánosságra, még mindig vannak megválaszolatlan kérdések, nem is kevés. Ezzeket ...

Anonymus Bajnaival mért súlyos csapást Karácsonyékra - videó

Itthon2021.11.19, 16:31

Néhány órával azt követően, hogy Bajnai Gordon volt kormányfő a Facebookon hosszas magyarázkodásba kezdett egy megbeszélésről, amelyen Gansperger Gyulával közösen vettek részt, és amelynek témája a Városháza tervezett eladása volt,  Anonymus újabb videót juttatott el a Magyar Nemzethez.

A régi szocialista világ egyik vezetője, Bajnai Gordon is ott van a Városháza-botrány mögött

Itthon2021.11.18, 12:16

Bajnai Gordon, a súlyos megszorításokat bevezető és a 13. havi nyugdíjat megszüntető bukott miniszterelnök áll (mások mellett) a napokban kirobbant budapesti városházi eladási botrány mögött - ez derült ki a kedden közzétett Anonymus-videóból. A hanganyagban az szerepel, hogy Bajnai ajánlotta be Karácsony Gergelynek Kiss Ambrust és Tordai Csabát. Kiss jelenleg főpolgármester-helyettes Karácsony mellett, míg Tordai jogi főtanácsadója a főpolgármesternek. Csütörtökön Anonymus ismént üzent, ezúttal egy fotóval, melyen jól látható, hogy Gansperger Gyula baloldali üzletember Bajnai Gordon volt kormányfő társaságában érkezik meg valahová,, ...

Városháza-gate: Bajnai Gordon áll Gansperger mellett

Itthon2021.11.18, 09:14

Tovább gyűrűzik a Városháza-gate. Ezúttal Anonymus egy fotót mutatott meg, amelyen jól látható, hogy Gansperger Gyula baloldali üzletember Bajnai Gordon volt kormányfő társaságában érkezik meg valahová, vagy távoznak valahonnan.

Így tért vissza a bukott szocialista világ a Városházára, miközben Karácsony végig hazudozott

Itthon2021.11.17, 15:49

A Városháza tervezett eladása kapcsán kitört botránysorozat legfrissebb fejleménye, hogy a rejtélyes Anonymus közzétett egy hangfelvételt, amely egyértelműen igazolja, hogy visszatért a bukott szocialista világ a Városházára. Egy korrupt jutalékos rendszert üzemeltetnek, melynek tetején Karácsony helyettese, Kiss Ambrus áll, akin keresztül a szálak Bajnai Gordonig érnek. Az ügy kapcsán Budai Gyula országgyűlési képviselő nemrég bejelentette, hogy befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tesz (azóta a rendőrség már nyomoz is). Karácsony Gergely főpolgármester a botránysorozatot - szokásához híven - végighazudta, de így el kelllett ...

Karácsony kínos vigyorral menekül a kérdések elől - videó

Itthon2021.11.17, 15:55

Azt követően, hogy egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszél Gansperger Gyula, hogy egyfajta jutalékos rendszerben értékesíthettek több fővárosi ingatlant is, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely perrel fenyegette az ügyről beszámoló újságírókat. A Mediaworks Hírcentrum megpróbálta megkérdezni Karácsony Gergelyt és helyettesét, Gy. Németh Erzsébetet, de némán elmenekültek a kérdések elől. Gansperger Gyulát telefonon ugyan elérték, de először letagadta magát, aztán lecsapta a telefont.

Karácsony-féle Városháza-botrány: megszólalt Gansperger Gyula

Itthon2021.11.10, 08:32

A Magyar Nemzet munkatársának sikerült elérnie Gansperger Gyulát. Az üzletember jellegzetes hanghordozása egyértelműen azonosítható a közzétett felvételen: Gansperger Gyula részese volt az Anonymus által bemutatott leleplező anyagnak, amely a Városháza eladásának tervét teszi megkérdőjelezhetetlenné.

Bajnai Gordon bizalmasa a Városháza-ügy egyik főszereplője

Itthon2021.11.09, 10:00

Bajnai Gordon közeli bizalmasa Gansperger Gyula, a fővárosi Városháza eladásával kapcsolatos ügy egyik kulcsszereplője, akinek neve a titokzatos Anonymus-videó kapcsán került elő - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Gansperger saját maga ismerte el korábban, hogy már 2001 előtt, az ÁPV Zrt. vezetőjeként üzleti kapcsolatba került Bajnaival, majd a későbbi baloldali miniszterelnököt váltotta a Wallis élén. Gansperger Bajnaival együtt kulcsszerepet játszott a Hajdú-Bét ügyében, a gazdák kisemmizésében.

Medgyessy sokat keres a TVK-nál

Gazdaság2006.07.20, 11:10

Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Gansperger Gyula volt ÁPV-vezér csillagászati javadalmazást kap a Mol-csoporthoz tartozó TVK-tól - írja a manager magazin a legfrissebb számában.

Előnytelen szerződést kötött Magyarország

Archívum2002.01.11, 08:39

A magyar fél számára aránytalanul volt előnytelen a Ferihegyi repülőtér üzemeltetési megállapodása - állítja Gansperger Gyula, a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Rt. igazgatóságának elnöke, mert a kereskedelmi jogokkal lényegében csak a külföldi társtulajdonos élhetett. A ciprusi off shore céggel hajlandók elszámolni, amennyiben azok nem pereskednek.

Gansperger Gyula távozik a megszűnés előtt álló ÁPV Rt. éléről

Archívum2001.03.05, 18:25

Kedden délután a kormányszóvivő megerősítette: március elsejével távozik posztjáról Gansperger Gyula, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnök-vezérigazgatója. Gansperger Gyula utóda Faragó Csaba, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese lesz. A tervek szerint október végén megszűnő ÁPV Rt. leendő vezetőjére a következő hónapokban még több nagy állami cég reorganizációja, illetve privatizációja vár.

Előző
  • 1
Következő