Fudan Egyetem

címke rss

Magyarország újabb lépést tesz felsőoktatása nemzetköziesítéséért

2014-es bevezetése óta megduplázódott Magyarországon élő és tanuló külföldi diákok száma, amely tovább bővül majd a Fudan Egyetem hazai kampusza révén. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az M1-nek adott interjújában ezzel kapcsolatban azt is elmondta, a kínai egyetem szoros kapcsolatot ápolhat a gazdasági szférával. 

Célegyenesben az egyedülálló MBA képzés hallgatói

Itthon2020.06.30, 15:46

Záró szemeszterüket kezdik meg a kínai Fudan és a Budapesti Corvinus Egyetem MBA közös képzésében részt vevő első hallgatók. A hazai intézmény és a kínai elitegyetem közös kettős diplomát nyújtó képzése hiánypótló, és a hasonló programokhoz képest lényeges előnyökkel bíró, Ázsia-fókuszú vezetőképzés. A program ismertségének növekedése már a jelentkezők számán is látszik, és az MNB Alapítvány támogatásának köszönhetően ma már több az ösztöndíjas hely is.

Ezen a világ legjobbjai közé tartozó egyetemen tanulhatnak a magyar diákok

Unilife.hu2021.02.26, 14:24

A Fudan Hungary University magyar és magyar-kínai kettős diplomát adhat, elsősorban gazdálkodástudományi, a későbbiekben pedig műszaki és orvosi képzéseken. A világ legjobb egyetemei között számontartott Fudan Egyetemen magyar fiatalok tanulhatnak, mutatjuk a részleteket!

Futurisztikus: Kínai-magyar egyetem épülhet és óriási kollégiumi férőhelykapacitás létesül az új Diákvárosban

Unilife.hu2021.04.16, 18:15

Minden idők legnagyobb városrésze jöhet létre a kormányzat és Budapest városvezetésének egyetértésében. Az új városrészben helyet kap a Diákváros és tőle északra magyar és kínai közreműködésben a budapesti Fudan Egyetem.

Szánthó Miklós: Most tényleg?!

Itthon2021.04.22, 19:01

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Fudan Egyetemmel kapcsolatos baloldali támadásokra reagált.

Palkovics László: A Fudan Egyetem nem vesz el területet a diákvárostól

Itthon2021.04.27, 16:06

A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Fudan Egyetemmel

Itthon2021.04.27, 19:31

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos és Hszü Ning-seng, a Fudan Egyetem elnöke online eseményen írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő stratégiai együttműködési megállapodást kedden.

Aláírták a Fudan Egyetem együttműködési megállapodását

Unilife.hu2021.05.01, 12:13

Az új kínai-magyar egyetem létrehozását alapozza meg Budapesten a kampusz helyszínét is rögzítő dokumentum. A Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tévő stratégiai együttműködési megállapodást kedden írták alá. Itt vannak a részletek!

Öt német egyetemmel és az amerikai Yale-lel is együttműködik a kínai Fudan Egyetem

Itthon2021.05.12, 16:05

Öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel működik együtt a kínai Fudan Egyetem, melynek Amerikában és szerte a világon vannak kihelyezett tagozatai. A közös projektek üzleti képzésekre és Kína-tanulmányokra koncentrálnak - írja a Mandiner.

Lesz diákváros és Fudan Egyetem is

Unilife.hu2021.05.18, 06:52

A világ élvonalába tartozó intézmény első külföldi kampusza és a 8500 egyetemi hallgató kollégiumi elhelyezését biztosító Budapest Diákváros ugyanazokat a funkciókat ellátva épülhet fel. Korszerű, világszínvonalú képzést és lakhatást biztosítanak majd a magyar és nemzetközi hallgatóknak Budapesten, mutatjuk a részleteket!

Előző
  • 1
  • 2
Következő