Fresh

címke rss

Fresh: Nem vagyunk különlegesek

A Fresh együttes 1996 tavaszán alakult meg, az akkori felállásból azonban már egy lányt sem találunk a banda tagjai között. Virág, Asmaret és Barbara helyett ma már  Wikiből és Andiból áll az együttes, nemrég váltak meg Ágitól, aki nyáron férjhez megy. Erről és még ezernyi dologról kérdeztük a Fresh-lányokat a Társalgóban.

Max Fresh az AAD holnapi vendége

Partytár2004.11.02, 20:04

Egy újabb külföldi meghívott a Süss Fel Nap nagytermében, hallgatós, lazulós élő zene a kisteremben, a csocsóasztaloknál.  

Kislányosan bájos Fresh-lak

Axetázis2004.11.04, 12:23

Magyarország egyetlen igazán sikeres lánycsapata, a több tagcserén túlesett Fresh egy ideje Wiki és Andi duójaként ismert. A szőke lány - barna lány kombináció megunhatatlan, a titkuk saját bevallásuk szerint az, hogy mindig képesek voltak önmaguk maradni. Wiki fogadta egykori közös otthonukban a VIVA Tv Sztárvár csapatát, akiknek közreműködésével most te is bepillanthatsz az ágyneműtartótól a hűtőszekrényen át az utolsó cipősdobozig mindenbe, ami egy lányszoba titkait rejtheti.

Vizsla 2004

Techbázis2004.12.23, 10:45

2004-ben naponta százezer látogató jóval százmillió feletti számú keresőkérdést írt be a Vizslába. Ha egymás mellé, egyetlen sorba felírnánk - átlagos betűmérettel - az összes keresőszót, 4000 km hosszan sorakoznának egymás után a szavak és kifejezések. Ezt a szóözönt rendezgetve, gyakoriságokat elemezve néztük meg, kire és mire kerestek 2004-ben a legtöbbet a magyar weben.  

Olvasóink a Fresh-lányokat akarják

Tévé2005.05.31, 11:19

A Zalatnay-miniszéria és a Győzike sikerét látva feltettük a kérdést a rovat olvasóinak, hogy mi jöhet még, kit néznének hosszabban a képernyőn. Abszolút nyerő lenne, ha Antal Imre összeköltözne a Fresh duó két ifjú tagjával, ugyanakkor a Szandiékkal összebútorozó Dopeman már sokkal kevesebb nézőt vonzana. De nyugalom: az egész szerencsére csak egy játék.

Jégpálya a város felett

Sport2005.10.25, 19:01

Újabb jégpályával gyarapodott Budapest. A WestEnd üzletközpont tetőkertjében kedden átadott Jégterasz a nagyközönség számára pénteken 18 órakor koncertekkel (Fresh, Torres Dani) nyit, s március végéig a hét minden napján 8-24 óráig várja az érdeklődőket.

Akciós Fresh - magyar haknik és pénzek

Tévé2006.07.20, 12:49

Több programszervező cég szakosodott arra, hogy vidám nevettetőkkel, mosolygós énekesekkel, a mulatós zene kiválóságaival vagy épp popzenekarral dobjon fel egy-egy jutalomosztást nem ígérő, így unalmasnak ígérkező céges bulit, vagy híres és/vagy gazdag ember születésnapi partiját. Delhusa Gjon nem jön el kétszázezer alatt anyu névnapi bulijára, de Majka után sem marad sok ebből az összegből. Ki mennyit ér forintban (vagy mit hisz ő maga, mennyit ér) ebben a magyar show-bizniszben?

Fresh F1 (18+)

Tabu2006.07.20, 13:16

Ha lenne pénzünk saját F1-es csapatra, ők lennének a pilóták. Talán nem nyernénk, de ennyi belefér. Tavaly már kiderült, Wiki önmagában is remek a címlapon, de idén a biztonság kedvéért rátettünk még egy (két) lapáttal: most együtt láthatod a Fresht és egy F1-es Toyotát. Ugye minden vágyad teljesült?

Hat hónapja nem kap fizetést a magyar énekesnő

Life.hu2012.03.20, 14:25

Nem lett jó vége Fresh Andi és az internetes rádió kapcsolatának: az énekesnő ügyvédje állítja, anyagilag átverték a lányt, a rádiósok pedig Andi alkalmatlanságáról beszélnek.

Fresh Andi civil szakmára váltott

Archívum2013.08.19, 14:39

Egy éve egy jósnő azt mondta az énekesnőnek, hogy új dolgot fog tanulni. Bevált a jóslat, Andi élete megváltozott, civil szakmára váltott - tudta meg a Life.hu.

Előző
  • 1
  • 2
Következő