Gallup
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyar Gallup Intézet
- Fidesz
- MSZP
- közvélemény-kutatás
- támogatottság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A magyarok többsége hazahozná Irakból a katonákat
A Külügyminisztérium szóvivõje szerint pozitív változás, hogy míg korábban a világ megszokta Szaddám Huszein volt iraki diktátor kegyetlenkedéseit, ma már az "ilyen kisebb jelentõségû esemény" is, mint az iraki foglyok kínzása, ekkora nemzetközi felháborodást kelt. A Gallup felmérése szerint Magyarországon jelenleg négyszer annyian ellenzik az amerikaiak iraki szerepvállalását, mint ahányan támogatják. A magyar katonák hazahozatalát a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné.
Gallup: Szoros a verseny az amerikai elnökségért
Az év eleje óta tartó hullámzások után holtverseny látszik kialakulni a két amerikai elnökjelölt támogatottságában. Az amerikai Gallup CNN által ismertetett legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a két jelölt egyaránt 47-47 százalékos támogatással bír az összes szavazó körében. Bush tevékenységének megítélése ugyanakkor január óta folyamatosan rosszabbodik.
Gallup: a legtöbben nem írnák alá a Fidesz petícióját
A Gallup felmérése szerint a magyar felnõttek kétharmada tud a Fidesz által kezdeményezett nemzeti petícióról. A megkérdezetteknek azonban kevesebb, mint 5 százaléka mondta, hogy már aláírta a petíciót, 36 százalék aláírná, 43 százalék pedig nem. A megkérdezettek 64 százaléka azt sem tudta, melyik párttal azonosítsa a petíció "munka, otthon, biztonság" jelszavát.
Gallup: A legtöbben a Fidesz EP-listájára szavaznának
A választókorú népesség egyharmada, 35 százaléka a Fidesz listájára szavazna az európai parlamenti választáson. 20 százalék a szocialisták listájára adná a voksát a Gallup felmérése szerint. Az MDF vezette közös listára a választókorú népesség valamivel több, mint 4 százaléka, az SZDSZ listájára közel 4 százaléka szavazna. A felnõtt lakosság valamivel több, mint egy tizede még nem hallott arról, hogy júniusban EP-választás lesz Magyarországon.
Gallup: A Fidesz tovább növelte elõnyét
Február óta tovább csökkent az MSZP szimpatizánsainak és biztos szavazóinak száma, míg a Fidesz támogatottsága emelkedett - derül ki a Gallup március elején végzett felmérésébõl. A pártot választó biztos szavazók 54 százaléka voksolna a Fideszre, míg az MSZP-re csak 31 százalék. A közvélemény-kutatás szerint a miniszterelnök tevékenységével csak a lakosság negyede elégedett.
A többség Medgyessyvel és a kormánnyal is elégedetlen
A Gallup legfrissebb felmérése szerint a januári adatokhoz képest két százalékkal nõtt az MSZP népszerûsége, míg a Fideszé változatlan. Ha most vasárnap lettek volna a választások, 32 százalék szavazott volna a Fideszre, 23 százalék pedig a szocialistákra. A Fidesz támogatottsága december óta nem változott, az MSZP-é visszatért az októberi és novemberi értékre. Az MSZP elsõsorban az idõsek és a nagyvárosiak körében áll jól. A válaszadók többsége Medgyessy Péter miniszterelnökkel és a kormány munkájával is elégedetlen.
A németek 70 százaléka csak kötelességbõl dolgozik
A németek 12 százaléka kedveli a munkáját, 18 százalékuk határozottan utálja, 70 százalékuk pedig azért végzi, mert meg kell élnie - áll a Gallup közvélemény-kutató intézet új felmérésében.
Majdnem mindenki ad pénzt a kórházi orvosoknak
A lakosság közel 80 százaléka szerint gyakorlat a kórházi orvosoknak adott hálapénz annak érdekében, hogy a beteg megfelelõ ellátást kapjon. A többi egészségügyi dolgozó esetében a megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy a hálapénz bevett szokás - derül ki a Gallup Intézet felmérésébõl, amit a Népszabadság közöl.
Gallup: A Fidesz tartja elõnyét az MSZP elõtt
Továbbra is jelentõs az elõnye a Fidesznek az MSZP elõtt - derül ki a Gallup decemberi közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint egy mostani választáson más párt rajtuk kívül be sem jutna a parlamentbe. A miniszterelnök tevékenységét valamivel többen ítélik jónak, mint egy hónappal ezelõtt, de a lakosság fele továbbra is elégedetlen vele.
A magyarok többsége elégedetlen a demokráciával
A magyarok többsége, 62 százaléka nem elégedett azzal, ahogy hazánkban a demokrácia mûködik - derül ki a Gallup elemzésébõl. Arról már többen vannak jobb véleménnyel, ahogy az EU-n belül gyakorolják a demokráciát. Tavasz óta jelentõsen nõtt azok száma, akik csakis magyarnak vallják magukat, és semmilyen európai azonosságtudattal nem rendelkeznek.
Gallup: Minden téren nõtt az elégedetlenség
A Gallup felmérése szerint novemberben nem csupán a miniszterelnök megítélése romlott. A felnõtt lakosság 60 százaléka elégedetlen azzal, ahogy most él, és úgy látja, rossz irányba mennek a dolgok. A következõ négy évre elõretekintve kicsit bizakodóbbak az emberek.
Szaddám 61 ezer bagdadit végeztetett ki
Szaddám Huszein volt diktátor rezsimje alatt vélhetõen 61 ezer bagdadi lakost végeztek ki - derül ki a Gallup közvélemény-kutató cég friss felmérésébõl.
A nevelt lány és Söjtör is Medgyessyn csattan
A Gallup legfrisebb közvélemény-kutatási eredményei szerint a Medgyessy Péter miniszterelnökkel elégedetlenek aránya novemberben volt a legmagasabb ebben a ciklusban. A szakértõk szerint ennek az az oka, hogy a miniszterelnököt most érte el a korábbi, kedvezõtlen intézkedések hatása. További zuhanás várható, ha a költségvetésben elfogadott megszorító intézkedések jövõre életbe lépnek. Török Gábor politológus szerint Medgyessyn csak egy pozitív kampány segítene.
Gallup: A lakosság fele elégedetlen a miniszterelnökkel
A szavazásra jogosultak körében októberhez képest novemberre nem történt lényeges változás a két nagy párt erõviszonyában. A Gallup novemberi felmérése szerint 33 százalék szavazna a Fideszre és 23 százalék az MSZP-re. Az összes többi pártra együttesen is csak a lakosság kevesebb, mint egytizede szavazna. A pártot választó biztos szavazók aránya tavaly nyár óta egyértelmûen csökken. A Medgyessy Péterrel elégedetlenek aránya magasabb, mint eddig bármikor ebben a ciklusban.
Szerbia: ismét érvénytelen lehet az elnökválasztás
Harmadszor is kudarcba fullad a szerbiai elnökválasztás, legalábbis ezt jósolják belgrádi közvélemény-kutatók. Több felmérés is arra enged következtetni, hogy a tavalyi szeptemberi-októberi, illetve decemberi elnökválasztáshoz hasonlóan a részvételi arány a vasárnap esedékes elnökválasztáson sem éri el az érvényességhez szükséges ötven százalékos küszöböt.
A magyarok és a zsidók a legkedveltebbek Romániában
A román lakosság alapvetõen toleráns, szívesen él együtt magyarokkal, és a demokrácia mellett a harmaduk jónak találná az egypártrendszert is - mindezek a romániai Gallup felmérésébõl derültek ki. A románok egyedül a homoszexuálisokat nem akarják elfogadni, de a Jehova tanúi és a muszlimok sem túl népszerûek.
Gallup: Továbbra is nagy a Fidesz elõnye
Az elmúlt egy hónapban nem változott lényegesen a két nagy párt támogatottsága, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Fidesz továbbra is jelentõsen vezet az MSZP elõtt - derül ki a Gallup októberi közvélemény-kutatásából. A biztos választók 52 százaléka szavazna a Fideszre, míg az MSZP-re csak 36 százalék. A felmérés szerint a kisebb pártok közül egyedül az SZDSZ-nek lenne esélye arra, hogy egy mostani választáson bejusson a parlamentbe.
Gallup: Schwarzenegger a legesélyesebb
Bõ egy héttel a kaliforniai kormányzóválasztás elõtt a közvélemény-kutatók szerint Arnold Schwarzeneggernek van legjobb esélye a posztra.
Felére csökkent az antiszemiták aránya
A Gallup felmérései szerint az elmúlt tíz évben a zsidókkal kapcsolatos elõítéleteiket nyíltan vállalók aránya kevesebb, mint a felére esett vissza Magyarországon. A nyíltan is vállalt romallenesség viszont alig néhány százalékkal csökkent az utóbbi évek során.
Gallup: Mélyponton az MSZP
Az MSZP nyár elején elkezdõdött mélyrepülése tovább tart - állapította meg a Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésében. Augusztus és szeptember között újabb 3 százalékponttal esett vissza a szocialisták lakossági támogatottsága. Az MSZP népszerûsége a 10 hónappal ezelõtti szintnek alig több, mint a felére olvadt.
A bizonytalanokat vesztette el az MSZP
A legutóbbi közvélemény-kutatások egybehangzóan azt jelezték, hogy az MSZP népszerûsége csökken. A kormánypárttól elfordulók azonban nem a Fideszhez, hanem a bizonytalanok táborába mennek át. A politológusok egyetértenek abban, hogy a csökkenés fõ oka az utóbbi idõben bejelentett kedvezõtlen gazdasági intézkedésekben keresendõ. Abban azonban már nincs egyetértés, hogy a csökkenõ tendencia törvényszerû-e.
A Gallup szerint is átvette a vezetést a Fidesz
A szavazásra jogosultak körében a Gallup augusztusi közvélemény-kutatása során a megkérdezettek 32%-a szavazott volna egy most vasárnap tartandó választáson a Fidesz-re és 25% az MSZP-re. A Medián felmérése szintén az MSZP népszerûségének csökkenését mutatta ki, míg a Szonda Ipsos szerint fej fej mellett halad a két párt.
Szonda: fej fej mellett a két nagy párt
Fejfej mellett az MSZP és a Fidesz - ez a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye, melyet a Népszabadság közöl. Ez azonban változik, ha csak a biztos pártválasztókra szûkítjük a fókuszt: a korábbinál kisebb elõnnyel, de még vezet az MSZP. A Gallup és a Medián legfrissebb felmérései szerint ugyanakkor a Fidesz elõnybe került az MSZP-vel szemben.
Nemzettudatban verjük egész Európát
Egy 28 európai országban végzett felmérés szerint Magyarországon az átlagosnál többen rendelkeznek kizárólagos vagy hangsúlyos nemzettudattal. Igaz, a Gallup által közzétett kutatás szerint a jelenlegi EU-államokban némileg nagyobb arányban vannak olyanok, akik csakis nemzeti identitással bírnak, és egyáltalán nem tartják magukat európainak. A felmérésben részt vevõ országok közül hazánk volt az egyetlen, ahol senki nem mondta azt, hogy csak és kizárólag európainak vallja magát.
A többség szerint a rendõrséget a politika befolyásolja
Az emberek közel fele úgy véli, hogy a rendõrség nagyobbrészt vagy teljes mértékben a politika befolyása alatt áll, 29 százalék szerint a politikai befolyás kismértékû - derül ki a Gallup Intézet vizsgálatából. A rendõrség általános megítélése javult, ugyanakkor nõtt azoknak az elégedetleneknek a száma, akik személyesen kapcsolatba kerültek a rendõrökkel.
Gallup: Utolérte a Fidesz az MSZP-t
Teljesen eltérõ adatokkal rukkolt elõ a pártok támogatottságával kapcsolatban a két közvélemény-kutató cég, a Gallup és a Medián. A Gallup szerint az MSZP elvesztette korábbi - idõnként tetemes - elõnyét a Fidesszel szemben. A Medián viszont kismértékû MSZP visszaesés dacára is tekintélyes szocialista elõnyt mér, hasonlóan a Tárkihoz.
Gallup: Javul a kormány megítélése
Annak ellenére, hogy a lakosság 54 százaléka szerint rossz az ország gazdasági helyzete, a dolgok általános menetével a lakosság 51 százaléka elégedett. A kormány tevékenységét a többség pozitívan ítéli meg, a kormányfõ munkájával 56 százalék elégedett - derült ki a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Az MSZP-hívek fele korruptnak tartja a kormányt
A felnõtt lakosság közel kétharmada gondolja úgy, hogy a Medgyessy-kormány idején is történtek már korrupciós ügyek - derül ki a Gallup márciusi közvélemény-kutatásából. Elsõsorban a fideszesek vélik úgy, hogy történtek hivatali visszaélések, de a szocialista szavazóknak is több mint fele ezen a véleményen van. A felmérés szerint a lakosság harmada kevesebb korrupciós ügyre számít a jelenlegi kormányzati ciklusban, 36 százalék szerint ugyanannyi visszaélés fog történni, és csak 14 százalék gondolja úgy, hogy a Medgyessy-kormány korruptabb lesz, mint elõdje.
Gallup: Nõtt az EU-tagság támogatottsága
Tíz magyar közül hat jó dolognak tartja Magyarország EU-tagságát, ez nyolc százalékos emelkedést jelent az egy hónappal ezelõtti adatokhoz képest. Emelkedett azok aránya is, akik személyes elõnyre számítanak az EU-ba való belépésbõl, és ugyancsak nõtt azok száma, akik biztosan részt vennének az uniós népszavazáson - derül ki a Magyar Gallup Intézet március 7. és 12. között végzett felmérésébõl.
Gallup: Csökkent az MSZP támogatottsága
A Gallup márciusi reprezentatív felmérése szerint hat százalékkal népszerûbb az MSZP, mint a Fidesz. A teljes lakosság 36 százaléka szavazna az MSZP-re és 31 százaléka a Fideszre. A közvélemény-kutató cég szerint február óta három százalékot esett vissza a nagyobbik kormánypárt és három százalékot javított a Fidesz. A Medián nyolc napja közzétett, de ugyanarra az idõszakra vonatkozó felmérése viszont azt állapította meg, hogy a teljes népesség körében 40 százalékos az MSZP támogatottsága, a Fideszé pedig mindössze 24.
Gallup: erõsen csökkent a csatlakozáspártiak aránya
A Gallup februári reprezentatív felmérése szerint a teljes lakosság 59 százaléka, a biztos szavazók 78 százaléka támogatja az uniós csatlakozást. A leginkább a 18-24 év közöttiek, a felsõfokú végzettségûek és a megyei jogú városokban élõk támogatják a csatlakozást. Az alacsonyabb iskolai végzettségûek, a 40-49 éves korosztály, valamint a községekben és tanyákon élõk között viszont az átlagnál alacsonyabb a csatlakozást támogatók aránya.
Háborúellenesek a magyarok
A felnõtt magyar lakosság 74 százaléka ellenzi, hogy az Egyesült Államok katonai akciót indítson Irak ellen. A támadás mellett a lakosság 15 százaléka áll, de a támogatók fele feltétlenül szükségesnek tartaná az ENSZ felhatalmazását - derült ki a Gallup felmérésébõl.
A magyarok ellenzik az Irak elleni háborút
A Gallup felmérésének eredménye szerint a megkérdezett magyar lakosok többsége valószínûnek tartja, hogy sor kerül az Irak elleni háborúra. Azt azonban - még ENSZ-felhatalmazás esetén is - ellenzik. A megkérdezettek egyharmada szerint még a kormány sem eléggé tájékozott az ügyben.
Gallup: Csökkenõ MSZP-, bõvülõ Fidesz-tábor
Mind az összes szavazásra jogosult, mind a biztos pártválasztók körében csökkent az MSZP támogatottsága a tavaly decemberi adatokhoz képest - derül ki a Gallup január közepén készített felmérésébõl. A szocialisták ugyan megtartották vezetõ helyüket, de a Fidesz támogatottsága látványosan megnõtt. Az SZDSZ biztos szavazóinak tábora ugyanakkor mindössze 2 százalékot tesz ki, és ugyanekkora támogatottsággal rendelkezik az MDF és a MIÉP is.
A sértettek harmada nem bízik a rendõrökben
Az ORFK megbízásából a múlt év végén országos felmérést készített a Gallup közvélemény-kutató arról, hogyan értékeli a lakosság a rendõrség munkáját, milyen a polgárok biztonságérzete, és hogy milyen szempontok alapján minõsítik az emberek jónak vagy rossznak a testület tevékenységét. Az adatokból kiderül, hogy a személyes tapasztalatokkal nem rendelkezõk jobb véleménnyel vannak a rendõrökrõl - írja a Népszabadság.
Gallup: Csökkent az MSZP elõnye
A Gallup felmérése szerint az MSZP támogatottsága egy hónap alatt három százalékot esett vissza. E szerint jelenleg 39 százalékon állnak a szocialisták. A kormány megítélése is romlott, 5 százalékkal kevesebben elégedettek a Medgyessy-kabinet munkájával most, mint novemberben. Eközben azonban a Fidesz is visszaesett, 28-ról 26 százalékra.
- címkék:
- Gallup
- támogatottság
- megítélés
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhõ »
Gallup: változatlan MSZP-elõny
A Gallup szeptemberi felmérése szerint nincs elmozdulás a két nagy párt támogatottságában: az elmúlt hónapokban szerzett elõnyét megtartotta az MSZP a Fidesz elõtt.
- címkék:
- Gallup
- párt
- felmérés
- elmozdulás
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhõ »
Nõtt az MSZP támogatottsága
A kormányoldal támogatottságának erõsödése figyelhetõ meg a miniszterelnök múltjával kapcsolatos viták kibontakozása és a szavazatok újraszámlálásáért rendezett tüntetések után - áll a Gallup közvélemény-kutató felmérésében. Július közepén a választók 38 százaléka támogatta az MSZP-t, a Fideszt pedig 30 százalék.
- címkék:
- Gallup
- tüntetés
- támogatottság
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhõ »
Ondóval a depresszió ellen
Azok a hölgyek, akiknek partnere nem használ rendszeresen óvszert, kevésbé hajlamosak a depresszióra - állítják a New York University kutatói.
Csökkent a Fidesz-MDF közös lista elõnye
A közvéleménykutatók szerint szoros a verseny a Fidesz és az MSZP között. A legutóbbi eredmények azonban azt mutatják, hogy csökkent a Fidesz-MDF közös lista elõnye. Az MSZP körében többen vannak, akik biztosan elmennek szavazni, mint a jobboldal támogatói között.
A Gallup szerint több mint 10 százalékkal vezet a Fidesz
Tizenkét százalék elõnnyel rendelkezik a Fidesz-MDF közös lista az MSZP-vel szemben a Gallup legutóbbi felmérése szerint a megkérdezett pártot választók körében. A harmadik parlamenti párt az SZDSZ lenne a november végi erõviszonyok alapján.
Az izraeliek fele támogatná önálló Palesztina létrejöttét
A Gallup Intézet felmérése szerint Izrael lakosságának több mint fele fontosnak tartaná a béketárgyalások folytatását, míg 20 százaléka a nyílt háború híve volna. A lakosság 59 százaléka szükségesnek tartja palesztin állam létrehozását a térség tartós békéje érdekében.
Csak a Gallup mért mást
Míg a Medián és a Tárki novemberi felmérésében is fej-fej mellett áll a Fidesz-MDF közös lista és az MSZP támogatottsága, addig a Gallup szerint tetemes - 9 százalékos - elõnyre tett szert a kormányzó páros. Ilyen nagy különbség a közvélemény-kutatók adatainál ritkán fordul elõ.
Gallup: nõtt a Fidesz-MDF közös lista elõnye
A november eleji Gallup vizsgálat eredménye szerint szignifikáns mértékben növelte elõnyét az MSZP listájához képest a Fidesz és az MDF közös listája. A teljes lakosság körében november elején 32% volt a Fidesz-MDF közös lista támogatottsága, míg 23% az MSZP listájáé. Ez a Fidesz-MDF lista esetében az elõzõ hónaphoz képest 5 százalékpontos növekedést jelent.
A terrortámadások után nõtt a kormányoldal támogatottsága
A Fidesz-MDF közös listára most szeptemberben a magyar felnõtt népesség 33 százaléka szavazott volna, az MSZP listájára pedig 28 százalék. A terrortámadás után jelentõs mértékben nõtt a Fidesz-MDF lista által képviselt kormányoldal támogatottsága.
A háborút nem, a légtér átengedését támogatják a magyarok
A Gallup Intézet felmérése szerint a magyarok csaknem fele nem ért egyet azzal, hogy Amerika katonai akcióval válaszoljon a terrortámadásra. Ugyanakkor a magyar légtér átengedését a megkérdezettek közel 60 százaléka támogatja.
Az amerikaiak kiállnak Bush mellett
Az amerikaiak közel 90 százaléka egyetért azzal, ahogyan George Bush elnök ellátja hivatalát, ami hatvan éve nem látott rekordot jelent a közvélemény-kutatásokban.
A Freedom House szerint nõtt a magyar korrupció
Míg a Freedom House a korrupcióról adott értékelésében a térség 15 rendszerváltó országa közül Szlovénia, Lengyelország és Észtország mögé, a negyedik helyre csúszott vissza Magyarország, addig a Transparency International (TI) rangsorában a rendszerváltók között a 2. helyen állunk.