Fûrész

címke rss
Tömegmészárlás, kannibalizmus, merénylet az elnök ellen – gyilkosok, akik egy film miatt öltek

Tömegmészárlás, kannibalizmus, merénylet az elnök ellen – gyilkosok, akik egy film miatt öltek

Felsorolni is nehéz, hogy a Született gyilkosok hatására hány valódi emberölést követtek el, de a kultikus horrorfilm, a Gyerekjáték is szörnyû tettekre inspirált néhány kiskorút. Azonban mint listánkból kiderül, nem kell egy alkotásnak vérben fürödnie ahhoz, hogy megfertõzzön egy amúgy is beteg elmét.

Chris Rock és Samuel L. Jackson Fûrész-filmje minden, csak nem vicces

Film2021.03.31, 10:07

Bemutatták a Spirál: Fûrész hagyatéka címû horror elsõ elõzetesét: a franchise kilencedik filmjében ezúttal Chris Rock és Samuel L. Jackson játsszák a két fõszerepet, elõbbi egy nyomozót, utóbbi a fõhõs apját formálja meg. 

Kicsúfolták, ezért ölte meg a prostituáltakat

Nagyvilág2020.10.19, 22:43

A német sorozatgyilkos, Fritz Honka nem volt elégedett a külsejével, gátlásai voltak, az alkoholizmusa miatt pedig egy idõ után nem igazán volt alkalmas a szexre. Ezért is kezdett el prostituáltakhoz járni, akiknél elõnyben részesítette az orális szexet. A nõk ezért gyakran kigúnyolták, mire a férfi ideges lett és meggyilkolta õket. A holttesteket feldarabolta majd elrejtette a lakásában. A rothadó testek szagát rengeteg autóillatosítóval próbálta elnyomni. Fritz Honka 1998. október 22-én, ma 22 éve halt meg egy hamburgi kórházban.

Le kellett vágni a fûrész-balesetben megsérült kisfiú lábát

Itthon2019.07.24, 15:30

Elválaszthatatlan az az apa és fia, akikkel tavaly egy szörnyû baleset történt. A kisfiú lábát betekerte egy fûrész, ami miatt amputálni kellett a végtagot. 

Chris Rock a Fûrész, James Wan a Mortal Kombat új változatán dolgozik

Film2019.05.17, 16:37

A komikusként ismert Chris Rock készíti a Fûrész címû horror új változatát, miközben a 2004-es sikerfilm rendezõje, James Wan a Mortal Kombat címû konzoljátékot rebootolja. 

Fûrésszel darabolta fel a Fertõ-tóba dobott lány testét

Nagyvilág2018.04.30, 08:32

Egy osztrák férfi fûrésszel feldarabolta egy lány holttestét, mielõtt a Fertõ-tóba dobta. A gyilkos a rendõröknek vallott módszereirõl – írja a Bors.

Láncfûrészeket loptak a hajmási önkormányzattól

Itthon2017.11.22, 16:31

A kaposvári rendõrök nagyobb értékû lopás miatt indítottak eljárást egy nyári betöréssel kapcsolatban. A lopással gyanúsítható férfiakat ma fogták el. 

Fûrész 8 filmkritika

Archívum2017.10.31, 20:04

Minden idõk egyik legjövedelmezõbb horrorszériája hosszú idõ után új filmmel folytatódik. A Fûrész 8 – Újra játékban ráadásul megidézi a korábbi részek mitikus fõgonoszát is. De vajon képes valami mást is mutatni, vagy csak egy újabb bõrt húztak le rólunk az elvetemült alkotók?

Lombfûrésszel vagdosta meg idõs apját

Itthon2016.08.10, 15:50

Szóváltás után kapott dührohamot az ozmánbüki férfi, lombfûrésszel támadt kilencven évnél is idõsebb apjára. Most vádat emelhetnek ellene.

Ujjbegyméretû a 3D-nyomtatott körfûrész

Techbázis2015.08.05, 18:54

A 3D-nyomtatás újabb csodája az az apró körfûrész, amely nem nagyobb egy körömnél - és mûködik.

Éjjeli féreg rágta be magát az amerikaiak agyába

Archívum2014.11.03, 11:38

Forrás: Big Bang Media middle Nem minden premier tudta azonban pénzre váltani a konkurencia hiányát. Irtózatosat bukott a nálunk is múlt héten debütált, Nicole Kidman és Colin Firth fõszereplésével készült Amnézia. Kétmillió dollárt kapart össze mindösszesen, ezzel a tizennegyedik helyezett lett a bevételi listán. A Kidman-Firth páros A háború démonjai után legújabb filmjével is felsült. Ennél is nagyobbat bukott a tíz éves évfordulóra való tekintettel ismét mozikba küldött Fûrész. Totális érdektelenség közepette 650 ezer dollár könyöradományt tudott összegyûjteni. Úgy látszik, egyszer mindenkinek elég volt megnéznie a Fûrész-t,, ...

Exkluzív! Elõre kitervelt baleset áldozata lett Zalatnay Sarolta

Life.hu2012.10.02, 17:27

A Life.hu megtalálta azt a férfit, akit azzal bíztak meg, hogy 2006. december 6-án fûrészeljen ki egy Stop táblát  Tárnokon, a Sóskúti út egyik keresztezõdésében. A tábla eltûnésével ugyanis a két út egyenrangúvá vált, így a Zalatnay Saroltát és Delhusa Gjont szállító autó balesetet szenvedett.

Kínos szüzesség és halálos fûrészelés

Archívum2009.01.07, 21:59

Erõs túlzás lenne azt állítani, hogy bombasztikus filmeket tartogattak a forgalmazók az ünnepek utánra: csak a legkitartóbb horrorrajongók fognak igazán örülni ezen a héten, mert õk megkapják idei betevõ Fûrészüket. Ezen kívül egy újramelegített tinikomédia, egy tévében is látható zenés dokumentumfilm és egy német elsõfilmecske érkezik.

David Lynch és Ethan Hawke az [origo] tékában

Archívum2008.10.21, 12:51

A horrorfilmek és az amerikai független alkotások rajongói egyaránt örülhetnek az [origo] téka gyarapodásának: az októberi új filmek közt a Fûrésztõl David Lynchig ismét nagyon széles a választék. Kódolatlan napok is lesznek újra: nem csak novemberben, hanem a karácsonyi ünnepek alatt is ingyen mozizhatsz majd.

Politikusbuktatás és kézimunkázás a nappalidban

Archívum2007.12.21, 17:59

A már hagyománynak tekinthetõ Európa Filmnapok idén egész hónaposra duzzadtak, ráadásul a rendkívül erõs szelekció egyes darabjai briliáns ötletként otthon is megtekinthetõk. Magyarország elsõ on-line filmfesztiválja 11 különleges európai csemegét hozott el hazánkba, melyek közt találunk szadista orosz rendõröket, jótékonyságból prostituálódó nagymamit, egy leskelõdõ zavart kamaszt és hazugságon kapott miniszterelnököt is. A felhozatal kicsit több mint felét teszteltük - minikritikák.

Eli Roth: Hányféle módon tudnánk még embereket megölni?!

Film2007.11.13, 08:34

Tarantino ajánlásával a horror új csodagyerekének kiáltották ki a Kabinláz és a Motel rendezõjét, aki azonban még tovább akarta tágítani a mûfaj határait. Sikerült, de nem volt benne köszönet: a Motel második része megbukott, és heves indulatokat váltott ki - leginkább azokból, akik nem is látták. DVD-n rehabilitálhatjuk a gusztustalan, ám kétségkívül ötletes filmet, melynek apropójából Londonban csíptük el Eli Rotht.

Szuperjó, ha a vége jó!

Film2007.06.20, 18:06

Egy frappáns befejezés félsiker, hiszen ha egy film utolsó pillanatai meghökkentenek, újabb kérdõjeleket tesznek fel, más megvilágításba helyezik a látottakat vagy napokra elgondolkodtatnak, biztos, hogy elégedetten gondolunk majd vissza az egész moziélményre. Klasszikusokat, mint a Casablanca, a Van, aki forrón szereti vagy az Aranypolgár egyenesen a végkifejletük definiál - ilyen messzire azonban nem nyúlunk vissza, összeállításunk az utóbbi három év legemlékezetesebb mozis fináléit veszi számba mûfaji határok nélkül. Mitõl esett le jobban a nézõk álla: A család kicsi kincse perverz ovistáncától, Tarantino bosszúálló macáitól vagyy ...

A pestiek lázas fûrészelésbe kezdtek

Film2007.01.18, 13:18

2007 elsõ hétvégéje a Budapest Film számára marad emlékezetes, hiszen a cég történetében nem fordult még elõ, hogy filmjei a fõvárosi képzeletbeli dobogó elsõ és második helyét is elfoglalják.

A kazah prostik népszerûbbek a Mikulásnál

Film2006.11.06, 11:42

Úgy tûnik, az amerikaiak kellõ öniróniával rendelkeznek: az utca emberébõl hülyét csináló vastagbajszú kazahsztáni tévériporter ökörködésére tódultak a nézõk a hétvégén.

Clint Eastwood elvágta magát

Film2006.10.31, 11:33

A horrorrajongók tódultak a mozikba megnézni a Fûrész harmadik részét, Scorsese maffiafilmje pedig továbbra is népszerû, Eastwood háborús drámája viszont már egészen biztosan halálra ítéltetett.

Amerika horrorra akadt

Film2006.04.18, 14:01

Szép tavasz köszöntött az amerikai filmiparra, a Jégkorszak 2. kéthetes tündöklését a Horrorra akadva 4. berobbanása követte, így tovább folytatódik a mozik javuló bevételi tendenciája.

Harry Potter két sötét alakot gyõzött le

Film2005.11.21, 17:08

Vészterhes idõk járnak Roxfortra, viszont örömteli idõk az amerikai mozitulajdonosokra. Kasszát robbantott a 14 éves varázslótanonc negyedik szélesvásznú jelenése, de Johnny Cash-nek is szépen kijutott a zöldhasúból.

Levágott ujjakkal reklámozták a horrort

Film2005.08.22, 15:32

Az amerikai cenzorok betiltották a Fûrész 2 címû horror reklámját, mert a képeken levágott ujjak voltak láthatók. A tavalyi sikerfilm folytatásában újra lecsap az õrült, aki rákényszeríti áldozatait, hogy öljék meg egymást.

Cannes 2005: Darth Vader, Kurt Cobain és Bruce Willis is érkezik

Film2006.03.22, 17:17

A Variety információinak hála, már két héttel a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának kihirdetése elõtt sokat lehet tudni arról, milyen filmek küzdenek meg idén egymással az Arany Pálma-díjért. Többek között állatos rajzfilm, amerikai sikerprodukció és régi gyõztesek új alkotásai mérik össze erejüket a világ legnagyobb filmes ünnepén.

Darth Vadertõl Harry Potterig - 2005-ös mozielõzetes

Film2005.01.24, 12:40

Általános vélemény, hogy 2004 sok jó filmmel kedveskedett a nézõknek, de kevés egészen kiemelkedõvel. Változik a trend idén, vagy csak a kasszák csilingelése marad a fõ szempont? Összeállításunk áttekinti az elõttünk álló év - és különösen az elsõ félév - legfontosabb bemutatóit Denevéremberestül, japán horrorostul és Csillagok háborújástul. Lehet készíteni a naptárakat.

Elõzõ
  • 1
Következõ