fűszer

címke rss
Ezzel a trükkel sokáig megőrzi ízét és állagát is a pirospaprika

Ezzel a trükkel sokáig megőrzi ízét és állagát is a pirospaprika

A manapság már minden háztartásban megtalálható, őrölt pirospaprika értékét először az Alföldön ismerték fel, ahol az ott élők - ahogy az közismert - a sertészsírban pirított vöröshagymához adták, hiszen ebben optimálisan oldódtak ki a fűszerpaprika-őrlemény íz- és színanyagai. Ezt az úgynevezett pörköltalapot a magyaros ételek jelentős részénél a mai napig előszeretettel alkalmazzák. Cikkünkben számba vettük, hogyan érdemes otthon tárolni, hogy sokáig megőrizze ízét és állagát is.

Minden, amit a kurkumáról tudni kell

[origo] Gasztro2023.11.22, 08:29

Egészségünk megőrzésének érdekében világszerte nő az érdeklődés a természetes gyógymódok iránt. Ennek köszönhetően egyre több figyelem irányul olyan élelmiszerekre, köztük növényekre és fűszerekre, amelyek hozzájárulhatnak testünk jólétéhez. Az egyik ilyen kincs, amit ősi idők óta használnak egészségügyi és kulináris célokra, a kurkuma. Ez az arany színű fűszer azonban nem csak ételek és italok ízesítésére szolgál, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik.

Mutatjuk, mi kell a tökéletes forralt borhoz

[origo] Gasztro2023.11.18, 20:08

Az egyik legnépszerűbb ital a hideg őszi estéken a forralt bor. Nincs is jobb dolog, mint a hűvös estéken meginni egy-egy pohárral a "karácsony illatú" italból. Azt gondolnánk, hogy könnyű elkészíteni, ám igazán sok buktatója lehet, hogy tényleg nagyon finom legyen. Mutatjuk mitől lesz tökéletes!

Ezek a legjobb mediterrán fűszerek

[origo] Gasztro2023.07.11, 10:30

A Magyar Konyha fűszerrovatában az alapfűszerek bemutatását követően ezúttal a mediterrán vidékek – toszkán, görög, andalúz – ízélményeire fókuszál. Cikkünkben számba vettük az olasz, a spanyol és a görög konyhák titkait.

Mutatjuk, hogyan maradnak sokáig frissek felvágott fűszernövényeink

[origo] Gasztro2023.07.03, 08:20

Nincs olyan étel, amihez ne használnánk valamilyen fűszert. Legyen szó egy egyszerű főzelékről vagy egy szaftos pörköltről, biztos, hogy ízesítjük valamilyen fűszernövénnyel, akár szárítottal, akár frissel. Utóbbi esetében viszont résen kell lennünk, hiszen hamar megfonnyadnak – figyelmeztet a Mindmegette.

Ezeket biztos nem tudta a köményről

[origo] Gasztro2023.05.25, 08:23

A Magyar Konyha fűszerrovata a világ fűszereit mutatja be közelebbről a történelmükön, gyógyhatásukon és a legnépszerűbb felhasználási módjukon keresztül. A só mellett a fűszerek, gyógynövények adnak lelket az ételeknek, így ideje, hogy kitüntetett helyen szerepeljenek – nálunk is, otthon is. Hazánk kiemelkedő gasztronómiai portálja ezúttal a köményet vette górcső alá.

Az elfűszerezett bolognai, amely megmutatta, a párom mennyire szeret engem

She2023.02.20, 08:18

Szinte borítékolható volt, hogy én sem úszom meg az idehaza tomboló és egyre többeket leterítő felső légúti megbetegedést. Nem tudom, hogy influenza vagy covid volt-e, és másfél évvel a pandémia után már nem is igazán érdekel, hogy éppen melyik vírus dönt ágynak. A lényegen, hogy utálok beteg lenni, egyik körülmény sem változtat.

Ön ismeri és használja a legjobb föld alatt termő fűszereket?

[origo] Gasztro2023.01.06, 11:56

A gyömbért mindenki ismeri, de a friss kurkuma vagy éppen a galangál kevésbé elterjedt a magyar konyhában. Lehet, hogy nem tradicionális alapanyagaink, mégis érdemes velük kísérletezni – állítja a Magyar Konyha.

Bánatcsirke, avagy tényleg más az étel íze, ha van benne egy csipetnyi szeretet?

