Gál Zoltán

címke rss

Öt miniszterrel vitázna a Fidesz

Archívum2006.03.05, 12:02

Nyílt levelek sorában hívott ki nyilvános vitára a Fidesz öt minisztert és egy államtitkárt. A vitasorozatot a március 8-án megrendezendő Kóka János és Áder János közötti vita mintájára szerveznék. A Fidesz szerint ez azért fontos, mert "az emberek véleménye szerint Magyarország elmúlt négy esztendejéről valódi elszámolásra van szükség". Az MSZP szerint a viták helyett a Fidesznek inkább a választási programját kellene bemutatnia.

Rögtönzött vitát tartott Áder és Kóka

Itthon2006.02.28, 14:07

Kóka János gazdasági miniszter egy keddi sajtótájékoztatója után felment Áder János irodájához, hogy vitatkozzon a Fidesz frakcióvezetőjével a gazdaság helyzetéről. Az éppen távozni készülő Áderrel rövid, rögtönzött vitát is tartottak a gázárakról.

Nőnapon vitázik Kóka és Áder

Itthon2006.02.28, 16:39

Március 8-án, élő televíziós műsorban vitázik egymással Kóka János és Áder János. Az MSZP hétfőn közölte, hogy amíg nem nyilvános a Fidesz programja, addig a kormánytagok nem tudnak miről vitatkozni az ellenzék politikusaival. Az SZDSZ-es gazdasági miniszter azonban kiáll a Fidesz frakcióvezetőjével.

Több MSZP-s vezető kampánytervét is látta a Fidesz

Itthon2006.02.14, 16:54

A 11 órán át tartó támadás alatt 2912 dokumentumot töltöttek le a szocialisták titkos választási anyagai közül - közölte Hiller István MSZP-pártelnök keddi sajtótájékoztatóján. A server.fidesz.hu számítógépes szerver segítségével az ismeretlen tettesek többek között Lendvai Ildikó, Juhász Ferenc és Szili Katalin kampányanyagaiba nézhettek bele. Áder János szerint az egész ügy "vihar egy kanál vízben". Az MSZP állásfoglalást kért az ügyben az Országos Választási Bizottságtól.

Puccsistának tartja Áder Gyurcsányt

Itthon2006.02.13, 18:19

A miniszterelnök a Fidesz "depresszió-kampányát" bírálta, míg a Áder János, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány puccsal került a kormányfői székbe. Ebben a ciklusban utoljára vitatkoztak a parlamentben a pártok.

A családtámogatásról vitáztak a pártok

Itthon2006.02.11, 20:51

Ha a Fidesz alakít új kormányt az országgyűlési képviselőválasztást követően, a lehető leghamarabb visszaállítja a családtámogatási rendszert, amelyet a mostani koalíció szétvert - közölte Áder János egy szombati sajtótájékoztatón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen. Az MSZP szóvivője szerint a Fidesz a többség társadalmát egy kisebbségnek nyújtott támogatáson keresztül kívánja megvalósítani.

Biztonságos Magyarországot akar Orbán

Itthon2006.01.08, 19:38

A biztonságos Magyarország megteremtéséről beszélt Orbán Viktor, pártja évnyitó nagygyűlésén Debrecenben. A Fidesz elnöke közölte, ma "rosszabbul élünk, mint korábban", és több munkahelyet, szigorúbb büntetőtörvénykönvet ígért. Előzőleg Kósa Lajos debreceni polgármester is felszólalt, aki így jellemezte a mostani kormányt: "válság, működési zavar, probléma van mindenütt, amihez csak hozzányúlnak". Áder János frakcióvezető a változtatás szükségességéről beszélt, és felsorolta a kormány teljesítetlen ígéreteit. Az MSZP semmitmondónak nevezte a nagygyűlést.

Év végére javult a politikusok megítélése

Itthon2006.01.02, 11:10

Az őszi mélypont után decemberre javult a politikusok megítélése - írja a Népszabadság a Szonda-Ipsos felmérése alapján. A közvélemény-kutatásból kiderül: a 24 tagú politikusi népszerűség-lista élén egész 2005-ben a köztársasági elnök állt, az utolsó két helyen pedig Áder János és Kövér László.

