futballhuliganizmus

címke rss

Röszkénél kapcsoltak le nyolc szerb huligánt

Sport2010.10.14, 14:13

A szerb hatóságok őrizetbe vettek az Olaszország-Szerbia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőről hazatérő 19 futballszurkolót - jelentette csütörtökön a szerb közszolgálati tv (RTS).

Elfogták a szerb huligánvezért, az UEFA is nyomoz

Sport2010.10.13, 14:31

A Szerb Labdarúgó Szövetség elnöke szerint előre megtervezett, jól koreografált rendbontás történt kedd este Genovában a félbeszakadt Olaszország-Szerbia Európa-bajnoki selejtezőn, az akció a szövetség vezetői ellen irányult, és a szervezőket Belgrádban kell keresni. A rendbontások fő figuráját, akit az olasz sajtó csak a "fekete ember" néven emleget, már elfogták egy busz csomagtartójában.

A barbár szerb drukkerek miatt győzhet az olasz válogatott

Sport2010.10.13, 10:57

Várhatóan az olasz fociválogatott kapja a szerbek ellen kedden este félbeszakadt Eb-selejtező három pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel, mivel egyértelműen a vendéghuligánok okozták a rendbontást. A szerbek végig verekedték a napot, a himnuszok alatt albán zászlót égettek, és saját csapatbuszukat is megdobálták, minek következtében megsérült a válogatott első számú kapusa.

"A zártkapus mérkőzés a büntetés legostobább formája" - jelentés az Újpest-FTC rendbontásról

Sport2010.09.28, 13:11

Jelentésében többek között megállapításokat tett az Újpest felelősségére, a törvényi szabályozásra, a szakszerűtlen biztonsági intézkedésekre, illetve a fegyelmi bizottság döntésére a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) NB I-es bizottságának az Újpest-Ferencváros (6-0) mérkőzésen történt rendbontásokat kivizsgáló háromtagú albizottsága.

Tavasszal rendeződhet a futballhuliganizmus kérdése

Archívum2010.09.27, 09:11

Tavasszal a Parlament elé kerül az a törvénycsomag, amely rendezheti a futballhuliganizmus kérdését a magyar pályákon. Erről Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke - egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja - beszélt a Magyar Televízió hétfői Ma Reggel című műsorában.

Székeket égettek a Bröndby-szurkolók a városi derbin

Sport2010.09.20, 07:27

Újabb fővárosi labdarúgó-mérkőzésen tört ki komoly zavargás: az Újpest-Ferencváros összecsapás után egy héttel a koppenhágai derbihez kellett a rendőri segítséget kérni. A Parkenstadionban az FCK a Bröndbyt fogadta, ám a vendégszurkolók nem bírták elviselni a vereséget.

Hemingway: Egy éven belül felszámolhatjuk a futballhuliganizmust

Archívum2010.09.17, 09:42

George F. Hemingway szerint egy éven belül felszámolható Magyarországon a futballhuliganizmus, de ehhez nélkülözhetetlen, hogy a klubok következetesen ne engedjék be a stadionokba a randalírozókat.

A letöltendő börtönbüntetés is felmerült a futballhuligánokról tárgyaló MLSZ-ben

Sport2010.09.16, 10:02

Meg kell szüntetni a szurkolók anonimitását, a rendőrségnek pedig nagyobb szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában - hangzott el a Magyar Televízió Ma Reggel című csütörtöki műsorában, ahol Samu István, a Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági bizottságának elnöke, valamint Borbély Zoltán elnökségi tag beszélt a múlt szombati Újpest-Ferencváros (6-0) találkozón történt szurkolói rendbontásokról.

Új sporttörvény készülhet a botrányos Újpest-Fradi után

Itthon2010.09.15, 06:44

Új sporttörvényt fogadhat el akár hónapokon belül a parlament, miután a botrányos hétvégi Újpest-Ferencváros mérkőzés ismét megmutatta, hogy lépéseket kell tenni a futballhuliganizmus ellen - írja a Népszabadság. A lap szerint a rendőrség már tesztel egy olyan arcfelismerő rendszert, amely segítségével ki lehetne szűrni a pályákról a rendbontókat.

"Amíg élünk, nem felejtjük el ezt a napot" - reakciók a botrányos Újpest-FTC után

Sport2010.09.12, 00:10

Megváltoztatja stadionújságjának a nevét az Újpest FC a szombati, Ferencváros elleni 6-0-s diadal után. Prukner László, az FTC szakvezetője vállalja a felelősséget a súlyos vereségért, de nem tűri el az öltözőbeli megjegyzéseket. Amíg a Fradi-szurkolók Heinz kiállításának jogosságát vitatják, az [origo] által megkérdezett Újpest-drukker azt mondja, minden évben ugyanazzal verik meg a nagy riválist, és nem kellett volna botrány miatt félbeszakítani a meccset, ha az újpesti vezetők nem adtak volna 500 jegyet a Ferencváros Szurkolók Szövetségének.

Stadionon kívül még dúl a futballhuliganizmus Angliában

Archívum2010.08.25, 11:58

Az angol futballcsapatok az 1980-as években hírhedtek voltak huligánjaikról, de manapság a stadionokban már szinte egyáltalán nem lehet találkozni a szurkolói erőszakkal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a futballhuliganizmus megszűnt volna Angliában: a stadionok biztonságosak, de azon kívül ma is vannak összecsapások a táborok között.

Békétlenséget hoz az olasz fociba a szurkolói kártya

Sport2010.08.23, 19:30

A másfél hét múlva kezdődő olasz labdarúgó-bajnokságban nagy problémát okozhat majd a nyáron bevezetett szurkolói kártya, amit kötelezővé tettek a szezonbérlet megvételéhez. A szervezett szurkolói csoportok viszont nem akarják ezt kiváltani, így bérletet sem vesznek, ami a nézőszám további csökkenésén túl a lelátói erőszaknak is megágyaz.

Állítólag megtámadták a győri szurkolókat Montpellier-ben

Archívum2010.08.06, 09:06

A Hajrágyőr.hu szurkolói fórumon megjelent hírek szerint négy győri szurkolót kellett kórházba szállítani, miután a mérkőzés előtt a hazai drukkerek rájuk támadtak.

Több száz letartóztatás, drog és fegyverek a dél-amerikai focimeccsen

Sport2010.08.04, 18:22

A mexikói Guadalajara jutott elsőként a Libertadores-kupa döntőjébe, miután az elődöntő visszavágóján idegenben 2-0-ra legyőzte az Universidad de Chile együttesét. A mérkőzés előtt, alatt és után is zavargások voltak.

Tömegbunyó Romániában az EL-meccs előtt

Archívum2010.07.30, 10:43

A horvát Hajduk Split mintegy 500 szurkolóját nem engedték be a Dinamo Bucuresti elleni, csütörtök esti Európa Liga-mérkőzésre, miután a meccset megelőzően a két labdarúgócsapat drukkerei összecsaptak a román főváros egyik bevásárlóközpontja előtt.

Az utcán csaptak össze a Maribor és a Videoton ultrái

Sport2010.07.23, 16:22

A győri első mérkőzésen már ment az üzengetés a Videoton és a Maribor szurkolói között, az Európa Liga-visszavágó előtt pedig a szlovénok egy YouTube-ra feltöltött videóval jelezték, hogy a fehérváriak ne baráti ölelésekre számítsanak idegenben. A két tábor össze is hozott egy randevút még a meccs előtt, az egyik ultrákkal foglalkozó magyar fórumban azt olvasni a fehérváriak beszámolójában, hogy a szlovénok kezdték a balhézást, megdobálták a Videoton-drukkerek két mikrobuszát, akik később ellentámadásba lendültek, és megfutamították a túlerőben lévő mariboriakat.

Sokba kerülhet a le nem adott útlevél a brit huligánoknak

Archívum2010.06.10, 15:33

Öt angol huligánt őrizetbe vettek, mert a rájuk korábban kiszabott büntetés alapján be kellett volna szolgáltatniuk az útlevelüket, ha a labdarúgó-válogatott külföldön szerepel, de ők ezt nem tették meg.

Tagadja az argentin kormány, hogy huligánokat utaztatott volna

Sport2010.06.07, 17:28

Mintegy nyolcszáz ismert huligán adatait juttatta el a jövő pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokság dél-afrikai házigazdáinak Argentína. Egy hír szerint a válogatott gépén is utaztak huligánok a vb-re, a kormány azonban tagadja ezt.

Gumilövedékekkel fékezték meg a Penarol-drukkereket

Sport2010.05.19, 12:21

Több, mint 340 randalírozót állított elő a helyi rendőrség a Penarol sikerével zárult uruguayi labdarúgó-bajnokság döntőjének visszavágója előtt és után.

Szétverték Barcelona belvárosát az ünneplő drukkerek

Sport2010.05.17, 12:03

Súlyos rendzavarásokra került sor hétfő hajnalban Barcelonában, miután a katalán főváros labdarúgócsapata vasárnap címét megvédve, pontrekorddal nyerte meg az élvonalbeli bajnokság 2009/2010-es idényét.

Összeverekedtek a Fradi és a Debrecen szurkolói

Sport2010.05.15, 19:41

Hetvenkét Ferencváros-szurkolót állítottak elő a miskolci rendőrkapitányságon, mert  összeverekedtek a Debrecen futballcsapatának drukkereivel az M3-as autópálya mellett lévő geleji pihenőnél szombat délután. Később négy, rendőrökre támadó diósgyőri szurkolót is előállítottak.

Felfüggesztett börtönt kaptak a garázda szurkolók

Itthon2010.05.13, 23:39

Gyorsított eljárásban, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azokat a szlovák és cseh szurkolókat, akik még kedden garázdálkodtak Borsodban. Az eredetileg egy focimeccsre tartó csoport tagjai elfogadták az ítéletet, így az jogerős.

Szlovák futballhuligánokat állítottak elő Encsen

Archívum2010.05.11, 15:04

Több mint száz külföldi állampolgárt állítottak elő a magyar rendőrök kedd reggel. A futballhuligánok egy kelet-szlovákiai meccsre tartottak az M30-as autópályán, ahol két helyen is randalíroztak.

Kilőtt szemű rendőr és 91 letartóztatott a Dinamo-Hajduk rangadó után

Archívum2010.05.02, 16:30

Súlyos összecsapások törtek ki a horvát fővárosban a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split közötti futballmérkőzés után, a mérleg: több mint 20 sérült, csaknem száz őrizetbe vett szurkoló, és gól nélküli döntetlen, amivel a Dinamo bajnok lett.

23 embert állítottak elő az FTC-UTE meccs miatt

Itthon2010.05.01, 09:25

Huszonhárom embert állítottak elő a rendőrök a pénteki Ferencváros-Újpest labdarúgó meccsen történt rendbontások miatt. A rendezvény biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

Kisebb balhé, rendőri túlerő és négy sérült a Fradi-Újpest előtt

Sport2010.04.30, 22:22

Négyen sérültek meg könnyebben a Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt az Üllői úti Albert Flórián Stadionnál történt rendbontásban péntek este; a sérültek egyike rendőr. A meccs után a könnygáz mellett vízágyúkat is be kellett vetni a rendbontók megfékezésére.

Égő fáklya talált el egy fotóst Belgrádban

Archívum2010.04.16, 07:23

A szerdai, belgrádi futballbotrány után csütörtökön ismét megsérült egy néző a labdarúgó szerb kupa elődöntőjében. A újvidéki Vojvodina 3-1-re nyert a Partizan vendégeként, egy lelátóról ledobott fáklya azonban eltalált egy fotóst, akit kórházba kellett szállítani.

Saját szurkolói dobálták meg a Juventus buszát

Archívum2010.04.16, 10:10

Mintegy nyolcvan Juventus-szurkoló kövekkel, tojásokkal és füstbombákkal dobálta meg csütörtök este Milánóban a torinói együttes buszát.

Hasba lőttek egy szurkolót a szerb kupameccsen

Sport2010.04.15, 18:10

A Crvena zvezda labdarúgócsapata jutott be elsőként a szerb kupa döntőjébe, miután a Marakana-stadionban lejátszott elődöntőben 1-0-ra nyert az OFK Beograd ellen. A mérkőzésen kitört zavargásban egy szurkolót hasba lőttek, állapota a hírek szerint stabil.

Gyilkossággal gyanúsítanak három PSG-szurkolót

Archívum2010.03.20, 14:21

Gyilkossággal gyanúsítják a Paris Saint-Germain három futballszurkolóját, akik február 28-án részt vettek egy társuk megverésében.

A focibalhé miatt szégyenkezik a berlini polgármester

Archívum2010.03.15, 16:38

Berlin polgármestere szerint a Hertha labdarúgócsapatának a randalírozó szurkolói szégyent hoztak a német fővárosra. Klaus Wowereit hétfői nyilatkozatában a leghatározottabban elítélte azt, ami a szombati, Nürnberg elleni vesztes bajnoki mérkőzés lefújása után a berlini Olimpiai Stadionban történt.

Egy drukker meghalt, 17 megsérült Brazíliában

Archívum2010.02.22, 15:56

Egy szurkoló meghalt, 17-en megsérültek abban a verekedésben, amely a Palmeiras és a Sao Paulo labdarúgócsapatainak szimpatizánsai között tört ki vasárnap este.

Zártkapus büntetést kapott az Austria Wien

Archívum2010.02.18, 20:00

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki döntése értelmében két nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött kell megvívnia, valamint 20 ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie a Sáfár Szabolcsot is foglalkoztató osztrák Austria Wien csapatának.

Vádat emeltek a rendőrt dobáló PMFC-szurkoló ellen

Archívum2010.01.12, 17:54

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 32 éves pécsi férfival szemben a Kaposvári Nyomozó Ügyészség.

Már nyolc gyanúsítottja van a Fradi-meccsen történt balhénak

Itthon2009.11.11, 15:14

Már nyolc embert gyanúsít a rendőrség az október végi Ferencváros-Diósgyőr focimeccsen történt rendbontás miatt. Van, akit garázdasággal, mást fegyverrel és pirotechnikai eszközzel való visszaéléssel gyanúsítanak közülük.

Futballhuligánok támadtak egy vonatra Németországban

Archívum2009.11.09, 16:40

Harminc maszkos huligán támadt rá Németországban egy vonatra, amely labdarúgó-szurkolókat szállított. Az esetnél senki sem sérült meg - jelentette be a német rendőrség hétfőn.

"Mindenki itt fog bennünket hagyni" - volt játékosok a Fradi jövőjéről

Sport2009.11.06, 19:49

A múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr bajnokin történtek a zöld-fehér klub egykori játékosainál is kiverték a biztosítékot: a korábbi kedvencek közös nyilatkozatban arra kérték az FTC vezetését és a magyar hatóságokat, hogy nevezzék meg a felelősöket és teremtsenek olyan környezetet, amelyben ismét családi szórakozássá válhat egy-egy mérkőzés az Albert-stadionban. Három fradista generáció egy-egy tagját, Szokolai Lászlót, Kincses Sándort és Hajdu Attilát kérdeztük arról, hogy mi lehet az oka a jelenlegi helyzetnek, s mit lehet tenni azért, hogy a Ferencváros neve ne a botrányokkal jelentsen egyet.

Levenné a kapucnit a drukkerekről a ciprusi rendőrség

Archívum2009.11.06, 15:11

A ciprusi rendőrség megpróbálja elérni, hogy a jövőben ne lehessen kapucniban vagy más módon az arcot eltakarva szurkolni sporteseményeken.

A főkapitány szerint hibáztak a rendőrök a Fradi-meccsen

Itthon2009.11.05, 09:44

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a Népszabadságnak azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a szombati Fradi-DVTK meccsen a rendőrség nem lépett fel határozottabban. A főkapitány fegyelmi eljárást rendelt el a meccs biztosításáért felelős rendőri vezetők ellen. A Népszabadság szerint a kerületi kapitány és a kapitányság egyik osztályvezetője ellen folyik vizsgálat.

Bolgár focibalhé kezdőkörbe tűzött zászlóval

Archívum2009.11.05, 14:59

Bulgáriában sem múlt el balhé nélkül a legutóbbi forduló: a plovdivi derbin a lefújás után kisebb tömegverekedés alakult ki a játékosok között, amelyhez néhány szurkoló is csatlakozott. A legelképesztőbb jelenet akkor játszódott le, amikor a vendég Lokomotiv csatára, Dani Kiki megpróbálta csapatának zászlóját kitűzni a kezdőkörben, amit a hazai Botev drukkerei nem néztek jó szemmel.

Fradista huligánok képeit tette közzé a rendőrség

Sport2009.11.04, 21:38

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán elfogott három budapesti férfit, akiket azzal gyanúsít, hogy részt vettek a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr mérkőzésen történt rendbontásban. A rendőrség honlapján további huligánok fényképét tette közzé, és a lakosság segítségét kéri. Az Üllői úti Soproni Liga-találkozó szurkolói rendbontás miatt a 64. percben félbeszakadt, az FTC stadionját három mérkőzésre bezárják.

Külön Fradi-egységet állít fel a BRFK

Itthon2009.11.03, 08:23

Külön nyomozócsoport vizsgálja a BRFK-n a szombati Fradi-meccsen és utána történt rendbontást. Legutóbb 2003-ban volt ilyen, amikor a Debrecen elleni meccs végződött botránnyal. A rendőrség bízik benne, hogy a kamerák képei alapján sikerül azonosítani az elkövetőket. A Népszabadság szerint a rendőrség titkosszolgálati módszereket is bevet.

Bocsánatkérésre várnak a Fradi-szurkolók

Sport2009.11.02, 20:45

A Ferencváros Szurkolók Szövetsége nem tudja, kik csinálták a balhét szombaton, ők azonban már korábban figyelmeztették a FTC vezetőségét, hogy bajok lesznek a lelátón. Boros Bánk Levente szerint, ha nincs az FSZSZ, már korábban kitört volna a botrány az Üllői úton, Terry Robinson elnök viszont ahelyett, hogy a csapat gyenge szereplésével foglalkozott volna, pénteki sajtótájékoztatóján nyíltan provokálta a klub szurkolóit.

Egy halott a bosnyák futballhuligánok csatájában

Sport2009.10.04, 22:58

Egy 24 éves szurkoló meghalt, huszonketten - köztük tizenkét rendőr - megsérült a Siroki Brijeg-Szarajevó bosnyák bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt kitört utcai összecsapásban. A vasárnapra kiírt futballmeccset végül meg sem rendezték.

131 személyt állítottak elő a temesvári focibalhé miatt

Archívum2009.10.02, 11:15

A csütörtökön este kitört verekedések a labdarúgó Európa Liga-csoportmérkőzést követően is folytatódtak Temesváron a hazai, illetve a horvát Dinamo Zagreb drukkerei között, akik közül összesen 131 személyt állítottak elő.

Hálót vonnak a fradisták köré Újpesten

Sport2009.10.01, 15:57

Minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedésekkel készül az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetősége, illetve a rendőrség a Ferencváros ellen szombaton sorra kerülő bajnoki mérkőzésre.

Meghalt a Belgrádban megvert francia szurkoló

Sport2009.09.29, 17:04

A belgrádi kórházban meghalt az a francia szurkoló, akit szeptember 17-én vertek meg a Partizan Beograd labdarúgócsapatának huligánjai. Az orvosok kedden jelentették be, hogy nem tudták megmenteni a Toulouse szimpatizánsának életét. 

Felháborodás a liverpooli huligán felmentése után

Archívum2009.09.10, 18:29

Óriási felháborodás fogadta Bulgáriában, hogy felmentették hazájában azt a liverpooli futballhuligánt, aki 2005-ben életveszélyes sérüléseket okozott egy pincérnek a CSZKA Szófia otthonában vívott Bajnokok Ligája-selejtező után.