She2022.12.25, 11:13

Kezdő háziasszonyként elmondhatom, hogy különböző ételeket készíteni komoly tervezést és energiát igényel napról-napra. Ha ízletes és finom főztöt kívánunk készíteni, abba bizony bele kell raknunk a szívünket is. Mit jelent ez? Tud-e ugyanolyan finom lenni az étel, ha haraggal és fájó szívvel sózunk-borsozunk?

10 gyógynövény és fűszer, ami segít leküzdeni a megfázást

Life.hu2022.12.22, 20:15

A tél beköszöntével elérkezik a légúti megbetegedések ideje.Torokfájás, hurutos köhögés, orrfolyás, általános gyengeség... mind olyan tünet, mely a megfázás velejárója lehet. Ez az a betegség, amit jobb nem elkapni, de, ha mégis megtörténik, jobb a lehető leghamarabb és a legkevesebb kellemetlenséget elszenvedve túlesni rajta.

Ezek a legegészségesebb karácsonyi fűszerek

[origo] Gasztro2022.12.21, 10:26

A legtöbb otthonban már december elejétől érezhető a karácsonyi fűszerek melegséget árasztó illata. Legyen az sütemény, leves, vagy valamilyen főfogás, ilyenkor elengedhetetlenek a klasszikus ünnepi fűszerek, melyek nem csak a végeredményt teszik finomabbá, de az egészségünkre is jó hatással vannak, állítja a Mindmegette.

Ezzel a trükkel erősíthetjük a bél-mikrobiom komplex védelmi szerepét

Tudomány2022.12.06, 19:01

Képzeljen el egy nyüzsgő várost hétköznap reggelente, ahol a járdák zsúfolásig megteltek munkába rohanó emberekkel. Most képzeljük el ezt mikroszkopikus szinten, és meg fogjuk érteni, hogyan néz ki a mikrobiom a testünkben. Több ezer különböző fajból álló mikroorganizmusok billiói vannak benne, köztük nem csak baktériumok, hanem gombák, paraziták és vírusok is. Ám ha erősítjük a komplex védelmi szerepét, az bizony nagy változást hozhat az egészségünkben.

Hazai kutatók szerint természetes patika rejlik a fűszeresdobozban

Tudomány2022.10.17, 17:21

A jótékony hatással rendelkező fűszernövények minden család konyhájában ott lapulnak, de számos háztartás nem méri fel azok valós, szervezetre gyakorolt pozitív hatásainak értékét, írja a hozzánk eljuttatott közleményében Pécsi Tudományegyetem. a  Pedig igazi természetes patika rejlik a fűszeresdobozban. Dr. Horváth Györgyi, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének igazgatója segített eligazodni a gyógyászati értékkel bíró fűszernövények világában: miért és mire érdemes használnunk ezeket a mindennapokban, egyúttal tíz fontos, jótékony hatású növényre is felhívja a figyelmet.

Ezek a legjobb fűszer-helyettesítők

[origo] Gasztro2022.09.22, 08:13

Egy fűszerekkel teli polc minden háziasszony álma: segítségükkel a világ ízeit könnyedén tudjuk otthon is az asztalra varázsolni. De mi van akkor, ha a recept olyan fűszert vagy fűszerkeveréket ír, ami nincs kéznél? Nem kell a boltba rohanni, inkább nézzük meg, mivel tudjuk helyettesíteni! - tanácsolja a Mindmegette.

Veszélyes fűszerkeveréket hív vissza egy áruházlánc

Gazdaság2022.06.10, 11:43

Nem jelölt allergén (zeller), valamint a megengedett mennyiséget meghaladó transzzsírsav-tartalom miatt a Penny Market Kft. visszahívja a 30 grammos kiszerelésű Mr. Spice Serpenyős sült krumpli fűszerkeveréket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Ez a fűszer mára meghódította a világot

[origo] Gasztro2022.04.20, 10:54

A tökfűszer, vagyis a pumpkin spice lényegében a mézeskalács-fűszerkeverékhez hasonló, melegséget adó, illatos-aromás elegy, amiért egy ideje megőrül a világ – az amerikaiak biztosan. Ha erről a fűszerkeverékről beszélünk, szükséges, hogy megkülönböztessünk két időszámítást: a PSL előttit és utánit. A Magyar Konyha összegyűjtötte a világ egyik legfelkapottabb fűszerkeverékének legfontosabb tudnivalóit.

A sáfrányt először a bronzkori Görögországban háziasíthatták

Tudomány2022.09.17, 04:35

A sáfrányt, a világ egyik legdrágább fűszerét a jóféle sáfrány (Crocus sativus) virágaiból nyerik ki. A tudomány régóta tisztában van azzal, hogy évezredek óta termesztik a Földközi-tenger térségében. Arra azonban eddig nem találtak választ, hogy a növényt mikor és hol háziasították először őseink? Egy új tanulmány most erre ad egyfajta alternatívát.