Viasszal pótolhatták a hiányos bronzszobrot

Itthon2005.10.04, 08:05

Bronz helyett viaszból volt József Attila hódmezővásárhelyi emlékművének több alakja, amikor vasárnap Áder János fölavatta azt - állítja a Képzőművészeti Lektorátus szakértője. A szobor alkotója ezt tagadja. Egy hétfőn délután készült fotó tanulsága szerint azonban szobor kérdéses részeit levették a kompozícióról - írja a Népszabadság.

Háromfejű lett a Fidesz

Itthon2005.06.14, 06:30

A Fidesz szombati kongresszusán három egymástól eltérő stílusban szólaltak meg a párt vezető politikusai: Orbán Viktor a politikán felülemelkedő szakemberként, Áder János kemény hangú politikusként, Pokorni Zoltán pedig tanáros, filozofálgató, önmarcangoló stílusban képviselte a Fideszt. A szereposztás eddig is fontos sajátossága volt a Fidesz kommunikációjának.

Áder: a szocialisták ráültek a makkra

Itthon2005.06.11, 19:39

Újjáválasztották elnöknek Orbán Viktort a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán. A párt négy alelnöke Pokorni Zoltán, Schmitt Pál, Varga Mihály és Peltzné Gáll Ildikó lett. Áder János kongresszusi beszédében "tolvajbandának" nevezte a kormányt, és kijelentette: az MSZP ahelyett, hogy megmászta volna a tölgyfát, ráült a makkra. Pokorni Zoltán a gőg hibájától óvta saját pártját, Orbán Viktor pedig közölte, a gazdaság jelenlegi ütemében 57 évig tartana amíg utolérnénk az EU-t.

Ecset, penna, pengető mentelmi joggal

Itthon2005.06.08, 12:03

A szocialista Jánosi György verseket ír, a fideszes Nyitray András progresszív metált pengetett basszusgitárján, a független Németh Zsolt pedig polgári körös rendezvényeken nagybőgőn játszik. Áder János és Dávid Ibolya műkedvelő riporterek, Kolber István tárca nélküli miniszter otthon festeget. A képviselőket mint műkedvelőket mutatjuk most be.

Dávid Ibolya bocsánatkérésre szólítja fel Áder Jánost

Itthon2005.06.06, 23:38

Az egyeztetés első lépéseként Áder János kérjen bocsánatot Sólyom Lászlótól a Fidesz hétfői méltatlan magatartása miatt - nyilatkozta Dávid Ibolya hétfő este annak kapcsán, hogy a Fidesz frakcióvezetője egyeztetésre hívta, Sólyom László támogatása ügyében.

A Fidesz a minisztériumoktól vonna el a gazdáknak

Itthon2005.03.12, 17:00

A gazdák támogatáshoz szükséges 15 milliárd forint előteremthető az egyes minisztériumok dologi kiadásra szánt keretének átcsoportosításával - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton. Lendvai Ildikó az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője a gazdák felelőtlen bujtogatását látja Áder János felvetésében.

Népszavazás helyett egyezkedne a Fidesz

Itthon2004.10.08, 13:08

A pénteki, Áder János, a Fidesz frakcióvezetője által kezdeményezett négypárti egyeztetésen a Fidesz képviselői mellett csak az MDF elnöke jelent meg. Áder közölte: a Fidesz elállna a népszavazástól, ha meg tudnának egyezni a kormányoldallal arról, mi maradjon tartós állami tulajdonban. Az MSZP ezt a népszavazástól való elállásnak minősítette.

Medgyessy egyelőre nem találkozik Áderral

Itthon2004.09.01, 19:56

Medgyessy Péter minszterelnök egyelőre nem találkozik Áder János Fidesz frakcióvezetővel. Áder korábban azért kért találkozót Medgyessytől, hogy a miniszterelnök bezsámolhasson neki az SZDSZ állítólagos korrupciós ügyeiről. Ugyanakkor a kormányszóvivő közölte, hogy nem hozzák nyilvánosságra az M6-os autópályát ugyanis az nem a miniszterelnök felelősségi körébe tartozik.

