Galatasaray SK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Bajnokok Ligája
- török foci
- labdarúgás
- Galata
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Terim újra a Galatánál
Visszatért a Galatasaray labdarúgócsapatához a sikeredző Fatih Terim, akinek irányításával 1997 és 2000 között négy bajnoki címet szerzett az isztambuli együttes, és az utolsó évben elhódította az UEFA-kupát is.
Aldairt sokan vinnék
Az AS Roma elnöke, Franco Sensi hétfőn jelentette be, hogy a klub nem hosszabbítja meg a veterán brazil középhátvéd, Aldair szerződését, amely a nyáron jár le, így a játékos az idény végén távozik a rómaiaktól. A focista a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen egy félidő alatt bebizonyította, hogy még mindig képes jó teljesítményre, és ügynöke szerint rögtön négy csapat is bejelentkezett érte.
A nap játékosa: Cafú (AS Roma)
A Galatasaray római BL-vendégjátéka minden bizonnyal a lefújást követő tömegverekedés miatt marad emlékezetes, pedig a kilencven perc során számos gyönyörű jelenetet is láthattunk. A legszebb minden bizonnyal a hazaiak egyenlítő találata volt, amit a brazil Cafú szerzett, mégpedig honfitársa, Aldair parádés átadása után. A hátvéd ezzel a találattal is bizonyította, hogy noha már 32 esztendős, még mindig remek futballista.
- címkék:
- Cafu
- Aldair
- foci
- AS Roma
- Galatasaray SK
- Címkefelhő »
A nap játékosa: Hakan Ünsal (Galatasaray)
A török labdarúgás az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, amit az is jól mutat, hogy a válogatott szerepelt a legutóbbi Eb-n, és ott lesz a világbajnokságon is. A félholdas csapatból többen is külföldön futballoznak, és a legújabb légiós a Galatasaray válogatott középpályása, Hakan Ünsal lehet, akit az angol Blackburn Rovers csábít.
Sergen lemarad a vb-ről
Nagy mélyütés érte a török válogatott világbajnoki reményeit, a félholdasok egyik legjobb futballistája, Sergen Yalcin ugyanis a hét végén súlyos térdsérülést szenvedett, és így biztosan nem lehet ott a vébén. Ez ráadásul nem csak a nemzeti tizenegy számára rossz hír, hanem a focistának is, aki csak kölcsönben szerepelt a Galatasarayban a másodosztályú Siirt Jetpasportól, és jövője így meglehetősen bizonytalanná vált.
- címkék:
- foci
- Galatasaray
- Galatasaray SK
- Galata
- Címkefelhő »
Tőzsdére vonulnak a török futballklubok
Ezentúl nem csak a pályán, hanem az értékpapírpiacon is szurkolhatnak kedvenc csapataiknak a török futballrajongók és befektetők, ugyanis pénteken a Besiktas és a Galatasaray részvényeit is bevezették a törökországi tőzsdére.
- címkék:
- tőzsde
- részvény
- Beşiktaş
- Galatasaray SK
- Címkefelhő »
Lehet, hogy Terim visszatér a Galatasarayhoz
Elképzelhető, hogy Fatih Terim visszatér a Galatasaray labdarúgócsapatához. Az idényt az AC Milan együttesénél kezdő, de négy hónap után leváltott vezetőedző tavaly UEFA-kupát nyert az isztambuliakkal.
A nap játékosa: Arif Erdem (Galatasaray)
A török labdarúgás meghatározó együttese, a Galatasaray az elmúlt években a nemzetközi színtéren is bizonyított, ám a külföldre igazolt török labdarúgók közül soknak nem sikerült idegenben is karriert befutnia. Így volt ezzel Arif is, aki azonban a Galatába visszatérve ott folytatta a gólgyártást, ahol korábban abbahagyta, legutóbb például az Istanbulspornak rúgott két gólt.
Baric kihagyta a "kilenceket"
Otto Baric, az osztrák labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya pénteken kijelölte 22 fős keretét a Törökország elleni világbajnoki pótselejtezőre.
Hervadt Oranje, virágzó tulipánok
Bár a holland labdarúgó-válogatott nem jutott ki a jövő évi világbajnokságra és holland klubcsapat sem állnak túl jól a Bajnokok Ligája első csoportfázisának az utolsó fordulója előtt (a PSV-nek Törökországban a Galatasaray ellen kell pontot vagy pontokat szereznie, a Feyenorrd már korábban búcsúzott), azért a németalföldi országot hiba lenne leírni. A tulipánok mégis virágzanak, hiszen a felsorolt "sikertelenség" ellenére is nagyon kevés ország rendelkezik olyan klasszisokkal, mint Bergkamp, Kluivert, vagy éppen Van Nistelrooy. Márpedig a három sztár olyan külföldi együttesben rúgja a labdát, amely már továbbjutott a BL-ben.
A nap játékosa: Dejan Stankovic (Lazio)
A Lazio együttese pocsékul kezdte az idényt, és három forduló után úgy tűnt, hogy a rómaiaknak semmi esélyük sincs a továbbjutásra a Bajnokok Ligájában. A gárda azonban összeszedte magát, és a Galatasaray elleni győzelme azt jelenti, hogy még mindig reális esélye van a továbblépésre. A törökök elleni diadalban döntő érdemeket szerzett a jugoszláv középpályás, Dejan Stankovic, aki a győztes találatot szerezte.
A nap játékosa: Ümit Davala
A Galatasaray a Bajnokok Ligája keddi játéknapján nem kis bravúrt ért el azzal, hogy hazai pályán legyőzte a Laziót. A csapat egyik legjobbja a középpályás Ümit Davala volt, akinek azonban ez volt az utolsó mérkőzése a Galata színeiben: a futballista ugyanis csütörtökön aláírt az olasz AC Milanhoz, ahol egykori trénere, Fatih Terim a vezetőedző.
Popescu a Leccéhez igazolt
Gheorghe Popescu, a román válogatott jelenlegi csapatkapitánya, a török Galatasaray középhátvédje, péntek este megegyezett a dél-olaszországi Lecce vezetőségével, és egy plusz egy éves szerződést írt alá a klubbal. A Calcióban szereplő Lecce évi 1,2 millió dollárt ajánlott Popescunak, ráadásul a Galatasaray tartozását (1,5 millió dollár) is kifizeti a 33 éves román légiósnak.
Utcai harc Isztambulban, meglőtt férfi Amszterdamban a BL-meccsek előtt
A Galatasaray-Levszki Szófia találkozó előtt a bolgár szurkolók botrányt okoztak Isztambul belvárosában, Amszterdamban pedig mellkason lőttek egy Celtic-drukkert.
Jardel nem tér vissza Portóba
Két napos egyezkedés után pénteken kiderült: Mario Jardel, a Galatasaray brazil labdarúgója mégsem tér vissza az FC Portóhoz. A portugál klub vezetői szerint a szerződés meghiúsulásáért egyértelműen a törökök tehetők felelőssé.
Popescu a román keretben
Gheorghe Hagi, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az augusztus 15-én Ljubljanában megrendezendő szlovének elleni barátságos találkozóra behívta a Galatasaray játékosát, Gheorghe Popescut is, aki valószínűleg nem hagyja cserben sógorát, és ismét magára ölti a válogatott mezt.
Jardel nem megy Marseille-be
Mario Jardel, a török Galatasaray brazil labdarúgója bejelentette, hogy korábbi szándékával ellentétben nem szerződik a Marseille együtteséhez.