futballhuliganizmus

címke rss

Szétverték Barcelona belvárosát az ünneplő drukkerek

Sport2010.05.17, 12:03

Súlyos rendzavarásokra került sor hétfő hajnalban Barcelonában, miután a katalán főváros labdarúgócsapata vasárnap címét megvédve, pontrekorddal nyerte meg az élvonalbeli bajnokság 2009/2010-es idényét.

Összeverekedtek a Fradi és a Debrecen szurkolói

Sport2010.05.15, 19:41

Hetvenkét Ferencváros-szurkolót állítottak elő a miskolci rendőrkapitányságon, mert  összeverekedtek a Debrecen futballcsapatának drukkereivel az M3-as autópálya mellett lévő geleji pihenőnél szombat délután. Később négy, rendőrökre támadó diósgyőri szurkolót is előállítottak.

Felfüggesztett börtönt kaptak a garázda szurkolók

Itthon2010.05.13, 23:39

Gyorsított eljárásban, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azokat a szlovák és cseh szurkolókat, akik még kedden garázdálkodtak Borsodban. Az eredetileg egy focimeccsre tartó csoport tagjai elfogadták az ítéletet, így az jogerős.

Szlovák futballhuligánokat állítottak elő Encsen

Archívum2010.05.11, 15:04

Több mint száz külföldi állampolgárt állítottak elő a magyar rendőrök kedd reggel. A futballhuligánok egy kelet-szlovákiai meccsre tartottak az M30-as autópályán, ahol két helyen is randalíroztak.

Kilőtt szemű rendőr és 91 letartóztatott a Dinamo-Hajduk rangadó után

Archívum2010.05.02, 16:30

Súlyos összecsapások törtek ki a horvát fővárosban a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split közötti futballmérkőzés után, a mérleg: több mint 20 sérült, csaknem száz őrizetbe vett szurkoló, és gól nélküli döntetlen, amivel a Dinamo bajnok lett.

23 embert állítottak elő az FTC-UTE meccs miatt

Itthon2010.05.01, 09:25

Huszonhárom embert állítottak elő a rendőrök a pénteki Ferencváros-Újpest labdarúgó meccsen történt rendbontások miatt. A rendezvény biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

Kisebb balhé, rendőri túlerő és négy sérült a Fradi-Újpest előtt

Sport2010.04.30, 22:22

Négyen sérültek meg könnyebben a Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt az Üllői úti Albert Flórián Stadionnál történt rendbontásban péntek este; a sérültek egyike rendőr. A meccs után a könnygáz mellett vízágyúkat is be kellett vetni a rendbontók megfékezésére.

Saját szurkolói dobálták meg a Juventus buszát

Archívum2010.04.16, 10:10

Mintegy nyolcvan Juventus-szurkoló kövekkel, tojásokkal és füstbombákkal dobálta meg csütörtök este Milánóban a torinói együttes buszát.

Égő fáklya talált el egy fotóst Belgrádban

Archívum2010.04.16, 07:23

A szerdai, belgrádi futballbotrány után csütörtökön ismét megsérült egy néző a labdarúgó szerb kupa elődöntőjében. A újvidéki Vojvodina 3-1-re nyert a Partizan vendégeként, egy lelátóról ledobott fáklya azonban eltalált egy fotóst, akit kórházba kellett szállítani.

Hasba lőttek egy szurkolót a szerb kupameccsen

Sport2010.04.15, 18:10

A Crvena zvezda labdarúgócsapata jutott be elsőként a szerb kupa döntőjébe, miután a Marakana-stadionban lejátszott elődöntőben 1-0-ra nyert az OFK Beograd ellen. A mérkőzésen kitört zavargásban egy szurkolót hasba lőttek, állapota a hírek szerint stabil.

Gyilkossággal gyanúsítanak három PSG-szurkolót

Archívum2010.03.20, 14:21

Gyilkossággal gyanúsítják a Paris Saint-Germain három futballszurkolóját, akik február 28-án részt vettek egy társuk megverésében.