Példátlan incidens a Parlamentben Irak miatt

Itthon2004.04.19, 22:53

Példátlan eset történt a Parlamentben Szili Katalin házelnök és Áder János fideszes frakcióvezető szavai szerint. Négy narancssárga pólóba öltözött fiatal egy narancssárga lepedőt feszített ki az ülésterem karzatán, amelyen a "Ki Irakból!" felirat szerepelt, valamint röpcédulákat is szórtak a képviselőknek. A fiatalok, akiket kivezettek az épületből, karzatjeggyel jutottak be az épületbe.

Fidelitas: viccesek és riasztóak a szocialisták

Itthon2003.11.22, 15:47

A Fidelitas VI. tisztújító budapesti kongresszusán éles bírálatok hangoztak el a jelenlegi kormány politikájával szemben: Áder János a Fidesz frakcióvezetője, rekordmennyiségű mellébeszélésről és korrupcióról beszélt, míg Gyürk András, a Fidelitas elnöke szocialista James Bondnak nevezte a miniszterelnököt.

Orbán EU-szakértője lesz az új KSH-elnök

Itthon2003.11.21, 15:56

A kormány szerint azért váltották le Mellár Tamást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről, mert a hivatalt fel kell készíteni az uniós kihívásokra, és ehhez új ember kell. A kormányszóvivő szerint a távozó elnök helyett olyan ember kell, aki nem jóslásokat közöl. A Fidesz a döntés bejelentése után azonnal lecsapott: sunyi eljárásnak nevezte Áder János frakcióvezető a lépést. Szerinte az új elnök, Pukli Péter azért került a KSH élére, hogy kozmetikázni próbálja az adatokat. Puklit 1998-ban Orbán Viktor is kinevezte: a statisztikai kérdésekről tárgyaló magyar delegációt vezette a leendő elnök a csatlakozási tárgyalásokon.

Áder János 850 ezret fizethet Magyar Bálintnak

Itthon2003.11.07, 15:53

Jogerősen is pert vesztett Áder János, a Fidesz frakcióvezetője Magyar Bálint oktatási miniszter ellen. Az ellenzéki politikusnak 850 ezer forintot kell fizetnie, mert Magyart bűncselekményekkel - többek között ingatlancsalással - hozta alaptalanul összefüggésbe.

Egyedül maradt a Fidesz a brókerbizottságban

Itthon2003.10.29, 16:55

Kivonultak a kormánypárti képviselők a brókerbizottság alakuló üléséről, és később a testület MDF-es tagja is távozott. A botrányos nyitányra az adott okot, hogy Demeter Ervin, a testület fideszes elnöke már az első ülésen kilenc fideszes politikusnak, köztük az Orbán-kormány több tagjának és Áder Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének tett fel kérdéseket a brókerbotrányról. A kormánypártok szerint viszont előbb az ügy hátterét kellene megismerni, például a rendőrségi jegyzőkönyveket.

Brókerbotrány: a Fidesz homályról, a kormány megoldásról beszél

Itthon2003.09.16, 14:30

Demeter Ervin fideszes képviselő szerint egyre több a homályos rész a brókerbotrányban. A volt titkosszolgálati miniszter azt követően nyilatkozott így, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden meghallgatta a K & H-ügy kapcsán Kiss Péter kancelláriaminisztert. Kiss szerint ugyanakkor mára világossá vált a brókerbotrány gyanúsítottjainak köre, így jó esély van az ügy felderítésére. Áder János fideszes frakcióvezető szerint Kulcsár azért látogatta meg, hogy utólag őt is belekeverhessék az ügybe.

A titkosszolgálatokat nem hibáztatják a brókerügyben

Itthon2003.09.09, 21:15

A kormányoldal és az ellenzék is egyetért abban, hogy a titkosszolgálatok nem hibáztak a brókerügyben - derült ki a nemzetbiztonsági bizottság ülése után. A Fidesz ugyanakkor továbbra sem tartja tisztázottnak, hogy Tóth András nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár miért találkozott Kulcsár Attilával, a K & H-ügy későbbi gyanúsítottjával. Tóth átadott a bizottságnak két egyelőre ellenőrizetlen dokumentumot: egy állítólagos VIP-listát a K & H Equities ügyfeleiről és egy feljegyzést, amely a K & H Bank volt vezetőjét minősíti. Áder Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét a bizottság következő ülésén hallgatják meg.

A nemzetbiztonsági bizottság is vizsgálja a brókerbotrányt

Itthon2003.09.08, 17:41

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága kedden megkezdi a vizsgálódást a K & H Equities és az Inter-Európa Bank ügyével kapcsolatban; a testület napirendi javaslata szerint Tóth Andrást hallgatják meg a képviselők. A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár mellett azonban nagy valószínűséggel másokat is maga elé idéz majd a bizottság. Áder János Fidesz-frakcióvezető és Bácskai János dandártábornok meghallgatását már kezdeményezték a szocialisták.

Szili: mindenki tudott a rendkívüli ülésről

Itthon2003.07.02, 17:07

Külön írásbeli értesítést ugyan nem küldött, az Országgyűlés Hivatala, de a házelnök gondoskodott arról, hogy minden képviselő értesüljön a kórháztörvény megszavazásáról szóló rendkívüli ülésről - derül ki Szili Katalin házelnök válaszleveléből, amelyet Áder János Fidesz-frakcióvezetőnek írt. Áder a június 23-i rendkívüli közgyűlés összehívásának körülményeiről kérdezte a kormánypárti politikust. A Fidesz szerint ugyanis a szabályozást törvényellenesen fogadták el.

Ismét Áder János a Fidesz frakcióvezetője

Itthon2003.06.21, 18:25

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kétnapos, kihelyezett kecskeméti frakcióülésén ismét Áder Jánost választotta meg frakcióvezetőnek, aki eddig is betöltötte a posztot. Áder mandátuma a ciklus végéig, azaz 2006-ig tart.

Fidesz: Más nyomta Toller gombját

Itthon2003.06.02, 23:36

Rendkívüli házbizottsági ülést hívtak össze hétfő este a parlamentben Áder János kérésére, mert a fideszes frakcióvezető közlése szerint az egyik szavazásnál más voksolt Toller László szocialista képviselő helyett. A képviselő szerint akaratának megfelelően történt a szavazás

Orbán Viktor az újjáalakult Fidesz elnöke

Itthon2003.05.17, 22:19

Elfogadták az új alapszabályt a Fidesz kongresszusán, így mától a párt neve: Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, emellett számos változás, többek között az elnök jogkörének kiterjesztése, életbe lépett. A Szövetség Orbán Viktort választotta elnökké, aki beszédében az újjáalakuló Fidesz jövőbeni szerepét határozta meg: az új szervezetnek a valódi közélet megteremtése a célja, emellett elérhető jövőképet is nyújt. Az elnök mellett a mostani hét helyett csak két alelnök lesz, Pokorni Zoltán és Schmitt Pál. Az új alelnökök és Áder János, leköszönő ügyvezető alelnök, beszédeikben a jelenlegi kormányt bírálták.

A választási ígéreteket kéri számon a Fidesz

Itthon2003.05.16, 16:41

A Fidesz 12 kérdéssel fordul a kormányhoz és a miniszterelnökhöz, hatalomra jutásuk első évfordulóján. A kérdések nagyobb része a választási ígéreteket kéri számon, mások aktuális problémák megoldatlanságára hívják fel a figyelmet.

Simicskó lemondott tisztségeiről

Itthon2003.04.16, 17:16

Simicskó István szerdán lemondott a Fidesz-frakcióban viselt kabinetvezetői, valamint a honvédelmi bizottsági alelnöki posztjáról. Áder János frakcióvezető elfogadta a lemondást. Simicskó volt az egyetlen, aki nemmel szavazott kedden az EU-csatlakozási szerződés aláírásáról szóló határozatra.

Újra lemondásra szólították fel Csehákot és Gált

Itthon2003.03.28, 16:37

Ismét nyilvánosságra hozták Gál Zoltán országgyűlési képviselő és Csehák Judit egészségügyi miniszter érintettségét az átvilágítási törvényben. A bizottság a két érintettet január végén szólította fel lemondásra.

Telefonon megfenyegették Orbán Viktort

Itthon2003.03.18, 17:22

Hétfőn egy ismeretlen telefonáló azt üzente Orbán Viktornak: ha nem állítja le Áder Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, úgy jár, mint Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnök.

Fidesz: február a titkolózások hava

Itthon2003.03.03, 14:30

Napirend előtti felszólalásában Áder János, a Fidesz frakcióvezetője közölte: az elmúlt hónapban több olyan ügy is volt, amikor a Medgyessy-kormány megszegte az átláthatóságra vonatkozó ígéretét. Példaként említette Kiss Elemér ügyvédi irodájának szerződéseit, Ron Werber tanulmányát és a földművelési tárca ügyeit.

Orbán hajlik arra, hogy újra pártelnök legyen

Itthon2003.02.10, 08:23

"Hajlok arra, hogy elvállaljam a Fidesz elnöki tisztségét" - nyilatkozta szombaton a Népszabadságnak Orbán Viktor. A volt miniszterelnök ugyanakkor csak február 15-e után kívánja kimondani a "végső szót". A Fidesz országos választmánya a hét végén úgy döntött, hogy május 17-re hívja össze a párt tisztújító kongresszusát. A lap szerint a kongresszus után a szűk pártelnökségben Orbán Viktor mellett Kövér László, Áder János és Pokorni Zoltán kaphat szerepet.

Áder és Kuncze jelentős hitelt vett fel

Itthon2003.02.03, 13:36

A pártelnökök közül a szocialista Kovács László csökkentette tartozásait, míg a fideszes Áder János és az SZDSZ-es Kuncze Gábor komoly adósságba verte magát. A parlamenti pártok vezetőinek jelentős megtakarításai vannak.

Áder a Fidesz átalakításáról tárgyal

Itthon2003.01.21, 07:01

A Fidesz megyei elnökeivel kezdett tárgyalásokba a párt átalakításával kapcsolatban Áder János, a párt ügyvezető alelnöke. A megyei vezetők szerint Áder nem állt elő konkrétumokkal az átalakítással kapcsolatban.

Orbán, Áder és Kövér új pártot csinál a Fideszből

Itthon2003.01.14, 22:15

A Fidesz kétnapos kihelyezett elnökségi ülése után Orbán Viktor kijelentette, hogy 2003. december végéig a Fidesznek intellektuális, szerkezeti és személyi változásokon is keresztül kell mennie. Teljesen nyitottá kell válnia ahhoz, hogy az EU-ban egy erős néppártként tudja képviselni Magyarországot. A párt átalakítását Orbán Viktor, Áder János és Kövér László készíti elő. Orbán arról még nem döntött, hogy indul-e elnökjelöltként a következő, májusi pártkongresszuson. Egyelőre arról sem döntöttek, mi lesz az új, a Fidesz alapjain létrejövő párt neve.

Orbán újra esélyes a Fidesz élére

Itthon2003.01.09, 15:47

Az [origo] információi szerint Orbán Viktor vezeti majd újra a Fideszt, Pokorni Zoltán frakcióvezető, Áder János pedig ügyvezető alelnök lesz. A Fidesz szerdai elnökségi üléséről származó információink szerint egyre kisebb az esélye, hogy a Fidesz új pártot vagy akár pártuniót akarjon létrehozni. A személyi kérdésekről és a Fidesz jövőjéről a jövő hét elején egy kétnapos elnökségi ülésen döntenek. Ekkor nyilatkozik Orbán Viktor volt miniszterelnök is arról, hogy vállal-e és ha igen, milyen tisztséget a párton belül. Átalakul az MDF is, ahol egyre több civil szervezetet hoznak létre a párttagok.

A Fidesz csalódott a 2002-es évben

Itthon2002.12.30, 18:02

Áder János, a Fidesz ügyvezető elnökének véleménye szerint a 2002-es esztendő az elszalasztott lehetőségek éve volt. Áder szerint rossz a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikája, és ez az év az európai integrációt tekintve is csalódást okozott. 

Kétszer is kivonult az ellenzék Bárándy miatt

Itthon2002.12.17, 18:39

Kivonult az ellenzék a parlamenti ülésteremből Bárándy Péter igázságügy miniszter zárszava alatt. A Fidesz és az MDF képviselői szerint a miniszter felháborítóan nyilatkozott az ellenzéki képviselőkről a büntető törvénykönyv módosítási javaslatai miatt, laikusnak nevezve őket. Miután az ellenzék visszatért a terembe, Áder János fideszes frakcióvezető felszólította Bárándyt, hogy kérjen tőlük bocsánatot. A miniszter ezt nem tette meg, mire a Fidesz és az MDF újra kivonult az ülésteremből.

Áder szerint 2003 rosszabb lesz az idei évnél

Itthon2002.12.03, 11:40

Áremelések, az államháztartási hiány és a munkanélküliség alakulása miatt Áder János, a Fidesz frakcióvezetője úgy gondolja, hogy a 2003-as év rosszabb lesz, mint az idei. Burány Sándor a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kedvezőtlen folyamatokért az előző kormány költekezése okolható.

Áder: A kormány nem elég kemény EU-ügyben

Itthon2002.10.29, 14:21

A parlament keddi ülésén az EU-csatlakozásról vitatkoztak napirend előtt. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint nem képvisel elég határozott álláspontot a kormány a csatlakozási tárgyalások során. A miniszterelnök szerint ugyanakkor a kormány a pénzügyi támogatásokkal kapcsolatban kemény tárgyalásokra készül az EU-val.

Áder Kósa Lajost dicsérte meg a legjobban

Itthon2002.10.28, 17:11

A Fidesz-frakció hivatalosan is beismerte, hogy az önkormányzati választásokat az MSZP nyerte meg. A választások utáni első frakcióülésen Áder János frakcióvezető értékelte az eredményeket. A legnagyobb dicséretet Kósa Lajos és a debreceni Fidesz  kapta. Az uniós csatlakozással kapcsolatban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy a párt tagjai minden támogatást megadnak ahhoz, hogy eredményesek legyenek a csatlakozási tárgyalások.

Parlamenti vitanapot akar a Fidesz az EU-ról

Itthon2002.10.18, 15:36

Parlamenti vitanapot kezdeményez a Fidesz az Európai Unióval kapcsolatos álláspontok megtárgyalására. Áder János frakcióvezető közölte: a felesleges viták helyett a politikai vitanap lehetőséget kínál a téma kapcsán értelmes párbeszéd folytatására. A kormány szívesen részt venne egy ilyen vitán - mondta a kormányszóvivő.

Vitanapon kérik számon a kormány ígéreteit

Itthon2002.10.03, 16:19

A Fidesz kezdeményezésére politikai vitanapot tartanak a képviselők "Merre tart Magyarország?" címmel. A kormány képviselői elsősorban az EU-csatlakozást és a felkészülés felgyorsítását emelték ki fő célnak. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor a kormányprogramról beszélt elsőként. Közölte: a kormány nem kívánja betartani ígéreteit.

Áder Orbánt védte a parlamentben

Itthon2002.09.17, 12:16

Heves vita alakult ki napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén Orbán Viktor uniós csatlakozással kapcsolatos kijelentései miatt. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint bagoly mondja verébnek, amikor a kormánypártok politikai zsarolást emlegetnek ezzel kapcsolatban. Kovács László külügyminiszter viszont cinizmussal vádolta az ellenzéki pártot.

Fidesz-kampány országszerte

Itthon2002.09.16, 23:24

A Fidesz minden erőt latba vetve igyekszik minél több voksolót megnyerni a közelgő önkormányzati választásokra. A párt legprominensebbjei különböző startégiát követve korteskednek országszerte. Kövér László a kormány bírálatára építette fel választási buzdítását, ismételten bírálta a szerinte csak a nagytőkét szolgáló gazdaságpolitikát. Ader János szerint a sárga lap lenne indokolt a Medgyessy-kormánynak, mivel beleült a Fidesz által előkészített jóba. Orbán Viktor általános összefogásra szólította fel szimpatizánsait.

A Fidesz együtt érez az amerikai néppel

Itthon2002.09.11, 20:36

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja legmélyebb együttérzéséről biztosítja az Amerikai Egyesült Államok népét abban a levélben, amelyet Áder János frakcióvezető küldött szerdán Nancy Goodman Brinker nagykövetnek az egy évvel ezelőtti terrortámadás alkalmából.

Áder levelet írt az amerikai nagykövetnek

Itthon2002.09.11, 16:41

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője pártja képviselőcsoportjának nevében írt levelet a budapesti amerikai nagykövetnek a szeptember 11-i terrortámadás évfordulója alkalmából. Ebben a frakció együttérzéséről biztosította az amerikaiakat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő