fuvarozó

címke rss

Túlzott bírságokért panaszolta be Románia Magyarországot

Nagyvilág2008.11.02, 20:41

Bepanaszolta Magyarországot az Európai Bizottságnál Románia és Bulgária, mivel szerintük a magyar hatóságok diszkriminatív módon bírságolják a fuvarozókat. A román szállítási miniszter szerint a magyarok "vadásznak" a román kamionosokra, és aránytalanul nagy bírságokat szabnak ki rájuk. Ha ez nem változik, a miniszter szerint Románia a magyar kamionosokon vesz majd elégtételt.

Közeledtek az álláspontok a fuvarozók és a kormány között

Itthon2008.06.24, 19:45

Jelentősen közeledtek az álláspontok a fuvarozók és a kormány keddi tárgyalásán, a fuvarozók versenyképességének növelését célzó intézkedések kapcsán.

Nem lett blokád a fuvarozók tiltakozásából

Itthon2008.03.18, 14:50

Ezerötszáz kamionnal ígértek forgalomlassító demonstrációt a Hungária körútra a fuvarozók érdekvédelmi szervezetei. Tudósítónk szerint azonban a torlódás nem nagyobb, mint más hétköznapokon. A fuvarozók a budapesti behajtási díjak megemelése ellen tiltakoznak, a főváros technikai könnyítesekkel igyekszik kedvükre tenni.

Befejezték demonstrációjukat a kamionosok

Itthon2008.03.17, 18:57

Kora este elhagyták az 56-osok terét a demonstráló kamionosok, akik szerint a főváros nem érdeklődött akciójuk iránt. A tüntetők kedden mintegy száz teherautóval a Hungária körútra vonulnak.

Utcán tiltakoznak a behajtási díjak ellen a fuvarosok

Itthon2008.03.17, 11:10

Közel száz teheruató és kamion gyűlt össze hétfőn az 56-osok terén a fővárosban, hogy a behajtási díjak emelése ellen tiltakozzon. A fuvarosok sokallják és korainak tartják a tízszeres emelést, illetve hiányolják az előzetes egyeztetést.

Egy kamion alumíniumot loptak az ál-fuvarozók

Itthon2007.07.21, 17:40

Egy kamionnyi alumíniumot tulajdonítottak el egy mocsai fémöntődéből, amelynek értéke közel 17 millió forint. A tolvajok fuvarozónak állítoptták be magukat, de a rakomány soha nem érkezett meg a rendeltetési helyére.

Egyeztették álláspontjukat a fuvarozók

Itthon2005.07.21, 19:50

A meghatározó közúti fuvarozói érdekképviseletek csütörtökön egyeztették álláspontjukat a kormánnyal folytatandó pénteki tárgyalásra, egyidejűleg levélben fordultak Szanyi Tiborhoz, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkárához - mondta el Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára csütörtökön.

A GKM újabb 34 pontos javaslatot adott át a fuvarozóknak

Itthon2005.06.04, 00:03

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egy 34 pontos, 16 oldalas csomagot adott át pénteken kora este, amellyel a közúti fuvarozók versenyhelyzetének javítására általuk korábban kidolgozott 30 pontos javaslatcsomagra válaszoltak.

A tagság véleményét kérik ki a fuvarozói érdekképviseletek

Itthon2005.05.17, 20:42

A NiT Hungary és a FUVOSZ a tagságához fordul, és véleménynyilvánításra kéri őket a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal a fuvarozók terheinek lehetséges csökkentéséről folytatott tárgyalások eddigi eredményeiről. Az így kapott információk és vélemények alapján fognak dönteni a törvényes keretek között megvalósítható lépésekről.

Készek a megegyezésre a fuvarozók

Itthon2005.05.12, 19:59

A fuvarozók érdekképviseletei készek a megegyezésre, ezért a gázolaj jövedéki adójának csökkentése helyett a versenyképességüket javító más megoldásokról is tárgyalnak a kormányzattal, ha részletes javaslatot kapnak erre - jelentették be csütörtökön.

Folytatódtak a közúti fuvarozók és a kormány közötti tárgyalások

Itthon2005.05.06, 20:54

A közúti fuvarozói érdekképviseletek és a kormány közötti tárgyalások folytatódtak pénteken a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épületében a fuvarozók és személyszállítók versenyhelyzetének javítása és fenntarthatósága érdekében - közölték fuvarozói érdekképviseletek.

Folytatják a tárgyalást a kormány és a fuvarozók képviselői

Itthon2005.04.22, 18:57

Hétfőn reggel folytatódik a kormányzat és a fuvarozók képviselőinek tárgyalása a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről, a fuvarozók szerint lehetséges a megegyezés. Ellenkező esetben még demonstrációt is kilátásba helyeztek.

Bojkottra szólít fel két fuvarózói érdekképviselet

Itthon2005.04.21, 23:13

A fuvarozók két érdekvédelmi szervezete felhívja a tagvállalkozásaikat, hogy üzemanyag-vásárlásukat lehetőség szerint külföldön bonyolítsák mindaddig, amíg a hazai forgalmazású gázolaj ára a versenyképesség romlását, a vállalkozások elfogadhatatlan vesztességét okozza - jelentette be közleményében a két fuvarozói érdekképviselet.

Utakat zárnának le a benzinár miatt a fuvarozók

Itthon2005.04.14, 17:16

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete azt követeli, hogy az üzemanyagárak jövedéki adóját csökkentsék tíz forinttal. Ha ezt tárgyalások útján nem sikerül elintézniük, akkor akár az utakat is lezárják.

Szerb fuvarozók lezárták az országhatárt

Nagyvilág2005.04.14, 21:52

Szerb fuvarozók demonstrációja miatt a határnál vesztegelnek a Szerbia-Montenegró felé tartó kamionok csütörtök késő délután óta. A határőrségnek nincs információja arról, hogy a demonstráció mikor fejeződik be.

Több mint egymillió forint bírság a taxisoknak

Itthon2004.08.16, 07:30

Eddig több mint egymillió forint bírságot szedtek be taxisoktól szabálytalan droszthasználat miatt. A fuvarozóknak, noha a határidő május elsején lejárt, még vagy harmada nem váltotta ki a drosztengedélyt, azonban legkésőbb jövő márciusig ők is kénytelenek lesznek ezt megtenni, mivel nélküle nem vizsgáztathatják le a taxit - írja a Népszabadság. 

Ötszáz kocsival demonstrálnak kedden a taxisok

Itthon2004.04.30, 07:36

Ötszáz autóval vonulnak a Parlament elé jövő hét kedden a taxisok, így tiltakozva a drosztrendelet ellen. A fuvarozók szerint az április elsején életbe lépett jogszabály betarthatatlan. A taxisok csütörtökön 50 autóval vonultak a városházára titakozásképp.

Folytatódik a kormány és a fuvarozók tárgyalása

Itthon2003.06.25, 22:39

Nem született megállapodás a közúti fuvarozói érdekképviseletek és a kormány képviselőinek szerda esti tárgyalásán, ezért a szakértői megbeszélések folytatódnak.

Több ezer állat pusztul el a kamionokban

Itthon2002.05.02, 06:51

Állatok ezrei pusztulnak el évente Magyarországon a zsúfolt, levegőtlen kamionok belsejében. A jövőben várhatóan javulnak a szállítás körülményei. A kormány keddi döntése nyomán bírsággal sújthatják az állatvédelmi törvényt megsértő fuvarozókat.

Kilenc kilométeres kamionsor áll Rédicsnél

Itthon2002.03.21, 11:50

Átengedtek negyven-ötven, élőállatot, illetve romlékony árut szállító kamiont a rédicsi határon a sztrájkoló szlovén fuvarozók. A határátkelő mindkét oldalán kilenc kilométeres sorban állnak a kamionok.

Megbénult a teherfogalom Szlovénia felé

Itthon2002.03.21, 08:57

Lezárták a Szlovénia és Magyarország közötti egyetlen teherforgalomra alkalmas határátkelőhöz vezető utat a szlovén fuvarozók. A hatóságok újabb átkelőt nyitottak meg a teherforgalom előtt, de hamarosan az ehhez vezető utakat is lezárták a szlovének. A demonstráció miatt megbénult a két ország közötti teherközlekedés.

Előző
  • 1
Következő