A focibalhé miatt szégyenkezik a berlini polgármester

Archívum2010.03.15, 16:38

Berlin polgármestere szerint a Hertha labdarúgócsapatának a randalírozó szurkolói szégyent hoztak a német fővárosra. Klaus Wowereit hétfői nyilatkozatában a leghatározottabban elítélte azt, ami a szombati, Nürnberg elleni vesztes bajnoki mérkőzés lefújása után a berlini Olimpiai Stadionban történt.

Egy drukker meghalt, 17 megsérült Brazíliában

Archívum2010.02.22, 15:56

Egy szurkoló meghalt, 17-en megsérültek abban a verekedésben, amely a Palmeiras és a Sao Paulo labdarúgócsapatainak szimpatizánsai között tört ki vasárnap este.

Zártkapus büntetést kapott az Austria Wien

Archívum2010.02.18, 20:00

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki döntése értelmében két nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött kell megvívnia, valamint 20 ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie a Sáfár Szabolcsot is foglalkoztató osztrák Austria Wien csapatának.

Vádat emeltek a rendőrt dobáló PMFC-szurkoló ellen

Archívum2010.01.12, 17:54

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 32 éves pécsi férfival szemben a Kaposvári Nyomozó Ügyészség.

Már nyolc gyanúsítottja van a Fradi-meccsen történt balhénak

Itthon2009.11.11, 15:14

Már nyolc embert gyanúsít a rendőrség az október végi Ferencváros-Diósgyőr focimeccsen történt rendbontás miatt. Van, akit garázdasággal, mást fegyverrel és pirotechnikai eszközzel való visszaéléssel gyanúsítanak közülük.

Futballhuligánok támadtak egy vonatra Németországban

Archívum2009.11.09, 16:40

Harminc maszkos huligán támadt rá Németországban egy vonatra, amely labdarúgó-szurkolókat szállított. Az esetnél senki sem sérült meg - jelentette be a német rendőrség hétfőn.

Levenné a kapucnit a drukkerekről a ciprusi rendőrség

Archívum2009.11.06, 15:11

A ciprusi rendőrség megpróbálja elérni, hogy a jövőben ne lehessen kapucniban vagy más módon az arcot eltakarva szurkolni sporteseményeken.

"Mindenki itt fog bennünket hagyni" - volt játékosok a Fradi jövőjéről

Sport2009.11.06, 19:49

A múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr bajnokin történtek a zöld-fehér klub egykori játékosainál is kiverték a biztosítékot: a korábbi kedvencek közös nyilatkozatban arra kérték az FTC vezetését és a magyar hatóságokat, hogy nevezzék meg a felelősöket és teremtsenek olyan környezetet, amelyben ismét családi szórakozássá válhat egy-egy mérkőzés az Albert-stadionban. Három fradista generáció egy-egy tagját, Szokolai Lászlót, Kincses Sándort és Hajdu Attilát kérdeztük arról, hogy mi lehet az oka a jelenlegi helyzetnek, s mit lehet tenni azért, hogy a Ferencváros neve ne a botrányokkal jelentsen egyet.

Bolgár focibalhé kezdőkörbe tűzött zászlóval

Archívum2009.11.05, 14:59

Bulgáriában sem múlt el balhé nélkül a legutóbbi forduló: a plovdivi derbin a lefújás után kisebb tömegverekedés alakult ki a játékosok között, amelyhez néhány szurkoló is csatlakozott. A legelképesztőbb jelenet akkor játszódott le, amikor a vendég Lokomotiv csatára, Dani Kiki megpróbálta csapatának zászlóját kitűzni a kezdőkörben, amit a hazai Botev drukkerei nem néztek jó szemmel.