Ezeket biztosan nem tudta a borsról

[origo] Gasztro2022.03.17, 11:16

Egykor a világ legértékesebb fűszerének tartották, volt fizetőeszköz, gyógymód, az ókori egyiptomiak pedig a mumifikáláshoz is használták. A hazai gasztronómia egyik alapfűszerének történetét és a legfontosabb tudnivalókat a Magyar Konyha gyűjtötte össze.

Kiderült, melyik a leggyakrabban hamisított fűszer az EU-ban, lehet, ön is használja

Gazdaság2022.02.23, 07:01

Egy tanulmány szerint az Európai Unióban a gyógy- és fűszernövények közül leginkább az oregánóval csalnak. Az Európai Bizottság közös kutatóközpontja felfedte, hogy az oregánónak kínált fűszerek 48 százaléka nem az volt, hanem jórészt olajfalevél.

Kiderült, melyik a világ legerősebb paprikája

Gazdaság2022.01.17, 11:43

A Scoville-skála a paprika csípősségét méri. A legutoljára nemesített csili paprika 3 millió Scoville egységet tartalmaz, amivel jelenleg a világ legerősebb paprikájának számít. De miért versengenek a nemesítők még mindig, hogy minél erősebb paprikát állítsanak elő?

Aranyló csodaital őszre - Kipróbálnád?

Sulilife.hu2021.10.25, 22:01

Imádsz ősszel bekuckózni egy bögrével a kezedben? Ha kipróbálnál egy új őszi italt, és nyitott vagy a különleges ízekre, akkor megtaláltad a tökéletes választást ennek a superfoodnak a képében.

Kurkuma, a szervezet csodafűszere

Gyogyzona.hu2021.09.04, 22:30

Az ősi indiai ajurvéda orvoslás számára már 6000 éve ismert tény, hogy a kurkuma számos betegséget képes megelőzni, sőt, valamilyen szinten gyógyítani is. Gyulladáscsökkentő szerepe a legnépszerűbb, de hatásos a magas koleszterinszint és a depresszió ellen is.

Tudja-e, hogy mitől lesz tényleg szuper a szuperélelmiszer?

Tudomány2021.06.08, 15:56

A szuperélelmiszerek táplálkozási szempontból nagyon tömörek, vagyis jelentős mennyiségű tápanyagot és nagyon kevés kalóriát tartalmaznak. A héten tartott, NUTRITION 2021 LIVE ONLINE előadássorozatban a tudósok most alaposan körbejárták azt is, hogy miért olyan méltóak a szuperélelmiszer elnevezésre az olyan termékek, mint a kurkuma vagy a méz.

TESZT: Mennyire ismered a fűszernövényeket? Teszteld tudásod!

Sulilife.hu2021.05.23, 12:14

Aki szokott főzőcskézni otthon, biztosan egyetért abban, hogy a szárított fűszereknél sokszor jobbak az élő fűszernövények. Sokan nevelnek otthonukban különféle palántákat, hogy minél ízletesebb ételeket készíthessenek velük.

Mindennapi tudomány: miért van az, hogy egyesek ki nem állhatják a koriander ízét?

Unilife.hu2021.04.14, 11:34

A koriander talán az egyik legmegosztóbb fűszernövény. Vannak, akik mindenre rá akarják szórni és vannak, akik a puszta gondolatától is rosszul lesznek, és szappanízűnek gondolják. A kérdésre a válasz a DNS-ünkben van.

Ezek a fűszerek adhatnak egy löketet a diétádnak

Life.hu2021.02.02, 20:00

A nagy fogyást természetesen nem a fűszerek mértéktelen fogyasztásától kell várnunk, de ha helyesen étkezünk, egy kis segítséget kaphatunk tőlük. Nézzük, melyek azok a fűszerek, amelyek megpörgetik az anyagcserédet, és nem utolsósorban az ételeidet is finomabbá teszik. 

A tél kedvenc fűszere a fahéj – Íme, amit tudni érdemes róla

Life.hu2020.12.05, 16:59

A téli időszak és a karácsony nem telhet el a keleties hangulatot idéző fűszer nélkül, amit nemcsak sütemények alapanyagaként, a mézeskalács elengedhetetlen hozzávalójaként, a csokoládé, a forralt bor nélkülözhetetlen részeként, hanem illóolajként, gyertyaként is felhasználhatunk. Kevesen tudják a fahéjról, hogy rengeteg jótékony hatással rendelkezik, kis mértékben való fogyasztása számos betegséget képes megelőzni és a szervezetet karbantartani.

A forralt bor egyik alapanyaga igazi csodafűszer

[origo] Gasztro2020.11.05, 08:41

Vannak olyan fűszereink, amelyek nemcsak ízükkel és illatukkal varázsolnak el minket, de még számos egészségügyi előnyük is van. Vegyük például a szegfűszeget, amely az őszi és téli időszak egyik közkedvelt alapanyaga, hiszen a forralt borok elmaradhatatlan fűszere is. Csodákra képes, ami az ételeinket, illetve, ami a testünket illeti.

Így szárítsunk fűszernövényeket otthon, egyszerűen

[origo] Gasztro2020.05.27, 12:25

A kertünkben vagy a konyhánkban fellelhető fűszer- és gyógynövényeket mi gondozzuk, mi ápoljuk, így pontosan tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Frissen felhasználva is isteni ízt adnak ételeinknek, de kiszárítva későbbre is eltehetjük őket. A levegőn történő szárítás nemcsak a legegyszerűbb és legolcsóbb módszer, de mivel lassan, természetes módon száradnak ki a növények, megőrzik az illóolaj- és vitamintartalmukat is.

Fűszerezz gyógynövényekkel az egészségesebb ételekért - Videó

Life.hu2020.02.23, 08:44

A fűszerekkel is egészségesebbé lehet tenni az ételt, az indiai fogásokban előfordul rengeteg olyan ízesítő, ami egyben gyógynövény is. Ilyen a chili, a fokhagyma, a gyömbér és a kurkuma is. Utóbbi kettőnek gyulladáscsökkentő hatása van, a fokhagymának pedig antibakteriális. Ezenkívül Indiában nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak és a rostban gazdag étrend segíti a belek egészségét, ezáltal az immunrendszer működését is erősíti.

Hideg időben a legjobb, ha fűszerekkel melegítjük fel magunkat

Travelo2020.02.07, 10:43

A hideg elleni védelemre nemcsak külsőleg lehet felkészülni, hiszen belülről is jó, ha fűt valami. A heves érzelmek mellett az ételeinknek, és különösen a fűszereknek van melegítő hatása. Ezért az alábbiakban dietetikusunk össze is gyűjtött néhány fűszert, amiről jó, ha tudnak a fázósabbak.

Kényeztesd az arcbőrödet karácsonyi fűszeres pakolásokkal

Life.hu2019.11.25, 14:38

Gondoltad volna, hogy az ünnep nélkülözhetetlen fűszerei nemcsak a süteményekkel és a forralt borral tesznek csodát? A bőrödet is kényeztetheted velük, megmutatjuk, hogyan!

Étel is vezethet depresszióhoz, tea is lehet veszélyes

[origo] Gasztro2019.10.07, 08:55

A múlt hét igazán eseménydúsan telt nálunk. Elkészítettünk egy csomó őszi fogást, megidéztük az Oktoberfest hangulatát a konyhába és kávészirupot is csináltunk a kávénkhoz. Emellett szó volt róla, hogy bizonyos ételek is okozhatnak depressziót, hogy vádlottak padjára került a tea, illetve melyek azok az élelmiszerek, amelyeket lehetőleg ne fogyasszunk este. Heti gasztro-összefoglaló.

Így fűszerezze be a húst, mint egy profi

[origo] Gasztro2019.10.01, 09:52

Szeretne olyan csirkét sütni, ami után az egész család megnyalja mind a tíz ujját? Ki nem? Ennek ellenére a fűszerezés tudománya általában megáll a sónál vagy a borsnál. Ideje újítani!

Rovareső a tányéron: ezt ígérik a szakértők

[origo] Gasztro2019.09.09, 08:26

Egyre többet olvashatunk arról, hogy átalakulnak a fogyasztási szokásaink: növényből készült hús és sült rovar kerül a tányérunkra. A szakértők szerint minden szempontból jobb lenne, ha lehetőleg magunk mögött hagynánk a húsfogyasztást és más módon vinnénk be a szükséges fehérjét, hiszen környezetvédelmi szempontból is káros. Nemcsak ők, hanem a brit lakosság is úgy gondolja: tíz év múlva rovarokat fűszerezünk a konyhában. Heti gasztro-összefoglaló.

Megszenvedtek az Ázsia Expressz játékosai a helyi fűszeres ételekkel: videó

Archívum2019.09.03, 10:50

A legcsípősebb helyi ételeket kellett végigkóstolniuk az Ázsia Expressz játékosainak.

Fűszerek meglepő egészségügyi előnyei, amelyekről talán nem tudott

[origo] Gasztro2019.09.02, 10:08

A gyógynövények és fűszerek az unalmas ételekből ízletes fogásokat varázsolnak – ráadásul váratlan egészségügyi előnyökkel is rendelkeznek. Jól használhatók például a só helyettesítésére, így korlátozva a túlzott nátriumbevitelt. Ha eddig csak a hagyományos só-bors párossal főzött, akkor ideje kipróbálni ezeket a fűszereket is.

Melyik ételhez melyik fűszer illik a legjobban?

[origo] Gasztro2019.08.30, 16:24

Kezdő szakácsként bizony nehéz kiigazodni fűszerországban: ott a sok fűszer- és gyógynövény, nekünk pedig fogalmunk sincs, melyik ételhez mi passzol a legjobban. A sóval és a borssal még talán könnyen boldogulunk, de mi a helyzet a többi fűszerrel?

India fűszere - A csodálatos kurkuma

[origo] Gasztro2019.05.25, 10:47

A kurkuma fűszer- és gyógynövény. Eredeti hazája Dél- és Délkelet-Ázsia, de ma már a trópusokon mindenütt termesztik. A fűszer évelő növény, dörzsölve különleges illatot áraszt, virága sárga, és körülbelül 1 méter magasra nő. Thailföldön fiatal hajtását és virágát zöldségként fogyasztják.

Ízletes házi fűszervaj - így készítsd el!

Archívum2019.05.18, 20:07

A rendkívül egyszerűen elkészíthető fűszervaj mellé nem is kell más, csak egy ízletes kenyér vagy bagett, és már kész is a reggeli ízorgia. 

Miért mondják veszélyesnek a sót?

[origo] Gasztro2019.05.16, 10:36

A só megosztja az embereket. Valakinek a barátja, valakinek az ellensége, és néhányunknak fogalma sincs, melyik csoportba sorolja. Alapvetően nincs a sóval semmi baj, hiszen a szervezetünknek szüksége van a nátriumra. Ám sajnos könnyen átfordulhat a barátság, hiszen, ha rendszeresen túllépjük az ajánlott napi sóbevitel mennyiségét, kialakulhat a magas vérnyomás. A magas vérnyomás pedig agyvérzéshez, valamint szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet. Egy felnőttnek naponta 5 gramm sót szabadna fogyasztania, ami rendkívül kevés. Ettől persze nem szabad megijedni, hiszen számos módszert tudunk említeni, amellyel könnyedén helyettesííthetjük ...

Húsvéti tojásfestés természetes alapanyagokkal

Archívum2019.04.18, 21:26

A tojásfestés a húsvéti készülődés szerves és igen mókás része. A mesterséges színezékek, festékek és matricák helyett remek ötlet, ha természetes alapanyagokkal állsz neki a hímes tojásoknak. Ezek kerülhetnek díszként vagy épp a menü részeként is az asztalra.

Így hamisítják az élelmiszereket

[origo] Gasztro2019.03.08, 09:46

Dr. Rosalee Hellberg, az élelmiszercsalás szakértője, illetve a Chapman Egyetem csapata a hamis élelmiszerek felkutatásának szentelte az életét. Az élelmiszercsalás költséghatékonyságot jelent a vállalatok számára, nagyon egyszerűen kivitelezhető, és évtizedek óta probléma. Itt van néhány olyan élelmiszer, amelynek valódiságát kétségbe vonhatjuk.

Tudja, mely ételekkel viszi be a legtöbb sót?

[origo] Gasztro2019.02.25, 10:46

Szervezetünknek szüksége van a sóra, hiszen jó a gyomornak, csillapítja a savas reflux tüneteit, elősegíti a tápanyagok és az oxigén szállítását, lehetővé teszi az idegek számára az üzenetek továbbítását, és segíti az izmok működését. Ez tiszta sor. Na de vajon mennyit szabad fogyasztani belőle? És mi történik, ha túl sok sót viszünk be?

Miért a sáfrány a legdrágább fűszer a világon?

[origo] Gasztro2019.02.19, 13:43

Az olasz rizottóban, a spanyol paellában és az indiai curry-ben egy közös dolog van: a sáfrány. Az emberek nagyon jól ismerik ezt a fűszert, ha nem a különleges íze és az élénk színe, akkor a magas ára miatt. Ugyanis a minőségi sáfrányból kilencszáz gramm akár háromezer dollárba, vagyis több mint nyolcszázezer forintba is kerülhet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő