G. Fodor Gábor

címke rss

Hatéves a 888

Itthon2021.09.18, 12:03

A 888 a morális felháborodás lapja – az volt és az maradt is, írja G. Fodor Gábor politológus, a 888.hu főszerkesztője írásában, a lap hatodik születésnapján. Az írást teljes egészében közöljük.

G. Fodor Gábor: 2006 tanulsága nem a történelemkönyvekbe való, hanem a jövő évi választásokra - videó

Itthon2021.09.17, 12:59

G. Fodor Gábor morális bűnnek tartja az őszödi beszédet. A politológus arról számolt be a Mediaworks Hírcentrumának, hogy 2006-ban Az ELTE-n tanított magyar politikai gondolkodástörténetet, így szeptember 17-én rádióhallgatás közben, Széchenyi és Kossuth vitáját olvasta, amikor felkapta a fejét Gyurcsány Ferenc szavaira. G. Fodor Gábor először nem hitte el, hogy tényleg a magyar miniszterelnököt hallja, majd a megrökönyödés lett rajta úrrá.

A Nagy Terv - A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában

Itthon2021.08.26, 10:27

A magyar kormány szuverenitásvédő harca 2015-ben ütközött igen látványosan a Soros-birodalom ellenállásába, amikor az illegális migrációt az Orbán-kabinet határvédő intézkedésekkel tartóztatta fel. Majd következett a bevándorlással kapcsolatos népszavazás kiírása, az átláthatatlanul működő „civil" szervezetek transzparenssé tételéről szóló törvény elfogadása és a Közép-európai Egyetemnek (CEU) a hazai felsőoktatási szabályok elfogadására való rábírása. Azóta Soros hadban áll Magyarországgal. A küzdelem azonban jóval korábbra megy vissza: Antall Józsefnek, sőt Horn Gyulának is meggyűlt vele a baja, de földrajzilag is jóval szélesebb ...

Megjelölték szivárvány-aktivisták G. Fodor Gábor és családja házát

Itthon2021.06.18, 10:46

Szélsőbaloldali LMBTQ-aktivisták megjelölték G. Fodor Gábor és családja házát. A provokációra felesége, Fodor-Horváth Zsófia hívta fel a figyelmet a 888.hu felületén.

Óriási siker Az Orbán-szabály

Itthon2021.06.04, 15:31

Már a negyedik utánnyomáson van a sor, mert akkora a kereslet és egész egyszerűen elviszik az utolsó példányokat is a könyvesboltokból, szűk egy hónap alatt tízezer fölött jár a fogyás, ami kétségtelenül nagy eredmény - minderről G. Fodor Gábor beszélt az Origónak. Az Orbán-szabály című könyv írója szerint a jobboldali politikai közösség is igényli a megerősítést, a baloldal ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy rossz közérzetet teremtsen az országban.

Az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata

Itthon2021.05.05, 20:59

Az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata - mondta Stumpf István kormánybiztos G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály című könyvének a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán tartott online bemutatóján szerdán.

Orbán Viktort a politikai teljesítménye a világpolitika alakítói közé tette

Itthon2021.04.25, 09:34

Mindahhoz, amit Orbán Viktor akar, hogy egy olyan szuverén, magabíró, súllyal rendelkező ország legyen Magyarország, amely komoly befolyással bír a térségben és van szava Európában, mindennap tenni kell, és van még feladat bőven, ezért mondom azt, hogy a könyv nem az elmúlt tíz évről, hanem az Orbán-korszak első tíz évéről szól - mondta az Origónak G. Fodor Gábor, akinek a napokban jelent meg Az Orbán-szabály című könyve. 

Új idők szabályai

Itthon2021.04.22, 12:41

A XXI. Század Intézet könyvsorozata, az Új Idők hazai szerzők gondolataival újítja meg a magyar politikai gondolkodást. A nyitódarab G. Fodor Gábor „Orbán-szabályról" írott könyve - írja a XXI. Század Intézet honlapján Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

Megjelent G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című könyve

Itthon2021.04.22, 11:26

G. Fodor Gábor meg akarja érteni és értetni, hogy hogyan lett egy 25 éves tehetséges, érzékeny fiatalemberből megkerülhetetlen, közösségének stabil jövőt biztosító politikus, aki a legjobb úton halad ahhoz, hogy államférfi legyen belőle. Az Orbán-szabály olvasása közben szinte érezni, ahogy a politológus szerző maga is rádöbben: Orbán Viktor sosem a hatalomhoz elegendő többséget akarja megszerezni, hanem mindig arra törekszik, hogy egymással szót értő, egymást tisztelni képes barátok, bajtársak közösségét állítsa maga mögé. Ha kell, türelemmel és bölcsességgel, ha kell, megejtő és határozott példamutatással. A legfőbb Orbán-szabály ...

Mi rendelkezünk valamivel, amivel Európa nyugati része már nem rendelkezik: vízióval és álommal

Itthon2021.04.08, 17:21

Európa mi vagyunk címmel online konferenciát tartott a XXI. Század Intézet. Az Európa a XXI. században című rendezvénysorozat első eseményén a felkért előadók arról beszéltek, hogy mi lehet az értékválságba került Európai Unió jövője a koronavírus-járvány után.

Kivételes történelmi lehetőség előtt áll Magyarország

Itthon2020.01.28, 14:01

Az elmúlt száz évben a hazai politika csak az országhatárok szabta keretek között gondolkodhatott a jövőről, most viszont kitágult a horizont – mondta a Magyar Nemzetnek G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke. Hozzátette: jelenleg van realitása egy erős Közép-Európának, amelyben Magyarországé a vezető szerep. Az elemző beszélt az internet csatatérré válásáról, valamint arról is, hogy a zöldkérdésre a jobboldal válasza, hogy fizessenek a klímarongálók, míg a baloldal, akárcsak a migránskérdés esetén, itt is szétterítené a problémát.

Lánczi Tamás: Ugyanazt árulják a baloldalon, mint eddig

Itthon2019.10.28, 11:16

Ugyanaz a helyzet, ami eddig volt, ugyanazok a szereplők és ugyanazt árulják a baloldalon, mint amit eddig, tehát igazából innováció ilyen szempontból nincsen - minderről Lánczi Tamás politológus beszélt a HírTV Nyolcas című műsorában.  

Vitathatatlan tény, hogy a Fidesz több szavazatot kapott, mint az ellenzék

Itthon2019.10.14, 13:55

Nem lehet egy dimenzió mentén értékelni az önkormányzati választási eredményeket, de az biztos, hogy a magyar politikában egy versenyhelyzet jött létre, ami a korábbi években nem volt - hangsúlyozták a XXI. Század Intézet választási értékelő rendezvényén szakértők. 

A kampányban az ellenzéki média politikai szereplővé vált

Itthon2019.10.14, 13:27

G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke a XXI. Század Intézet hétfői, budapesti konferenciáján arról beszélt, hogy ha a számokat nézzük, akkor a Fidesz több szavazatot kapott, mint az ellenzék, így egy országgyűlési választás esetén legalább 120 mandátuma lenne a Fidesznek.

Szijjártó Péter: Ha valamikor, akkor most össze kell állnunk

Itthon2019.10.07, 14:15

A Hír TV A Nyolcas című műsorának vendége Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter volt.

Tarlós István: Budapest Kelet-Európa legélhetőbb városa lett

Itthon2019.09.25, 10:32

Arról szeretek beszélni, mit sikerült megoldani, és mik a reális tervek - mondta Tarlós István főpolgármester a Századvég Budapest-konferenciáján szerdán. A politikus közölte, hogy rengeteg fejlesztés történt a városban az elmúlt években, többek között felújították a romhalmaz 3-as metrót, befejezték a 4-es metrót, valamint végre megkezdődtek a budapesti fürdőfelújítások. G. Fodor Gábor arról beszélt, hogy teljesen alkalmatlan ellenzéki jelöltek versenyeznek. 

A nagy G. Fodor-sejtés

Itthon2019.06.22, 14:28

Megdőlni látszik az a szűk körben uralkodó, de mégis széles körben terjesztett feltevés, hogy a tudomány embereit csak a tiszta tudomány eszméje élteti és érdekli, írja a 888.hu főszerkesztője, G. Fodor Gábor.

Sok nézőnek, sikeresen közvetíti a nemzeti irányvonalat a Hír TV

Itthon2019.06.04, 15:39

A Demokratának adott nagyinterjút Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese, közel egy évvel az után, hogy a polgári jobboldal visszaszerezte a csatornát. A televízió vezetője sok témát érintett, így többek között a nézettségi mutatók alakulásáról, a formabontó hangvételről, a csatorna által kínált műsorokról és Apáti Bence szerepéről is beszélt. 

Az illegális migráció a terrorizmus és a bűnözés kockázatát is megemeli

Itthon2019.05.14, 15:05

Az a politika, amit napjainkban a brüsszeli bürokraták képviselnek a migráció ügyében: inkorrekt, törvénytelen és antidemokratikus – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Századvég Alapítvány Európa választ címmel Budapesten rendezett konferenciáján. Ugyanitt Novák Katalin arról beszélt, hogy mostanra egyre távolabb kerültek az unió vezetői a választóktól, és az emberek is érzik ezt a növekvő távolságot.

A 21. század a lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz

Itthon2019.03.26, 11:17

A 21. század a lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz, a globalizált világban a nemzetközi hálózatok a lokális közösségek szétmorzsolására törekszenek, valamint a családok és nemzetek szétbontására - minderről Gulyás Gergely beszélt a Századvég Alapítvány által szervezett Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? – című konferencián. Mindennek a legjobb eszköze a tömeges muszlim bevándorlás – mondta a Miniszterelnökség vezetője. G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke szerint ma eszmékkel és nem fegyverrel kell harcolni.

Szarvas József: Bizonyos asztaltársaságban kiröhögnek ezért

Kultúra2019.03.19, 12:37

Család, nyelv, közösség, gyökerek, haza és nemzet is szóba került A nyolcas legutóbbi adásában, amelynek Szarvas József színművész volt a vendége. 

Szijjártó: Az Európai Egyesült Államok a migránsok Európájához vezet

Itthon2019.02.28, 09:58

Ha Európa a migránsok Európája lesz, akkor egy gyenge kontinens lesz – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Századvég Európa jövőjéről szóló konferenciáján. Nem kérünk a nyugatiak leckéztetéséből, de mindig is a nyílt és őszinte vita pártján állunk – tette hozzá. Balog Zoltán úgy látja, a családok Európája nem csak demográfiai kérdés.

Az iszlám egy hatalmas üzleti vállalkozás

Itthon2019.01.28, 21:00

Az iszlám ma egy globális probléma, éppen ezért napjaink egyik legfontosabb kérdése, hogyan kezeljük ezt a hihetetlen mértékben terjeszkedő vallást - többek között erről beszélgetett az Echo TV vasárnapi műsorában, a NYOLCAS-ban G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888 főszerkesztője Speidl Biankával, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával. Az iszlámra lényegében egy hatalmas üzletként lehet tekinteni - állapították meg.

„Itt nemcsak lövünk, de töltünk is” – vasárnap este indul A NYOLCAS

Itthon2019.01.13, 11:45

Új szerepben, új műsorral jelentkezik G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, egyben a 888.hu főszerkesztője, lapunk rendszeres szerzője.

Schlett István: Az egyetemre a politika nem való

Itthon2018.12.13, 17:25

Az ELTE adott helyet Schlett István legendás életművének a bemutatására. A szerzővel G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888.hu főszerkesztője beszélgetett, akinek ez volt az első nyilvános megszólalása a Századvég elnökeként.

Itt van a Soros-terv 2.0

Itthon2018.12.10, 12:57

Az ördög nem alszik. Itt van Soros újabb terve.

Az egyetemek és a katedrapolitizálás

Itthon2018.12.05, 10:29

„Az előadóteremben, ahol az ember szemben ül a hallgatóival, ott nekik nincs szavuk, ott a tanár beszél. Felelőtlenségnek tartom, ha az oktató kihasználja azt a körülményt, hogy a hallgatóknak előmenetelük végett látogatniuk kell kollégiumát, ahol senki sem száll vele szembe bírálóan, s ahelyett, hogy feladata szerint hasznukra lenne ismereteivel és tudományos tapasztalataival, személyes politikai felfogásának bélyegét nyomja rájuk. (...) A prófétának és a demagógnak megmondatott: »Menj ki az utcára és szólj nyilvánosan.« Vagyis oda, ahol lehetséges a bírálat.”

Egyetemi metoo

Itthon2018.11.25, 15:05

G. Fodor Gábor írása az Origónak az egyetemi politizálásról.

G. Fodor Gábor: A diákok pártján állok!

Itthon2018.11.24, 20:17

G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke, az ELTE ÁJK egykori oktatója kiállt a balliberális tanárok által meghurcolt diákok mellett, akik azért iratkoztak be az egyetemekre, hogy ott hasznos tudásra tegyenek szert, és nem azért, hogy az ellenzéki aktivistát játszó tanáraik gyűlöletkeltő propagandáját hallgassák.

A veszélyes gondolkodók köztünk vannak

Itthon2018.10.16, 16:18

A hagyományos egyetemnek vége. Nincs benne inspiráció. Új műfajokkal kell kísérletezni. Ezért indult el a 888-on GFG „szabadegyeteme": sorozat a veszélyes gondolkodókról. Természetesen néhány percben veszélyes olvasatát adni egy veszélyes gondolkodónak már-már lehetetlen – éppen ez a kihívás benne. De ha csak egy gondolat vagy egy fél mondat is van benne, ami felkelti a fiatalok figyelmét és kezükbe veszik Machiavellit, Hobbes-ot vagy éppen Foucault-t, már megérte.

A 888 a szárazföldi tüzérség, a Századvég a légi deszant

Itthon2018.10.08, 12:00

Ahogy azt az Origo is megírta, G. Fodor Gábor lett a Századvég Alapítvány új elnöke. Ebből az alkalomból készítettünk interjút vele.

G. Fodor Gábor lett a Századvég Alapítvány új elnöke

Itthon2018.10.08, 12:10

G. Fodor Gábor lett a Századvég Alapítvány elnöke. Barthel-Rúzsa Zsolt elnökhelyettesként folytatja munkáját. Orbán Balázs kuratóriumi tag a kormányban vállalt tisztséget – közölte az alapítvány. 

Ha Demszky a válladhoz ér, készülj a legrosszabbra!

Itthon2018.09.29, 08:16

Ahogy azt mi is megírtuk, kirgiz népviseletben, tyubityelkában jelentette be Demszky Gábor: lehet, hogy jövőre elindul a főpolgármesteri posztért. Tartalom és forma tökéletes egységet alkotott, egyetlen másodpercig sem tűnt úgy, hogy magánál van. Innentől kezdve, ha valaki hosszan és összefüggéstelenül beszél, azt valószínűleg tyubityelkázásnak fogják hívni. Demszky rendkívül vicces (és ezzel párhuzamosan mélységesen szomorú) produkcióját a 888.hu Pol&Pszicho rovatában elemezte G. Fodor Gábor, a 888 főszerkesztője, a Századvég elnökhelyettese és Horváth Zsófia pszichopedagógus. 

A Soros-Sargentini jelentés vitájának Magyarország a győztese

Itthon2018.09.14, 19:36

Magyarországé az erkölcsi győzelem a Soros-Sargentini jelentés vitája után – állapította meg a 888.hu Pol&Pszicho rovatában G. Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese, a 888.hu főszerkesztője és Horváth Zsófia pszichopedagógus. Az Origo rendszeres vendégszerzői kiemelték, hogy a jelentés hazugságok sorozatát tartalmazza (például arról, hogy a Magyar Gárda masírozik Magyarország utcáin), és olyanokra is hivatkozik, akiket meg sem kérdezett Soros György egyik legmegbízhatóbb szövetségese, Judith Sargentini. A Soros-Sargentini jelentés másfél évig készült, Magyarország miniszterelnöke pedig összesen hét percet kapott, hogy válaszoljonn ...

Politikai eszköz a liberálisok kezében a gender szak

Itthon2018.08.16, 20:52

Akik a gender studies képviselet mezében lépnek fel, politikát akarnak csinálni, ehhez keresnek világnézeti támaszt - minderről G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, a 888.hu főszerkesztője beszélt az Echo TV Angard című műsorában. Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője szerint helyes döntés, hogy a kormány nem finanszírozza tovább a valódi tudományos háttér nélküli gender szakot az adófizetők pénzéből. Két baloldalhoz köthető kutató, Závecz Tibor és Boros Tamás pedig a vitaműsorban alapvetően a gender szak mellett foglalt állást.

Amikor Bősz csóválja

Itthon2018.05.21, 13:59

Se szeri, se száma a magyar nyelvben a kutyás szólás-mondásoknak. Pénz beszél, kutya ugat. Eben gubát cserél. Egyik kutya, másik eb. Ez is csak a mi kutyánk kölyke. Kutyából nem lesz szalonna. Amikor a farok csóválja. És így tovább.

2030 - G. Fodor Gábor írása az Origónak

Itthon2018.05.14, 07:32

A kimondott szavaknak ereje van. Teremtő ereje és foganatja.

Miért esélytelen az ellenzék?

Itthon2018.02.15, 16:00

Azért lenyűgöző ez a kérdés, mert benne foglaltatik egy konszenzusos állítás. Magyarul: nem az a kérdés, hogy van-e egyáltalán esélye az ellenzéknek – mert nincs –, hanem hogy miért nincs?

A nagy kvízkérdés Vágó Istvánhoz

Itthon2018.02.09, 12:52

G.Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese, a 888 főszerkesztője a következő kérdést tette fel a magát kvízprofesszornak hívó, mindenhonnét elzavart tévésnek:

Az ellenzéki média politikai szereplővé vált

Itthon2018.02.05, 15:34

Politikai szereplőkké váltak az ellenzéki médiumok az ellenzéki pártok gyengesége miatt, kitalálnak híreket, és azokat felerősítik, miközben a cáfolatot már nem közlik - mondta G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója a TV2-nek. 

Purparlé

Itthon2018.01.23, 15:46

Román útra ment a japán kormány, avagy miért is fontos a politikai stabilitás

Itthon2018.01.18, 12:00

Ha sok a kormányos, a hajó biztosan zátonyra fut – szól egy japán mondás.

Spring is coming

Itthon2018.01.03, 10:01

Fotó: Csudai Sándor - Origo middle on 3710 2474 De ha az így van, akkor ennek az ellenkezőjének is igaznak kell lennie. A győzelembe vetett hit elkötelez és mozgósít. Részesei akarunk lenni a győzelemnek, a közös sikernek. Ez magyarázza, hogy a Fidesz-szavazók miért motiváltabbak. Állítólag az Orbánistákat onnan ismerni fel, hogy akkor is tudnak küzdeni, ha nincs esély. A tél most más feladatot ad. Küzdeni kell akkor is, amikor van esély, sőt minden épkézláb számítás a győzelem mellett szól. Ezt a súlyt el kell bírni. A földbe vert cölöp annál szilárdabb, mennél több ütés hull le rá. A télnek át kell lépnie saját árnyékán. ...

Emlékeim Havasról

Itthon2017.12.11, 11:28

A tényeknek mindig kétféle arca van – szól egy grúz mondás. Persze, lehet, hogy nem is grúz, de egészen biztosan idevág.

Soros él, és beszél hozzánk

Itthon2017.12.06, 16:07

Van egy régi japán bölcsesség: „Szólalj meg, hogy lássalak". S mint minden régiben, ami kiállja az idő próbáját, ebben a mondásban is ott lapul az igazság. Soros él, és beszél hozzánk. Ez most már mindenki számára nyilvánvaló, és ez az elmúlt néhány hét legfontosabb „eseménye".

Századvég: Tények és hazugságok a kvótanépszavazáson

Itthon2016.09.28, 13:53

Infovideóban cáfolja meg a népszavazással kapcsolatos leggyakoribb hamis állításokat a Századvég Alapítvány, és egyúttal bemutatjuk a tényeket és elmondjuk az igazságot – erről beszélt az Origónak G. Fodor Gábor, az alapítvány elnökhelyettese. 

Inzultálták G. Fodor Gábort

Itthon2016.09.17, 10:14

Az Eurocenter parkolójában kötöttek bele a Századvég elnökhelyettesébe, aki egyúttal a 888.hu főszerkesztője is. G. Fodor Gábort a történtek megerősítették abban, hogy jó úton járnak.

G. Fodor koncepciós pertől tart

Itthon2016.02.12, 15:30

G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője nem kíván megjelenni az Eötvös Loránd Tudományegyetem etikai bizottsága előtt, mert úgy véli, az egyetem ezzel kapcsolatban kiadott közleménye „magában foglalja az ítéletet is”.

Két számjegyű is lehet a rezsicsökkentés

Itthon2016.01.31, 15:11

Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés, amely akár két számjegyű is lehet - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, aki az alaptörvény a terrorveszély miatt tervezett módosításáról is beszélt. 

G. Fodor Gábor: Az ügyet lezártam

Itthon2016.01.29, 15:12

Nem akarta megindokolni G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, valamint a Századvég stratégiai igazgatója, hogy néhány nap hallgatás után miért kért bocsánatot Rába Tímeától, Tóbiás József feleségétől és családjától. Ennek megfelelően azt sem tudni, hogy külső nyomásra döntött-e így, vagy esetleg valóban ízléstelennek találta utólag a cikket. Az viszont biztos, hogy vezető fideszes politikusok – mások mellett Gulyás Gergely és Rétvári Bence – is elhatárolódtak tőle.

Elnézést kért G. Fodor Gábor

Itthon2016.01.28, 16:31

Elnézést kért a 888.hu hasábjain G. Fodor Gábor. A Századvég stratégiai igazgatója azt írta: hibát követett el, mert megengedte, hogy a politikai viták hevében megsértsen egy embert és a családját. 

Államtitkok helyett meztelen képeken bukhat G. Fodor Gábor

Itthon2016.01.28, 17:33

Tanítványai zseninek, ismerősei szakmailag magasan képzett politikai gondolkozónak, ellenfelei Orbán apródjának tartják, G. Fodor Gáborról azonban egy dologban mindenki egyetért: meglepte őket a 888.hu-n megjelent, botrányt kavart írás. A Századvég stratégiai igazgatója mélyről küzdötte fel magát Orbán Viktor közvetlen közelébe, ha azonban a miniszterelnök is elengedi a kezét, nagyot bukhat.

Etikai vizsgálatot kezd az ELTE G. Fodor ellen

Itthon2016.01.27, 11:50

Teljes mértékben vállalhatatlan a G. Fodor Gábor vezette portálon megjelent cikkek tartalma, ezért az egyetem etikai vizsgálatot indít ellene.

Tóbiás szolidaritásözönt érzett a G. Fodor-ügyben

Itthon2016.01.27, 09:22

Az MSZP elnöke úgy érzi, köszönettel tartozik a vele és családjával szolidaritást vállaló embereknek. Azt mondja, hogy bíróságon kér majd elégtételt a 888.hu oldalon megjelent cikkért. A jövőben viszont csak politikával akar foglalkozni.

G. Fodor megdicsérte Habonyt, a Fidesznek józanságot javasolt

Itthon2015.04.23, 10:50

Kijózanodást javasolt a Fidesznek G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, aki beszélt arról is, hogy tanult a saját hibáiból és megvédte Habony Árpádot is.

Nem lennénk G. Fodor Gábor helyében

Itthon2015.03.02, 09:06

Pesty László éles szavakkal bírálta Orbán Viktor néhány miniszterét, de Simicska Lajossal nem akar már foglalkozni. Az évértékelő beszédről többen azt mondták, most nem lennének G. Fodor Gábor helyében, míg mások szerint nem biztos, hogy a kormánypárt tapolcai szavazói nagy számban aktivizálnák magukat a kormányfő szónoklata után.

Nem lesz több G. Fodor–Török Gábor páros interjú

Itthon2015.02.26, 15:00

G. Fodor Gábor, a Századvég elemzője nem ad több közös interjút a Heti Válasznak. G. Fodor és Török Gábor havonta egyszer közösen nyilatkoztak-vitáztak a lap hasábjain. 

Verssel védi a rezsicsökkentést a Századvég igazgatója

Itthon2014.02.03, 21:16

Ötsoros, bibliai párhuzamba állított verset írt G. Fodor Gábor, a kormányközeli Századvég stratégiai igazgatója. A "brüsszelitáktól" meg akarja védeni a "világ legfaszagányosabb rezsicsökkentését".

Előző
  • 1
Következő