A főkapitány szerint hibáztak a rendőrök a Fradi-meccsen

Itthon2009.11.05, 09:44

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány a Népszabadságnak azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a szombati Fradi-DVTK meccsen a rendőrség nem lépett fel határozottabban. A főkapitány fegyelmi eljárást rendelt el a meccs biztosításáért felelős rendőri vezetők ellen. A Népszabadság szerint a kerületi kapitány és a kapitányság egyik osztályvezetője ellen folyik vizsgálat.

Fradista huligánok képeit tette közzé a rendőrség

Sport2009.11.04, 21:38

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán elfogott három budapesti férfit, akiket azzal gyanúsít, hogy részt vettek a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr mérkőzésen történt rendbontásban. A rendőrség honlapján további huligánok fényképét tette közzé, és a lakosság segítségét kéri. Az Üllői úti Soproni Liga-találkozó szurkolói rendbontás miatt a 64. percben félbeszakadt, az FTC stadionját három mérkőzésre bezárják.

Külön Fradi-egységet állít fel a BRFK

Itthon2009.11.03, 08:23

Külön nyomozócsoport vizsgálja a BRFK-n a szombati Fradi-meccsen és utána történt rendbontást. Legutóbb 2003-ban volt ilyen, amikor a Debrecen elleni meccs végződött botránnyal. A rendőrség bízik benne, hogy a kamerák képei alapján sikerül azonosítani az elkövetőket. A Népszabadság szerint a rendőrség titkosszolgálati módszereket is bevet.

Bocsánatkérésre várnak a Fradi-szurkolók

Sport2009.11.02, 20:45

A Ferencváros Szurkolók Szövetsége nem tudja, kik csinálták a balhét szombaton, ők azonban már korábban figyelmeztették a FTC vezetőségét, hogy bajok lesznek a lelátón. Boros Bánk Levente szerint, ha nincs az FSZSZ, már korábban kitört volna a botrány az Üllői úton, Terry Robinson elnök viszont ahelyett, hogy a csapat gyenge szereplésével foglalkozott volna, pénteki sajtótájékoztatóján nyíltan provokálta a klub szurkolóit.

Egy halott a bosnyák futballhuligánok csatájában

Sport2009.10.04, 22:58

Egy 24 éves szurkoló meghalt, huszonketten - köztük tizenkét rendőr - megsérült a Siroki Brijeg-Szarajevó bosnyák bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt kitört utcai összecsapásban. A vasárnapra kiírt futballmeccset végül meg sem rendezték.

131 személyt állítottak elő a temesvári focibalhé miatt

Archívum2009.10.02, 11:15

A csütörtökön este kitört verekedések a labdarúgó Európa Liga-csoportmérkőzést követően is folytatódtak Temesváron a hazai, illetve a horvát Dinamo Zagreb drukkerei között, akik közül összesen 131 személyt állítottak elő.

Hálót vonnak a fradisták köré Újpesten

Sport2009.10.01, 15:57

Minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedésekkel készül az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetősége, illetve a rendőrség a Ferencváros ellen szombaton sorra kerülő bajnoki mérkőzésre.

Meghalt a Belgrádban megvert francia szurkoló

Sport2009.09.29, 17:04

A belgrádi kórházban meghalt az a francia szurkoló, akit szeptember 17-én vertek meg a Partizan Beograd labdarúgócsapatának huligánjai. Az orvosok kedden jelentették be, hogy nem tudták megmenteni a Toulouse szimpatizánsának életét. 

Felháborodás a liverpooli huligán felmentése után

Archívum2009.09.10, 18:29

Óriási felháborodás fogadta Bulgáriában, hogy felmentették hazájában azt a liverpooli futballhuligánt, aki 2005-ben életveszélyes sérüléseket okozott egy pincérnek a CSZKA Szófia otthonában vívott Bajnokok Ligája-selejtező után.

Tömegverekedés a metróban a brazil bajnoki után

Archívum2009.08.31, 11:45

Csaknem félszáz szurkolót őrizetbe vettek, egy ember súlyosan megsérült a Sao Paulo-Palmeiras brazil bajnoki labdarúgó-mérkőzés nyomán kitört tömegverekedést követően.

Az interneten szervezték a londoni futballbotrányt

Sport2009.08.27, 15:51

Az interneten és mobiltelefonokon, tudatosan szervezték az utóbbi évtizedek legsúlyosabb londoni futballzavargását, amelyben többen súlyosan megsérültek.

Tömegverekedés késeléssel az angol ligakupában

Sport2009.08.26, 15:15

Több száz szurkoló verekedett össze kedd este a West Ham United-Millwall angol ligakupameccs előtt, alatt és után. Az öt órán át tartó harcok során egy férfit mellkason szúrtak.

Huligánjai miatt a kizárás fenyegeti a Dinamót

Sport2009.08.21, 10:27

Nem múlt el komoly szurkolói rendbontás nélkül a labdarúgó Európa Liga-selejtező 4. fordulója. Bukarestben félbeszakadt a Dinamo csapatának Slovan Liberec elleni összecsapása, a román sajtó szerint ez a klub kizárást jelentheti. Prágában a szerb Crvena zvezda huligánjai randalíroztak.

Két román szurkoló ellen indult eljárás

Itthon2009.08.13, 08:20

Két román szurkoló ellen szabálysértési eljárást indított a rendőrség, mert a szerdai magyar-román focimeccsen pirotechnikai eszközt használtak.

Magyar-román: az ÖSZSZ megdöbbent az MLSZ felhívásán

Sport2009.08.12, 15:48

A Összmagyar Szurkolók Szövetsége (ÖSZSZ) szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) durván tiporja a szólásszabadságot, amikor arra kéri a szurkolókat, a két ország zászlaján kívül semmilyen transzparenst ne vigyenek magukkal a szerda esti, Románia elleni mérkőzésre. Az ÖSZSZ úgy véli, a magyar sportvezetők is felelősek Marian Cozma haláláért. 

A magyar rendőröket bírálják a románok

Itthon2009.07.24, 12:14

Későn avatkoztak be a magyar rendőrök az Újpest-Steaua mérkőzésen a szurkolók közötti összecsapásba - állítják a román csendőrök. A román csendőrség egyik ezredese azt mondta, meglepte a magyar rendőrök szerinte lassú reakciója, és azt állítja, hogy a románok már korábban kérték a beavatkozást. A BRFK nem kívánta kommentálni a román kritikát, Tafferner Éva szóvivő azt mondta az [origo]-nak, elsődleges célkitűzésüket, hogy a román szurkolókat megvédjék a várható atrocitásoktól, teljesítették.

Cozma-képpel és valamivel készülnek az újpestiek

Sport2009.07.22, 14:08

Az Újpest labdarúgócsapata a múlt héten 2-0-ra kikapott a Steaua elleni Európa-liga-selejtezőn, s a mérkőzés második félidejének az elején a román szurkolók kifeszítettek egy magyar nyelven írt transzparenst: "Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? 9 hónapig". A hajralilak.hu és az nb1.hu oldalak fórumain a szurkolók arra keresik a választ, hogy "mi lenne a méltó, kulturált, de mégis csattanós válasz a román drukkerek parasztságára?" Az alábbiakban a szurkolói vélemények közül szemezgettünk.

Elrendelték a fegyelmi eljárást a Fradi-balhé miatt

Archívum2009.07.21, 19:30

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága elrendelte fegyelmi eljárás lefolytatását a múlt keddi, Ferencváros-Hertha BSC felkészülési mérkőzés előtt és alatt történt rendbontással kapcsolatban.

Berliner Zeitung: Albert Flórián szégyellte volna magát

Archívum2009.07.16, 14:03

"Albert Flórián, az 1967-es esztendő legjobb európai labdarúgója minden bizonnyal szégyellte volna magát, ha ott lett volna a róla elnevezett budapesti stadionban. Ahogy magyar honfitársa, a Hertha BSC színeiben játszó Dárdai Pál szégyellte magát kedden, átélve a Ferencváros elleni találkozó eseményeit - írta a Berliner Zeitung csütörtöki cikkében, amelynek a "Ketrecben" címet adta.

Berki szerint nem a biztonsági cég miatt balhéztak a szurkolók

Sport2009.07.16, 20:31

Berki Krisztián, a ferencvárosi futballcsapatot működtető Zrt. vezérigazgatója nem tudja elképzelni, hogy a szurkolók egy csoportja a klub új biztonsági cége miatt okozott botrányt a Hertha elleni keddi mérkőzésen. A sportvezető az [origo]-nak azt mondta, ő is feltehetne kérdéseket a Ferencváros Szurkolók Szövetségének, miután az FSZSZ is megszegett egy korábbi egyezséget, ő azonban nem akar a sajtón keresztül üzengetni.

A rendőrség és az MLSZ is vizsgálja a Fradi-botrányt

Sport2009.07.16, 18:18

Csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt - egyelőre ismeretlen tettesek ellen - nyomozást rendelt el csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) IX. kerületi kapitánysága a keddi Ferencváros-Hertha BSC labdarúgó mérkőzésen a német szurkolókat ért atrocitásokkal összefüggésben. A botrány miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága hivatalból fegyelmi eljárást indított.

Az FTC elítélte a botrányos eseményeket

Sport2009.07.16, 14:02

A Ferencváros vezetése elítélte azokat az erőszakos cselekményeket és jelszavakat, amelyek kedd este övezték az FTC-Hertha BSC felkészülési labdarúgó-mérkőzést.

Vezetőiknek üzenhettek a Fradi-szurkolók

Sport2009.07.16, 08:55

A Ferencváros-Hertha BSC meccs szervezője szerint az FTC vezetőinek szóló szervezett provokáció volt, hogy a kedd esti barátságos összecsapáson magyar huligánok megtámadták a berliniek szurkolóit. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy egyre inkább elmérgesedik a viszony a szurkolók és a klubvezetés között, amiért az FTC a múlt héten új céget bízott meg a biztonsági szolgálat ellátásával. Dárdai Pál, a Hertha magyar válogatott játékosa szerint Európában már csak Magyarországon történhet ilyen.

Meghalt két argentin futballszurkoló

Archívum2009.06.22, 18:01

Ketten életüket vesztették, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor az argentin élvonalbeli Huracan labdarúgócsapatának drukkerei vasárnap összecsaptak egymással.

Rosszabbul is járhatott volna az Újpest

Sport2009.06.16, 13:51

A magyar labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a Szusza Ferenc-stadionban történtek miatt az MLSZ fegyelmi bizottsága két zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpestet. A szankció a lila-fehérek szerint aránytalanul súlyos, ezért fellebbeznek ellene, mások szerint azonban túl elnéző volt MLSZ, hiszen nemcsak az újpesti szurkolók rohantak be a pályára, de az egyik biztonsági ember a Fehérvár egyik játékosát is megütötte, ráadásul a klub többszörös visszaesőnek számított. A magyar bajnokság történetében mindenesetre róttak ki már nagyobb büntetést, és az UEFA sem finomkodik, ha arról van szó, hogy bezárjon-e egy stadiont.

Nem nyugszik bele a büntetésbe az Újpest

Sport2009.06.12, 16:53

Fellebbezést nyújt be az Újpest FC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának csütörtöki határozata ellen, mert a klub szerint az MLSZ nem várta meg az írásos rendőrségi jelentést és videofelvételt, ennek hiányában pedig nem dönthetett volna az ügyben.  A klubot a szövetség két zárt kapus meccsre és egymilllió forintra büntette a Fehérvár elleni meccsen történt rendbontásokért, az újpestiek szerint azonban a szankció aránytalanul súlyos, és akár a Sport Állandó Választott Bíróságig is elmennek az igazukért.

Két zártkapus mérkőzéssel büntették az Újpestet

Sport2009.06.11, 17:30

Két hazai bajnoki mérkőzésének zárt kapuk mögötti megrendezésével, továbbá egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az Újpestet a Soproni Liga 30. fordulójában lejátszott Fehérvár elleni találkozó alatt és után történt rendzavarások miatt.

Pályabezárással sújtották a CSZKA Szófiát

Archívum2009.06.10, 12:51

Semleges pályán kezdi a következő szezont a CSZKA Szófia együttese, miután a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) megbüntette a klubot.

Fehérvári feljelentés az újpesti játékosverés miatt

Sport2009.06.02, 14:48

Várhatóan még kedden feljelentést tesz az FC Fehérvár klub ismeretlen személy ellen, miután az Újpest elleni, múlt pénteki bajnoki mérkőzést követően az egyik rendező bántalmazta a vendégek labdarúgóját, Marka Andicot.

A klubvezetőkön akarták leverni a kiesést a Betis-szurkolók

Archívum2009.06.01, 10:07

Az öt veszélyeztetett csapat közül végül is a Real Betis bukott el a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnapi zárófordulójában, és a kiesés számos Betis-szurkolóból váltott ki erőszakosságba torkolló haragot.

Rengeteg sérültje és egy halottja is volt a Barca BL-győzelmének

Archívum2009.05.28, 13:13

A Barcelona 2-0-s sikerével zárult, szerda esti labdarúgó BL-döntő után Katalóniában kitört ünneplés negatív következményekkel is járt: a rendfenntartók 134 embert előállítottak, az utcai csatározásokban 153-an megsebesültek, egy Barca-szurkoló pedig meghalt.

Botrányba fulladt a ciprusi futballrangadó

Sport2009.05.11, 18:24

A nicosiai rendőrség három szurkolót tartóztatott le vasárnap a ciprusi labdarúgó-bajnokság városi rangadóját követően.

Rendőrökre támadtak a Fradi-szurkolók

Itthon2009.05.10, 22:59

Összecsaptak a rendőrökkel a Ferencváros szurkolói, miután a csapat megnyerte a labdarúgó NB II. Keleti csoportját. Egy embert ellenszegülés, egyet pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt állítottak elő, de a felvételek alapján további eljárások is várhatók.

Lép a futballerőszak ellen az argentin kormány

Archívum2009.03.26, 07:16

Az argentin kormány ellenőrizni és büntetni fogja azokat a klubvezetőket, akik ingyenjegyekhez juttatják a "barras bravas" tagjait, vagyis a legszélsőségesebb futballhuligánokat.

Terjed a futballhuliganizmus Ukrajnában

Sport2008.04.14, 13:36

Veszélyes méreteket öltött Ukrajna-szerte a labdarúgó-mérkőzéseket kísérő erőszak, amely egyes futballvezetők szerint akár a 2012-es Európa-bajnokság megrendezését is kérdésessé teheti. Az Eb-nek Ukrajna Lengyelországgal közösen ad otthont.

A futballhuliganizmus már a múlté

Brit hét2008.03.01, 12:09

A labdarúgás kétségtelenül a legnépszerűbb sportágnak számít Nagy-Britanniában, hiszen hétvégénként szurkolók százezrei látogatnak ki a mérkőzésekre, de nem csak a Premier League-ben, hanem az alacsonyabb divíziókban is. A brit szurkolói kultúrát sokan még ma is a huliganizmussal azonosítják, pedig az angol stadionokban ma már nagyon ritkák a rendbontások - miközben a hangulat továbbra is egészen fantasztikus.

18 év börtön járhat rendőrverésért Olaszországban

Archívum2007.03.07, 17:53

Az olasz szenátus szerdán elfogadta a futballhuliganizmussal kapcsolatos törvényjavaslatokat, melyek szerint többek között 18 év börtönbüntetést kap az a rendbontó, aki egy rendőrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz.

Kapd el a bírót!

Archívum2006.07.24, 13:11

A futballhuliganizmus majd mindenhol nagy gondot okoz, de mint minden dologgal kapcsolatban, a szurkolói erőszakból is van, aki megpróbál hasznot húzni.

Fajgyűlölet és erőszak a futballstadionokban

Sport2005.12.05, 17:02

Labdarúgópályák maradnak, vagy csatatérré változnak a német stadionok? - egyesek ezt a túlzónak ható kérdést tették fel a hét végi Bundesliga-forduló után és 187 nappal a világbajnokság előtt, amikor is meglehetősen ritka sportszerűtlenségek szorították háttérbe a futballeseményeket.

Szurkolói miatt bekeményített az olasz szövetség

Sport2005.04.20, 13:34

Tovább szigorodott az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fellépése a stadionokban elharapózó erőszak ellen: az illetékes rendőrfőnök utasítására már a kezdés előtt lefújhatják a mérkőzéseket, ha a helyszínen zavargások törnek ki.

Megbírságolták a Laziót a botrány miatt

Archívum2005.04.12, 21:28

Az Olasz Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága szélsőjobboldali megnyilvánulások miatt 9 millió forintnak megfelelő pénzbírsággal sújtotta a Laziót. Emellett írásbeli figyelmeztetést is kapott a fővárosi klub.

Ismét hallattak magukról a futballhuligánok

Sport2005.04.12, 21:27

Fasiszta szimbólumok, szurkolói rendbontás és gyászszünetet megzavaró füttyszó - ez szerepelt a drukkerek hétvégi repertoárjában. A huliganizmus, a jó ízlés megsértése és a szellemi "képességek" fitogtatása ezúttal Olaszországban, Görögországban és Skóciában jelentkezett.

Letartóztattak 28 angol futballhuligánt

Sport2005.03.21, 14:36

Rendbontás előkészítésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vettek 28 huligánt a szombati Anglia - Észak-Írország labdarúgó-világbajnoki selejtező előtt.

Cikkek és fotók az Üllői úti botrányról

Sport2003.11.06, 14:08

2003. május 30-án új történet nyílt a magyar futballhuliganizmus történetében. A Ferencváros-Debrecen bajnoki találkozót követően a rendezői hiányosságoknak és a felfokozott indulatoknak köszönhetően a hazai közönság a lefújást követően a pályára rohant, s tömegverekedés "keretében", nem kímélve a szakvezetők és a játékosok testi épségét kitöltötte bosszúját az elveszített bajnoki cím miatt. Összeállításunk a botrányról készült cikkek összefoglaló gyűjteménye.

A másodosztályban sincs béke a lelátón

Sport2003.10.19, 16:11

A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában az utóbbi évek során, sajnálatos módon szinte szokássá vált a szurkolói rendbontás, amely a május 30-i, Üllői úti botrányban csúcsosodott ki. A helyzet ugyan nem konszolidálódott, sőt, a hét végi másodosztályú bajnokságban is megjelent a huliganizmus szomorú jelensége: a Honvéd-drukkerek Székesfehérváron csaptak össze a helyiekkel.

Megszenvedett a kupasikerért a Celta Vigo

Sport2003.10.09, 13:40

A labdarúgó spanyol kupa első fordulójának szerdai játéknapján valamennyi élvonalbeli csapat kiharcolta a továbbjutást, bár a Celta Vigo csak büntetőkkel nyert a harmadosztályú Pontevedra otthonában.

Az UEFA a törököket és az angolokat békíti

Sport2003.09.11, 17:44

Az Európai Labdarúgó Szövetség béketárgyalásra hívja az angol és török labdarúgás vezetőit Zürichbe. Az UEFA azért kezdeményezte a találkozót, mert ugyan még egy hónap hátra van a csoportelsőségről döntő Törökország-Anglia Európa-bajnoki selejtező összecsapásig, de már most rengetegen tartanak egy esetleges vérfürdőtől.

