Galaxy S10+

címke rss

Valaki megcsinálta a világ legviccesebb mobilhátterét

Techbázis2019.03.12, 15:57

Ha ön is minden nap azzal szeretne szembesülni, hogy az észak-koreai diktátor egy távcsővel figyeli, akkor szerencsére van rá megoldás.

Átverhető a Galaxy S10 arcfelismerése

Techbázis2019.03.12, 10:24

Érdemes maradni az ujjlenyomat-olvasós hitelesítésnél.

Ennyibe kerülhet a Galaxy S10+ gyártása

Techbázis2019.03.07, 16:57

A TechInsights becslése szerint az eladási ár felét sem éri el a költség.

Kipróbáltuk a világverő Samsung Galaxy S10-est

Techbázis2019.02.28, 16:25

Jelenleg az androidos telefonok univerzumának legfontosabb, legjelentőségteljesebb szereplője továbbra is a Samsung. De az is tény, hogy a koreai vállalatnál egy pillanatra sem nyugodhatnak meg, hiszen a nyomukban ott lihegnek a feltörekvő kínai cégek, és az egykori pozícióik visszanyerésén fáradozó legendák. Így a cég is gőzerővel fejleszt, és épp emiatt, amikor előállnak egy új csúcsmodellel (általában évente kétszer), akkor arra odafigyel az egész világ, hiszen nyugodtan ki lehet jelenti, hogy amit a Samsung csinál, arrafelé halad az iparág.

Bemutatkozott a Galaxy S10, rögtön négy új modellel, lyukas kijelzővel

Techbázis2019.02.20, 20:35

A Samsung szerda este hivatalosan is lerántotta a leplet a Galaxy S10-sorozatról, azonban előző este titoktartás fejében már testközelből megtapogathattuk és kipróbálhattuk a telefonokat. Azokat a telefonokat, amiktől nagyon sokat vár a gyártó, hiszen a csúcsmodelljeinek eladásait évről évre egyre inkább szorongatják meg az olyan kínai cégek, mint a Huawei, a OnePlus és a Xiaomi, miközben ugye a nagy ellenfél Apple sem pihen.

Hatalmas akkumulátor kerül az 5G-s Samsung Galaxy S10+ készülékbe

Techbázis2019.01.13, 20:57

Az 5G-s Galaxy S10+ és a hajlékony Galaxy F is óriási energiaforrást kapnak.

Ezen a napon jön a Galaxy S10

Techbázis2019.01.11, 10:44

Nemsokára vége a pletykaözönnek, itt a bemutató dátuma.

Itt egy újabb szivárgás a Galaxy S10+ készülékről

Techbázis2018.12.27, 12:26

Előkerültek az Infinity-O képernyővédők, amelyek a káváról is árulkodnak.

Megvariálja a Galaxy S10-ek neveit a Samsung

Techbázis2018.12.20, 23:04

A normál modell állítólag Galaxy S10 Edge néven érkezik.

Kiszúrták az 5G-s Samsung Galaxy S10+ okostelefont

Techbázis2018.12.16, 10:44

A jelek szerint a Samsung keményen dolgozik az SM-G977 modellszámú verzión is.

Rejtély, hogy hány kamera lesz a Galaxy S10+ hátlapján

Techbázis2018.12.13, 13:17

Egyes források szerint 4, mások alapján 3 kamera kerül a csúcsmodell hátlapjára.

Itt az újabb bizonyíték, hogy 6-kamerás lesz a Galaxy S10+

Techbázis2018.12.13, 12:54

Olyan tokokról kerültek elő képek, amelyek bizonyítják, hogy tényleg 4 hátlapi kamerát kap a készülék.

Előző
  • 1
Következő