Kővel fejbe dobtak egy focistát Chilében

Sport2003.09.02, 14:59

A hovatovább egyetemessé terebélyesedő futballerőszak ezúttal Chilében pusztított: a dél-amerikai ország két legnépszerűbb csapatának meccse félbeszakadt, amikor kővel fejbe dobtak egy játékost, a lelátón kitört összecsapásokban 11 rendőr megsérült, 168 vandált őrizetbe vettek.

Az ügyészséghez fordult az FTC Rt.

Sport2003.08.19, 15:29

Az FTC Labdarúgó és Sport Részvénytársaság igazgatósága jogi szakvéleményekre hivatkozva úgy véli, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének augusztus 7-i határozata nem felel meg a jogszabályoknak, ezért törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte az ügyészségtől. Erről az MLSZ-t is értesítette. Az rt. továbbra is a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fellebbviteli bizottságának július 17-i döntését fogadja el, annak "büntetési tételeit" kívánja teljesíteni. Ez azonban azt is jelentheti, hogy a klubot kizárhatják az AÁL-ből.

Csak egy szurkoló láthatja az FTC-Videotont

Sport2003.07.31, 20:45

A korábbi tervekkel ellentétben nem nézhetik kivetítőről a szurkolók a szombati Ferencváros-Videoton mérkőzést az Üllői úti stadion parkolójában. Egy fradista azonban láthatja kedvenceit a pályán.

Kérdőre vonja a Fradi a rendőrséget és az MLL-t

Sport2003.07.30, 16:45

Az FTC Rt. szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében számon kéri a hatóságokon a május 30-ai botrányos ferencvárosi és siófoki mérkőzések kapcsán zajló nyomozásról való tájékoztatást, továbbá felszólítja a Magyar Labdarúgó Ligát, tegyen meg minden az újabb atrocitások elkerülése érdekében. A levelet eredeti formájában közöljük.

170 milliót utalt át a Fotex az FTC-nek

Sport2003.07.23, 19:46

A Fotex Rt. a Ferencvárosi Torna Clubnak (FTC) a július 21-én esedékes 600 millió forint helyett 170 millió forintot utalt át, amelyet a lejárt APEH-tartozás kiegyenlítésére fordítanak - mondta Várszegi Gábor, hozzátéve, hogy a Fotex ugyan perspektivikusan jó üzletágnak tekinti a futballt, de előbb-utóbb el kívánja adni a Fradiban való részesedését.

Várszegi fizet a Fradinak

Sport2003.07.22, 12:37

Furulyás János, a Ferencvárosi Torna Club elnöke elmondta: a Fotex Rt. a két évvel ezelőtt megkötött szerződés értelmében megkezdte a harmadik 600 millió forintos részlet átutalását. A más csapatot nem találó Dragóner marad az Üllői úton.

Csak a meccs napján zárnák be a huligánokat

Itthon2003.06.17, 14:00

Kedden vitatta meg a parlament rendészeti és sportbizottsága összevont ülésen a futballhuliganizmus ellen felállított bizottság jelentését. Az ülésen részt vett a labdarúgó liga vezetője, az országos rendőrfőkapitány és a biztonsági cégek kamarájának egyik vezetője is. A biztonsági cégek kamarája szerint a mérkőzések napjára rács mögé kellene zárni a huligánokat, akiket gyorsított eljárásban, a stadionokban felszerelt térfigyelő kamerák felvételei alapján ítélhetnének el.

Összefogás a magyar futballhuliganizmus ellen

Sport2002.09.18, 00:55

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Liga közösen programot dolgozott ki a stadionokban elharapódzó erőszak visszaszorítására. A legfontosabb, hogy fokozzák a rendőri jelenlétet a pályákon, s a karhatalom a lelátón lesz jelen, nem pedig a szektorok előtt.

Előző
Következő